tanterv – Diplomátszerzek

Vállalkozásfejlesztési programot indított a MOME

Mi kell ahhoz, hogy sikeres legyen egy fiatal tervező? Legyen az egy grafikai vagy animációs stúdió működtetése, esetleg saját divatmárka alapítása, a jövő designereinek érvényesüléshez, szakmai céljaik eléréséhez piaci és vállalkozói ismeretekre is szükségük van. A MOME oktatói ezért egy három féléves Business to Design (B2D) tantárgyat dolgoztak ki.

[kiemelt]Ennek tanmenetében a piaci értékteremtés, a pozicionálás, az értékesítés és az üzleti kommunikáció korszerű módszertanait sajátíthatják el a hallgatók. Emellett külön pillér foglalkozik a szervezetfejlesztési, jogi és pénzügyi ismeretek átadásával.[/kiemelt]

 

Minden alapszakosnak kötelező a B2D tantárgy

Különlegesség, hogy az oktatási program a tanterv része, minden alapszakos hallgató számára kötelező az új tantárgy. Az egyetem közleménye régiós szinten is egyedülállónak nevezi a vállalkozásfejlesztési programot. Egyediségét a kelet-közép-európai régióban nemcsak az jelenti, hogy az idei évtől minden alapszakos hallgató tantervébe épül, de a képzés felépítése oktatási szempontból is előremutató. A MOME programjának elemeit ugyanis úgy dolgozták ki, hogy az kifejezetten a kreatívipar kihívásaira, a speciálisan a művészeti- és designoktatásban jelentkező kérdésekre válaszoljon.

Az idei tanévtől minden alapszakos hallgató tantervébe beépül a Business to Design tantárgy (Fotó: MOME)

Innovatív struktúrájában számos esettanulmány, önismeretet segítő elem, és olyan gyakorlat szerepel, amelyben a részvevők saját projektötleteken, csoportosan dolgozhatnak. Az üzleti modul segíti, hogy a tervezők saját területük szakmai tudása mellett megértsék a piaci gondolkodást, felfedezzék a számukra legmegfelelőbb karrierutakat, céljaikhoz szakterületükhöz és személyiségükhöz legjobban kapcsolódó vállalkozási formákat.

 

Cégek is részt vesznek az oktatási program kialakításában

Az oktatási program több fejlesztési szakaszon esett át, a fejlesztésben a Kürt Akadémia vállalatfejlesztési szakemberei is segítették a csapatot. A második félév kialakításában és oktatásában pedig kreatívipari vállalkozók működnek közre mentorként. A program az oktatók és a mentorok munkája mellett ismert, nemzetközi piacon dolgozó szakemberek prezentációival egészül ki.

 

Ötmilliós vállalkozásindítási támogatás a START programban

Pár napja írtunk arról, hogy két környezettudatos termékötlet nyerte el az 5-5 millió forintos vállalkozásindítási támogatást a Nemzeti Tehetség Központ által második alkalommal meghirdetett START programban, amely fiatalok start-up vállalkozásainak beindítását támogatja. Az idén díjazott projektek közül az egyik újrahasznosított műanyag keretet kínál látássérült gyermekek számára, a másik pedig mikrobiális bőrt fejleszt, hogy a divatipar ökológiai lábnyoma kisebb legyen.

Nehéz az átállás az egyetemre? Új tantervvel segít az Óbudai Egyetem

A gimnáziumi, szakközépiskolai, valamint az egyetemi oktatásban elvárt tananyagmennyiség közti különbség nagy terhet jelenthet az új hallgatók számára.

Gyakorlatorientált képzés

A probléma kiküszöbölése érdekében a szakemberek igyekeztek kisebb létszámú gyakorlati csoportokat létrehozni. Így az oktatóknak több idejük jut az eltérő igényű hallgatóknak segíteni a tudásanyag elsajátításában – olvasható az Óbudai Egyetem közleményében.

A középiskolai és az egyetemi oktatásban elvárt tananyagmennyiség közti különbség nagy terhet jelenthet a diákok számára. (Fotó: 123rf)

Az új tanterv alkalmazását segíti a projektalapú, gyakorlatorientált képzés. A patronálási rendszer elsősorban az érdeklődő, kreatív, de bizonytalan hallgatók számára jelenthet kiváló választást.

A külföldi tanulmányokat is elősegíti az új tanterv

Az egyetem nemzetközi stratégiájában is fontos helyet foglal el az új „F” jelű tanterv. Fontos szempont volt a hallgatók mobilitási programokon való részvételének megkönnyítése. Ennek érdekében a tanterv részeként mobilitási ablakok kerültek beépítésre, hogy a hallgatók könnyebben és nyugodtabban tudják külföldi tanulmányaikat megtervezni, a különféle tanulmányi ösztöndíjprogramokon részt venni.

Közel 3800 állami ösztöndíjas helyet hirdetnek meg

A szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre február 15-ig lehet jelentkezni. A felvi.hu adatai szerint az Óbudai Egyetemre maximum 3751 jelentkezőt lehet felvenni a szeptembertől induló állami ösztöndíjas képzésekre.

Az ingyenes helyek száma képzési területre lebontva:

  • agrár: 80
  • gazdaságtudományok: 382
  • informatika: 1070
  • műszaki: 2120
  • pedagógusképzés: 54
  • természettudomány: 45

A nagyobb hazai egyetemek állami ösztöndíjas helyeinek számát külön cikkben mutattuk be. A legtöbb ingyenes helyet meghirdető ELTE-n maximum 12 580 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben.

„Az itt szerzett diploma olyan, mint egy világútlevél”

Ez az interjú az UNI 2022 nyári kiadványában jelent meg.

 

Mit mutatnak a számok, mennyire népszerű a kar?

Az eddig is jelenlévő hatalmas érdeklődés, ha lehet, még nagyobb lett, az utóbbi években egyértelműen növekvő tendenciát látunk. A mérnök-informatikus szak magyar nyelvű képzésére tavaly hétszáz jelentkezőt vettünk fel, a villamosmérnökire háromszázötven, a gyakorlatorientált üzemmérnök-informatikusira pedig több mint száz főt. Pedig nem egyszerű hozzánk bekerülni, de a hallgatók többsége magasan felülteljesít már a jelentkezéskor is. A felvételi pontszámok alsó szintje 385 volt tavaly, a felvettek átlagpontszáma pedig 438, ami irigylésre méltó mutató. A bőség zavarával küszködünk: hozzánk a legjobbakból is a legjobbak kerülnek. Örömünkre szolgál, hogy a szeptemberben induló űrmérnök mesterképzésre is kiemelkedő az érdeklődés.

Fotó: Kőhalmi Péter

 

Hogyan motiválják a hallgatókat?

A tantervet, annak kötelező alaptárgyait és a számonkérést nagyon komolyan vesszük, ennek kapcsán nem engedünk meg semmilyen lazaságot, mindemellett mindent hallgatóbarát módon közelítünk meg, Az egyetemen először mi vezettük be a tankörrendszert, amely révén a tanulók – amellett, hogy egymás szakmai fejlődését segítik – igazi közösségépítésben vesznek részt.

[kiemelt]Különösen figyelünk a kiugróan tehetséges és több ismeretre vágyókra. Velük speciálisan is foglalkozunk, számukra indítottuk el az IMSc tehetséggondozó programunkat és az azzal járó speciális ösztöndíjrendszert.[/kiemelt]

 

A karon folyó oktatás témái és tárgyai napról napra fejlődnek és megújulnak. Mennyire gyorsan tudják a változásokat beépíteni a tantervbe?

Gyakorlatilag azonnal. Az alaptárgyak ritkán változnak, azok stabilnak tekinthetők. A specializációs tárgyakat azonban kétévente tartalmi szempontból felülvizsgáljuk. A szabadon választható tárgyak esetén már napi szinten figyeljük, hogy mit lehet beépíteni a tananyagba.

[kiemelt]Ezek már nem azok az idők, amikor megjelent egy tankönyv, és évekig tudtuk azt használni, itt a technológiák fejlődésével az oktatásnak is lépést kell tartania.[/kiemelt]

Csak egy példa: amikor megjelent a Kotlin programozási nyelv, a következő féléves oktatási anyagban már szerepelt, azaz nem engedhettük meg magunknak, hogy ne így tegyünk, hiszen valóban a legnaprakészebb tudást akarjuk biztosítani a diákjaink számára. A tanterv összeállításában éppen ezért a lehető legrugalmasabbak vagyunk, nagy szabadságot biztosítunk az oktatóknak: gyakorlatilag szabad kezet adunk nekik abban, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel, milyen technológiával és technikával biztosítják a karon a legmagasabb szintű oktatást. Természetesen vannak szakmai elvek, amelyeket követnünk kell, meghatározzuk, mit kell tudnia az adott szak hallgatójának, de ezenkívül hihetetlenül széles a lehetőségek skálája, amellyel többet tudunk nyújtani és nyújtunk is a tanulóinknak.

 

Az online terület mennyire épült be az oktatási rendszerbe?

Elválaszthatatlanul. A pandémia mindenkit rákényszerített az internetes világra való váltásra, amit saját fejlesztésekkel bővítettünk és maximálisan ki is használtunk. Ezek annyira beváltak, hogy immár három olyan tantervi blokkunk is van, amit a hallgatóknak kötelezően online kell teljesíteni. Ezzel is rugalmasabbá és nyitottabbá válik a rendszer, könnyedebbé és kétoldalúvá alakul az oktatási kommunikáció. Az új generációk ebben már sokkal inkább hisznek, mint a klasszikus felsőoktatási formákban, amit persze nem lehet nélkülözni, de kiegészíteni igen.


Milyen a légkör, a hallgatói közösség összetartása a karon?

Mottószerűen szoktuk idézni: a VIK az a hely, ahol jó lenni. A kollégiumi és az egyetemi légkör abszolút ezt igazolja. Igyekszünk a hangulatot a legjobbá tenni. A tanulás és az oktatás színvonalát senki nem kérdőjelezi meg, a minőségre nem lehet panasz, ezenfelül kiemelten foglalkozunk azzal, hogy olyan extra lehetőségeket biztosítsunk hallgatóinknak, amelyek egyszerre szórakoztatók, de csapatmunkára is szoktatja őket.

[kiemelt]Van egy alapelv, amit meg kell érteniük: a mérnöki szakma nem tűri az individualista szemléletet.[/kiemelt]

A Cisco Systems Magyarország Kft.-vel együtt többek között ezért hoztuk létre a szabadulószobákat, ahol a játékos forma mellett a csapatmunkára és a közösségépítésre helyezzük a hangsúlyt. Megalkottunk egy startupprogramot is: ha a diákoknak támad egy jó ötletük, mentor segítségével dolgozhatnak rajta, majd zsűri előtt tesztelhetik az ötletben rejlő tőkebevonás lehetőségét.

 

Az elhelyezkedési mutató a végzettek esetén százszázalékos?

A mennyi idő alatt találnak állást kérdés nálunk értelmezhetetlen, hiszen nem kell keresniük. Az egyetemnek nagyon erős céges, ipari együttműködései vannak, jelenleg több mint ezer vállalattal állunk kapcsolatban. Nincs a területnek olyan valamennyire is számító piaci résztvevője, amellyel ne tartozna ide.

[kiemelt]A cégek tulajdonképpen már a tanulmányaik közben állásajánlatokkal bombázzák a hallgatókat, voltak, akiket el is szipkáztak, gyakorlatilag meg sem várva, hogy megszerezzék a képesítésüket.[/kiemelt]

Hogy ezt a veszélyt elkerüljük, kialakítottuk a Bachelor of Profession (Bprof) üzemmérnök-informatikus alapképzést. Ez azt jelenti, hogy a hallgató egy év alapozást és egy esztendő specializációt követően az adott cégnél is eltölt egy évet, amely az azonnali munkába állását készíti elő, de úgy, hogy a diák közben befejezi a tanulmányait, elkészíti az önálló labormunkáját, majd a szakdolgozatát. Ezalatt majdnem mindegyik hallgatóink megkapja az állásajánlatot, így mindenki jól jár: az egyetem, a tanuló és a cég is. Nem okoz semmilyen nehézséget elhelyezkedniük sem Magyarországon, sem külföldön. Azt szoktam mondani, hogy a VIK diplomája az egész világra szóló útlevél: mindenhol a legmagasabb szintű tudás dokumentumaként tekintenek rá.

 

Névjegy

Charaf Hassan

  • 54 éves, nős, három gyermek édesapja.
  • Okleveles villamosmérnöki diplomát 1992-ben, PhD-fokozatot 1998-ban szerzett a BME-n, ugyanitt habilitált 2014-ben, 2017 óta az MTA doktora 2016-tól a BME VIK Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, 2019-től a Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja.
  • Többek közt az Ipar 4.0 Nemzeti Technológia Platform és a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnökségi, a Nemzeti Laboratóriumok Szakmai Tanácsadó Bizottságának tagja.
  • A Vodafone Alapítvány elnöke.