tél – Diplomátszerzek

Miért vedd idén komolyan a nagyböjtöt, ha nem vagy vallásos?

A böjtölés a táplálkozásban egyfajta reneszánszát éli az utóbbi években. A módszer alkalmazói számtalan pozitív testi és lelki hatásról számolnak be a böjt során, melyeket egyértelműen a (szó szerint) szigorú keretek közé szorított étkezésnek tulajdonítanak.

 

A kereszténységben már a IV. század óta tartanak böjtöt húsvét előtt, amelyről ebben a cikkünkben tudhatsz meg többet. Azonban akkor is érdemes eljátszanod a böjtölés gondolatával, ha egyébként nem vagy hívő vagy vallásos.

 

Mire jó a böjt?

 

Az emberek mindig készültek, várakoztak valamire a tél vége felé. Többnyire a kellemes időjárás, a kinti munkák, a bőséges termés időszakát várták, de ez a fajta megújulás jelenik meg Krisztus halálból való feltámadásában is a keresztényeknél. A tavasz mindig is egy új kezdet volt, amire érdemes „rákészülni” – ebben segíthet a böjt valamilyen formája.

 

Miről mondhatsz le?

 

A böjt eredetileg (és például az időszakos böjt formájában ma is) szigorúan étkezéssel kapcsolatos megvonás volt. Nem lehetett húst, tejterméket, tojást enni, vagy csak keveset, esetleg egyáltalán semmilyen ételt sem fogyaszthattak a böjtölők. Néhány évtizede-évszázada még valóban ez tűnhetett az egyetlen lemondásnak, amelyet az emberek a lelkükre fókuszálva megtehettek. Lemondani a test egyik legfontosabb vágyáról, a finom ételről.

 

Ma egy általános jóllétre építő világban, fogyasztói társadalomban élünk. Ha elég szerencsések vagyunk, a mindennapjaink egyik központi eleme, hogy minden lehetséges dolgot elérünk, megadunk magunknak, amire vágyunk. Ennek megfelelően azoknak a dolgoknak a köre is jelentősen kiszélesedett, amelyekről lemondhatunk a lelki épülésünk, feltöltődésünk javára. A tél és a tavasz fordulóján idén lemondhatsz az édességekről, az alkoholról, a bulizásról, de akár a közösségimédia használatát is korlátozhatod. A testi-lelki egészséged érdekében megpróbálhatsz kialakítani egy új szokást is. Kelhetsz korábban, hogy tornázz egy kicsit. Esetleg figyelhetsz kifejezetten arra, hogy új, egészségesebb ételeket vezess be a mindennapjaidba.

A böjtnek nem kell az ételről szólnia, de jó lehetőség az egészségesebb választásokra (Fotó: Pexels)

Mit tanulhatsz az élmény által?

 

A böjtben talán az a legnehezebb, hogy ne önsanyargatásként, rossz dologként, komoly lemondásként éljük meg. Lemondás helyett érdemesebb „igent mondásként” kezelni egy új dologra, egy újfajta életvitelre. Mindig jóleső, megnyugtató élmény tudatosítani, hogy a (rossz) szokásaink megváltoztathatók, a vélt korlátaink lebonthatók.

 

A böjt lényege nem az, hogy rosszul érezd magad és szenvedj. Sokkal fontosabb, hogy befelé tudj figyelni egy kicsit, monitorozd a lelked jelenlegi állapotát. Továbbá igyekezz az elhagyott szokásaid által felszabadított időt a saját épülésedre fordítani. Hidd el, egyszerűbb is betartani a fogadalmaidat, ha mögéjük teszed a megfelelő belső munkát! Akár azon is elgondolkodhatsz, hogy bizonyos szokásaid miért ennyire fontosak az életedben, holott nem feltétlenül kellene annak lenniük. Egészen biztos, hogy érdekes tapasztalatokat szerezhetsz saját magadról is ezen időszak alatt.

 

Mi segíthet benne?

Fontos, hogy kijelölt időszaka legyen a böjtödnek. Ez lehet a kereszténységben szokásos 40 nap, de választhatsz másmilyen időkeretet is, a lényeg, hogy előre tudd, milyen hosszú időszakra készülj. Ezenfelül érdemes mindennap egy rövid, akár csak párszavas jegyzetet készítened arról, hogy érzed magad a lemondásoddal kapcsolatban. Mi volt nehéz aznap, milyen jó dolog történt veled. A böjt végeztével izgalmas lesz visszatekinteni és látni a változás ívét, remek önismereti tanulmány egy ilyen napló. Segíthet az is, ha támogató közösség van mögötted, akik ismerik a fogadalmadat, és melletted állnak, ha elbizonytalanodnál, esetleg veled együtt vesznek részt ebben az időszakban. Feszegesd a határaid, de ne kockáztasd az egészségedet – sok sikert ehhez a különleges belső tanulmányúthoz!

Farsang: minden, amit tudnod kell erről a bolondos időszakról

A farsang farka és más alapfogalmak

Ha nem untuk volna még meg a folyamatos ünneplést, a karácsonyi, szilveszteri bulik és összejövetelek után újabbakra vágynánk, akkor semmi ok az aggodalomra! Ugyanis a vízkereszttel kezdődő és a húsvétot megelőző, 40. napig tartó farsang új alkalmat kínál mindezekre. A kezdő és befejező nap mellett az időszak másik két fontos napja a farsangvasárnap és a húshagyókedd. Előbbi a farsangi időszak befejező napjának, a farsang farkának első napja, utóbbi a farsang farkának utolsó napja. A farsang farkát a hamvazószerda követte, a negyven napos nagyböjt első napja, amikorra minden mulatságnak véget kellett érnie.

A hagyomány szerint az ünnepi időszak csúcspontja a karnevál. Ebben a műfajban a leghíresebbek a riói vagy a velencei karnevál, Magyarországon pedig a legnevezetesebb esemény a mohácsi busójárás. Az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségének listáján nyilvántartott busójárás egyben hungarikum is. A hagyomány téltemető, tavaszváró és termékenység-varázsló ünnep, mely során birkabőr ruhába öltözött busók maszkkal rejtik el kilétüket és hangkeltő eszközeikkel igyekeznek elűzni a telet. A vigasság időpontja hagyományosan a tavaszi napfordulót követő első holdtöltéhez igazodott és farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartott.

farsang

Forrás: Pexels

Esküvői szezon

Az időszakot jellemző bálok, mulatságok tökéletes megoldást kínálnak a karácsony utáni, tavaszig tartó unalomra, amit ma is gyakran szürke időszakként jellemzünk. Nem is csoda, hiszen egy-két farsangi bulit kivéve a népünnepélyek és más szokások már sajnos eltünedeztek kultúránkból. A farsang azonban nemcsak a céltalan szórakozás ideje volt! Ez volt az esküvői szezon is, hiszen napjaink népszerű esküvői időszakában, nyáron, annyi volt a munka a földeken, hogy senkinek sem jutott eszébe lagzit tartani. A báli szezon ideje volt a legalkalmasabb vagy az egyetlen lehetőség arra, hogy a fiatalok megesküdjenek, hiszen ezt követte a húsvéti böjt, amikor már tilos volt esküvőt tartani.

Bálozás és farsang

A bálok a 17. század folyamán először királyi udvarokban kezdtek el terjedni, majd a táncmulatságok iránti érdeklődést átvette előbb a nemesség, majd később a polgárság is. A 18. században már elterjedt volt a szórakozásnak ez a formája. Az 1770-es években már Pest-Budára is megérkezett az új trend. Az udvari bálok mellett az alacsonyabb rétegek számára rendezett nyilvános farsangi bálok nagy népszerűségnek örvendtek. Megjelent a jelmezkölcsönzés is. A Budai Várban, a Dísz téren például már 1790-ben kaphatóak voltak maskarák és más jelmez-kiegészítők. Kialakult az a szokás, hogy egyes bálok nyitottak voltak, amelyekre bárki beléphetett, ha megfizette a belépőt, míg más előkelőbb bálok zártkörű, meghívásos alapon működtek.

Annyira jelentőssé vált a szórakozásnak ezen új módja, hogy Mária Terézia rendeletben szabályozta az álarcosbálokat. Tilos volt az ijesztő és az ízléstelen jelmezek viselete, a bálozók utcára sem mehettek maskarában. A tűzveszély miatt a papírból készült jelmezek tiltólistán voltak. Egy ekkoriban Pest-Budán megforduló szász gróf emlékezésében kiemelte, hogy milyen különös, hogy mivel a sarkantyú a férfiak nemzeti viseletének része, azt tánchoz sem veszik le. Még az sem érdekli őket, hogy ezekkel illetlenül összetépik a nők ruháit és megsértik bokájukat.

Az 1840-es évekre már Pest számított a bálozás központjának, nem Buda. Élen a Redoute nevű bálterem járt, ahol nagyszabású koncerteket is tartottak. Később az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt itt tartotta üléseit az Országos Honvédelmi Bizottmány és az első népképviseleti országgyűlés is. Fontos szerepének az lett a jutalma, hogy 1849-ben a Budai Várat védő osztrák admirális ágyúval szétlövette sok más folyóparti palota mellett. Később pontosan a Redoute helyén épült fel a Pesti Vigadó, amely a báltermek királynője lett.

Farsangi eledelek

A farsangi mulatozáshoz elengedhetetlenek a megfelelő harapnivalók, amit a népszokások szerint régen még nem a sarki gyrososnál kettőkor elfogyasztott pita jelentett. Ilyenkor általában olyan kiadós ételek kerültek az asztalra, mint a gulyás és más húsos levesek. Népszerűek ebben az időszakban a boros ételek is, például borban készült szárnyasok, illetőleg marha és borjú. A kocsonya is jellegzetes finomság, innen ered a miskolci kocsonyába beledermedt béka története is. A legismertebb a farsangi fánk, melyet minden formában, méretben, töltelékkel vagy anélkül is szívesen fogyasztunk. Nem feledkezhetünk el a mulatság másnapjáról sem, amikor a gyógyulásra kerül a hangsúly: a savanyúkáposztás korhelylevestől azonnal megnyugszik a másnapos gyomor.

5 hasznos tipp, hogy jól süljön el a sítábor

Sokan esnek abba a hibába, hogy túlságosan ráfeszülnek a sítábor egyik oldalára. Vannak, akik csak bulizni akarnak és a pályára csak a hütte-partik miatt mennek fel. Mások katonás edzőtáborként élik meg a sítábort, és aszkétaként megfosztják magukat az élet örömeitől, hogy teljes egészében kihasználják a bérlet árát.

Félreértés ne essék, egyikkel sincs baj, de szerintünk egy nyugodt, szórakoztató és jólesően fárasztó sítábor a legjobb.

Korán kezdd és korán fejezd be a bulit

A sportteljesítményt nehéz összeegyeztetni a bulizással, de nem lehetetlen. Kicsit tervezz előre, és gondold át, mikor tartanál amúgy is egy pihenőnapot a pályán. Általában a harmadik nap az, amikor az ember megfárad, miután az első kettőt lelkesen végigcsúszta.

sítábor

Fotó: Unsplash

Ilyenkor érdemes a második nap végén hamarabb lejönni a pályáról, enni valami finomat, és bulizni egy jót. Miután végeztél, verjél be egy nagy pohár vizet, valamilyen vas és magnézium étrendkiegészítővel. Így még képes leszel egy könnyedet síelni úgy is, hogy előtte meghúztad az éjszakát.

Legyen nálad naptej és öltözz rétegesen

Ezt teljesen magunktól írjuk, nem anyukád hívott minket, ugyanis tényleg jó rétegesen öltözködni a sípályán. Így tudod elkerülni azt, hogy megfagyj vagy leégj a hegyen. Napos időben ugyanis arra is figyelj oda, hogy legyen naptej az arcod, mert nagyon könnyen le tud égni a hidegben.

Amire pedig a legjobban ügyelj, hogy soha ne vetkőzz le azonnal! Egy hosszú síelés után kimelegedve, leizzadva ne vess le magadról mindent gyorsan, ahogy elértél a hüttéhez. Húzd le a kabátod cipzárját, kérd ki az ételed, italod, és csak szépen lassan vesd le a ruháidat, hogy ne fázz meg!

Beszéljétek meg, ki mikor főzzön

Egyúttal azt is, hogy ki mikor takarít, ezzel megspórolhatjátok a vélt vagy valós kötelezettségek elmulasztásából fakadó feszültségeket. Nem kell Excel táblát vezetnetek, de érdemes nagyvonalakban megegyezésre jutni, mielőtt összeköltöztök sokan egy kis szobába.

Főzés terén két iskola létezik: vagy mindenki gondoskodik magáról, vagy minden nap egy ember főz mindenkire. Az első a legegyszerűbb, főleg, ha mindenki elmosogat maga után. Viszont az utóbbinak megvan az az előnye, hogy nagyobb eséllyel fogtok finom, főtt ételt enni, zacskós levesek és konzervek helyett. Ez már csak rajtatok múlik.

Egy pakli kártya és egy nyakpárna életet menthet

Főleg a franciaországi sítúrákkal kapcsolatban ellenérv, hogy kényelmetlen a több mint tíz órás buszút. Csodákra ne számíts, de a buszos szenvedést enyhíti, ha beszerzel egy nyakpárnát.

Egy másik aduász tárgy, ami életet menthet: egy pakli kártya. Amikor beüt az unalom a buszon vagy a szobában te leszel a nap hőse, amikor előkapod az ördög bibliáját.

Ne zárkózz el az oktatástól

Több száz kilométerrel magad mögött hagytad az iskolát, egyetemet, munkát, csak azért, hogy a hegyen is órákra járj? Igen! Kezdőként felettébb hasznos, ha egy oktató segít elsajátítani az első lépéseket. Sok feszültséget, bosszúságot és balesetet spórolhatsz meg napi pár óra oktatással.

Természetesen haladóként is mindig van hova fejlődni. A tippünk az, hogy hiába síelsz gyerekkorod óta, egy évben pár hétnél többet nem szoktál csúszni, szóval pár felsőszintű lecke neked is jól jöhet.

5 különleges kávézó és teázó Budapesten, ahova bekuckózhatsz a hideg elől

Természetesen decemberben még a budapesti karácsonyi vásárok is várnak, ha egy kicsit andalognál lélekmelengető környezetben. A vásári forralt borozás ráadásul nem zárja ki, hogy betérj a következő helyekre…

Sirius Teaház, a legrejtélyesebb teázó

A Sirius Teaházban nemcsak rengeteg tea vár, hanem kényelmes babzsákok és zegzugos ülőhelyek is, amik egyre izgalmasabbá válnak, ahogy mélyebbre hatolsz a helyiségek között. Nem tudjuk miért, de valahogy jobban esik a tea, ha az ember leveti a cipőjét és a földön helyezi magát kényelembe.

kávézó

Forrás: Unsplash

Rengeteg RomKafé, egy mesés kávézó

Megszámlálhatatlan plüssmackó és finom, sűrű forró csokik adják a Rengeteg RomKafé vonzerejét. A cikk írásának idején nyílt újra a belvárosban, a régihez hasonló aranyos, lélekmelengető miliővel. Ha olyan sűrűn szereted a forró csokit, hogy kanállal kell enned, akkor mindenképp látogass el ide.

Nem Adom Fel Kávézó, a legjótékonyabb

Amikor betérsz Nem Adom Fel Alapítvány kávézójába, nemcsak egy jó kávét iszol, hanem a szervezet tevékenységét is támogatod. Itt szinte mindent fogyatékossággal élő emberek készítenek és szolgálnak fel, az italoktól kezdve a megvásárolható ajándékokig. Utóbbiak közül, ha karácsony előtt olvasod ezt a cikket, akkor melegen ajánljuk a bejgliket, amikből garantáltan nem spórolnak ki semmi jót.

Altair Teaház, a tea faház

A Sirius Teaház „tesója”, ahol a teák ugyanolyan jók, de a környezet kicsit más. A keleties beütésű felnőtt játszóház helyett, itt inkább egy beltéri lombházban érezheted magad.

Cat Café Budapest, állatos kávézó, jól csinálva

Mi tölti fel az embert a hideg napokon jobban egy forró italnál? A házi kedvencek, és azokból a Cat Caféban akad bőven. Olyanoknak mindenképp felejthetetlen élmény lesz, akik maguk mögött kellett hagyják a cicájukat albérletbe költözés, vagy más ok miatt. Viszont olyanoknak is izgalmas lehet ez a kávézó, akik tartanak az állatok közelségétől, hiszen itt minden macska garantáltan hozzá van szokva az emberekhez.