Kvíz: Mennyit tudsz az 58. Műegyetemi Állásbörzéről és a munkaerőpiacról?
Több száz kiállítóval, ezernyi hazai és nemzetközi álláslehetőséggel, gyakornoki pozícióval és karriertanácsadással várja az érdeklődőket az 58. Műegyetemi Állásbörze. Az esemény nemcsak a mérnökhallgatóknak szól: gazdasági, informatikai, pénzügyi és természettudományos területen tanulók vagy pályakezdők is rengeteg releváns ajánlattal találkozhatnak.
A résztvevők személyesen is beszélgethetnek a vállalatok képviselőivel, megismerhetik a cégek működését és akár a helyszínen megtalálhatják a számukra tökéletes állást.
A belépés, valamint a karrierépítést segítő tanácsadások és előadások ingyenesek. Sőt, a Műegyetemi Állásbörzén velünk is találkozhatsz, az UNIside csapata újra ott lesz kiállítóként, és helyben is kitöltheted a játékos tesztünket!
Ne hagyd, hogy a szüleid beléd kössenek és becsméreljenek!
Mi is a verbális bántalmazás?
Akár egy egyedüli eset is annak számít, pláne, ha kitartóan és gyakran megtörténik, hogy a szüleid beléd kötnek és szidalmaznak. Hiszen akár egyetlen mondat is rendkívül bántó és romboló lehet. Ezt sokan alábecsülik a fizikai bántalmazáshoz képest, pedig az agyban zajló folyamat azonos. Ugyanúgy fájdalmat élsz át a becsmérlő mondat hallatán, csupán nincsenek árulkodó foltok a testeden, amit mások észrevehetnének.
Rengeteg módja van a verbális bántalmazásnak, de a szülők esetében igen gyakori az ítélkezés és a leértékelés. (Forrás: Unsplash)
A verbális bántalmazás a testi és a mentális egészséget is kikezdi. Ráadásul a fizikai bántalmazást rendszeresen verbális előzi meg, de önmagában is megjelenik a szóbeli atrocitás. Az is „különlegessége”, hogy nem mindig könnyű felismerni.
Mi a verbális bántalmazó célja?
A kontroll, az irányítás megszerzése a másik felett, a manipuláció, az összezavarás, a bizonytalanságérzet okozása és a leértékelés. Nincs lehetőség a konfliktus egyenrangú, kétoldalú rendezésére. Hiszen a szóbeli bántalmazó fölényre törekszik, a saját kisebbrendű érzéseit kompenzálja.
Különösen megnehezíti a helyzetet, ha a saját szeretteidtől tapasztalsz ilyet. Itt egy iskolaváltás, később egy munkahelyváltás nem oldja meg a helyzetet, mert ugyanúgy a bántalmazó közelében maradsz.
A verbális bántalmazás típusai
Rengeteg módja van a verbális bántalmazásnak, de a szülők esetében igen gyakori az ítélkezés és a leértékelés. Ha a következő mondatok ismerősek számodra, akkor igen árulkodó, hogy te is ennek a viselkedésnek az elszenvedője vagy.
Ítélkezés:Lusta disznó, sértődékeny, semmirekellő, szerencsétlen, önállótlan, iszonyú hálátlan esetleg tehetségtelen vagy! Semmire sem vagy képes! Hogy te milyen béna tudsz lenni! Miért nem vagy képes többre? Te folyton mindig mindent elrontasz!
Az is előfordulhat, hogy az illető nem is közvetlenül a te fejedhez vágja, hanem egy harmadik személynek beszél rólad ilyen becsmérlő stílusban. Az pedig még durvább eset, ha te is jelen vagy ilyenkor. Például: Vele mindig csak a baj van! Mindentől fél, mi lesz így vele? Képtelen kialakítani egy működő párkapcsolatot.
Degradálás és leértékelés:Ne álmodozz, nem egy agysebész típus vagy! Értsd meg, nem körülötted forog a világ! Téged nem lehet elviselni! Egy nulla vagy és semmit sem érsz nélkülem! Ne képzelj túl sokat magadról! Nem szeretlek, mert nem is vagy szerethető! Amint megismer téged egy pasi, el fog hagyni, mert kibírhatatlan vagy! Kiskorodban azért nem foglalkoztunk veled olyan sokat, mert jobban szeretjük anyáddal egymást, mint téged!
Továbbá arról is írtunk, hogy a felsőoktatásban sok helyen van lehetőséged segítséget kérni, ha úgy érzed a problémád túlnőtt rajtad.
A BGE videósorozatának hetedik részének témája: pontosításra kerül a verbális bántalmazás fogalma. Kiderül a verbális bántalmazó célja, majd két verbális bántalmazási típus: az ítélkezés és a leértékelés megjelenési formáit is megismerheted. Szó esik arról is, hogy mi az, ami működik a verbális bántalmazóval szemben és mi az, ami nem.
A szüleid tényleg jobban tudják, mi kell neked, mint te?
A szüleid szeretik, ha az ő elképzeléseik szerint történnek a dolgok?
Egy bizonyos életkorig természetesen a szülők azok, akik helyesebben tudják felmérni az adott helyzetet, tapasztalatuk segítségével mérlegelnek és döntenek. Ahogy a gyerek növekszik, egyre több tudás birtokába kerül, rendre több döntést tud saját maga is meghozni. Ez igaz lehet olyan fontosabb helyzetekre, mint az iskolaválasztás, de olyan elsőre egyszerűbb témákra is, mint a hajviselet, vagy vásárláskor a ruhák és cipők kiválasztása.
A szülők igyekeznek megóvni a hibáktól a gyermeküket, de ez néha visszafelé is elsülhet. Például pályaválasztásnál egy olyan szakirányra terelik tovább, ami biztos állást és pénzt jelent a későbbiekben. Azt azonban nem veszik figyelembe, hogy esetleg a tanulás, majd később a munkavállalás is szenvedés lesz neki, mert valójában nem illik hozzá a választott hivatás, és mást sokkal szívesebben csinált volna.
Hogyan lehetsz teljes értékű felnőtt, ha mindig más dönt helyetted?
Úgy érzed, hogy alárendelt vagy a családban, mint egy kisgyerek, közben már fiatal felnőtt vagy? Megmondják neked mit, hogyan kell csinálni, majd ellenőrzik is? A saját lakásodban is úgy viselkednek, mintha az ő birodalmuk lenne? Ha önállósodni próbálsz, vagy szerintük rossz döntést hozol, akkor érzelmi zsarolásba kezdenek? Bűntudatot vagy szégyent keltenek benned, hogy irányítsanak téged?
Forrás: Pexels
Nehéz meghúzni a határt, meddig engeded meg a szüleidnek ezt a viselkedést. A helikopterszülőkről már korábban írtunk, folyton ott keringenek a gyerekük felett, hogy ellenőrizzék őt. Kontrollálni próbálják döntéseit, nem tartják tiszteletben a magánszféráját és igyekeznek erőteljes függésben tartani. Így a gyereknek nem lesz a későbbiekben önbizalma, nem tapasztalja meg, hogy a döntéseinek következményei vannak. Nem tanulja meg képviselni magát, az önérvényesítést és az életben való boldogulást. Lényegében nem engedik, hogy felnőjön a saját gyerekük.
Ha az ilyen szülők gyermekei nem húzzák meg a határt időben, amikor felismerik, hogy ez nem helyes, sőt kifejezetten káros, akkor a későbbiekben hasonló dinamikájú párkapcsolatokban találhatják magukat. A függőségeket okozó párkapcsolatokban manipulációnak lesznek kitéve, ugyanúgy, ahogy a szüleikkel történt.
Továbbá arról is írtunk, hogy a felsőoktatásban sok helyen van lehetőséged segítséget kérni, ha úgy érzed a problémád túlnőtt rajtad.
A BGE videósorozatának ötödik részének témája: Szántó Szilvia egy kliense által engedélyezett eset bemutatása után beszél a mérgező szülői viselkedésről, és arról, milyen következményei vannak, ha a szülő akadályozza a gyermekét, illetve később a fiatal felnőttet az önálló döntéshozatalban. Kitér arra is, mi húzódhat meg az ilyen típusú szülői viselkedés hátterében, illetve, hogyan tudod a helyzetet kezelni.
Folyton hívogatnak a szüleid: mi a megoldás a mérgező viselkedésre?
Milyen a mérgező szülői viselkedés?
Úgy érzed, hogy a szüleid túlzásba viszik az aggódást? Rendszeresen, kötelező jelleggel be kell számolnod a napodról? Hiába élsz külön, jelezned kell, mikor értél haza vagy a koliba? Túlzott részletességgel kell elmesélned, kivel és hol voltál? Ha nem veszed fel a telefont, bűntudatot keltenek benned, hogy a frászt hoztad rájuk? Ezek mind olyan viselkedési minták, amelyek szép lassan megmérgezik az életedet, hiába a jószándék vezérelte eredetileg a szüleidet. A szülői féltés ugyan egy természetes jelenség, de csak egy egészséges határig.
Gyermekük függetlenedését sokszor sértésnek vagy tisztelenségnek élik meg a szülők, így haraggal és ellenséges magatartással reagálnak rá. Vagy fenyegetésnek tekintik, ami megkérdőjelezi saját anyai, apai szerepüket.
Helikopterszülő
Sokat elárul az elnevezés azokról az anyákról, apákról, akik folyton ott keringenek a gyerekük felett, hogy ellenőrizzék őket: ők a helikopterszülők. Az állandó, túlzó jelenlét a fiatal felnőttek életében már károsnak minősül. A szülő ilyenkor nem tartja tiszteletben a gyereke magánéletét, intim szféráját. Például folyamatos telefonálásokkal igyekszik függésben tartani őt, egészségtelen kötődést alakítva ki ezzel.
Forrás: Pexels
A gyerek az állandó ellenőrzések által folyamatos bizonytalanságot él meg, hiszen olyan, mintha nem stimmelne valami, különben nem kellene mindig beszámolnia. A folyamatos frusztráció miatt pedig csökken az önbizalma és az önértékelése.
Ilyenkor egyesek engedelmeskednek, mások ádáz küzdelembe kezdenek a függetlenségükért. Fontos végiggondolni, hogy valóban van oka aggódni a szülőnek? Legtöbbször ilyen mértékben teljesen alaptalan, ráadásul többet tehenek, ha inkább felkészítik a gyermeküket az életre, mintha utólag folyamatosan kérdőre vonják őt. A jelenség mögött sokszor az áll, hogy a saját nevelésükben nem bíznak eléggé, és a saját szorongásukat vetítik ki. Elképzelhető, hogy ők is ebben a mérgező mintában nőttek fel, sőt már az ő szüleik is a kontrollt látták követendő példának.
Mit tehetsz azért, hogy egészségesebb legyen a kapcsolatod a szüleiddel?
Nem az a megoldás, hogy a szüleidet hibáztatod, vagy kérdőre vonod őket. Sokkal fontosabb, hogy te magad megtanuld a helyzetet kezelni. A felismerés után a következő lépés a határok meghúzása átlátható szabályokkal. Így kicsit egészségesebb mederbe terelheted a kapcsolatot a szüleiddel. A kommunikáció normális szintje nem naponta, pláne nem a naponta többszöri beszélgetés. Ezt hibáztatás helyett énközlésekkel tudod a leghatékonyabban megtenni. Remek módszer, ha valamilyen területen kikéred a szüleid véleményét, hogy ne érezzék azt: elvesztik a szerepüket az életedben. Ezzel a kontroll iránti igényük is csökken. A határok felállítása mellett a következményeket is érdemes kilátásba helyezni, hogy ne az legyen, hogy „büntetlenül” átléphessék azokat. Ezeket következetesen be kell tartani, a kölcsönös tisztelet megtartásával.
Továbbá arról is írtunk, hogy a felsőoktatásban sok helyen van lehetőséged segítséget kérni, ha úgy érzed a problémád túlnőtt rajtad.
A BGE videósorozat ötödik részének a témája: Szántó Szilvia egy kliense által engedélyezett eset bemutatása után beszél a mérgező szülői viselkedésről, és arról, hogy a szülői aggódásnak és kontrollnak melyek a nem egészséges megnyilvánulásai. Kitér arra is, mi húzódhat meg az ilyen típusú szülői viselkedés hátterében, illetve, hogyan tudod a helyzetet kezelni.
Amikor saját magadban teszel kárt: a gondolataidnak ereje van
A gondolatok hatalma
Figyeld meg naponta, miről szólnak a gondolataid! Vannak-e visszatérő elemek, mennyire negatívak vagy pozitívak? Félsz egy vizsgától? Mi lenne, ha arra gondolnál, hogy jól fogsz vizsgázni, nem pedig arra, hogy megbuksz?
Forrás: Pexels
Ha bántásról van szó, elsőre mindenkinek az jut eszébe, hogy valaki más követi el ellenünk, holott nagyon sokszor saját magunk vagyunk azok, akik önmagunkat ostorozzuk. A saját gondolatainkkal és cselekedeteinkkel bántjuk magunkat. A folyamat megállításával érdemes tudatosan foglalkozni, akár külső segítséggel is. Ezt az önbizalmunk, önbecsülésünk és önértékelésünk növelésével is elősegíthetjük.
4 módja a gondolati síkú önbántalmazásnak
A múlton való rágódás. Fájdalmakat sérelmeket, múltbéli eseményeket idézünk fel. Esetleg a „mi lett volna, ha” kérdés rendszeres felhánytorgatása is megjelenik. A múltbéli traumák és események helyére kerülésén fontos dolgozni, hogy tovább tudjunk lépni.
A jövőn való tépelődés. Ebből szoktak kialakulni a „mi lesz, ha” típusú gondolatmenetek, amelyek szintén szorongást tudnak okozni. Sokkal célravezetőbb, ha azon gondolkozol, hogy most a jelenben mit tudsz tenni. Mi az, amire ráhatásod van? Ha azon tanakodsz, amire nincsen ráhatásod, az növelni fogja a bizonytalanságérzeted.
Az állandó önleértékelés és a negatív tulajdonságokra összpontosítás kéz a kézben járnak.
De nem csak saját magunkkal kapcsolatos, hanem a világra vonatkozó negatív gondolati sémák is átterelhetik a gondolatainkat a múltra vagy akár a jövőre. Így itt is érdemes megfogadni, hogy érdemes a jelenben maradni.
Továbbá arról is írtunk, hogy a felsőoktatásban sok helyen van lehetőséged segítséget kérni, ha úgy érzed a problémád túlnőtt rajtad.
A BGE videósorozatának negyedik részének témája: Mit is jelent a gondolati síkú önbántalmazás, illetve milyen négy jellemző módja van: múlton rágódás, jövőn aggódás, folytonos önminősítés és csak a hibáinkra való koncentrálás. A videóból az is kiderül részletesebben, hogy mit tudunk tenni ezek ellen.
Bizonytalan vagy a jövővel kapcsolatban? Nem tudod, normális-e, ha nyomaszt a világ?
A lelki biztonság hiánya
Elveszettnek érzed magad, és fogalmad sincs, mibe tudnál kapaszkodni? Nyugtalanítanak az egyre növekvő kiadásaid? Aggaszt, ami a világban történik nap, mint nap? Csak azért nem mersz valakivel szakítani, mert akkor nem tudnál kire támaszkodni és egyedül lennél? Folyamatosan a bulikba és ivásba menekülsz, hogy ne kelljen szembesülni azzal, hogy mindig feszült vagy? Az ilyen és ehhez hasonló gondolatok teljesen megmérgezik a mindennapjaidat?
Rengeteg változás történt az utóbbi években: világjárvánnyal, gazdasági és politikai konfliktusokkal kellett vagy kell még ma is szembesülnünk. Természetes, hogy kapaszkodókat keresünk az életedben. Miközben olyan hétköznapi problémáinkat is igyekszünk megoldani, mint amilyen a lakhatás, a munkakeresés, az érzelmi biztonságunkkal is foglalkozni kell.
Mi segíthet az érzelmi stabilitás megerősítésében?
Elsősorban a kapcsolataid javíthatnak nagyon sokat a lelkiállapotod. Törekedj arra, hogy jó viszonyt ápolj a családoddal, a munkahelyen és természetesen a barátaiddal is. Ha közösségekhez tartozol, vagy megvalósítod az álmaidat, az mind hozzátesz ahhoz, hogy jobban érezd magadat. Azonban nem mindig elég a szociális hálód védelme, néha elengedhetetlen, hogy szaksegítséget kérj.
Továbbá arról is írtunk, hogy a felsőoktatásban sok helyen van lehetőséged segítséget kérni, ha úgy érzed a problémád túlnőtt rajtad.
A BGE videósorozatának harmadik részének témája: Mit is jelent a belső érzelmi biztonság, és mi történik, ha nincs meg a belső biztonságunk. Vajon milyen menekülőútvonalakat választhatunk és hogyan tudjuk kialakítani a belső biztonságunkat?
Ezek a mai fiatalok leggyakoribb problémái: Nem vagy egyedül velük
Ismerősek számodra ezek a mondatok valamelyike?
„Feszültnek érzem magam, és nem tudom, mi az oka.”
„Nem tudok a feladataimra koncentrálni, sokat szorongok.”
„Magamat stresszelem, már az alvás sem megy.”
„Olykor azon kapom magam, hogy mindenért elsírom magam.”
„Folyton a közösségi médiában bolyongok, órák mennek el vele, utolsó percre hagyom a feladataim intézését, és ezen nem vagyok képes változtatni.”
„Túl sok minden történik velem egyszerre, nem tudom feldolgozni.”
„Túlvállalom magam, folyton aggódom.”
„Képtelen vagyok beosztani az időmet, eldöntöttem, hogy másként csinálom, aztán mégsem sikerült.”
„Közösségben nem tudok megszólalni, de egyedül sem szeretek lenni.”
Megfigyelhető, hogy az egyik leggyakoribb probléma, ami a mai fiatalokat, hallgatókat érinti, hogy folytonos feszültség, egyfajta nyugtalanság munkálkodik bennük. Általában nem tudták az okát meghatározni, csak úgy érezték, hogy valami nincs rendben az életükkel és nem teljesen önazonosak.
Forrás: Canva
Természetesen a párkapcsolati és családi problémák a dobogósok a szorongás után. Azonban az önbizalomhiány, negatív énkép, stresszkezelési problémák, kilátástalanság és lemaradottság érzése, koncentrációs és tanulási nehézségek, egészségügyi problémák és betegségek is előkelő helyen szerepelnek, amikor valaki szakemberhez fordul segítségért.
„Találd meg a lelki békédet és az utat önmagadhoz” jeligével indított útjára egy roppant fontos témával foglalkozó sorozatot a BGE
Korábban már szó esett arról, hogy mit is jelent pontosan a mentális egészség és a mentálhigiéné. Mennyire fontos észrevenni, ha lelkileg nem vagyunk egészségesek, és mennyire jó, ha tisztában vagyunk vele mit is tehetünk annak érdekében, hogy mentálisan egészségesebbek, erősebbek legyünk. Továbbá arról is írtunk, hogy a felsőoktatásban mennyire sok helyen van lehetőséged segítséget kérni, ha úgy érzed a probléma túlnőtt rajtad.
A BGE videósorozatának második részének témája: Milyen egy mentálhigiénés beszélgetés? Milyen problémákkal szokták megkeresni a fiatalok a szakembereket?
Ezért fontos foglalkozni a mentális egészségeddel!
Nemcsak a testünk, hanem a lelkünk mindennapi “rezdüléseire”, azaz jelzéseire is érdemes odafigyelni, hiszen a jobb mentális állapot az egyik kulcsa az oly’ sokszor hangoztatott egészséges életmódnak. Egy külső nézőpont, egy szakember segítsége nagyban hozzájárul, hogy hamarabb megold az eléd toppanó, vagy a már évek óta emésztő problémádat. Szerencsére manapság egyre többen élnek ilyen lehetőséggel. Hiszen bárkivel előfordulhat, hogy nehézségei akadnak a magánéletében, a tanulmányai során vagy egyszerűen tanácstalan egy helyzettel szemben.
Forrás: Unslpash
A BGE videósorozatának első részének témája
Mit jelent a mentális egészség és a mentálhigiéné, honnan vesszük észre, ha lelkileg nem vagyunk egészségesek, illetve mit tehetünk annak érdekében, hogy mentálisan egészségesebbek, erősebbek legyünk.
Ha szeretnéd nehézségeidet valakivel átbeszélni, problémádra megoldást találni, akkor érdemes körülnézni az egyetemed honlapján, mert nem csak a BGE intézményén belül találkozhatsz mentálhigiénés tanácsadással.
Ahogyan általános és középiskolákban is foglalkozott a diákokkal iskolapszichológus, úgy természetesen a felsőoktatásban van lehetőség lelki segítséget kérni. Több egyetem is kínál pszichológusi segítségnyújtást, tanulással kapcsolatos támogatást, karrier és életvezetési tanácsadást hallgatói számára.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-advertisement
1 year
Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Advertisement" category .
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
CookieLawInfoConsent
1 year
Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie.
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Cookie
Duration
Description
_ga
1 year 1 month 4 days
The _ga cookie, installed by Google Analytics, calculates visitor, session and campaign data and also keeps track of site usage for the site's analytics report. The cookie stores information anonymously and assigns a randomly generated number to recognize unique visitors.
_ga_*
1 year 1 month 4 days
This cookie is installed by Google Analytics.
_gat_gtag_UA_*
1 minute
Set by Google to distinguish users.
_gid
1 day
Installed by Google Analytics, _gid cookie stores information on how visitors use a website, while also creating an analytics report of the website's performance. Some of the data that are collected include the number of visitors, their source, and the pages they visit anonymously.
CONSENT
2 years
YouTube sets this cookie via embedded youtube-videos and registers anonymous statistical data.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.
Cookie
Duration
Description
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
A cookie set by YouTube to measure bandwidth that determines whether the user gets the new or old player interface.
YSC
session
YSC cookie is set by Youtube and is used to track the views of embedded videos on Youtube pages.
yt-remote-connected-devices
never
YouTube sets this cookie to store the video preferences of the user using embedded YouTube video.
yt-remote-device-id
never
YouTube sets this cookie to store the video preferences of the user using embedded YouTube video.