A Kodolányi János Egyetem és a Testnevelési Egyetem egykori hallgatója, Kovács Sarolta olimpikon az UNI 2023-nak adott interjúban többek között arról beszél, hogy milyen családos élsportolóként a tanulmányaira koncentrálni.

Élsportolóként az iskolapadban is jól teljesíteni duplán nehéz feladat. Téged mi motivált ebben?

A családunkban sosem volt kérdés, hogy fontos a tanulás, akkor is így volt ez, amikor sportolni kezdtem. Az általános iskolában végig kitűnő voltam, utána a Kodolányi János Gimnázium öt évfolyamos nyelvi tagozatára jártam, ahol a nyelveket emelt óraszámban tanultuk, és ott is a jók közé tartoztam. Akkor már több időt töltöttem edzőtáborokban, és három hét kihagyás után nem volt egyszerű visszaülni az iskolapadba, de nagyon jó közösség volt a miénk, a társaimtól rengeteg segítséget kaptam. Minden alkalmat ki kellett használnom, hogy ne maradjak le: akkor még autóbusszal jártam az edzésekre, és ez idő alatt is tanultam, vagy edzés után este otthon könyvvel a kezemben ültem be a kádba.

„A családunkban sosem volt kérdés, hogy fontos a tanulás, akkor is így volt ez, amikor sportolni kezdtem.” (Fotó: Facebook)

Még gimnazista voltál, amikor berobbantál a nemzetközi öttusaélmezőnybe: a 2008-as budapesti világbajnokságon a váltó tagjaként aranyérmet szereztél. Ezt követően kemény időszak következett: 2010-ben érettségi várt rád, emellett öttusázóként több korosztály versenyein is elindultál, a juniorok és a felnőttek között ugyancsak bizonyítanod kellett. Hogyan tudtál a tanulásban és a sportban is helytállni?

Az érettségi után a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakán tanultam tovább. Egyrészt bennem éltek apukám intelmei, aki mindig azt mondta: tanulni kell. Másrészt én is fontosnak tartom a tudást. Nem tagadom, voltak keményebb időszakaim, olyan tantárgyak, amelyekkel nehezebben birkóztam meg, és néha annyira elkeseredtem, hogy a fáradtságtól és az időhiánytól elsírtam magam. Ilyenkor az anyukám, valamint a bátyám mindig segített, és az egyetemet is jó eredménnyel zártam. Sosem felejtem el, hogy 2013-ban az első államvizsgámra egy barcelonai edzőtáborból hazafelé tartva a repülőgépen is tanultam, és éppen azt a tételt kaptam, amit ott memorizáltam.

Az öttusában egyre jobb eredményeket értél el, a magyar válogatott alapembere, a nemzetközi mezőny meghatározó versenyzője lettél. Alig volt világverseny, ahonnan érem nélkül tértél volna haza, közben pedig sikeresen lediplomáztál.

Hihetetlen, de így volt! Az első diplomám megszerzése után a tanulást egy picit pihentettem, nem akartam belevágni egy újabb többéves lekötöttségbe, de egy OKJ-s edzői tanfolyamot azért elvégeztem. Az öttusázás került előtérbe, és sikerült kijutnom két olimpiára, a 2012-es londoni és a 2016-os riói játékokra is. Aztán amikor 2017-ben a Testnevelési Egyetemen újból elindították a szakedzői képzést, már az első hallgatók között voltam. Itt is nagyon jó csapat jött össze, azt pedig különösen élveztem, hogy közelebbi kapcsolatba kerülhettem azokkal a versenyzőkkel, akiket a hírekből vagy az olimpiákról ismertem. Úszók, kajak-kenusok, ökölvívók, vívók, például az olimpiai érmes párbajtőröző Boczkó Gábor, Imre Géza, és Somfai Péter és sorolhatnám.

De ez már nem nappali képzés volt, ugye?

Levelező tagozatra jártam, ami félévente négy hét elfoglaltságot jelentett. Mivel mindig is érdekeltek a számomra ismeretlen területek, az eleinte „nemszeretem” tárgyakkal is megbarátkoztam. A fő tárgyunk, az edzéselmélet nehéz volt, de nagyon érdekelt. Az utolsó TF-es évem furcsára sikeredett. A tokiói olimpia miatt passziváltattam a hallgatói jogviszonyomat, aztán a járvány mindent felülírt. Egy évet csúszott az olimpia, 2020 helyett 2021 augusztusában versenyeztünk.

Neked ráadásul nagyon rosszul indult a 2021-es éved, hiába szerezted meg a kvótát, nemcsak az olimpiai indulásod, de az életed is veszélybe került.

Március végén egy rutintérdműtéten estem át. Ezután fokozatosan elkezdtem az edzéseket, ám elkezdett fájni a vádlim. Azt hittem, hogy izomláz, az érzés azonban nem szűnt meg. Tíz napig kínok között edzettem volt, hogy sírtam a fájdalomtól. Április utolsó napjaiban egy vizsgálat kimutatta, hogy trombózis van a lábamban, a vérrög a térdműtét után keletkezett. Napokig meg sem mozdulhattam, az ágyból sem kelhettem ki, ráadásul lelkileg is megviselt az a tudat, hogy talán elkerülhető lett volna az eset. Akkor úgy éreztem, nemcsak az olimpiai szereplés, de az is kérdésessé válik, hogy folytathatom-e a sportolást. A családom mindenben mellettem állt, és erősítették bennem, hogy az egészségem mindennél fontosabb. Szerencsére Wéber Balázs, a székesfehérvári kórház kardiológusa Merkely Béla professzorhoz irányított, akinek a gyógyszerelése és a felügyelete mellett újból elkezdtem az edzéseket, miután a vérrög kezdett felszívódni, illetve beépülni, vagyis már kisebb lett az esélye annak, hogy elmozdulhat.

Mind az öt számban edzhettél?

A lovaglás kivételével igen. Lovagolnom azért nem volt szabad, mert vérhígítót kellett szednem, és ha leesek a lóról, akkor belső vérzés is kialakulhatott volna. A vívóedzéseken emiatt biztonsági okokból több réteget vettem a vívóruha alá, mert ott is veszélyes lehet egy-egy erősebb szúrás. Az edzések mellett heti háromszor gyógytornára jártam, illetve a Semmelweis Egyetem Érsebészeti Klinikáján hetente egyszer ultrahanggal ellenőrizték a lábamat.

Nagy küzdelem volt ez, aminek óriási volt az eredménye: ott lehetettél a harmadik olimpiádon, és pályafutásod legnagyobb sikerét elérve felállhattál a dobogó harmadik fokára Tokióban.

Két hónap alatt bebizonyítottam, hogy milyen sokat számít a mentális felkészülés. Túléltem egy trombózist, rengeteg edzés kimaradt az életemből, és persze versenyezni sem tudtam, így vágtam neki az olimpiának. Fejben erős voltam, és a szervezetem sem felejtette el a több évtized alatt belerakott edzésmennyiséget.

„A diplomaosztóra magammal vittem Vincentet.” (Fotó: Kovács Sarolta)

Az olimpia után pedig folytattad az egyetemet, készültél a vizsgákra

És kiderült, hogy babát várok! Az idén májusban született meg a kisfiam, Vincent. Szerencsére Vini jó kisbaba, a kezdetektől végigaludta az éjszakákat. Én viszont nem, mert éjjelente készültem a születése miatt elhalasztott vizsgáimra és az államvizsgára. Bár izgulós típus vagyok, az államvizsga előtt mégis nyugodt voltam. Annyi könnyítést kaptam ugyanis az egyetemen, hogy elsőként mehettem be vizsgázni, így időm sem volt rágörcsölni. A diplomaosztóra magammal vittem Vincentet, és amíg az egyetemi társaim között ültem, a bátyám, valamint a sógornőm vigyázott rá. Ha gyereksírást hallottam, máris forgolódtam, hogy vele történt-e valami, aztán kiderült, hogy ő nyugodtan várta, hogy átvegyem a diplomámat.

Most hogyan látod: mikor térsz vissza a sportba, dolgozol-e edzőként és fogsz-e még valamit tanulni?

Ahogy cseperedik a kisfiam, szeretnék visszatérni az öttusába, ha pedig befejezem a pályafutásomat, akkor is a sportág közelében tervezek maradni. Már a várandósságom idején is belekóstoltam az edzői pályába, az Alba Volán öttusázóinak tartottam lövőedzéseket. A tanulást is folytatom, a szakedzőképzés volt az alap, de jó lenne mesterképzésen pallérozni tovább a tudásomat. Szakdolgozatomat az öttusázók mentális felkészüléséből írtam, és mivel ez a terület nagyon érdekel, ilyen irányban szeretném magam továbbképezni.

NÉVJEGY:

• 1991. március 12-én született, Tapolcán.
• A székesfehérvári Alba Volán SC öttusázója.
• Legjobb eredményei: olimpiai bronzérmes (2021), világbajnok egyéniben (2016), vébéezüstérmes egyéniben (2011), háromszoros világbajnok csapatban (2016, 2017, 2018), kétszeres világbajnok váltóban (2008, 2011), Európa-bajnoki ezüstérmes (2017), bronzérmes (2018) egyéniben.
• 2021 végén kötött házasságot Tar Bálint labdarúgóval, kisfiuk, Vincent 2022. május 23-án született.

Ha kifejezetten a sporttudomány képzési terület érdekel, ahhoz itt találsz általános információkat. Ha a legnépszerűbb szak érdekel ezen a területen érdekelnek, akkor Boros Szilviával, az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet vezetőjével készült interjúnkat ajánljuk a figyelmedbe.