tárlat – Diplomátszerzek

Tárlat idén diplomát szerzett mesterszakos építész hallgatók terveiből

Vági János, a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Kar (MK) Építészmérnöki Tanszék vezetője a megnyitón hangsúlyozta, hogy az építészet közügy, a társadalommal folytatott párbeszéd elengedhetetlen. Ezért szeretnék az Építészmérnöki Tanszék tevékenységét, hallgatóik munkáit a debreceniekkel minél jobban megismertetni.

„Nagyon fontosak ezek a kapcsolatok, üzeneteinkkel szeretnénk a lakossághoz, a döntéshozókhoz és minden olyan szereplőhöz mindinkább eljutni, akik az építészet használói. Ez is egy ilyen alkalom, ahol az MSc diplomamunkákat lehet megtekinteni, az itt kiállítók már okleveles építészek” – fogalmazott Vági János.

Puskás István, Debrecen kulturális területért felelős alpolgármestere elmondta: az épített örökséggel foglalkozó legkülönbözőbb diskurzusok az utóbbi időszakban örvendetes módon élénk részét képezik a város közéletének.

„Végignéztem az idei diplomamunkákat, melyek között vannak debreceni érintettségűek is. Az ember agya azon kezd járni, hogy vajon mit lehetne ezekkel kezdeni, merthogy abszolút érvényes, akár megvalósítható építészeti válaszok, például foghíjtelkekre” – osztotta meg gondolatait az alpolgármester.

Gábor István, Debrecen főépítésze kiemelte: jelentős dolgok történtek az építészmérnök-képzésben Debrecenben az elmúlt időszakban, melynek köszönhetően egy olyan közép-európai kultúrtér alakult ki, aminek pillanatnyi lenyomata a mesterképzés diplomaterveinek a bemutatása.

„Ezeket a munkákat végignézve az a jó érzés fogott el, hogy a mostani fiatalságban sokkal nagyobb potenciál van, mint ami az elmúlt évtizedekben mutatkozott” – vélekedett Gábor István.

A kiállítás a nyár végéig látogatható az Új Városháza Galériában.

——

A cikkben szereplő fotók és a kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

Október 8-ától december 3-áig lesz látható a 69. Vásárhelyi Őszi Tárlat az Alföldi Galériában

Rengeteg művet regisztráltak

A kurátor – Nátyi Norbert – bevallása szerint idén több mint félezer művet regisztráltak, a bírálóbizottság ezek közül választotta ki azokat, melyek szerepelnek Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti kiállításán.

 

Fontos döntést hozott a zsűri

A neves művészettörténész közölte, hogy a korábbi években a tárlaton kétszáz vagy akár 230 alkotást is bemutattak, álláspontja szerint az Alföldi Galéria kiállítótere azonban inkább 150-180 alkotás elhelyezésére tökéletes, úgy, hogy megtartható legyen a művek autonómiája. Így a zsűrivel közösen arra a megállapodásra jutottak, hogy idén 139 művész 174 alkotását mutatják be a kiállításon.

Ezt a kiállítás dicső, régre visszanyúló múlt övezi. (Fotó: 123RF)

Festészet

Az elmúlt hetven évben a festészet vitte a prímet a tárlaton, ez pontosan ugyanúgy lesz idén is. A kiállításon mindig is szerepeltek jelentős grafikusok, de a műfaj nem volt hangsúlyos a tárlaton. Idén azonban kimondottan fajsúlyos grafikai anyagot láthat majd a közönség – hangsúlyozta Nátyi Norbert.

 

Hagyomány

A tárlat anyaga tükrözi az 1954 óta tartó hagyományt. A kiállítók között – az elmúlt egy, másfél évtized munkájának köszönhetően – jelentős számmal szerepelnek fiatal művészek, köztük a Képzőművészeti Egyetem hallgatói és pályakezdő alkotók. Ez a tárlat szakmai presztízse mellett köszönhető annak a díjesőnek, amely mindig is jellemző volt a kiállításra.

 

Sok a visszatérő alkotó

Sok a visszatérő kiállító, a vásárhelyi művészek nagy nemzedékének még élő és alkotó tagjai is szerepelnek a tárlaton. Fontosak a századelő vásárhelyi iskolájának hagyományai, a kiállítók közül sokan igyekeznek is kapcsolódni ehhez, de tárlat mára egyértelműen a kortárs magyar képzőművészt egyik fontos seregszemléjévé vált – hangsúlyozta a kurátor.

 

A tárlat igen régre nyúlik vissza

A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, melyet több mint hat évtizede – a COVID-19 által okozott pandémia időszakát leszámítva – minden esztendőben megrendeznek, egyedül a kétévente sorra kerülő Velencei Biennále tekint vissza komolyabb múltra.

 

(Forrás: MTI)

Petőfi éve – Az idén mindent megtudhatsz a költőről

A Petőfi Irodalmi Múzeum a Petőfi Sándor-emlékévben elhatározta az intézmény alapgyűjteményének, a névadó Petőfi Sándor válogatott muzeális műtárgyainak széles körű, akadálytalan, digitális közzétételét. Ez azt jelenti, hogy legféltettebb kincseiket, a költő eredeti verseit, leveleit, portréit, köteteit kapja kézhez az érdeklődő. Csak rá kell kattintani a 200 Petőfi szabadon weboldalra. Ez a virtuális képeskönyv jóval több egy adatbázisnál: letölthető képek mellett közérthető módon ismerkedhet meg a látogató a műtárgyak történetével, a hozzájuk kötődő érdekességekkel.

Festő rokonának és jó barátjának a költő több alkalommal ült modellt. Orlai Petrics Soma legismertebb Petőfi Sándor mellképe 1848 nyarán készülhetett, és a Nemzeti Múzeum őrzi. (Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteménye)

Tavaly október 15-e óta már történelmi emlékhelyként várja látogatóit a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum. A megújult épületegyüttesben a költő születésének 200. évfordulója alkalmából két, megújult, Petőfi életét és művészetét feldolgozó állandó kiállítás is nyílt.

Mi volna Petőfi Sándor, ha ma élne?

Ezt a kérdést Esterházy Péter is fejtegette már, s meglátása szerint a lánglelkű poéta ma légtornász lenne. Ugyancsak ezt a felvetést boncolgatja a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös előadásában, a PETŐfi SZELfi című vígdrámában is.

Azt a kétszázát, Petőfi! Ezzel a frappáns, Petőfi népiességére, humorára reflektáló címmel alkotott diákoknak Emlékév Kvízt Vinczéné Szabó Éva. A szentesi Boros Sámuel Technikum kreatív, magyar-pedagógia szakos pedagógusa a költő életéből, műveiből merített. Naponta 1-2 perc 67 napon át – mindössze ennyit kell megtennie annak, aki játékosan, szórakozva szeretne többet nemzeti költőnkről megtudni. 

Naponta 1-2 perc 67 napon át – mindössze ennyi idő alatt játékosan, szórakozva rengeteget megtudhatsz Petőfiről. (Forrás: facebook.com/petofiponthu)

A mi Sándorunk címmel nyílt kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban, amely az akkori iskolai anyakönyvekben Petrovicsként szereplő Petőfit kíséri végig az evangélikus oktatás útvesztőiben. Tablók és eredeti dokumentumok, a korabelihez hasonló padok analóg ismeretellenőrzéssel és digitális játékok segítik az elmélyült és élményközpontú tudásszerzést.

Előadás-sorozattal és a Petőfi-hagyaték ritkán, vagy korábban be nem mutatott darabjait felvonultató minitárlatokkal csatlakozik a Petőfi-emlékévhez a kecskeméti Neumann János Egyetem. A Petőfi értelmezések a 21. században – változó minitárlatok a Neumann János Egyetemen című sorozat havonta jelentkezik új tartalommal egészen 2023 márciusáig.

Jön A helység kalapácsa!

„Magával ragadó látványvilág, izgalmas kaszkadőrjelenetek és kiváló zene”. Ezek fémjelzik a Petőfi Sándor eposzparódiáján alapuló tévéfilmet, A helység kalapácsát. Az MTVA megrendelésére és finanszírozásában, a Megafilm Service Kft. gyártásában készülő alkotás országos premierje januárban lesz a Dunán, werkfilmje és előzetese viszont felkerült már a Youtube-ra. 

PTF SNDR szabadságharczos szabadulójáték – A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Üllői úti Könyvtárában ez év áprilisáig még bárki próbára teheti tudását Petőfiről, aki szereti a rejtvényeket, kalandokat. A játék során felfedezheted a költő 26 évének rejtett, fordulatos részleteit. A cél a végső titok megfejtése a hozzá vezető út nyolc fordulójának teljesítésével. S bár a játék tavaly augusztusban indult, 2023 áprilisáig egy-egy útvonal végigbarangolása során három-három szintet teljesíthetsz. A játékidő 1-1 fordulónál nagyjából egy óra. A program ingyenes, de regisztrálni kell. 

Különleges, a költő ihlette kortárs kiállításnak ad otthont a kecskeméti Cifrapalota. A Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben című tárlaton látható hazai és határon túli alkotások nem a megszokott módon közelítettek Petőfihez. A tervek szerint január végén megjelenik a kiállítás katalógusa, sőt a tárlat virtuális változata is. A kiállítás 2023. június 4-ig tekinthető meg, csütörtöktől vasárnapig 10 és 17 óra között. (A Cifrapalota 2023. január 30-ig zárva tart.)

Nyomozás, játék és tengernyi izgalom – ilyen, nem csak a gyerekek számára csalogató élményekkel vár a debreceni Déri Múzeum legújabb, Színről színre Petőfi című múzeumpedagógiai tárlata. Aki megoldja a feladatokat, ügyesen nyomoz, feltárul előtte Petőfi Debrecenben töltött időszakának három érdekes története.

Színről színre Petőfi címmel állított össze múzeumpedagógiai tárlatot a Déry Múzeum (Forrás: Déry Múzeum)

Vajon a kortárs fotóművészet eszközeivel hogyan jeleníthető meg, és a mai vizuális kultúra hogyan tud közelíteni a költő alakjához, munkásságához?

Erre keresi a választ a Budapest Fotó Fesztivál által kiírt fotópályázat, amelyre a pályamunkákat még be lehet adni január 14-én éjfélig. A pályázatra beküldött alkotások a zsűri válogatása után kiállításon mutatkoznak majd be a Budapest Fotó Fesztivál részeként. 

Virtuális étlapon kínálják a forradalmár költeményeit a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban. A Kalamáris Vendéglő megnyitásával nem mindennapi kiállítással ünnepli a múzeum a költő születésének 200. évfordulóját. Valós ételek helyett szellemi táplálékot tudunk a digitális étlapról rendelni. Az asztalokon tányérok helyett tabletek vannak, amelyekhez a vendégek a belépőjegyhez kapott fülhallgatóval csatlakozhatnak. A kijelzőn megjelenő aktuális étlapról tudjuk kiválasztani a nekünk tetsző Petőfi-verset, melynek meghallgatása után a virtuális pincér játékra invitál: a tányéron felkínált három szövegrészlet közül kell kiválasztanunk azt, amelyik elhangzott a versben.