Bár ma már az emberek többsége inkább családi ünnepként fogja fel, eredendően a karácsony keresztény egyházi ünnep, ráadásul az egyik legfontosabb esemény húsvét és pünkösd mellett. Az évszázadok alatt sokféle hagyomány alakult ki, melyek mind a várakozáshoz köthetők, és igencsak különböznek a mai ajándékért rohangálós, csillogó-villogó, zajos és sokszor bizony elég stresszes hetektől, amelyek a karácsonyt megelőzik.

E cikkünkben ugyan kifejezetten a katolikus tradíciókra fókuszálunk, ám valójában az ezek mögött húzódó lelki gondolatokra szeretnénk felhívni a figyelmet. Valószínűleg egy nem hívő ember is sokat profitálhat abból, ha idén egy kicsit más szemszögből tekint a világ egyik legszebb ünnepére.

Mi is az advent?

Sokan tudják, hogy az advent szó a latin adventus Domini kifejezésből ered. Azzal azonban kevesebben vannak tisztában, hogy a szó nem várakozást jelent, hanem szó szerint az Úr eljövetelét, azaz születését. Bár manapság legtöbbünknek mi sem egyértelműbb, mint hogy az adventi koszorún négy gyertya ékeskedik – azaz négy héten át tart –, a Magyar Katolikus Lexikon szerint egy időben az adventi időszak 6 hetesre is megnyúlt (sőt az ortodox és a görögkatolikus egyházban a mai napig is így tartják).

A hívő ember ilyenkor igyekszik lélekben felkészülni a karácsony csodájára, Jézus születésének örömére bűnbánatot tart. Ennek megfelelően korábban az adventi időszakban nem volt szokás lakodalmakat vagy bálokat rendezni, mulatozni. Sok helyen a húsvétot megelőző hetekhez hasonlóan ilyenkor is böjtöt tartottak, mely karácsony első napján ért véget. Ennek lenyomata máig, hogy hagyományosan rántott halat, halászlevet fogyasztunk szenteste.

Ebben az időszakban még a sokszor fényűző katolikus templomok is kevésbé díszesek: az oltárt és egyéb belső épületrészeket nem ékesítik virággal, és az orgona szerepe is sokkal visszafogottabbá válik. A mise leggrandiózusabb állandó részét, a Gloriát (magyarul Dicsőség) sem éneklik egészen karácsonyig, ezzel is jelezve, hogy az advent még nem az ünneplés, csak a készület ideje.

Az igazság az adventi koszorúról

Az adventi koszorú ma már minden háztartás elengedhetetlen karácsonyi kiegészítője. Számtalan különböző formájú, anyagú, színű és stílusú koszorú közül válogathatunk a virágüzletekben november közepétől. Ám bármennyire is hozzátartozik a karácsony mai atmoszférájához, valójában egy bő két évszázados hagyományról beszélhetünk. Az adventi koszorú prototípusát egy hamburgi evangélikus lelkész alkotta meg 1839-ben. Ezen még advent minden egyes napjára jutott egy-egy kisebb gyertya, míg a vasárnapokat nagyobb gyertyák jelölték.

Az sem véletlen, hogy gyakorta látni lila és rózsaszín színekben pompázó adventi gyertyákat. A katolikus templomokban ugyanis ezek a színek dominálnak az adventi időszakban. Ezekben a csomagokban három lila és egy rózsaszín gyertya található. Talán meglepő módon az egyedüli rózsaszín gyertyát nem az utolsó, hanem a harmadik, úgynevezett Gaudete-vasárnapon, az öröm vasárnapján szokás meggyújtani. Ez a szín ugyanis a Krisztus eljövetele felett érzett örömöt szimbolizálja a hagyományok szerint.

A hajnali misék során szinte teljes sötétségbe burkolózik a templom. (Forrás: Flickr)

Hajnali misék

A katolikus adventi hagyományok igazi ékkövét jelentik a hajnali misék, melyek kifejezetten az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területére jellemzőek a mai napig. Ezek a misék jellemzően reggel hat órakor kezdődnek, teljes sötétségben. Ady Endre A Sion-hegy alatt című verséből bizonyára ismerősen cseng a következő részlet:

„Egy nagy harang volt a kabátja,
Piros betükkel foltozott,
Bús és kopott volt az öreg Úr,
Paskolta, verte a ködöt,
Rórátéra harangozott.”

Ez bizony a hajnali misére utal, mely a „Rorate caeli desuper…” kezdetű énekkel indul, és így a népnyelvben az eseményt ez alapján kezdték el emlegetni. E latin nyelvű gregorián szövegét természetesen magyarra is lefordították, így különböző dallamváltozatokban maradt fenn az évszázadok folyamán. A hajnali miséken Szűz Máriának is nagyobb figyelmet szentelünk, mint a miséken általában. A hajnali liturgia szerves részét képezik a személyéhez kapcsolható imák és népénekek. Sok helyen a rorátét agapé, azaz szeretetvendégség követi. A hívek közösen költenek el egy szerény reggelit, melyhez sokszor az alapanyagokat is ők hozzák.