tanulmány – Diplomátszerzek

„A siker akkor a legigazibb, ha másokat is felemel” – diákinterjú Nándori Gellérttel, az SZTE kereskedelem és marketing alapszakos hallgatójával

A cikk eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.

Az érettségi előtt mi alapján döntöttél, hogy merre tanulj tovább? Milyen szempontok alakították az egyetemválasztásodat, és hogy kerültél kapcsolatba az MCC-vel?

Az érettségi előtt még nem voltam száz százalékig biztos abban, merre szeretnék továbbtanulni. Több lehetőség is vonzott, és mivel ezek viszonylag közel álltak egymás hoz, nem volt könnyű a döntés. Egy dolgot viszont tudtam: Szegeden szeretnék maradni, mert szeretem a várost, itt vannak a barátaim, és jólesik ez a nyugodt, mégis lehetőségekkel teli közeg. Miután a helyszín megvolt, a gazdasági szakok között vacilláltam. Több felsőbb éves ismerősömet is megkérdeztem, és elmentem a nyílt napokra, hogy jobban átlássam, mit is nyújtanak az egyes szakok. Végül a szívemre hallgattam, és a kereskedelem és marketing szakot választottam – ez tűnt a legizgalmasabbnak és leginkább hozzám illőnek. Az MCC-vel még a gimnáziumban találkoztam, amikor a Középiskolás Programot hirdették. Elmentem egy rendezvényükre, és rögtön megtetszett a légkör, az emberek, a szemlélet. Idővel bekapcsolódtam az országos eseményekbe is – táborok, kirándulások, tanulmányutak –, és ezek rengeteg élményt, tapasztalatot, barátságot adtak. Már akkor tudtam, hogy ha lehetőségem lesz, az egyetemi éveim alatt is az MCC közösségében szeretnék maradni.

Milyen kompetenciákra van szükség a képzésen, és ezek hogyan kamatoztathatók a tanulmányaid során, illetve majd a munkaerő piacon?

Szerintem az egyik legfontosabb a nyitottság. Az oktatóink mindig azt mondják, azt szeretjük, ha csillog a szemetek – és ezt teljesen átérzem. Jó látni, mennyi érdeklődő, fejlődni vágyó ember vesz körül. Emellett szükség van kezdeményezőkészségre és felelősségvállalásra is, főleg akkor, amikor például diákok által szervezett rendezvényeket bonyolítunk le. Az MCC nagy hangsúlyt fektet a kritikus gondolkodás és az önismeret fejlesztésére – például a hír- és médiaelemző kurzusokon, valamint a mély önismereti foglalkozásokon keresztül. Fontos, hogy tisztában legyünk a saját határainkkal és prioritásainkkal, mert az egyetemi élet sokrétű, és időnként lemondá sokkal jár. Én a középiskolai évek alatt tanultam meg, mennyit vagyok képes vállalni, és hogyan tudom beosztani az energiámat. Úgy gondolom, ezek a képességek – ha kiegészülnek az egyetemen megszerzett szakmai tudással – komoly versenyelőnyt jelentenek a munkaerőpiacon.

Mivel szeretsz foglalkozni a szabad óráidban, napjaidon? Mennyire jut időd magadra, szórakozásra az egyetem mellett?

Egyszer egy előadó azt mondta: „Egy egyetemistának három dolog közül kettőt kell választania – alvás, tanulás, szociális élet.” Viszont erre mindig azt válaszolom: én mind hármat akarom, sőt még kettőt hozzá is adok – önfejlesztés és mozgás. Ez persze nem mindig egyszerű, és nagy önismeretet igényel. Próbálok heti legalább egy napot pihenésre és feltöltődésre szánni, ha nem is mindig sikerül úgy, ahogy eltervezem. A természetben töltött idő különösen feltölt, szeretek megfigyelni minden évszakot és azok egyedi szépségeit. A barátaimmal és a barátnőmmel töltött minőségi idő is fontos, ezek adják a lelki egyensúlyt. És ha csak kevés időm van, akkor apró jutalmakkal motiválom magam: egy jó séta, egy finom kávé vagy egy edzés a konditeremben mindig segít kikapcsolni. Az érdeklődési köreim közül még az üzleti világot emelném ki, ami mindig is foglalkoztatott. Már középiskolásként is rengeteg vállalkozói témájú eseményen vettem részt, és hamar megszületett bennem a vágy, hogy egyszer én is alkossak és értéket teremtsek. Most még keresem, milyen irányban szeretném ezt megvalósítani, de addig is aktívan tanulok: követem a vállalkozói közösségeket, startupokat, és ha tehetem, igyekszem minél inkább belelátni a működésükbe. Ez a gyakorlati tapasztalat sokat ad, megtanít arra, milyen kihívásokkal jár egy valódi vállalkozás vezetése és hogyan lehet hosszú távon gondolkodni.

Mik a terveid a jövőre nézve? Milyen munkahelyet képzelsz el magadnak?

A rövid távú célom, hogy az alapképzés után elvégezzem a mestert is, és a marketing területén a legjobbak közé tartozzak. Szeretnék egy profi marketinges csapatban dolgozni – akár egy hazai, akár egy nemzetközi válla- latnál –, és idővel vezetői szerepben is kipróbálnám magam. Hosszabb távon viszont mindenképp saját vállalkozást szeretnék. Olyat, ami nemcsak üzletileg sikeres, hanem valódi értéket is teremt az embereknek. Hiszem, hogy a siker akkor a legigazibb, ha másokat is felemel.

Mit tanácsolsz azoknak, akik még bizonytalanok a kereskedelem és marketing képzés melletti döntésben, és mit üzennél azoknak, akiket frissen vettek fel a szakra, akár az SZTE-re?

Eleinte (sokakhoz hasonlóan) engem is a matematikai tanulmányok aggasztottak, de kellemesen csalódtam a szakon: a tantárgyak teljesen jól abszolválhatók. Az egyetem nagyon sokat segít a hiányosságok pótlásában, szóval az emiatti aggodalom senkit ne tartson vissza az álmai követésétől. Ha valaki bizonytalan, mindenképp menjen el egy nyílt napra vagy tájékoztatóra, mivel ott tényleg pontos képet kap arról, milyen ez a képzés, és egy ilyen esemény rengeteget segíthet a döntésben. A frissen felvetteknek pedig azt üzenem, hogy ismerkedjetek a felsőbb évesekkel. Ők elképesztően segítőkészek és rengeteg jó tanácsot adnak – sok kellemetlen helyzettől megkímélhet, ha hallgattok rájuk.

Nándori Gellért

  • A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának kereske delem és marketing alapszakos hallgatója, az MCC Egyetemi Program résztvevője.
  • Érdeklődése középpontjában a marketing, a vállalkozás- és önfejlesz tés, továbbá a közösségépítés áll.
  • Szenvedélye a természet és a sport.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

Előre, ne hátra! – Javaslatunk a magyar oktatás felkészítésére a mesterséges intelligencia korában

A cikk eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.

Ha visszatekintettünk a történelem nagy technológiai ugrásaira, aggasztó mintázatot találtunk. Legyen szó a Római Birodalom mérnöki vívmányairól, a reneszánsz könyvnyomtatásáról vagy az ipari forradalmak gőzgépeiről, minden nagy váltást három állandó, fájdalmas jelenség kísért: extrém tőkekoncentráció, megnövekedett infláció és jelentős munkaerőpiaci átrendeződés, kezdetben tömeges munkanélküliséggel. Azt látjuk, hogy az oktatási rendszerek korábban jellemzően csak késve követték a gazdasági igényeket. A porosz modell a fegyelmezett ipari munkaerőt, az amerikai a társadalmi mobilitást, a brit pedig az elitképzést szolgálta ki. Mi azonban azt állítjuk, hogy a mostani, negyedik ipari forradalom minőségileg más. A mesterséges intelligencia, a fejlett robotika és a Big Data már nemcsak a fizikai, hanem a szellemi munka kiváltására is képessé vált. Ma már nem az izomerő, hanem a kognitív képességek, a rutinszerű szellemi döntések kerültek a gépek felségterületére. Nem várhatunk évtizedeket az oktatás átalakításával, most kell lépnünk.

Gazdasági ígéret és a társadalmi szakadék veszélye

Számításaink szerint az MI-ben rejlő gazdasági potenciál hatalmas, de a kockázatok is húsbavágók. Becslésünk szerint 2025 és 2030 között a mesterséges intelligencia Magyarországon 3200–3800 milliárd forint kumulált termelési többletet és évi 0,8–1,1 százalékos GDP-növekedési pluszt hozhat.

Ugyanakkor szembe kell néznünk az érem másik oldalával, a munkahelyek radikális átalakulásával. Úgy látjuk, hogy hazánkban közvetlenül 600–700 ezer ember munkahelyét érintheti a változás, ami a foglalkoztatottak 13–15 százaléka. A veszélyeztetett kör már nemcsak a kékgalléros dolgozókat foglalja magában, a fehérgalléros pozíciók – adminisztrátorok, ügyfélszolgálatosok, könyvelők, sőt junior szoftverfejlesztők – munka köre is átalakul vagy megszűnik.


A humanoid robotok forradalma

A humanoid robotok várható térnyerése 2050-re globálisan egy 30 ezer milliárd dolláros munkaerőpiacot formálhat át, ami alátámasztja az izraeli történész, író, Yuval Noah Harari figyelmeztetését a „felesleges osztály” kialakulásának veszélyéről. Viszont nem fogadjuk el a feltétel nélküli alapjövedelem (UBI) koncepcióját mint megoldást, ugyanis szerintünk a passzív ellátás nem őrzi meg az emberi méltóságot. Ehelyett a munkaalapú társadalom fenntartását és a meritokratikus (érdemalapú) rendszert támogatjuk, amelynek a kulcsa az átképzés, az aktivitás és az értékteremtés.

Nem hagyhatjuk elsorvadni az emberi elmét

Stratégiánk talán legfontosabb, emberi dimenziója a kognitív kockázatok kezelése. Egy idei MIT-tanulmány (Your Brain on ChatGPT) eredményeiből kiderült, hogy ha a gondolkodási folyamatot kritikátlanul és teljesen a mesterséges intelligenciára bízzuk, az agyi összeköttetések aktivitása akár 55 százalékkal is gyengülhet, azaz tartós „kognitív adósság” alakulhat ki. Kutatások igazolják, hogy azoknál, akik kritika nélkül támaszkodtak az MI-re, az agy „passzív feldolgozó” üzemmódba kapcsolt. Ezzel szemben, ha az MI-használat egy már meglévő, stabil önálló gondolkodás ra épül rá – amit hibrid kognitív állapotnak nevezünk –, az bizonyítottan fokozza a mentális teljesítményt. Vagyis először nekünk kell megtanulni, és csak utána szabad géppel gondolkodni. Nem javasoljuk a lexikális tudás elvetését, sőt inkább annak új kontextusba helyezését szorgalmazzuk. Kiemelt szerepet szánunk a bölcsészettudományoknak – filozófia, etika, történelem, művészetek –, mert hisszük, hogy ezek fejlesztik azokat a készségeket (kritikai gondolkodás, empátia, kreativitás), amelyeket a gép nem tud pótolni.

Tanultunk a világelsőktől

A stratégiánk kidolgozása során elemeztük a világ vezető oktatási rendszereit, hogy azokból a legjobb gyakorlatokat adaptálhassuk:

  • Kína példájából a határozott köz ponti víziót és az infrastruktúra-fejlesztés fontosságát emeljük ki, hiszen Pekingben minden iskolában kötelezővé teszik az MI-órákat.
  • Szingapúrtól a gyakorlatiasságot tanultuk: Code for Fun programjuk és a nemzeti MI-stratégiájuk (AI for Everyone) mindenkit bevon a tudásalapú társadalomba.
  • Finnország az esélyegyenlőségre tanít minket. Az Elements of AI kurzusukkal bebizonyították, hogy az MI-tudás demokratizálható.
  • Az USA pedig a felsőoktatás és a piaci szereplők együttműködésének erejét mutatja.

Kettős integráció és humán fókusz

A javaslatunk egy átfogó, a magyar viszonyokra szabott cselekvési terv, amely az óvodától a felnőttképzésig ível. A stratégiánk központi eleme a kettős megközelítés: egyrészt az MI-t oktassuk önálló tantárgyként (hogy értsük a működését), másrészt integráljuk minden egyéb tantárgyba (hogy lássuk az alkalmazását).

1. Óvoda és alsó tagozat: alapozás képernyő nélkül is A legkisebbeknél ne a technológia direkt használata legyen a cél, hanem az algoritmikus gondolkodás játékos fejlesztése (pl. padlórobotok, logikai játékok). A célunk a kíváncsiság fenntartása és a „Hogyan működik?” attitűd kialakítása. Fontosnak tartjuk a képernyőidő korlátozását és a fizikai aktivitásra épülő, „unplugged” kódolás előtérbe helyezését.

2. Felső tagozat és középiskola: tudatos használat és pályaorientáció. 5–8. évfolyam: itt vezetnénk be az MI alapjainak oktatását (pl. MI a világunkban modul). A diákoknak meg kell ismerniük az adat fogalmát, a gépi tanulás alapelveit játékos formában, és ami a legfontosabb: tanulniuk kell az etikus használatról és a technológia csapdáiról (pl. deepfake, adatvédelem). 9–12. évfolyam: az MI a jövőm modul keretében a diákok már projekteken dolgoznának. Javasoljuk a generatív modellek (pl. ChatGPT) professzionális használatának (prompt engineering) oktatását, valamint a Python-alapú adatelemzést. A célunk, hogy a technológia munkaeszköz legyen számukra.

3. Szakképzés és felsőoktatás: piaci relevancia A szakképzésben szakmaspecifikus MI-modulok bevezetését indítványozzuk (pl. precíziós mezőgazdaság, prediktív karbantartás a gépészetben). A felsőoktatásban pedig javasoljuk a kötelező MI-alapozó kurzusok bevezetését minden karon – a jogászoknak jogi MI-t, az orvosoknak diagnosztikai MI-t –, valamint interdiszciplináris kutató központok (5+5 Program) létrehozását.

4. Pedagógusok támogatása: nem hagyjuk őket magukra A reform kulcsa a tanár. Javasoljuk egy Digitális Tanár (vagy DigiTanár) rendszer kiépítését, amely MI-alapú adminisztrációcsökkentéssel (automatikus értékelés, adminisztráció) szabadít fel időt a pedagógusoknak, hogy jusson idejük a nevelésre. Emellett fontosnak tartjuk az átfogó tanárképzést és egy MI-mentor hálózat létrehozását az iskolákban.

Intézményi háttér és finanszírozás

A stratégia sikeres végrehajtásához elengedhetetlen egy központi, állami szintű koordinációs testület, amely képes hatékonyan összehangolni a szakpolitikai, a piaci és a civil szféra törekvéseit. Ennek támogatására pedig egy olyan digitális tudásközpont és innovációs platform létrehozása és működtetése szükséges, amely összeköti az oktatási és gazdasági szereplőket, biztosítva a naprakész tudásátadást. A finanszírozáshoz javasoljuk egy Nemzeti MI Oktatási Alap létrehozását (a finn példa alapján a GDP 0,06–0,08 százaléka), amely négy pilléren nyugszik: infrastruktúra (eszközök), tartalomfejlesztés (digitális tananyagok), humán erőforrás (tanárképzés) és kutatás-fejlesztés.

Cselekednünk kell!

A technológiai determinizmussal szemben (miszerint a gépek úgyis átveszik az uralmat) az aktív, cselekvő emberi hozzáállást választjuk. Nem a gépekkel kell versenyeznünk lexikális tudásban, hiszen abban ők a jobbak. Olyan készségeket kell fejlesztenünk, amelyekben az ember verhetetlen: a kritikai gondolkodást, a kreativitást, az etikát és az együttműködést. Hiszen ahogy egy vitairatunkban fogalmaztunk, aki a gépre bízza az eszét, elveszítheti, aki tudatosan használja, gazdagíthatja. A magyar oktatási rendszer előtt álló feladat nem csupán egy tantervi reform, ha nem a nemzeti versenyképesség és az emberi méltóság megőrzésének záloga a 21. században. A mi víziónk egy olyan jövő, ahol a technológia szolgálja az embert, és nem fordítva.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

Menekülnél a méregdrága pesti albérletek elől? – 8 város épp most válik a régióban központi településsé

Nem véletlen, hogy egyre többen néznek szét a városhatáron túl. De hova érdemes költözni, ahol nem csak aludni lehet, hanem élni is? A Budapesti Corvinus Egyetem legújabb kutatása pontosan ezt vizsgálta, és arra jutott, hogy nyolc település épp most lép szintet, és válik valódi központtá.

A térkép átrajzolódik

A kutatók szerint el lehet felejteni a „klasszikus” alvóváros koncepciót. Az agglomerációban már nyolc olyan város is van, amely stabil gazdasági hátteret, munkahelyeket és szolgáltatásokat kínál. A tanulmány szerint ide tartozik délnyugaton – ahol a gazdaság a legerősebb – Budaörs, Törökbálint és Diósd alkotta hármas, északon Budakalász, Szentendre, Dunakeszi és Vác, míg északkeleten Gödöllő.

Ezek a települések azért emelkednek ki, mert már „tágabb vonzáskörzetet” szolgálnak ki – azaz nem kell mindenért Budapestre rohangálni, legyen szó bevásárlásról, ügyintézésről vagy szórakozásról.

Lakhatás és karrier

A KSH adatai szerint a Budapestről kifelé irányuló vándorlás folyamatos, és ebben a fiatal felnőttek is vastagon érintettek. A matek egyszerű: míg Budapest belső kerületeiben (pl. II., V.) az átlagos bérleti díj 340-370 ezer forint körül mozog, addig a külső kerületekben és az agglomeráció bizonyos részein 160-200 ezer forint körüli árakkal lehet találkozni. Ez havi szinten akár 200 ezer forint különbséget is jelenthet.

A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a gazdaság decentralizálódik. Nem feltétlenül kell a Deák térig utazni egy jó állásért. A délnyugati zónában (Budaörs környéke) kifejezetten erős a munkaerőpiac.

Amire figyelni kell

Mielőtt aláírod a bérleti szerződést, van egy technikai részlet, ami döntő lehet: van autód? A Corvinus kutatása rávilágít, hogy a jelenlegi központok kialakulásában az autópályák közelsége sokkal fontosabb szerepet játszik, mint a vasút. Az északnyugati zóna (pl. a Pilis egyes részei) fejlődését épp a nehézkes elérhetőség és a keresztirányú kapcsolatok hiánya lassítja. Bár a vasúti kapcsolat fontosnak tűnhet, kisebb a gazdaságszervező ereje, és leginkább csak az alvóváros-funkciót támogatja.

A jövő befektetései: Hová érdemes most figyelni?

Aki 5-10 évre tervez, vagy akár lakásvásárlásban gondolkodik annak különösen érdekes lehet, hogy a tanulmány megnevez néhány „rejtett tartalékot”.

Fót és Budakeszi: Ezek a települések kiemelkedő alközponttá válhatnak a jövőben, köszönhetően annak, hogy egyre több magasan képzett lakos költözik oda.

A „HÉV-tengely”: Pomáz, Solymár és Pilisvörösvár összekapcsolódhat, ha elkészül az M0-s északnyugati szakasza. Szentendre pozícióját pedig a HÉV régóta ígért modernizálása erősítheti meg.

A Déli zóna: Bár a délkeleti rész városiasodása még elmarad, olyan helyek, mint Dabas vagy Százhalombatta, erős munkaerőpiaci központok, amelyek idővel lakó- és rekreációs központtá is válhatnak.

Az agglomerációba költözés ma már nem feltétlenül „száműzetés” a városon kívülre. Az elemzés szerint az új centrumok képesek csökkenteni a tipikus nagyvárosi hátrányokat, mint a dráguló lakhatás vagy a szmog.

Magyar kutatók szerint a klímaváltozás így hat a biológiai sokféleségre

A klímaváltozás kapcsán a Pannon Egyetem és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (HUN-REN BLKI) kutatói különböző klímaváltozási forgatókönyvek szerint kísérletben vizsgálták a fitobentosz algarendszer szerkezetét és működését a kutatóintézet tihanyi szabadtéri mezokozmosz-rendszerében.

A klímaváltozás élőlényközösségre gyakorolt hatását faj- és tulajdonságalapú megközelítéssel vizsgálták. A neves Environmental Research szaklapban megjelent tanulmány rámutat arra, hogy már a közepes mértékű hőmérséklet-emelkedés is nagy kockázatot jelent a biológiai sokféleségre.

Az éghajlatváltozás világszerte veszélyezteti a felszíni vizeket. Különösen nagy hatással lehet a sekély tavakra, amelyek vízhőmérséklete a klímaváltozás egyik várható következményként jelentősen emelkedhet. A vízi ökoszisztémák meghatározó, de még mindig keveset vizsgált összetevője a fitobentosz alga, ezért fontos minél többet megtudni arról, hogy a globális felmelegedés hogyan befolyásolja a sekély tavakban ezt a fenéklakó algaközösséget.

A HUN-REN BLKI kutatóinak közreműködésével készült tanulmányban rámutattak a klímaváltozás biológiai sokféleségre gyakorolt hatásaira, fotó: HUN-REN BLKI

A HUN-REN BLKI kutatóinak közreműködésével készült tanulmányban rámutattak a klímaváltozás biológiai sokféleségre gyakorolt hatásaira, fotó: HUN-REN BLKI

A kutatók által végzett vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy már a háromfokos előre jelzett hőmérséklet-emelkedés is jelentős hatást gyakorol a jövőben a fenéklakó algaközösségre azáltal, hogy megváltoztatja annak faji és tulajdonság-összetételét. A hőmérséklet nagyobb, 5 ◦C mértékű emelkedése pedig még drasztikusabb változásokat fog okozni az édesvízi fitobentoszban azáltal, hogy nagyfokú fajösszetétel-változást idéz elő.

A tanulmány rámutat arra, hogy már a közepes mértékű hőmérséklet-emelkedés is nagy kockázatot jelent a biológiai sokféleség tekintetében. Az öt fokot meghaladó növekedés pedig drasztikus hatásokkal járhat a fenéklakó algaállományokra, ami akár a teljes ökoszisztéma működését veszélyeztetheti.

Nobel-díjas tudóssal közös tanulmányt jegyeznek magyar kutatók

A tanulmányban egy nemzetközi kutatócsoport új, geometriai ötleten alapuló megoldást javasol az egyrétegű anyagok szupramolekuláris mintázatának pontos feltérképezésére.

A munkában a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kutatói is szerepet kaptak. Felfedezésükről a világ egyik legtekintélyesebb folyóiratában, a Proceedings of the National Academy of Sciencesben (PNAS) jelent meg tanulmány.

 

A rák gyógyításában is áttörést várnak

[kiemelt]Az új módszer az elektronmikroszkópos képalkotás virtuális kiterjesztésének is tekinthető. Az eljárás az anyagtudomány egyik leggyorsabban fejlődő területén, az intelligens anyagok fejlesztésében is szerepet kaphat.[/kiemelt]

Az anyagtudományi kutatás egyik legforróbb területe az úgynevezett egyrétegű anyagok fizikájának megértése. Ezeken keresztül vezet ugyanis az út az úgynevezett intelligens anyagok fejlesztéséhez, amelyek forradalmasíthatják hétköznapjainkat is. Ezektől nemcsak a rák gyógyításában, hanem mesterséges emberi sejtek és szövetek létrehozásában is áttörést várnak. Éppen úgy, ahogyan az úgynevezett környezeti energiák hasznosításában – olvasható a BME közleményében.

A gyémántnál keményebb, a réznél jobb elektromos vezető, a guminál rugalmasabb grafén 2004-es megjelenése óta az anyagtudományi kutatás egyik legforróbb területe az úgynevezett egyrétegű anyagok fizikájának megértése (Fotó: 123rf)

A BME kutatója a tanulmány első szerzője

A publikáció vezető szerzője Regős Krisztina, a BME Morfológia és Geometriai Modellezés Tanszékének elsőéves doktoranduszhallgatója. A térkitöltő mintázatokról mint geometriai modellekről készítette a diplomamunkáját 2022-ben, amelyet a BME Építészmérnöki Kar Hauszmann-díjjal tüntetett ki. 2021-ben elnyerte az ifjúsági Gábor Dénes-díjat és a FameLab országos döntőjének közönségdíját. PhD-tanulmányait pedig az Albrecht Science Fellowship támogatásával végzi.

Nobel-díjas tudós is részt vett a tanulmány elkészítésében

A PNAS-ben most megjelent publikáció elkészítésében a Bázeli Egyetem, valamint a Berni Egyetem kutatói mellett Domokos Gábor, az ELKH-BME Szilárd Testek Morfodinamikája Kutatócsoport vezetője, a BME Morfológia és Geometriai Modellezés Tanszékének kutatóprofesszora, a Gömböc egyik feltalálója is részt vett. A Gömböc egy konvex, homogén háromdimenziós test, melynek specialitása, hogy összesen két – egy stabil és egy instabil – egyensúlyi helyzete van.

Továbbá a grafénnal kapcsolatos kutatásaiért 2010-ben fizikai Nobel-díjjal kitüntetetett Konstantin S. Novoselov professzor is szerepet vállalt a tanulmány elkészítésében. A grafént a 21. század csodaanyagának tartják: a gyémántnál keményebb, a réznél jobb elektromos vezető, a guminál pedig rugalmasabb.

Akadémiai Ifjúsági Díjak: öt BME-s kutatót is díjaztak

Február végén beszámoltunk arról, hogy kiosztották az idei Akadémiai Ifjúsági Díjakat. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elismeréseit fiatal kutatók kaphatják meg. Idén 25 pályázó, köztük számos egyetem kutatója nyerte el a díjat. Matematikai és természettudományok területén a 11 díjazott között hat egyetemi kutató szerepelt, közülük öten a BME munkatársai.

Ha ezt elolvasod, még inkább fogsz maszkot hordani

Az Energiatudományi Kutatóközpont, a Semmelweis Egyetem és a Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársai arra keresték a választ, milyen méretű levegőrészecskéken képes a koronavírus megtapadni, és milyen külső tényezők (levegőminőség, mozgás stb.) befolyásolják terjedését.

„A világon minden eddiginél szélesebb tartományban (70 nanométer – 10 mikrométer) tudtuk kimutatni a vírust a levegőrészecskéken – egészen alacsony méreten is” – idézi Müller Veronikát, a Semmelweis Egyetem (SE) Pulmonológia Klinikájának igazgatóját az SE közleménye.

 

Ultrafinom részecskén is kimutatható a Covid örökítőanyaga

„A koronavírus örökítőanyaga leginkább a 0,5–4 mikrométer tartományú aerosolban volt jelen, de ultrafinom részecskéken is azonosítottuk” – tette hozzá Müller Veronika.

Ez azért lényeges, mert

[kiemelt]minél kisebb a részecske, annál könnyebben jut be a szervezetbe – s így rajta a vírus is.[/kiemelt]

A szállópor (PM 2,5 azaz 2,5 mikrométernél nem nagyobb részecskék) önmagában is veszélyes, mert a tüdő mélyébe is bejut.

A kutatás szerint a vírusokat nagyon könnyen belélegezhetjük, így fontos lehet a maszk bizonyos helyzetekben (Fotó: 123rf)

A 0,3 mikrométernél (300 nanométer) kisebb, néhány száz nanométeres részecskék pedig a felső légutakból a léghólyagokon keresztül közvetlenül a vérbe is be tudnak kerülni. Mivel ez a tartomány megegyezik a vírus RNS-ének méretével,

[kiemelt]nem kizárt, hogy a vírusok egyedül is képesek a levegőben terjedni anélkül, hogy szállóporhoz vagy kisebb levegőrészecskékhez kapcsolódnának.[/kiemelt]

 

A felületek mellett a felkavart levegő is kockázat lehet

A részecskék döntően reszuszpenzióval kerülnek a levegőbe; azaz leülepednek, de hasonlóan a vízhez, mozgás hatására felkavarodnak. Vagyis, ha valaki átsétál egy kórtermen, felkavarja a levegőt, és belélegzi, bekerülhet a szervezetébe a kórokozó.

[kiemelt]Tehát a légúti fertőzések szempontjából nemcsak a felületek jelentenek problémát, hanem maga a felkavart levegő is, amit belélegzünk[/kiemelt]

– hangsúlyozta Müller Veronika.

Ez még inkább előtérbe helyezi a takarítás jelentőségét.

[kiemelt]„Eddig a felületek és a kézfertőtlenítés jelentőségét hangsúlyozták, ami vitathatatlan, ám legalább ennyire fontos az aeroszolokkal való fertőződés lehetősége”[/kiemelt]

– emelte ki a szakember.

 

Könnyen belélegezhetők a vírusok

„A kutatás nyomán már azt is tudjuk, hogy a vírusokat vagy egyéb kórokozót hordozó részecskéket nagyon könnyen belélegezhetjük, s bevallom, azóta én is másképp tekintek az izolációra.” A megállapítások a helyes maszkhasználatot illetően is segítséget jelentenek.

„Célunk, hogy segítsünk a kórházaknak, orvosoknak abban, hogy még hatékonyabban tudjanak fellépni a levegőben terjedő fertőzésekkel szemben, s hogy rámutassunk, egy intenzív környezetben (intenzív osztályon), ahol a fertőzés kockázata nagyon magas, az eddiginél is több figyelmet igényel az aeroszolok elleni küzdelem” – emelte ki Müller Veronika.

Ősszel írtunk arról, hogy soha nem látott mértékben hatott a fiatalok lelki egészségére a koronavírus-járvány. Egy európai uniós felmérés szerint csak 2021-ben több mint 40 százalékkal nőtt a gyermek- és ifjúságpszichiátrián kezelt fiatalok száma a 2019-es adatokhoz képest.

Segít a digitalizáció? Meglepő válasz a Corvinustól

A nemzetközi szakirodalom szerint a digitalizáció az üzleti teljesítmény javításának legfőbb forrása. A hazai feldolgozóipari cégeknél azonban egyelőre nem mutatható ki ez a pozitív kapcsolat – állapítja meg a Corvinus kutatóinak közreműködésével készült elemzés.

A Corvinus kutatói (Losonci Dávid, Lőrincz László és Demeter Krisztina) társszerzőjükkel 2510 feldolgozóipari cég adatai alapján elemezték a digitalizációban alkalmazott technikák hazai elterjedtségét és azok kapcsolatát az üzleti teljesítménnyel. (A digitalizációra sokszor Ipar 4.0-ként is hivatkoznak.) A tanulmány a Közgazdasági Szemle idei januári számában jelent meg.

Az elemzés a feldolgozóipari szektor – 10 főnél nagyobb – cégeinek egyharmadát vizsgálta a fémfeldolgozóktól a gépgyártáson keresztül az élelmiszer- és vegyiparig.

Van hova fejlődni a digitalizáció terén

A tanulmány azt mutatta ki, hogy

[kiemelt]Magyarországon nincs egyértelmű kapcsolat a feldolgozóipari vállalatok digitalizációja és az üzleti teljesítmény mutatói között.[/kiemelt]

Specifikusan a működési hatékonyságot (például a készletmenedzsment) és a nyereségesség szintjét vizsgálták.

A digitalizáció az üzleti teljesítmény javításának legfőbb forrása – bár itthon ez még kevésbé látszik (Fotó: 123rf)

Az elemzés következtetése szerint ennek oka többek között az ország vagy a régió egyedisége lehet – olvasható a Corvinus közleményében. Korábbi kutatások szerint ugyanis Magyarország a fejlett országokhoz képest lemaradásban van a digitalizációban. Így a kutatók szerint elképzelhető, hogy a hazai digitalizációs beruházások még nem jutottak el abba a fázisba, hogy megtérüljenek, ha egyáltalán elkezdődtek.

A feldolgozóipari cégek tizedének van csak webshopja

A digitalizáció technikáinak elterjedtségében nagyon jelentősek a különbségek a feldolgozóiparban. A szektorban működő cégek 77 százalékának van weboldala, webshopja viszont csak alig több mint tizedüknek.

A vállalatok több mint harmadánál vannak használatban a menedzsment munkáját támogató e-business szoftverek és elektronikus adatcsere-megoldások. Ugyanilyen arányban rendelkeznek a cégek IT-személyzettel és képeznek ki infotechnológiai ismeretkörben munkatársakat.

Ipar 4.0-megoldások: kevés cég jártas benne

A sokszor az Ipar 4.0-hoz kötött megoldások kapcsán (big data, gépi tanulás, 3D nyomtatás) egyelőre kevés cégnek van tapasztalata.

[kiemelt]A kutatók a digitalizáció legmagasabb átlagos értékét a gyógyszeriparban találták. Átlag feletti szintet mutat az autóipar, a számítógép- és elektronikai ágazat, valamint az italgyártás is.[/kiemelt]

A 3D nyomtatás a legjobban az autó-, műanyag-, fémipari és villamos berendezések gyártásában terjedt el, a robotok pedig az autó- és járműgyártási ágazatokban, jellemzően a nagyobb cégekben.

A digitális tudások egyre inkább elengedhetetlenné válnak, ezek erősítik és teszik versenyképesebbé, valamint a válságokkal szemben ellenállóbbá a jövő munkavállalóit. Erről Bíró Pál, a Google Magyarország Country Managere beszélt abban az interjúban, amit vele, valamint Vadász Zita Marával, a Grow with Google program korábbi, a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) jelenlegi vezetőjével készített az UNIside. Az interjú, amelyben a digitális tudás jelentőségéről is szó esik, az UNI 2022 nyári számában jelent meg.

Minden tudás egy helyen VIII. – Budapesti idegennyelvű könyvtárak

Az internet korában és figyelembe véve, hogy minden infóért Google-t, a legjobb barátunkat keressük fel, elsőre furcsának tűnhet, mégis jó tudni, hogy elmélyültebb munkához és tudományos ismeretek megszerzésére még mindig a könyvtár a legjobb választás.

Ugyan kicsit háttérbe szorultak a valódi könyvtárak, de azért még mindig előfordul, hogy egy-egy könyvet csak a materiális világban érhetsz el. Ráadásul nemcsak könyveket, hetilapokat és folyóiratokat tárolnak a könyvtárak, sok közülük eszközöket, diafilmeket, hangoskönyveket, kottákat, videokazettákat, CD-ket és DVD-ket is kölcsönöz az érdeklődőknek.

Egy alapos szakdolgozathoz, részletesebb tanulmányhoz elengedhetetlenek a megfelelő és hiteles, sőt releváns források, így nem árt, ha könnyen átlátod, milyen könyvtárak közül választhatsz, melyik dokumentumot találod meg digitálisan, és melyeket csak a helyszínen. 

Bizonyos intézményekben a látogatás ingyenes, de az olvasás, kölcsönzés és további szolgáltatások már olvasójegyhez kötöttek, ezért, ajánlott, hogy beiratkozz egy olyan könyvtárba, ahol megtalálod amire szükséged lehet.

Fontos az is, hogy a könyvtárosok sokat tudnak segíteni neked a kutatómunkában, így ne félj odamenni hozzájuk, azért is ülnek ott! Ha pedig csak egy csendes és hangulatos helyre vágysz a tanuláshoz, esetleg olvasgatnál egy lyukasórában, akkor is remek lehetőségnek számítanak e csendes könyvbirodalmak. 

A legtöbb helyen olvashatsz az olvasóteremben, tudod használni az adatbázisokat és katalógusokat, továbbá természetesen helyi számítógépet is igénybe vehetsz, illetve wifit biztosítanak a készülékedhez. Ezen túl: nyomtathatsz, szkennelhetsz és fénymásolhatsz is.

 

Budapest idegennyelvű könyvtárai:

 

Országos Idegennyelvű Könyvtár

Országos Idegennyelvű Könyvtár (Fotó: Facebook)

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár és Zenei Gyűjtemény egy budapesti nyilvános szakkönyvtár, két egyedi feladatkörrel: eredeti nyelvű, kortárs világirodalmi, zenei és nyelvészeti tárgyú dokumentumokat gyűjt; másrészt a magyarországi nemzetiségi könyvtárak koordinációs központja. A Országos Széchényi Könyvtár szervezeti egységeként működik.
Weboldal: http://www.oik.hu
Digitális könyvtára: https://www.oik.hu/adatbazisok-katalogusok
Telefon:+36-1-318-3688
E-mail cím:

Cím: 1056 Budapest, Molnár utca 11.

Nyitvatartás:
H-P: 10:00–20:00
Sz-V: Zárva

Olvasójegy árak:
Látogatás: ingyenes
Napijegy: 600 Ft
Éves olvasójegy: 3500 Ft (Kedvezményesen 1750 Ft)
Féléves olvasójegy: 2000 Ft
Kutatójegy: 6500 Ft

Gyűjteményeik:
Főgyűjtőkörök: Kortárs és klasszikus szépirodalom eredeti nyelven és magyar fordításban; Nyelv- és irodalomtudomány; Zeneművészet (klasszikus zene, népzene, jazz, világzene), zenetudomány; A kisebbségi kérdés szakirodalma
Kiegészítő gyűjtőkörök: Általános művek, művészetek, a kapcsolódó társadalom- és humán tudományok referens és összefoglaló művei, egyéb szaktudományok lexikális művei, adattárak, szótárak.

Szolgáltatások: https://www.oik.hu/szolgaltatasok

 

Budapesti Goethe Intézet könyvtára

Budapesti Goethe Intézet könyvtára (Fotó: Facebook)

A Budapesti Goethe Intézet könyvtára Magyarországon egyedülálló német nyelvű gyűjteménnyel várja az érdeklődőket. Az intézet a Németországi Szövetségi Köztársaság világszerte tevékeny kulturális intézményhálózatának magyarországi fiókja. Legfőbb feladata a német nyelv megismertetése és a nemzetközi kulturális együttműködés támogatása.
Weboldal: https://www.goethe.de/ins/hu/hu/kul/bib.html
Digitális könyvtára: https://budapest.bibliothek.goethe.de/
Telefon:+36-1-374-4062
E-mail cím:  

Cím: 1092 Budapest, Ráday u. 58. (Goethe-Institut Budapest)

Nyitvatartás:
H-P: 10:00–18:00
Sz-V: Zárva

Olvasójegy árak:
A könyvtár nyilvános, bárki látogathatja és helyben ingyen használhatja. A kölcsönzéshez azonban olvasójegy szükséges.
Felnőtt éves: 3000 Ft
Diák és nyugdíjas éves: 2000 Ft

Szolgáltatások: https://www.goethe.de/ins/hu/hu/kul/ser.html 

 

CEU Könyvtár

CEU Könyvtár (Fotó: Facebook)

A Közép-Európai Egyetem (CEU) könyvtára Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb angol nyelvű társadalom- és bölcsészettudományi gyűjteményét őrzi.
Weboldal: https://library.ceu.edu/
Digitális könyvtára: https://library.ceu.edu/using-the-library/connect-from-off-campus/
Telefon:+36-1-327-3099
E-mail cím:  

Cím: 1051 Budapest, Nádor utca 15.

Nyitvatartás:
H-P: 9:00–18:00
Sz-V: Zárva

Olvasójegy árak:
Online igényelhető könyvtárkártya külsős hallgatóknak: 3 euró

Gyűjteményeik:
Monográfiák: túlnyomórészt angol nyelvű (85 százalék), 5 százaléka német és orosz nyelvű, és egyéb. Mindegyik szorosan illeszkedik a CEU akadémiai programjaihoz.
Folyóiratok, tézisek, értekezések.
Jogi Gyűjtemény, Környezetvédelmi Gyűjtemény, Középkori Gyűjtemény, Orosz nyelvű Gyűjtemény

Szolgáltatások: https://library.ceu.edu/using-the-library/ 

 

A Francia Intézet Médiatára

Francia Intézet Médiatára (Fotó: Facebook)

A Francia Intézet a francia kultúra terjesztésére létrehozott francia állami intézmény, amelynek Franciaországban és a világ számos pontján működnek központjai. A Budapesti Francia Intézet 1947-ben jött létre a párizsi egyetem felügyelete alatt. A Francia Intézet Médiatárában a tizenévesek egy számukra berendezett térben olvashatnak, tanulhatnak és beszélgethetnek. Számos programnak is helyet ad: gyerekeknek és fiataloknak szóló foglalkozások, a könyvtár felfedezése iskolai osztályok számára, előadások, felolvasások, könyvbemutatók, megbeszélések, fogadások.
Weboldal: https://mediatar.bibenligne.fr/
Digitális könyvtára: https://www.culturetheque.com/HUN/
Telefon:+36-1-489 4233
E-mail cím:  

Cím: 1011 Budapest, Fő u. 17. (Francia Intézet)

Nyitvatartás:
H: Zárva
K-P: 15:00–19:00
SZo: 10:00-14:00
V: Zárva

Olvasójegy árak:
Teljes ár egy évre: 6000 Ft
Kedvezményes ár egy évre diákoknak: 3500 Ft
Ingyenes a Francia Intézet nyelvtanfolyamára beiratkozottaknak, a Goethe Intézetbe beiratkozottaknak.

Gyűjteményeik:
A Médiatár állománya 25 ezer francia nyelvű dokumentumból (könyv, DVD, CD, folyóirat) áll, amely kiegészül tableten és VR szemüvegen elérhető digitális tartalommal.

Szolgáltatások: https://mediatar.bibenligne.fr/pret-et-prolongation 

Olasz Kultúrintézet könyvtára

Olasz Kultúrintézet könyvtára (Fotó: Facebook)

Az Olasz Kultúrintézet könyvtára olasz nyelvű tartalmakat gyűjt. A budapesti Olasz Kultúrintézet olasz állami intézmény. Elsődleges célja a két ország közötti kulturális kapcsolatok elősegítése, melyet az olasz nyelv és kultúra magyarországi terjesztése, valamint kulturális rendezvények által valósít meg, lehetőséget biztosítva a tudományos, a művészeti gondolatcsere számára.
Weboldal: https://iicbudapest.esteri.it/iic_budapest/hu/la_biblioteca
Digitális könyvtára: https://iicbudapest.esteri.it/iic_budapest/hu/la_biblioteca/catalogo_online
Telefon:+36-1-483-2040
E-mail cím:  

Cím: 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 8.

Nyitvatartás:
H-K: 10:00–13:00 és 14:00-18:00
Sze: 10:00–13:00
CS: 10:00–13:00 és 14:00-18:00
P-V: Zárva

Olvasójegy árak:
Az Olasz Kultúrintézet baráti körének tagjai igénybe vehetik a hagyományos és a digitális kölcsönzési szolgáltatást.
Az Olasz Kultúrintézet Baráti Körének éves tagsági díja 4000 Ft.
26 év alattiaknak 50 százalék kedvezmény.
Ingyenesen iratkozhatnak be az Olasz Kultúrintézet tanfolyamainak hallgatói.

Gyűjteményeik:
20 ezer kötettel, mintegy ezer DVD-vel (túlnyomórészt olasz filmek) és száz, nyelvtanulást segítő CD-vel, valamint tekintélyes folyóirat-állománnyal rendelkezik a legkülönfélébb témákban: irodalomtudomány, szépirodalom, történelem, művészetek, zene, stb.

Szolgáltatások: A szolgáltatás a könyvkölcsönzésen túl magában foglalja olasz és nemzetközi napilapok, folyóiratok olvasásának a lehetőségét.

 

Cervantes Intézet: Ernesto Sabato Könyvtár

Ernesto Sabato Könyvtár (Fotó: Facebook)

Az Ernesto Sabato könyvtár, a spanyol kulturális intézet könyvtára. A budapesti kulturális központ a nemzetközi Cervantes Intézet hálózatának magyarországi tagja, a spanyol nagykövetség alárendeltségében működik.
Weboldal: https://budapest.cervantes.es/hu/konyvtar_spanyol/konyvtar_spanyol.htm
Digitális könyvtára: https://budapest.cervantes.es/hu/konyvtar_spanyol/elektronikus_konyvtar/elektronikus_konyvtar.htm
Telefon:+36-1-354-3674
E-mail cím:  

Cím: 1064 Budapest, Vörösmarty utca 32.

Nyitvatartás:
H-K: 9:30–13:30
SZ-CS: 15:00–19:00
P: 11:00–13:00 és 15:00–17:00
Sz: 10:00–13:00
V: Zárva

Olvasójegy árak:
A könyvtár állományának helyben olvasásához, megtekintéséhez, meghallgatásához nincs szükség beiratkozásra.
Olvasójegy évente: 5000 forint
Diákoknak olvasójegy: 3500 forint évente

Gyűjteményeik:
A 30 ezer példányos gyűjteményben könyvek, magazinok, DVD-k, CD-k, hangoskönyvek, CD-ROM-k, stb. találhatók. Továbbá kézikönyvek, szótárak és enciklopédiák, ezen felül spanyol és hispán-amerikai irodalom. A spanyol nyelv tanulásához szükséges anyagokon túlmenően történelemről, művészetről, gazdaságról, társadalomról szóló művek is fellelhetők. A gyűjtemény részei még: gyermek- és ifjúsági irodalom, magyar nyelvre fordított művek, katalán, gallego, valenciai és baszk nyelvű könyvek.

Szolgáltatások: https://budapest.cervantes.es/hu/konyvtar_spanyol/szolgaltatasok_konyvtar_spanyol/konyvtar_szolgaltatasai_spanyol.htm 

 

Eötvös Loránd Tudományegyetem nyelvi intézeteinek könyvtárai

Angol-Amerikai Intézet Könyvtára és Germanisztikai Intézet Könyvtára (Fotó: Facebook)

Az Egyetemi Könyvtár az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtári hálózatának számos tagkönyvtárával rendelkezik, amelyet csak a hallgatók vehetnek igénybe. A bölcsészettudományi kar szervezeti egységeihez tartoznak az ELTE nyelvi intézeteinek könyvtárai, amelyek közül többe látogatóként be lehet menni.
Weboldal: https://www.btk.elte.hu/kar
Digitális könyvtára: https://opac.elte.hu/
Telefon:+36-1-411-6500 / 5451
E-mail cím:  

Cím: 1088 Budapest, Múzeum körút 4. vagy 6-8.

Intézetek könyvtárainak részletesebb adatai: 

 

Budapesti könyvtárak keleti gyűjteményei

A keleti kultúrákkal foglalkozó könyvek főleg angol és magyar nyelven érhetőek el ezekben a könyvtárakban. Az adott könyvtárakban találsz eredeti nyelvű kínai, japán, koreai, etióp és indiai könyveket és iratokat is.

 

Máshol keresel könyvtárat? Kattints sorozatunk téged érintő részére!

 

Ha Budapest legnagyobb könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a nagyobb budapesti egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az észak- és közép-magyarországi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a nyugat- és dél-dunántúli egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a közép-dunántúli egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az észak-alföldi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az dél-alföldi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Minden tudás egy helyen VII. – Vidéki egyetemek könyvtárai: Székesfehérvár, Tatabánya, Dunaújváros és Veszprém (Közép-Dunántúl)

A Wikipédiáról és pár online magazinból összeollózott információra nem lehet tudományos írásokat alapozni – és, mint tudjátok, ezeket a tanárok nagy többsége azonnal leleplezi, és sok esetben alaposan le is húzza az ilyen munkára adott jegyet. Így nem árt, ha könnyen átlátod, milyen információkat találhatsz meg az egyetemed könyvtárában, milyen dokumentumokat találsz meg digitálisan, és melyeket csak a helyszínen. Egy alapos szakdolgozathoz, részletesebb tanulmányhoz vagy egy jó jegyért a beadandóhoz elengedhetetlenek a megfelelő és valóban hiteles, releváns források. 

Az is előfordulhat tanulmányaid során, hogy szükséged lesz más, külsős intézmények gyűjteményére is, azonban nem minden esetben veheted igénybe őket, mert esetenként csak a saját hallgatóik által látogathatók, ezekre részletesen kitérünk alább.

Fontos az is, hogy a könyvtárosok sokat tudnak segíteni neked a kutatómunkában, így ne félj odamenni hozzájuk, azért is ülnek ott! Ha pedig csak egy csendes és hangulatos helyre vágysz a tanuláshoz, esetleg olvasgatnál egy lyukasórában, akkor is remek lehetőségnek számítanak e csendes könyvbirodalmak. 

A legtöbb könyvtárban olvashatsz az olvasóteremben, tudod használni az adatbázisokat és katalógusokat, továbbá természetesen helyi számítógépet is igénybe vehetsz, illetve wifit biztosítanak a saját készülékedhez. Ezen túl: nyomtathatsz, szkennelhetsz és fénymásolhatsz is.

Nézzük akkor a régió könyvtárait és azok szolgáltatásait.

 

A Közép-Dunántúl egyetemeinek könyvtárai:

 

Dunaújvárosi Egyetem Könyvtár és Információs Központ

Dunaújvárosi Egyetem Könyvtár és Információs Központ (Forrás: Facebook)

A Dunaújvárosi Egyetem Könyvtár és Információs Központ felsőoktatási és nyilvános szakkönyvtár.
Weboldal: http://konyvtar.duf.hu/
Digitális könyvtár: http://konyvtar.duf.hu/index.php?p=ecorvina
Telefon: +36-30-012-0004
E-mail cím:  

Cím: 2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály utca 1/A.

Nyitvatartás:
H: Zárva
K: 13:00–18:00
SZ: Zárva
Cs: 9:00–20:00
P-V: Zárva

Olvasójegy-árak:
Napijegy: 350 forint
Olvasójegy: 2.000 forint/év 1.000 forint/félév
DUE hallgatók: ingyenes
Más egyetem hallgatóinak: 1.000 forint/év és 500 forint/félév

Gyűjteményeik:
A könyvtár gyűjtőköre a helyi képzéseknek megfelelő szakterületek és tudományágak igényei szerint alakul.

Szolgáltatások: http://konyvtar.duf.hu/index.php?p=dijszabas1 

 

Edutus Egyetem Könyvtára (Tatabánya)

Az Edutus Egyetem tatabányai könyvtára a régió legnagyobb, legjelentősebb gazdasági szakkönyvtára, amely magyar és idegen nyelvű szakkönyvekkel és folyóiratokkal áll a hallgatók valamint a szakterület iránt érdeklődők rendelkezésére. Az állomány bővítése folyamatos, több mint 32 ezer kötet könyv és több mint 50 féle folyóirat hozzáférhető a könyvtár olvasótermeiben.
Weboldal: http://konyvtar.edutus.hu/tatabanya/Tatabanya.html
Digitális könyvtár: http://tlwww.mutf.hu/tlwww/
Telefon: +36-34-520-445
E-mail cím:  

Cím: 2800 Tatabánya, Béla király krt. 58.

Nyitvatartás:
H: Zárva
K-SZ: 9:00–16:00
CS: 9:00–14:00
P: 9:00–13:00
Szo: 08:00-15:00 (páratlan héten)
V: Zárva

Olvasójegy-árak:
Edutus hallgatóknak: ingyenes
További részletek: http://konyvtar.edutus.hu/tatabanya/araink.html

Gyűjteményeik:
A könyvtár kiemelten gyűjti az Európai Unió, értékesítés-technika, fogyasztóvédelem, kereskedelem, közgazdaságtan, marketing, marketingkommunikáció, menedzsment, műszaki tudomány, pénzügy, piackutatás, reklám, számvitel, turizmus, üzleti kommunikáció, vállalatgazdaságtan témakörébe tartozó dokumentumokat a társadalomtudományok egyéb területei mellett.

Szolgáltatások: http://konyvtar.edutus.hu/tatabanya/szolgaltatasok.html 

 

Kodolányi János Egyetem Székesfehérvári Oktatási Központ Könyvtára

Kodolányi János Egyetem Székesfehérvári Oktatási Központ Könyvtára nyilvános könyvtárként működik. A kölcsönző részben 4.000 kötethez és hangzó dokumentumhoz férnek hozzá a látogatók.
Weboldal: https://www.kodolanyi.hu/konyvtar/
Digitális könyvtár: https://www.kodolanyi.hu/konyvtar/bongeszheto-tartalmak
Telefon: +36-20-521-5408
E-mail cím:

Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.

Nyitvatartás:
H: 9:00–15:00
K: Zárva
SZ-CS:  9:00–15:00
P: 10:00–14:00
Szo-V: Zárva

Olvasójegy-árak:
KJE hallgató: ingyenes
Kodolányi Középiskolás: ingyenes
Végzett KJE hallgató: 1000 forint
Külsős jegy: 1500 forint
Külső diákjegy: 1000 forint

Gyűjteményeik:  A könyvtár gyűjtőköre ebben az esetben is a képzéseknek megfelelő szakterületek és tudományágak szerint alakul.

Szolgáltatások: https://www.kodolanyi.hu/konyvtar/szolgaltatasok 

 

Pannon Egyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

Pannon Egyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont (Forrás: Facebook)

A Pannon Egyetem Egyetemi Könyvtár az egyetem alapításával egyidős, 1949 óta működik. Szervezetileg 1966-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának hálózatához tartozott. 1966-ban alakult át önálló könyvtári hálózattá. A könyvtár 1990-ig vegyipari, kémiai szakkönyvtárként működött, mint a vegyészet, kémia, vegyipar szakirodalmi hálózati központja. Majd az egyetem több karúvá válásával folyamatosan bővült a bölcsészettudományi, a gazdaságtudományi és műszaki informatikai kari képzések könyvtári hátterének kialakításával.
Weboldal: https://konyvtar.uni-pannon.hu/index.php?lang=hu
Digitális könyvtár: https://konyvtar.uni-pannon.hu/index.php?option=com_content&view=featured&Itemid=587&lang=hu
Telefon: +36-88-624-000
E-mail cím:  

Cím: 8200 Veszprém, Wartha Vince u. 1. „M” épület

Nyitvatartás:
H-CS: 8:00–19:00
P: 9:00–17:00
Szo-V: Zárva

Olvasójegy-árak:
Beiratkozási díj egy évre: 1 600 forint
A Pannon Egyetem aktív státuszú hallgatóinak: ingyenes
Más egyetemek, főiskolák, középiskolák hallgatóinak: 800 forint

Gyűjteményeik:
Főgyűjtőkörök: vegyészeti, kémiai, vegyipari, bölcsészettudományi, gazdaságtudományi és műszaki informatikai szakirodalom.
Muzeális gyűjtemény: állományában értékes muzeális dokumentumok is találhatók.
Levéltár: a Pannon Egyetem, valamint annak jogelőd intézményeinek (Veszprémi Egyetem, Veszprémi Vegyipari Egyetem, Műszaki Egyetem Nehézvegyipari Kar), valamennyi szervezeti egységének iratanyagára és lehetőség szerint gyűjti az egyetem oktatóinak személyi hagyatékát is.

Szolgáltatások: https://konyvtar.uni-pannon.hu/index.php?option=com_content&view=featured&Itemid=570&lang=hu 

 

Máshol keresel könyvtárat? Kattints sorozatunk téged érintő részére!

 

Ha Budapest legnagyobb könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a nagyobb budapesti egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az észak- és közép-magyarországi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a nyugat- és dél-dunántúli egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a közép-dunántúli egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az észak-alföldi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az dél-alföldi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Minden tudás egy helyen VI. – Vidéki egyetemek könyvtárai: Dél-Alföld

Egy alapos szakdolgozathoz, részletesebb tanulmányhoz vagy egy jó jegyért a beadandóhoz elengedhetetlenek a megfelelő és valóban hiteles, releváns források. 

A Wikipédiáról és pár online magazinból összeollózott információra nem lehet tudományos írásokat alapozni – és mint tudjátok, ezeket a tanárok nagy többsége azonnal leleplezi és sok esetben is lehúzza az ilyen munkára adott jegyet. Így nem árt, ha könnyen átlátod, milyen információkat találhatsz meg az egyetemed könyvtárában, milyen dokumentumokat találsz meg digitálisan, és melyeket csak a helyszínen. 

Az is előfordulhat tanulmányaid során, hogy szükséged lesz más, külsős intézmények gyűjteményére is, azonban nem minden esetben veheted igénybe őket, mert esetenként csak a saját hallgatóik által látogathatók. 

Fontos az is, hogy a könyvtárosok sokat tudnak segíteni neked a kutatómunkában, így ne félj odamenni hozzájuk, azért is ülnek ott! Ha pedig csak egy csendes és hangulatos helyre vágysz a tanuláshoz, esetleg olvasgatnál egy lyukasórában, akkor is remek lehetőségnek számítanak e csendes könyvbirodalmak. 

A legtöbb könyvtárban olvashatsz az olvasóteremben, tudod használni az adatbázisokat és katalógusokat, továbbá természetesen helyi számítógépet is igénybe vehetsz, illetve wifit biztosítanak a saját készülékhez. Ezen túl: nyomtathatsz, szkennelhetsz és fénymásolhatsz is.

Nézzük akkor a régió könyvtárait és azok szolgáltatásait.

 

A Dél-Alföld egyetemeinek könyvtárai:

 

Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára

Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára (Forrás: Facebook)

A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára a József Attila Tanulmányi és Információs Központban található. Ez a könyvtár rendelkezik a délalföldi régióban a legnagyobb gyűjteménnyel, de országos szinten is az elsők között van. Mintegy 2 millió könyvtári egységet őriz.
Weboldal: http://www.ek.szte.hu/
Digitális könyvtár: http://www.ek.szte.hu/online-forrasok/
Telefon: +36-62-546-633
E-mail cím:  

Cím: 6722, Szeged, Ady tér 10.

Nyitvatartás:
H–P: 8:00–22:00
Szo: 9:00–20:00
V: Zárva

Olvasójegy-árak:
Helyben használat: ingyenes
Beiratkozás az SZTE hallgatóinak: ingyenes
Egész évre beiratkozás: 3000 forint
Félévre beiratkozás: 2500 forint
Diákoknak egész évre beiratkozás: 2000 forint
Diákoknak fél évre beiratkozás: 1500 forint

Gyűjteményeik:
Főgyűjtőkör: Általános és társadalomtudomány, történettudomány, magyar és idegen nyelvi és irodalom, természettudomány, élettudomány.
Különgyűjtemények: Régi Könyvek Tára, Hungarika Gyűjtemény, Társadalomelméleti Gyűjtemény, Hadtörténeti Gyűjtemény, Egyetemi Gyűjtemény, Hispanisztika Gyűjtemény, Keleti Gyűjtemény, Zenei Gyűjtemény, Osztrák Könyvtár, Európai Dokumentációs Központ

Szolgáltatások: http://www.ek.szte.hu/szolgaltatasaink/ 

 

Kodolányi János Egyetem Orosházi Regionális Oktatási Központ Könyvtára

A Kodolányi János Egyetem Orosházi Regionális Oktatási Központ Könyvtára 7.000 dokumentummal várja a felsőfokú szakképzésben és az egyetemi alapképzésben résztvevő hallgatóit.
Weboldal: https://www.kodolanyi.hu/konyvtar/
Digitális könyvtár: https://www.kodolanyi.hu/konyvtar/bongeszheto-tartalmak
Telefon: +36-30-211-5885
E-mail cím:  

Cím: 5900 Orosháza, Gyopárosi u. 3. F. ép.

Nyitvatartás:
H–SZ: 10:00–14:00
CS: Zárva
P: 10:00–14:00
Szo-V: Zárva

Olvasójegy-árak:
KJE hallgató: ingyenes

Gyűjteményeik:  A könyvtár gyűjtőköre a képzéseknek megfelelő szakterületek és tudományágak szerint alakul.

Szolgáltatások: https://www.kodolanyi.hu/konyvtar/szolgaltatasok

 

Neumann János Egyetem Könyvtár és Információs Központ

A Neumann János Egyetem Könyvtár és Információs Központ mind a négy karon jól felszerelt, a 21. század követelményeinek megfelelő szakkönyvtárral rendelkezik.
Weboldal: http://kik.kefo.hu/web/guest
Digitális könyvtár: https://liberty.uni-neumann.hu/liberty/libraryHome.do
Telefon: +36-76-516-360
E-mail cím:  

Cím:
A Könyvtár és Információs Központ székhelye: 6000 Kecskemét, Izsáki út 10.
Kertészeti Szakkönyvtára: 6000 Kecskemét, Erdei Ferenc tér 1-3.
Műszaki és Gazdasági Szakkönyvtára: 6000 Kecskemét, Izsáki út 10.
Pedagógiai Szakkönyvtára: 6000 Kecskemét, Kaszap utca 6-14.

Nyitvatartás:
H–CS: 8:00–18:00
P: 9:00–14:00
Szo: 8:30-13:30 (Meghatározott konzultációs napokon)
V: Zárva

Olvasójegy-árak:
Regisztrációs díj ellenében minden 18. évét betöltött magyar állampolgár beiratkozhat.
Az egyetem hallgatóinak a regisztrálása ingyenes, egy tanévre szól.

Gyűjteményeik:
Gyűjtőköre elsősorban az egyetemen oktatott és kutatott tudományok irodalmára épül, kiegészítve ismeretterjesztő és szépirodalmi művekkel. A magyar nyelvű szakirodalom (szakkönyvek és folyóiratok) minél teljesebb körét, valamint a külföldi szakirodalmat válogatva gyűjti. Gyűjteményében a hagyományos dokumentumok mellett egyre több elektronikus dokumentum található.

Szolgáltatások: http://kik.kefo.hu/web/guest/alapszolgaltatasok 

 

Gál Ferenc Egyetem Könyvtára

Gál Ferenc Egyetem Könyvtára (Forrás: Facebook)

A Gál Ferenc Egyetem Könyvtára a teológiai tanulmányok, az egyházi hivatások, a pedagógusi pálya, a tudományok művelése iránt érdeklődő hallgatókat és látogatókat várja.
Weboldal: https://gfe.hu/egyetemi-elet/konyvtar/
Digitális könyvtár: http://corvina.gfe.hu/WebPac/CorvinaWeb
Telefon: +36-62-425-738/340
E-mail cím:  

Cím:
Teológiai Könyvtára: 6720 Szeged, Dóm tér 6.
Szarvasi Könyvtára: 5540 Szarvas Szabadság út 4.
Gyulai Könyvtára: 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.
Békéscsabai Könyvtára: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33.

Nyitvatartás (Teológiai Könyvtár):
H–CS: 9:00–17:00
P: 9:00–13:00
Szo-V: Zárva

Gyűjteményeik: Teológiai témakörök, szakkkönyvek.

Szolgáltatások: Helyben használat: szakkönyvek, folyóiratok, elektronikus jegyzetek; kölcsönzés; tájékoztatás; könyvtárközi kölcsönzés; internethasználat

 

MATE: Tessedik Sámuel Könyvtár

Tessedik Sámuel Könyvtár(Forrás: facebook)

A Tessedik Sámuel Könyvtár nyilvános felsőoktatási szakkönyvtár. Biztosítja a város és a régió agrár-szakirodalmi ellátását, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem könyvtári hálózatának tagja.
Weboldal: https://kosary-lib.uni-mate.hu/tessedik-s%C3%A1muel-k%C3%B6nyvt%C3%A1r
Digitális könyvtár: https://kosary-lib.uni-mate.hu/e-learning-szolg%C3%A1ltat%C3%A1s
Telefon: +36-28-522-000-1173
E-mail cím:  

Cím: 5540 Szarvas, Szabadság út 1-3.

Nyitvatartás:
H–SZ: 10.00-11.00, és 14.00-15:00
CS: 10.00-11.00
P-V: Zárva

Olvasójegy-árak:
Beiratkozási díj: 1000 forint
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hallgatóinak és 16 éven aluliaknak a beiratkozási díj: ingyenes
Hallgatóknak beiratkozási díj: 500 forint

Gyűjteményeik:

A mezőgazdaság, vízgazdálkodás és a környezetgazdálkodás területén gyűjtenek. A szakkönyvek mellett a könyvtár rendelkezik audiovizuális, szépirodalmi gyűjteménnyel is, valamint a karon végzett hallgatók diplomamunkáit is gyűjti.

Szolgáltatások: https://kosary-lib.uni-mate.hu/k%C3%B6lcs%C3%B6nz%C3%A9s 

 

Máshol keresel könyvtárat? Kattints sorozatunk téged érintő részére!

 

Ha Budapest legnagyobb könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a nagyobb budapesti egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az észak- és közép-magyarországi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a nyugat- és dél-dunántúli egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a közép-dunántúli egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az észak-alföldi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az dél-alföldi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Minden tudás egy helyen V. – Vidéki egyetemek könyvtárai: Észak-Alföld

Az elmélyültebb munkához, valamint a tudományos ismeretek megszerzésére még mindig a könyvtár a legjobb hely. A Wikipédiáról és pár online magazinból összeollózott információra nem lehet tudományos írásokat alapozni és mint tudjátok, ezeket a tanárok nagy többsége azonnal leleplezi, és sok esetben le is húzza az ilyen munkára adott jegyet. Így nem árt, ha könnyen átlátod, milyen információkat találhatsz meg az egyetemed könyvtárában, milyen dokumentumokat találsz meg digitálisan, és melyeket csak a helyszínen. 

Az is előfordulhat tanulmányaid során, hogy szükséged lesz más, külsős intézmények gyűjteményére is, azonban nem minden esetben veheted igénybe őket, mert esetenként csak a saját hallgatóik által látogathatók. 

Fontos az is, hogy a könyvtárosok sokat tudnak segíteni neked a kutatómunkában, így ne félj odamenni hozzájuk, azért is ülnek ott! Ha pedig csak egy csendes és hangulatos helyre vágysz a tanuláshoz, esetleg olvasgatnál egy lyukasórában, akkor is remek lehetőségnek számítanak e csendes könyvbirodalmak. 

A legtöbb könyvtárban olvashatsz az olvasóteremben, tudod használni az adatbázisokat és katalógusokat, továbbá természetesen helyi számítógépet is igénybe vehetsz, illetve wifit biztosítanak a saját készülékhez. Továbbá nyomtathatsz, szkennelhetsz és fénymásolhatsz is.

 

Az Észak-Alföld egyetemeinek könyvtárai:

 

Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár

Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (Forrás: Facebook)

A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK), az ország második legnagyobb könyvtára és az egyetem egyik legnagyobb szolgáltató egysége. Az 1912-ben alapított Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem először a nagy múltú Református Kollégium gyűjteményére alapozva szerette volna könyvtárát létrehozni. Önálló központi könyvtár szervezésével csak 1915-ben kezdtek el komolyan foglalkozni. Miután 2000-ben a debreceni felsőoktatási intézmények egyesítéséből újra megszületett a Debreceni Egyetem, önként adódott a központi egyetemi könyvtár újbóli létrehozásának gondolata is. A 2001-ben életre hívott Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) a korábbi könyvtárak egyesítéséből jött létre, melyet a 2002-ben alapított Társadalomtudományi Könyvtár egészített ki.

Weboldal: https://lib.unideb.hu/
Digitális könyvtár: https://lib.unideb.hu/hu/node/442
Telefon: +36-52-518-621 és +36-52-518-610
E-mail cím:  

Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.

Nyitvatartás:
A különböző karok nyitvatartását itt találod: https://lib.unideb.hu/hu/nyitvatartas 

Olvasójegy-árak:
Napijegy: 500 forint
Felnőtt olvasó: 1000 forint/tanév
Nem DE-hallgatók, de diákok: 500 forint/tanév

Gyűjteményeik:
Szakterületi gyűjtemények, Nemzeti gyűjtemény, Ausztria gyűjtemény, Ritka és régi könyvek tára. Kézirattár: Az 1957-ben alakult kézirattári gyűjtemény több speciális részből tevődik össze. Legjelentősebb kollekció az egyetemtörténeti dokumentumok gyűjteménye, melyben az egyetem működéséhez, történetéhez kötődő dokumentumokat gyűjti.

Szolgáltatások: https://lib.unideb.hu/node/182#name_olvasotermi_jegy_dijszabas

 

Debreceni Református Hittudományi Egyetem Maróthi György Könyvtár

Debreceni Református Hittudományi Egyetem Maróthi György Könyvtár (Forrás: Facebook)

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem az 1538 óta működő Debreceni Református Kollégium tagintézményeként a teológiai tudományok művelésének és az egyháziértelmiség-képzésnek egyik meghatározó, magyarországi központja.

Weboldal: https://marothikonyvtar.drhe.hu/
Digitális könyvtár: https://webpac.lib.unideb.hu/WebPac/
Telefon: +36-52-502-786
E-mail cím:  

Cím: 4026 Debrecen, Füvészkert u. 2.

Nyitvatartás:
H–CS: 8:00–16:30
P: 8:00–14:00
Szo-V: Zárva

Olvasójegy-árak:
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem hallgatói, a DRHE Erasmus+ hallgatói és a 16 éven aluliak számára a beiratkozás ingyenes.
Olvasójegy: 1000 forint/tanév (500 forint/félév)
Napijegy: 200 forint

Gyűjteményeik:
Folyóirat gyűjtemény: teológiai nyomtatott folyóiratok, egyéb közéleti, kulturális, tudományos és ismeretterjesztő folyóiratok.

Szolgáltatások: https://marothikonyvtar.drhe.hu/szolg.html 


Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára

Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára (Forrás: YouTube)

A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára évszázadok óta szolgálja a Debreceni Református Kollégiumban folyó oktatást. A teológia mellett főként a magyar nyelvű szak- és szépirodalmat, a Debrecenre és a tiszántúli gyülekezetekre vonatkozó helytörténeti munkákat gyűjti. A 16. század óta működő Nagykönyvtár több mint félmilliós állományával az ország egyik legértékesebb egyházi gyűjteménye. 1890 óta nyilvános könyvtárként fogadja a kutatókat.
Weboldal: https://nagykonyvtar.drk.hu/
Digitális könyvtár:
Telefon: +36-52-614-382
E-mail cím:  

Cím: 4026 Debrecen, Kálvin tér 16.

Nyitvatartás:
H: 8:30–16:00
K-P: 8:30–18:00
(Júliusban H: 8:30–16:00 és K-P: 8:30–17:00, augusztusban zárva a könyvtár)

Olvasójegy-árak:
Olvasójegy: 1600 forint
Napijegy: 500 forint
Debreceni Református Hittudományi Egyetem diákjai: 500 Ft
Diákigazolvánnyal rendelkezők: 800 Ft
16 éven alul: ingyenes 

Gyűjteményeik:
Teológia gyűjtemény, továbbá főként a magyar nyelvű szak- és szépirodalmat, a Debrecenre és a tiszántúli gyülekezetekre vonatkozó helytörténeti munkákat gyűjti.
Műemlékkönyvtár: Gyűjteményünk legrégebbi darabja a 10. századi Jób könyve-kódextöredék. Számos kódexet, ősnyomtatványt, 1850 előtt kiadott magyar és idegen nyelvű könyvet őriznek. A bibliagyűjteményükben az első teljes, magyar nyelvű nyomtatott Szentírás, a Vizsolyi Biblia több példánya is megtalálható. Különösen értékesek kézzel színezett rézmetszetes atlaszaik. Kézirattárukban történeti források és a magyar szellemi élet jelentős alakjainak írásai kutathatóak.

Szolgáltatások: https://nagykonyvtar.drk.hu/olvasoinknak/konyvtari-szolgaltatasok 

 

Nyíregyházi Egyetem Központi Könyvtár

A Nyíregyházi Egyetem Központi Könyvtára nyilvános könyvtárként üzemel. A Könyvtár 1480 m2 alapterületen 78 olvasóhellyel, abból 18 db szabadon használható számítógépes munkaállomással várja a felhasználóit. A Könyvtár állománya 280 000 dokumentum, amelyből 150 000 kölcsönözhető. A folyóirat-olvasóban több mint 850 féle (régi és kurrens) időszaki kiadvány található.

Weboldal: https://konyvtar.nye.hu/
Digitális könyvtár: https://konyvtar.nye.hu/hu/content/digit%C3%A1lis-k%C3%B6nyvt%C3%A1r
Telefon: +36-42-599-424
E-mail cím:  

Cím: 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/b.

Nyitvatartás:
H–P: 9:00–16:00
Szo-V: Zárva

Olvasójegy-árak:
Nyíregyházi Egyetem hallgatóinak: ingyenes
Pedagógusoknak: 500 Ft/félév
Egyéb főiskolai / egyetemi hallgatóknak: 500 Ft/félév
Középiskolások: 500 Ft/félév (szülői nyilatkozattal)
Külső olvasó: 1500 Ft/félév 

Gyűjteményeik:
Zenei-népzenei gyűjtemény,  Magyar nyelvészeti gyűjtemény, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Művészettöténeti Topográfia, Nyíregyházi Egyetem szakdolgozatok és iratok

Szolgáltatások: https://konyvtar.nye.hu/hu/content/szolg%C3%A1ltat%C3%A1sok 

 

Máshol keresel könyvtárat? Kattints sorozatunk téged érintő részére!

 

Ha Budapest legnagyobb könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a nagyobb budapesti egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az észak- és közép-magyarországi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a nyugat- és dél-dunántúli egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a közép-dunántúli egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az észak-alföldi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az dél-alföldi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Minden tudás egy helyen IV. – Vidéki egyetemek könyvtárai: Nyugat- és Dél-Dunántúl

Egy alapos szakdolgozathoz, részletesebb tanulmányhoz vagy egy jó jegyért a beadandóhoz elengedhetetlenek a megfelelő és valóban hiteles, releváns források. A Wikipédiáról és pár online magazinból összeollózott információra nem lehet tudományos írásokat alapozni. S mint tudjátok, ezeket a tanárok nagy többsége azonnal leleplezi és sok esetben le is húzza az ilyen munkára adott jegyet. Így nem árt, ha könnyen átlátod, milyen információkat találhatsz meg az egyetemed könyvtárában, milyen dokumentumokat találsz meg digitálisan, és melyeket csak a helyszínen. 

Az is előfordulhat tanulmányaid során, hogy szükséged lesz más, külsős intézmények gyűjteményére is, azonban nem minden esetben veheted igénybe őket, mert esetenként csak a saját hallgatóik látogathatják őket. 

Fontos az is, hogy a könyvtárosok sokat tudnak segíteni neked a kutatómunkában, így ne félj odamenni hozzájuk, azért is ülnek ott. Ha pedig csak egy csendes és hangulatos helyre vágysz a tanuláshoz, esetleg olvasgatnál egy lyukasórában, akkor is remek lehetőségnek számítanak e csendes könyvbirodalmak. 

A legtöbb könyvtárban olvashatsz az olvasóteremben, tudod használni az adatbázisokat és katalógusokat, továbbá természetesen helyi számítógépet is használhatsz, illetve wifit biztosítanak a saját készülékedhez. Ezen túl: nyomtathatsz, szkennelhetsz és fénymásolhatsz is.

 

Nyugat- és Dél-Dunántúl egyetemeinek könyvtárai:

 

Győri Széchenyi István Egyetem Könyvtár és Levéltár

Forrás: Facebook

A Széchenyi István Egyetem Könyvtár Könyvtár anno a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola külön szervezeti egységeként indult. Az elmúlt évtizedek alatt igazi XXI. századi, modern könyvtárrá nőtte ki magát.

Weboldal: https://lib.sze.hu/kezdolap
Digitális könyvtár: https://lib.sze.hu/adatbazisok-1
Telefon: +36-96-503-441
E-mail cím:  

Cím: 9026 Győr, Egyetem tér 1. INNO-SHARE épület

Nyitvatartás:
H: 10:00–19:00
K:P: 8:00–19:00
Szo: 9:00–14:00
V: Zárva

Olvasójegy-árak:
Külsős beiratkozási díj: 2000 forint + 2000 forint kártyadíj
Más felsőoktatási intézmény hallgatója beiratkozás: 1000 forint + 2000 forint kártyadíj
Széchenyi Egyetem hallgatói: ingyenes
Széchenyi Egyetem levelező, távoktatásos hallgatói beiratkozás: 1000 forint + 1500 forint kártyadíj
16 év alatti diák beiratkozás: 1000 forint + 2000 forint kártyadíj

Gyűjteményeik:
Európai Dokumentációs Központ gyűjteménye: a gyűjtemény elsősorban elektronikusan hozzáférhető dokumentumok gyűjteménye, e-forrásokra épül, jelentős részük az interneten keresztül is elérhető. A gyűjtemény másik részét az Európai Unióval foglalkozó folyóiratok, könyvek alkotják.
Térségi információs és dokumentációs tudásközpont.
A levéltár célja a győri felsőoktatás múltjának megőrzése.

Szolgáltatások: https://lib.sze.hu/szolgaltatasok-2 

Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar Könyvtára 

Weboldal: https://lib.sze.hu/apaczai-konyvtar
Telefon: +36-96-503-664
Email cím:
Cím: 9021 Győr, Liszt Ferenc u. 42. 

Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Könyvtár

Weboldal: https://lib.sze.hu/elerhetosegek-1
Telefon: +36-96-613-559
Email cím:
Cím: 9026 Győr, Áldozat u. 12.

Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Könyvtára

Weboldal: https://lib.sze.hu/elerhetosegek-1
Telefon: +36-96-566-736
Email cím:
Cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Vár 2.

 

Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár

Forrás: Facebook

Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár hazánk egyik első szakkönyvtára. Ritka műszaki természettudományos könyv- és folyóirat gyűjteménye van. Az erdészeti felsőoktatás vonatkozásában pedig öregebb is annál, hiszen a könyvtár alapítása egybeesik Selmecbányán az első magyarországi bányatisztképző iskola alapításával (1735).

Weboldal: http://konyvtar.uni-sopron.hu
Digitális könyvtár: http://konyvtar.uni-sopron.hu/szabadon-hozzaferheto-adatbazisok
Telefon: +36-99-518-223
E-mail cím:  

Cím: 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky. utca. 4

Nyitvatartás:
H: 11:00–16:00
K: 9:00–16:00
SZ: 9:00–17:00
CS: 9:00–16:00
P: 9:00–14:30
Szo-V: Zárva

Olvasójegy-árak:
Könyvtárlátogatás: ingyenes
Külsős olvasó: 2000 forint/év
Más felsőoktatási intézmény hallgatója: 1500 forint/év
Soproni Egyetem hallgatói: 1000 forint/év
16 év feletti diák: 1000 forint/év
16 év alatti diák: ingyenes

Gyűjteményeik:
Magyar Erdészeti Bibliográfia: az erdészethez és közvetlenül kapcsolódó vadászat, halászat, természetvédelem, környezetvédelem, és elsődleges faipari szakirodalom
Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia: a magyar mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdészeti, faipari szakirodalom.
A levéltár gyűjtőköre a Soproni Egyetem és jogelőd intézményei központi, és egyéb szervezeti egységeiben keletkezett irat-anyagára terjed ki. Ezen kívül az egyetemi élet fontosabb eseményeit illusztráló kép- és hangfelvételeket, filmfelvételeket és tárgyi forrásokat.
Műemlékkönyvtár: 1735-ben alakult, főleg bányászati témában 12.000 kötetből álló gyűjtemény egy része – tudománytörténeti szempontból is érdekes, 12 szakcsoport szerinti felosztásban.
Digitalizált régi szakkönyvek a Mezőgazdasági Könyvtár gyűjteményéből.

Benedek Elek Pedagógiai Kar Könyvtára

Weboldal:  http://bpk.uni-sopron.hu/konyvtar és http://konyvtar.bpk.nyme.hu/
Telefon: +36-99-518-951
Email cím:
Cím: 9400 Sopron, Ferenczy János utca 5.

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Könyvtára

Weboldal:  http://lkk.uni-sopron.hu/kari-konyvtar
Telefon: +36- 99-518-362
Email cím: és  
Cím: 9400 Sopron, Erzsébet utca 9.

Szolgáltatások: http://konyvtar.uni-sopron.hu/szolgaltatasok 

 

Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

Forrás: Facebook

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont  a PTE és jogelőd intézményeiben keletkezett tudásvagyon elsődleges őrzője, gyarapítója és szolgáltatója. Az intézmény ugyanakkor nyilvános könyvtárként üzemel, Pécs és a régió tudásmenedzsment-központjaként.
Több településre kiterjedő könyvtári hálózattal rendelkezik (Pécs, Zalaegerszeg, Szombathely, Szekszárd). 

Weboldal: https://www.lib.pte.hu/hu/
Digitális könyvtár: https://lib.pte.hu/hu/service/e-konyvtar-187
Telefon: +36-72-501-650 / 28052
E-mail cím:  

Cím: 7622 Pécs, Universitas utca 2/a

Nyitvatartás:
H: Zárva
K-P: 10:00–18:00
Szo: 10:00–16:00
V: Zárva

Olvasójegy-árak:
A könyvtár ingyenes napijeggyel is látogatható.
Külsős olvasó: 3200 forint éves / 2200 forint
16 év feletti diák és más felsőoktatási intézmény hallgatója:  1600 forint éves / 1200 forint féléves
Pécsi Tudományegyetem és Pécsi Hittudományi Főiskola hallgatói: ingyenes/év
16 év alatti diák: ingyenes/év
Éves látogatójegy: 1000 /év

Gyűjteményeik:
Az állomány reprezentálja a karok mindenkori profiljának megfelelő belföldi kurrens szakirodalmat, a pedagógiai, pszichológiai és módszertani anyagot, a hazai kurrens könyvészeti irodalmat, nemzeti bibliográfiai kiadványokat és szakbibliográfiákat válogatva szerzi be.
A Pécsi  Egyetemtörténeti Gyűjtemény (mint közérdekű muzeális gyűjtemény) gyűjtőköre  a  Pécsi Tudományegyetem és jogelőd intézményeinek tárgyi, dokumentum- és fotóanyaga.
Különgyűjtemény: Kari kiadványok (oktatók, hallgatók szak és szépirodalmi munkái, történeti értékkel bíró kéziratok, stb.); Szakdolgozatok, TDK dolgozatok, disszertációk; Hajdú Péter hagyaték (Finnugor tanszék); XX. századi külpolitikai dokumentumok (német, francia, olasz) (BTK Társadalomtudományi); Térképtár (Földrajzi intézet)

Szolgáltatások: https://www.lib.pte.hu/hu/services/category/1 

A Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtár, az Egészségtudományi Kar Pécsi Könyvtára, az Egészségtudományi Kar Kaposvári Képzési Központ Könyvtára, az Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központ Könyvtára, az Egészségtudományi Kar Szombathelyi Képzési Központ Könyvtára, a Földrajzi Tanszék Könyvtára, a Germanisztikai Szakkönyvtár, Osztrák Könyvtár, a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar Könyvtára, Műszaki és Informatikai Kar Könyvtára, a Művészeti Kar Könyvtára, a  Pekár Mihály Orvosi és Élettudományi Szakkönyvtár, a Társadalomtudományi Szakkönyvtár, a Tóth József Bölcsészettudományi és Természettudományi Kari Szakkönyvtár és a Történeti Gyűjtemények Osztálya elérhetőségeit itt találod meg: https://www.lib.pte.hu/hu/kapcsolat 

 

Máshol keresel könyvtárat? Kattints sorozatunk téged érintő részére!

 

Ha Budapest legnagyobb könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a nagyobb budapesti egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az észak- és közép-magyarországi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a nyugat- és dél-dunántúli egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a közép-dunántúli egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az észak-alföldi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az dél-alföldi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Minden tudás egy helyen III. – Vidéki egyetemek könyvtárai: Észak- és Közép-Magyarország

A Wikipédiáról és pár online magazinból összeollózott információra nem lehet tudományos írásokat alapozni. Egy alapos szakdolgozathoz, részletesebb tanulmányhoz vagy egy jó jegyért a beadandóhoz elengedhetetlenek a megfelelő és valóban hiteles, releváns források. Így nem árt, ha könnyen átlátod, milyen információkat találhatsz meg az egyetemed könyvtárában, milyen dokumentumokat találsz meg digitálisan, és melyeket csak a helyszínen. 

Az is előfordulhat tanulmányaid során, hogy szükséged lesz más, külsős intézmények gyűjteményére is, azonban nem minden esetben veheted igénybe őket, mert csak a saját hallgatóik látogathatják őket. 

A könyvtárosok sokat tudnak segíteni neked a kutatómunkában, így ne félj odamenni hozzájuk, azért is ülnek ott. Ha pedig csak egy csendes és hangulatos helyre vágysz a tanuláshoz, esetleg olvasgatnál egy lyukasórában, akkor is remek lehetőségnek számítanak a csendes könyvbirodalmak. 

A legtöbb könyvtárban olvashatsz az olvasóteremben, tudod használni az adatbázisokat és katalógusokat, továbbá természetesen helyi számítógépet is használhatsz, illetve wifit biztosítanak a saját készülékedhez. Ezen túl: nyomtathatsz, szkennelhetsz és fénymásolhatsz is.

 

Észak- és Közép-Magyarország egyetemeinek könyvtárai:

 

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Tittel Pál Könyvtár

Forrás: Facebook

A Tittel Pál Könyvtár nyilvános szolgáltatást ellátó felsőoktatási szakkönyvtár. Ellátandó területe egész Észak-Magyarországra kiterjed. Elsősorban a hallgatók és oktatók-kutatók rendelkezésére áll, de a dokumentumállományt bárki igénybe veheti.

Weboldal: https://konyvtar.uni-eszterhazy.hu/
Digitális könyvtár: https://konyvtar.uni-eszterhazy.hu/hu/ktarhu/e-forrasok/eszak-magyarorszagi-digitalis-konyvtar
Telefon: +36-36-520400
E-mail cím: és  

Cím: 3300 Eger, Líceum, Eszterházy tér 1.

Nyitvatartás:
H–P: 8:00–16:00
Szo-V: Zárva

Olvasójegy-árak:
Felnőtt olvasó: 1300 forint/év
Más felsőoktatási intézmény hallgatója: 800 forint/év
Eszterházy Károly Egyetem hallgatói: ingyenes
12-18 év közötti diák: 50 százalékos kedvezmény

Gyűjteményeik:
Főgyűjtőkör: Az egyetemen futó képzések magyar nyelvű szakirodalma, amelyben lehetőség szerint teljes körű gyűjtésre törekszik. Válogatva gyűjti az idegen nyelvű szakirodalmat angol, francia és német nyelven. Gyűjtőköre az alábbi tudományterületekre terjed ki: bölcsészettudományok, társadalomtudományok, alkalmazott tudományok, természettudományok, művészetek, sport, szépirodalom.
Churchill-gyűjtemény: A gyűjtemény részletesen tárgyalja Winston Churchill (1874–1965) munkásságát, tartalmazza Churchill saját műveit és a róla szóló irodalmat. Tematikailag elsősorban a huszadik század történelmét mutatja be, a két világháború politikai és katonai eseményeit, a békeszerződéseket, a Brit Birodalom történetét, a brit bel- és külpolitikát, de érinti a legfontosabb európai eseményeket is.

Szolgáltatások: https://konyvtar.uni-eszterhazy.hu/hu/ktarhu/eger-/szolgaltatasok-704 

A Sárospataki Comenius Campus Könyvtára: https://konyvtar.uni-eszterhazy.hu/sarospatak
A Gyöngyösi Campus Könyvtára: https://konyvtar.uni-eszterhazy.hu/hu/ktarhu/gyongyos/konyvtarhasznalat-szolgaltatasok
A Jászberényi Campus Könyvtára: https://konyvtar.uni-eszterhazy.hu/jaszbereny

 

Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum

Forrás: Facebook

A Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum szakirodalmi, információs, oktatási és kutatási feladatokat ellátó nyilvános tudományos közgyűjtemény, amely a könyvtári feladatokon túl levéltári és múzeumi funkciót is ellát.

Weboldal: http://www.lib.uni-miskolc.hu/web/konyvtar/
Digitális könyvtár: http://www.lib.uni-miskolc.hu/web/konyvtar/e-szolgaltatasok
Telefon: +36-46-565-320
E-mail cím:  

Cím: 3515 Miskolc, Egyetemváros

Nyitvatartás:
H–P: 8:00–19:00
Szo-V: Zárva

Olvasójegy-árak:
Beiratkozási díj a Miskolci Egyetem hallgatóinak: ingyenes
Regisztrációs díj számukra: éves 1000 forintt; féléves 500 forint
Regisztráció felnőttek 2500 forint
Diákok, nyugdíjasok: 1500 forint
Napijegy: 200 forint

Gyűjteményeik:
Gyűjtőkörébe tartozik magyar és idegen nyelven: a műszaki tudományok szakirodalma (kiemelten a bányászati, kohászati ágazatok) és az e tudományok műveléséhez szükséges természettudományi alapirodalom, a társadalomtudományok (jog, közgazdaságtan, neveléstudomány, szociológia stb.) publikációi, valamint a bölcsészképzéshez szükséges tudományágak (történettudomány, irodalom- és nyelvtudomány, idegen nyelvek, pszichológia stb.) szakirodalma.
A könyvtár szervezeti keretein belül működik az egyetem levéltára, amely az egyetem két és fél évszázados történeti értékű irat- és kéziratos anyagait gyűjti.

Szolgáltatások: http://www.lib.uni-miskolc.hu/web/konyvtar/szolgaltatasok 

 

MATE: Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár

Forrás: Facebook

A Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár nyilvános tudományos szakkönyvtárakat, levéltárakat és egy múzeumot magában foglaló közgyűjtemény, mely a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem központi könyvtára. 

Weboldal: https://kosary-lib.uni-mate.hu/
Digitális könyvtára: https://kosary-lib.uni-mate.hu/online-katal%C3%B3gus
Telefon: (könyvtár) +36-28-522-000/1173 és (levéltár) +36-28-522-000/1170
E-mail cím: és  

Cím: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.

Nyitvatartás:
H.SZ: 8:00-16:00
CS: 10:00-16:00
P: 8:00-14:00
Szo-V: Zárva

Olvasójegy árak:
Beiratkozási díj: 1000 forint
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hallgatóinak beiratkozási díj: ingyenes
Hallgatóknak beiratkozási díj: 500 forint.

Gyűjteményeik:
370 ezer kötettel rendelkezik, agrár- és mezőgazdaság-tudomány, gazdaság- és társadalomtudomány, illetve mérnöki tudományok témakörben a legújabb hazai és külföldi szakirodalommal kiegészülve. Emellett szótárak, lexikonok és szépirodalmi művek is megtalálhatóak benne.

Szolgáltatások:
https://kosary-lib.uni-mate.hu/k%C3%B6lcs%C3%B6nz%C3%A9s 

 

Máshol keresel könyvtárat? Kattints sorozatunk téged érintő részére!

 

Ha Budapest legnagyobb könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a nagyobb budapesti egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az észak- és közép-magyarországi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a nyugat- és dél-dunántúli egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha a közép-dunántúli egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az észak-alföldi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.

Ha az dél-alföldi egyetemek könyvtárainak gyűjteményére vagy kíváncsi, akkor itt olvashatsz róluk.