természettudományi képzés – Diplomátszerzek

SZTE TTIK: Az itt szerzett tudásból a jövőben is meg lehet élni

Horváth Dezsővel, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának (SZTE TTIK) dékánjával készült teljes interjú az UNI 2022 első számában jelent meg.

 

Mit tart az SZTE TTIK legfontosabb jellemzőinek, amelyek vonzók lehetnek a fiatalok számára?

[kiemelt]Az elmúlt évek folyamatai egyértelműen rámutattak arra, hogy a karunkon megszerezhető tudásra nagyon nagy szükség lesz. A technológiai fejlődés az informatika, a műszaki és a természettudományos területek iránti igényt erősíti.[/kiemelt]

A járvány a természettudományok fontosságára irányítja rá a figyelmet. Az is egyértelműen látszik továbbá, hogy azon – biológiát, fizikát, kémiát, matematikát, földrajzot – oktató pedagógusok iránt is megnő a kereslet, akik az előbbi pályára készítik fel a diákokat. Az informatikus-, a mérnök- és az orvosképzés az általános iskolában kezdődik. Úgy gondolom tehát, hogy olyan tudást szerezhetnek a hozzánk érkező diákok, amelyből a jövőben meg is tudnak élni, emellett azt érezhetik, hogy hasznos feladatokat látnak el a munkájukkal. 

 

„A nálunk diplomát szerzők elhelyezkedési lehetőségei kiválók.” (Fotó: SZTE)

 

Mely területek azok, amelyeken az SZTE TTIK kiemelkedő teljesítményt nyújt?

Az SZTE TTIK előkelő helyen szerepel a rangsorokban. Mindig el szoktam mondani, hogy nálunk a hozzáadott érték magas. A kémia- és biológiaképzésünk vetekszik, vagy jobb, mint versenytársainknál. Szegeden működik például a Biológiai Kutatóközpont és az ELI Lézerközpont. De mind a hat természettudományi intézetünknek (a matematikának, a fizikának, az informatikának, a kémiának és a földrajz, földtudományi szaknak) jó a nemzetközi kapcsolatrendszere is.

[kiemelt]A nálunk diplomát szerzők elhelyezkedési lehetőségei kiválók. Örvendetes lehet még a hozzánk érkezők számára, hogy az informatika kivételével viszonylag kis létszámmal indítjuk el szakjainkat. Vagyis emberközpontú és hallgatóbarát légkör jellemzi az oktatást és az egyetemi képzést.[/kiemelt]

Kutatási hátterünk nagyon erős. Legalább akkora bevétele származik az egyetemnek ezen a területen, mint amennyit normatívaként kapunk. A diákokat pedig már nagyon hamar bevonjuk a fejlesztésekbe. Aktívan részt vehetnek ezekben a projektekben. 

 

Kiket tekintenek versenytársaiknak?

Az ELTE-t, a Debreceni Egyetemet és műszaki területen a BME-t. Versenytársak vagyunk, de nem ellenfelek. Hasonlóan gondolkodunk, a stratégiánkat rendszeresen egyeztetjük. 


Van olyan szak, amelyet kiemelne?

[kiemelt]A biológus szakunkon végzett Karikó Katalin, akinek a nevét a koronavírus elleni vakcina fejlesztéséhez kapcsolódóan az egész világ megismerte – ez egy igazi sikertörténet.[/kiemelt]

Kiemelném továbbá a kémia szakot. Nem elsősorban azért, mert a saját szakterületem, hanem a Lendület program miatt is. Ez a fiatal kutatókat támogatja abban, hogy saját kutatópályájukat megalapozzák. Ez egy nagy presztízsű program, a karunkon eddig kilencen nyertek el támogatást, közülük hatan kémikusok. Érdemes továbbá külön is említeni az SZTE Bolyai Intézetet. Itt Röst Gergely kutatócsapata már a pandémia előtt is a járványok terjedésének modellezésében ért el komoly eredményeket.

 

„A jövő fejlődési iránya egyértelműen az, hogy a piaci szereplőket bevonjuk az oktatásba.” (Fotó: SZTE)

Mennyiben és hogyan tudják figyelembe venni a munkaerőpiaci igényeket? 

Az informatika és műszaki képzésnél ez egy fontos eleme az oktatásnak. Van duális képzésre is példa az informatikai képzéseinken. Kooperatív képzést szintén lehet folytatni a környezetmérnök szakon. Továbbá hamarosan lesz előrelépés a biomérnök- és a vegyészmérnök-oktatásban, amelyeket a Mérnöki Karral közösen végzünk. Valamint az agrármérnöki területen is folynak egyeztetések.

[kiemelt]A jövő fejlődési iránya egyértelműen az, hogy a piaci szereplőket bevonjuk az oktatásba.[/kiemelt]

 

Miért alkalmazzák a munkaerőpiaci szereplők az önöknél végzett diákokat előszeretettel? 

Több visszajelzésünk van arról, hogy szívesen alkalmazzák a nálunk végzett diákokat.

[kiemelt]A szakterületeinken – bármelyik hazai képzőhelyen végzett is valaki – csak az nem tud elhelyezkedni, aki nem akar.[/kiemelt]

Jók az esélyeik ugyanis az országon belül, de akár külföldön is. A végzett doktoranduszaim fele például külföldön dolgozik.

Amit tudnod kell, ha szociális munka szakra mennél

Szociális munka végzettséggel hol helyezkedhetsz el?

Szociális munkásként állami és magán segélyszervezeteknél helyezkedhetsz el leginkább. A legjellemzőbb munkakörök, amelyeket ezzel a végzettséggel betölthetsz: szociális munkás és tanácsadó, szociális segítő, szociális gondozó, szakgondozó, szakképzett oktató vagy nevelő. De gyakori, hogy magasan képzett ügyintéző vagy irodai adminisztrátor lesz valaki diploma után.

A legjellemzőbb munkakörök e végzettséggel: szociális munkás és tanácsadó, szociális segítő. (Fotó: 123rf)

Igazán szerteágazó, hogy mennyiféle munkakörben lehet elhelyezkedni ilyen végzettséggel. Családgondozó, családsegítő és gyermekjóléti szolgálat-vezető, mentálhigiénés munkatárs, szociális szakértő vagy tanácsadó is lehetsz. Munkáddal segíthetsz családoknak, iskoláknak, időseknek, kórházaknak, hajléktalanoknak, szenvedélybetegeknek, különböző hátrányos helyzetű közösségeknek.

 

Híres történelmi és irodalmi szociális munkások

A szociális munka anyjának Jane Addamset tekintik, aki 1931-ben Nobel-békedíjat is kapott. Fontos úttörő volt a szociális munka és a női választójog megszerzésének történetében az Egyesült Államokban.

Természetesen hazánkban is akadtak olyan jótékonysági szervezetek, amelyek a társadalmat próbálták segíteni. Bohusné Szőgyény Antónia az 1800-as években három évtizedig volt a Pesti Jótékony Nőegylet elnöke. Óvodát és iskolát alapított Világoson, a lányok taníttatását támogatta. A Magyar Királyi Tanítónő Képezde első igazgatónőjének is őt nevezték ki. 1844-ben, amikor a Maros elöntötte Aradot, gyűjtést rendezett az árvíz áldozatainak segítésére és a helyreállítási munkálatokra. 1848-ban a honvédeket segítette ruhával, élelemmel, férje kastélyában pedig kórház működött. A szabadságharc leverése után is segítette a volt honvédeket, emiatt Haynau többször magához hívatta.

Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van (Fotó: 20th Century Fox)

A filmekben is gyakran feltűnnek szociális munkások, még ha elsőre nem is gondolunk bele, hogy mennyi alkotásban is láthatjuk őket. A Szabadítsátok ki Willyt! családi filmben a kis Jesse szociális munkása Dwight Mercer volt. A Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van vígjátékban is felbukkan egy kissé szigorú szociális munkás, Mrs. Sellner. A Netflix-sorozatok között is akad, amelyikben az egyik karakter egy szociális munkás, a Travelers minisorozatban David egy jövőből jött lánnyal, Marcyval gabalyodik össze.

 

Milyen szakképzettséget ad a szociális munka szak?

  • Szociális munkás.

 

Jelenleg az országban az alábbi intézményekben érhető el ez a képzés:

Angolul jelenleg az PTE képzésén választhatod ezt a szakot Social Work néven.

 

Ezekből a tantárgyakból légy erős, ha ezt a szakot választod:

Egy szociális munkás képes a bizalomépítésre, a nyílt, hiteles, hatékony kommunikációra

Milyen előképzettség segít a bejutásban?

Érdemes olyan technikumot vagy szakközépiskolát választanod, ahol egészségügyi és szociális képzéseket indítanak. Ilyen például a Semmelweis Egyetem szociális technikuma vagy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Szakgimnázium és Szakközépiskolája.

2024-től a többletpontokat felváltják az intézményi pontok. Vagyis 100 pont esetében az egyetemek maguk dönthetik el, mire adnak plusz pontokat a diákoknak. Szakképzésért intézményi pontot azonban továbbra is adhatnak az egyes egyetemek.

 

Képzési terület: 

 

Mennyi időbe telik a képzés?

  • 7 félév.

 

Milyen specializációi vannak, és azoknak milyen szakterületei?

A képző intézmény által ajánlott specializáció a szociális munka elmélete és gyakorlata területén szerezhető speciális ismeret. Intézményenként változnak a lehetőségek.

 

Milyen tudományágakra és szakterületekre épül a képzés?

  • a szociális munka elmélete és gyakorlata,
  • szociológia tudományok,
  • állam és jogtudományok,
  • közgazdaságtudományok,
  • társadalom-és szociálpolitika,
  • bölcsészettudományok,
    • (pszichológia, neveléstudomány),
  • orvostudományok,
    • (egészségtudomány).

 

Milyen gyakorlati követelményei vannak a szaknak?

A szakmai gyakorlat része a kiscsoportos tantermi személyiség- és készségfejlesztés (legalább 90 tanórában), a kutatási gyakorlatok és a kapcsolódó szemináriumok, a rövid időtartamú és egybefüggő terepgyakorlatok. Az összefüggő legalább egy féléves gyakorlatnak és a terepgyakorlatoknak, illetve az összefüggő szakmai gyakorlatnak kapcsolódó kiscsoportos feldolgozó szemináriumok is a részei.

Az egybefüggő szakmai gyakorlat saját, közvetlen klienskörrel rendelkező, szociális tevékenységet folytató állami, önkormányzati, non-profit vagy egyházi szolgáltatásnál, intézményben szervezett. Tereptanár irányításával valósul meg.

A legalább egy féléven (12-15 héten) keresztül – heti 4 napon, heti 24 órában – folyó egybefüggő gyakorlat keretében a közvetlen klienskapcsolati munkára minimum 300 órát kell fordítani.

 

Mit tud egy szociális munka szakon végzett hallgató?

  • Ismeri a szakmai területhez kapcsolódó pszichológiai, jogi, pedagógiai, egészségügyi, szociológiai tudományok szociális munkához tartozó fogalomkészletét.
  • Tisztában van a társadalom működését, a társadalmi folyamatokat, a társadalmi és szociális problémák keletkezését, jelenlétét és a veszélyeztető tényezőkkel, valamint, hogy mindezek hogyan hatnak az egyes emberekre, családokra, csoportokra, szervezetekre és közösségekre.
  • Érti a társadalompolitika területeit, a szociálpolitika meghatározó irányait, elosztási mechanizmusait, valamint az egyéni, családi, közösségi élethelyzetekben, és a társadalmi és szociális problémák kezelésében alkalmazható szociálpolitikai alapelveket és technikákat.
  • Ismeri a társadalmi egyenlőtlenségeket, megismeri az egyenlőtlenségek és a kirekesztés csökkentése érdekében felhasználható szociálpolitikai eszközöket. Továbbá a a kisebbségi és többségi társadalom kapcsolatának dinamikáját és ehhez kapcsolódóan a kisebbségi egyéni és közösségi jogokat.
  • Jártas a szociális szolgáltatási rendszer, a közszféra, valamint a magánszféra – ezen belül civil-, egyházi, piaci szféra – rendszereit illetően. Átlátja a szociális szervezetek működését és abban a szociális szakemberek szerepeinek, tevékenységének formáit.

A szociális munkás szükségletfelmérést végez, az egyén és környezete közötti folyamatokat, kölcsönhatásokat, problémákat elemzi.

Mivel foglalkozik egy szociális munkás?

  • Eligazodik a szociális terület mélyebb összefüggései, valamint a gyakorlat által felvetett konkrét társadalmi problémák és lehetséges megoldási módszerek, modellek között. Képes új szolgáltatások kialakításában közreműködni a megelőzés és a problémakezelés érdekében.
  • Képes a bizalomépítésre, a nyílt, hiteles, hatékony kommunikációra.
  • Szükségletfelmérést végez, az egyén és környezete közötti folyamatokat, kölcsönhatásokat, problémákat elemzi.
  • Felismeri a szolgáltatásokat igénybe vevők autonómiáját tiszteletben tartó proaktív szemléletű, életminőséget szolgáló, javító, konstruktív problémakezelés, valamint a források és a kockázatok elemzésének szükségességét.
  • Felkészült a szakmai csapatmunkára, a partneri együttműködésekre az érintettekkel, szakmai szervezetekkel, a társszakmák és a közigazgatás szakembereivel, önkéntesekkel.
  • Áttekinteni a szociális munka szakterületeinek dokumentációit, a kapcsolódó szakmai feladatokat.

 

Hol tanulhatsz tovább, ha itt végzel?

Mesterképzésen elsősorban olyan szakokon tanulhatsz tovább, mint: egészségügyi szociális munka, szociális munka, kisebbségpolitika, közösségi és civil tanulmányok, kulturális antropológia, szociálpedagógia, szociálpolitika vagy szociológia szak. A megfelelő plusz tárgyak teljesítésével az alapszakodtól valamennyire eltérő mesterképzést is választhatsz.

 

A társadalomtudományi képzéssel kapcsolatos legújabb rangsorokat az UNI 2023 kiadványunkban olvashatjátok el, amit itt tudtok megvásárolni

További részleteket a szakról a felvi.hu oldalán olvashattok.

Ők kapták az első magyar mérnöknőről elnevezett díjat

A 14 évvel ezelőtt alapított, ám idéntől Pécsi Eszter nevét viselő kitüntetést olyan oktatók kapják, akik a legtöbbet teszik a műszaki tudományos ismeretek átadásáért, népszerűsítéséért.

Idén hét vidéki és négy budapesti iskolában oktató középiskolai tanár vehette át a díjat a Műegyetemen:

  • Csanády Gáborné (Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest),
  • Dobos Sándor (Fazekas Mihály Gimnázium és Gyakorló Általános Iskola, Budapest),
  • Fürjes János (Győri SzC Hild József Építőipari Technikum),
  • Hajdara Botond (Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest),
  • Juhász Attila (Miskolci Herman Ottó Gimnázium),
  • Kalydi György (Győri SzC Baksa Kálmán Gimnázium),
  • Király Sándor (Neumann János Gimnázium, Eger),
  • Péter Csaba (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium),
  • Tassy Gergely (Veres Péter Gimnázium, Budapest),
  • Tóth Mariann (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium)
  • Zsigó Zsolt (Nyíregyházi SzC Bánki Donát Műszaki Technikum).

A tanári díj megalapítása óta így immár 151 oktató kapta meg az elismerést.

Czigány Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora az ünnepségen hangsúlyozta:

[kiemelt]azért nevezték el Pécsi Eszterről a díjat, mert szeretnék, ha minél több középiskolás lány választaná a jövőben a műszaki-tudományos pályát[/kiemelt]

– számolt be az MTI az ünnepségről.

Pécsi Eszter a Budapesti Mérnöki Kamara tagja volt (Fotó: BME)

A BME műszaki képzésein 30 százalék a nők aránya

A BME rektora elmondta:

[kiemelt]a női hallgatók aránya a Műegyetemen már eléri a 34 százalékot, a műszaki területen pedig a 30 százalékot.[/kiemelt]

Ezzel közelítik a világátlagot: az UNESCO, vagyis az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezetének adatai szerint ugyanis világszerte 35 százalékos a műszaki tudományos területen egyetemi tanulmányokat folytató nők aránya.

A KSH adatai szerint a hazai felsőoktatásban a műszaki képzésben mintegy 27 százalék a női hallgatók aránya: a közel 35 ezer műszaki képzésben tanuló diákból mintegy 9 ezer volt a számuk a 2021–2022-es tanévben.

A BME rektora emlékeztetett arra: 127 éve vált lehetővé Magyarországon a nők számára, hogy felsőfokú tanulmányokat folytassanak, és 1918-ban nyílt meg ez a lehetőség a műszaki, mérnöki szakokon is.

Pécsi Eszter az év legjobb statikusa lett az USA-ban 1965-ben

Mintegy egy hónapja számoltunk be arról, hogy ez évtől Pécsi Eszter nevét viseli a műszaki tudományos ismeretek népszerűsítéséért járó díj. A BME akkori közleményében, illetve a mostani díjátadón is kiemelték Pécsi Eszter életútjának fontosabb állomásait:

  • 1899-ben Kecskeméten született,
  • 1915–1918 között a berlin-charlottenburgi Technische Hochschule hallgatója volt,
  • tanulmányait a Műegyetemen fejezte be,
  • oklevelét 1920 márciusában vette át a nők közül elsőként,
  • statikus mérnökként az első fővárosi vasbeton épület tervezője,
  • önálló mérnöki iroda első női alapítója,
  • 1958-ban elhagyta az országot: előbb Ausztriába, majd az USA-ba emigrált,
  • 1965-ben elnyerte „Az év legjobb statikusa” címet az USA-ban azért a különleges alapozási módszerért, amelyet a Hudson folyó partján épülő toronyházak építéséhez fejlesztett ki.
  • 1975-ben New Yorkban hunyt el, hamvait később a budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Kevés lány választ műszaki pályát – Segíthet a BME új díja

A BME mellett működő Pro Progressio Alapítvány közel 15 éve részesít elismerésben olyan kiemelkedő középiskolai tanárokat, akik a műszaki és természettudományi pályákra eredményesen készítik fel diákjaikat.

Most novemberben egy újonnan alapított díjat is átadnak majd, a Pécsi Eszter Középiskolai Tanári Díjat, amit azok a pedagógusok kapnak, akiknek a diákjai emelt szinten érettségiznek, hazai és nemzetközi tanulmányi és szakmai versenyeken vesznek részt, illetve szerepelnek eredményesen – olvasható a BME közleményében.

Kevés lány választja a műszaki szakokat

A főiskolások, egyetemisták kevesebb mint negyede választja csak jelenleg a műszaki- és a természettudományi szakokat, és ezen belül különösen alacsony a nők száma.

A KSH 2021–2022-es tanévre vonatkozó adatai megerősítik ezt: az elmúlt tanévben felsőfokú alap- és mesterképzésben mintegy 254 ezer hallgató vett részt, közülük műszaki képzésben közel 35 ezren, míg természettudományi képzésben mintegy 6500-an, vagyis a két tudományterületen összességében csak az összes hallgató 16 százaléka tanult.

Fotó: 123rf

[kiemelt]A KSH adataiból az is kiderül, hogy a két tudományterület közül különösen a műszaki képzésben alacsony a női hallgatók aránya, mintegy 27 százalék (a közel 35 ezer műszaki képzésben tanuló diákból mintegy 9 ezer volt a számuk a 2021–2022-es tanévben).[/kiemelt]

A természettudományos képzéseknél jóval magasabb (49 százalék) a nők aránya (a mintegy 6500 hallgatóból közel 3200 volt a számuk a tavalyi tanévben).   

Pécsi Eszter, az első magyar mérnöknő

A BME közleményéből kiderül: Európában elsőként Svájcban 1871-ben nyílt meg a műszaki felsőoktatás a nők előtt, Magyarországon 1895-ben engedélyezték először nők felvételét egyetemekre, kivéve a jogi és a műszaki területet. Ez utóbbi korlátozás feloldására csak 1918 decemberében került sor.

Pécsi Eszter életútjával kapcsolatban a közlemény kiemeli:

  • 1915–1918 között a berlin-charlottenburgi Technische Hochschule hallgatója volt,
  • tanulmányait a Műegyetemen fejezte be,
  • oklevelét 1920 márciusában vette át a nők közül elsőként,
  • statikus mérnökként az első fővárosi vasbeton épület tervezője,
  • önálló mérnöki iroda első női alapítója,
  • 1958-ban elhagyta az országot,
  • 1965-ben elnyerte „Az év legjobb statikusa” címet az USA-ban azért a különleges alapozási módszerért, amelyet a Hudson folyó partján épülő toronyházak építéséhez fejlesztett ki.

Száz évvel azután, hogy a Műegyetemen átvette a diplomáját, a BME Központi épületében termet neveztek el róla

BME: ipari bevételek terén hazai első

Múlt héten számoltunk be arról, hogy a Times Higher Education (THE) idei globális rangsorának egyik indikátorában, az ipari bevételek terén a BME kapta a legjobb értékelést a magyarországi egyetemek közül. A THE rangsorának ezen indikátora a tudástranszfert méri fel, vagyis azt, hogy mennyi kutatási bevételre tesz szert egy adott intézmény különböző iparágaktól.

A sanghaji globális felsőoktatási rangsor nyáron megjelent idei szakterületi listáján pedig a BME két szakterületen (gépészmérnöki tudomány, matematika) került fel a világ legjobb egyetemei közé, mindkét kategóriában a 201-300. helyezést érte el. Ezzel e két tudományterületen a legjobb hazai egyetemnek számít (matematika terén holtversenyben az ELTE-vel.)