testnevelés – Diplomátszerzek

„Szeretném azt csinálni, amit igazán kedvelek” – diákinterjú Tari Tiborral, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanulójával

A cikk eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.

Az egyetem előtt mikor döntötted el, hogy merre tanulsz tovább?

Már 14-15 éve, tehát az általános iskolás évek óta része az életemnek az atlétika és úgy általában a sport. Ráadásul a családban is sokan ide, a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre jártak, az édesapám nővére és a nagybátyám is. Így szinte egyértelmű volt, hogy ezt az irányt választom, és ide jövök továbbtanulni.

Mik a tapasztalataid az egyetemmel?

Vannak kihívások, de szerintem a szak jól felkészít arra, amit később szeretnék csinálni. Sok gazdasági és jogi tárgyunk van, mellette a különböző sportágak ismeretét is megkapjuk. Olyan, mintha részben egy gazdasági iskolába járnánk, csak sportos közegben. A sok elmélet mellé pedig jut egy kis gyakorlat is, ami jólesik. A jogi órák számomra kicsit szárazabbak voltak, ezeket éreztem a legnehezebbnek, de odafigyeléssel és rendszeres munkával ezeket is telje sítettem. A leginkább pedig a sportszakmai órákat szeretem.

Ha rossz napod van, kik segítenek?

Nagyon sok barátom jár ide, és az évek alatt is sok új barátságot kötöttem. Elég bejönni az egyetemre és találkozni velük – azonnal jobb kedvem lesz. Ez egy elég zárt, családias egyetemi közeg, mindenki ismer minden kit. Nagyon jó a hangulat, ami önmagában sokat segít a nehezebb időszakokban.

Hogyan látod a jövődet, a szakmai pályádat?

Egyelőre szeretnék itt maradni a sportmenedzseri mesterszakra. A későbbiekre nézve az a legfontosabb, hogy olyan munkám legyen, amit szeretek, – bár az sem mellékes, hogy meg tudjak élni belőle. Leginkább a sportesemény- és rendezvényszervezés területe vonz. Az egyetemi éveim alatt több lehetőségem is volt ebbe belekóstolni, és nagyon élveztem. Alkalmi jelleggel dolgozom is ezen a területen, sportrendezvénye ken szoktam besegíteni, illetve egy másik cégnél is van néha dolgom. Szerintem egyetem mellett hasznos belekóstolni a munka világába, de ez csak akkor működhet, ha jól osztjuk be az időt.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

„Szeretnénk, ha a testmozgás a mindennapok természetes része lenne” – interjú Sterbenz Tamással

A cikk eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.

Az idén volt 100 éve, hogy megalakult a Testnevelési Főiskola. Hogyan emlékeztek meg erről az évfordulóról?

A másfél éven át tartó centenáriumi programsorozatunk csak nemrég ért véget. Ezen keresztül szerettük volna megmutatni házon belül és a szélesebb nyilvánosságnak is, hogy milyen óriási szerepet játszott a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Magyarország fejlődésében. A programok között voltak sportesemények, oktatási és tudományos rendezvények, könyvbemutatók és versenyek is. A centenárium több maradandó eredményt is hozott. Elég csak a száz évet összefoglaló albumra vagy a jubileumi bélyegre gondolni, ezek mind bemutatják, mivé vált az egyetemünk az elmúlt évszázadban. A programokban főleg azt szerettük volna kiemelni, hogy a testnevelés és a sport a kultúra része. Ahogy átlépünk a következő száz évbe, az a célunk, hogy az egyetem hozzájáruljon ahhoz is, hogy a magyar emberek minél tovább egészségben éljenek a mozgás és az aktív életmód segítségével.

Hogyan tud ehhez hozzájárulni az egyetem?

Egyre nagyobb hangsúlyt kap a tudomány és a kutatás eredményeinek gyakorlati alkalmazása. Ma már nemcsak az élsport, az érmek és a teljesítmény kerül fókuszba, hanem az egészséges életmód támogatása is.

Az elmúlt száz évre visszatekintve mik voltak a legfontosabb mérföldkövek?

Mivel a történetünk ezzel kezdődött, természetesen külön kiemelném az alapításunkat: akkoriban Európában is az elsők között ismerte fel gróf Klebelsberg Kuno, hogy a testnevelésnek honvédelmi, kulturális és egészségnevelési szerepe van. A 20. század közepétől az edzőképzésben a világ élvonalába kerültünk, és ma már nincs olyan sporttudományi terület, amelyet ne oktatnánk vagy kutatnánk – legyen szó természet- vagy társadalomtudományról, sportdiplomáciáról vagy edzőképzésről. Emellett az egyik legnagyobb lépés az volt, hogy 1975-ben főiskolából egyetemmé váltunk. Fontos fordulópont volt az is, amikor 2014-ben ismét önálló egyetem lettünk, miután 14 évig a Semmelweis Egyetem karaként működtünk. Ez az identitásunk megerősítését jelentette, és azóta oktatásban, kutatásban, szolgáltatásokban és innovációban is önállóan tudunk építkezni.

Említette az innovációkat. Mire a legbüszkébbek?

Sok kisebb, de kézzelfogható innovációnk van. A centenáriumra például közösen fejlesztettünk egy új élelmi- szerterméket, a TF-szeletet, amely a táplálkozástudományi tudásunkra épül. Dolgozunk sportkrémek, sporteszközök fejlesztésén is, például egy olyan kajaklapát, amely hatékonyabb erőátadást biztosíthat. Vannak olyan kutatásaink is, amik az életmód javítását célozzák, és amelyekből később szintén piacképes termék vagy szolgáltatás lehet.

A rektori munkájából miket emelne ki?

Talán azt, hogy nagyot léptünk előre a nemzetköziesítésben, emellett sikerült átláthatóbbá és objektívebbé tenni az oktatói–kutatói teljesítmények értékelését, ami erősíti az egyetem hosszú távú céljait. Fontosnak tartom azt is, hogy a nagymértékű növekedés ellenére megőriztük az egyetemre jellemző családias, hagyománytisztelő hangulatot. Bár az elmúlt négy évben a dolgozói és a hallgatói létszámunk szinte megduplázódott, törekszünk rá, hogy a közösség összetartó ereje megmaradjon.

Mekkora ma a hallgatói létszám?

Ma már 3500 fölött járunk, és a külföldiek aránya is jelentősen nőtt. Ez persze új kihívásokat is hoz: a campusfejlesztésünk 2022-ben megakadt, pedig nagy szükségünk lenne új sportfelületekre és kollégiumi férőhelyekre. Egy külföldi hallgató vagy élsportoló esetén alapvető, hogy a campuson belül tudjon élni, tanulni és edzeni.

Van esély arra, hogy folytatódjon ez a fejlesztés?

A tervek készen vannak, most a szükséges finanszírozást keressük. Bízunk benne, hogy hamarosan új lendületet kaphat ez a projekt.

Egy új képzést, sporttudományi alapszakot indítottak. Mit kell erről tudni?

Ez egy kifejezetten izgalmas szak, amely jelenleg a mozgáselemzés- specializációval fut, de további specializációkban is gondolkodunk. Érdekesség, hogy először angol nyelven indítottuk el, és már az első évben remek létszámmal és felkészült hallgatókkal startoltunk. A képzést a nemzetközi piac ismeri és elismeri, ezért sok tehetséget vonz hozzánk.

Van együttműködésük más egyetemekkel is?

Igen, kiterjedt tudományos és sportkapcsolati hálóval büszkélkedhetünk. Az idén például mi vezettük az európai egyetemi sportversenyek éremtáblázatát, ami hatalmas eredmény, hisz ebben több mint 400 európai intézmény vesz részt. A legrégebbi partnerünk a Kölni Sportegyetem, amely szintén önálló sportegyetemként működik. Ez a modell ritka a világban, ezért különösen értékes ez a kapcsolat.

Jellemzően hogyan alakul a végzettek elhelyezkedése?

Nagyon jól. Egyrészt a magyar sport stratégiai ágazatként kap támogatást, másrészt egyre több nemzetközi sportszervezet működik Budapesten, ami új lehetőségeket nyit. Büszkék vagyunk azokra a hallgatóinkra is, akik kettős karriert futnak be, mert például paralimpiai bajnokként tanítanak nálunk.

Korábban beszélt arról, hogy szeretnék visszaadni a testnevelői pálya fényét. Ezen a téren látnak előrelépést?

Igen, hiszen a pedagóguspálya megbecsültsége nőtt, és sokat dolgozunk azon, hogy a testnevelés tanítása modern, élményszerű és a fiatalok sportpreferenciáihoz igazodó legyen. Új sportágakat vonunk be – például padel, pickleball, falmászás –, és lehetőséget adunk arra is, hogy a hallgatók a tanulmányaik alatt szakedzői végzettséget is szerezzenek.

Hogy látja az utánpótlásedzők helyzetét?

Itt is jelentős megújulás zajlik. Ma már nem a puszta információátadás a legfontosabb, hanem a mentori rendszer és az a mestertől tanulható tudás, amely személyes kapcsolatokon keresztül adódik tovább. A jelentkezések száma azt mutatja, hogy az edzői pálya továbbra is vonzó.

Mik az egyetem következő öt évének legfontosabb céljai?

Négy fő irányt jelöltünk ki: a nemzetköziesítést, az oktatásmódszer- tani megújulást, az aktív életmód központi szerepének erősítését, valamint az innovációk piaci bevezetését. Mindezt csak megfelelő humán erőforrással lehet megvalósítani. Ha továbbra is jól képzett, motivált oktatóink és kutatóink lesznek, akkor a legjobb hallgatókat is magunkhoz tudjuk vonzani. Ez pedig garantálhatja az egyetem jövőbeni sikerét.

Sterbenz Tamás

  • 57 éves, nős, három gyermek édesapja.
  • Matematikatanár, szakedző, a közgazdaság- tudomány doktora.
  • Sportolóként válogatott kosárlabdázó volt, később a női válogatott szakmai munkáját irányította szövetségi kapitányként. 2007 és 2013 között a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára volt.
  • A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egye- temen 2014 óta tölt be vezető pozíciót, ahol álta- lános rektorhelyettesként, valamint a Gazdasági és Társadalomtudományi Intézet igazgatójaként is dolgozott.
  • 2021 óta a Magyar Test- nevelési és Sporttudo- mányi Egyetem rektora, emellett a sportmene- dzser szak felelőse.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

K&H mozdulj! az év tesitanára díj: Megválasztották az ország kedvenc testnevelőtanárait

A mozgás örömét közvetítik

A K&H mozdulj! az év tesitanára díjat immár második alkalommal osztották ki. A program célja, hogy országos figyelmet irányítson azokra a testnevelőtanárokra, akik kreatív és inspiráló módon ösztönzik a gyerekeket a sportolásra. A K&H mozdulj! az év tesitanára programot a pénzintézet tavaly hívta életre az Aktív Iskola programmal közösen. Idén közel ezer tanárra több mint 6000 jelölés érkezett, a megyei és országos szavazáson pedig több mint 24 ezren voksoltak kedvenc pedagógusukra.

A pályázat folyamata

A program háromfordulós rendszerben működik. A jelölési időszak során bárki nevezhetett általános vagy középiskolában tanító testnevelőt, három kategóriában: 200 fő alatti iskolában dolgozó, 200 fő feletti iskolában tanító, illetve 35 év alatti fiatal testnevelők közül. Ezt követte a megyei szavazás, majd az országos döntő, ahol a vármegyei győztesek közül került ki a három országos nyertes.

A „K&H mozdulj! az év tesitanára” országos díjazottjai:

Több, mint testnevelés

A program nem szakmai zsűri, hanem a közösség véleménye alapján emeli ki a leginspirálóbb pedagógusokat. A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a testnevelőtanárok kulcsszerepére a gyerekek egészségtudatos nevelésében.

„A testnevelőtanárok nem csupán sportolni tanítanak, hanem példát mutatnak kitartásból, lelkesedésből és emberi odafigyelésből is. A „K&H mozdulj! az év tesitanára” programmal azokat a pedagógusokat szeretnénk elismerni, akik élvezetes óráikon keresztül maradandó hatással vannak a diákok mozgáshoz és egészséges életmódhoz fűződő viszonyára. Munkájuk nemcsak az iskolai éveket formálja, hanem olyan hosszú távú útravalót nyújt, amely az aktív felnőttkor alapjait is megteremtheti” – emelte ki Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H kommunikációs vezetője.

A díjazott tanárok munkája túlmutat az iskolán: olyan pozitív élményeket adnak, amelyek a gyerekek egész életére hatással lehetnek.

(Kiemelt kép: K&H)

Mozgás nélkül nincs élet – interjú a testnevelés-tudományok doktorával, Fehérné Mérey Ildikóval

Gazdaságtudományi és sportképzéseire is vár a Debreceni Egyetem!

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara (DE GTK) 9 alap- és 18 mesterszakkal – köztük idén először a zenei menedzser, valamint az egészségügyi közgazdász szakkal -, illetve 4 felsőoktatási szakképzéssel várja azokat a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, akik érdeklődnek a gazdaság, a menedzsment, a pénzügyek iránt, és szeretnének szakmailag felkészülni a dinamikus, akár a nemzetközi üzleti környezetben való boldogulásra is.

Fotó: DE

– Nálunk mindenki megtalálja a számítását, akit vonz a gazdaság működése, a pénzügyek, a vállalatirányítás, vagy a marketing, aki érdeklődik az egészséges életmód, a sport, a közösségi programok és az emberi kapcsolatok fejlesztése iránt, aki vezetői pozícióra, vállalkozói pályára készül, aki nemcsak hazai, hanem globális szinten is szeretne érvényesülni, és érdeklik a nemzetközi üzleti lehetőségek, a multinacionális vállalatoknál folytatott munka, vagy éppen saját vállalkozást szeretne indítani – sorolta Fenyves Veronika dékán.

Fenyves Veronika, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja. (Fotó: DE)

A Gazdaságtudományi Kar évek óta a Debreceni Egyetem egyik legnépszerűbb és legnépesebb kara. Nem véletlenül.

– Képzési rendszerünk modern pedagógiai módszereken alapul, amelyek a gyakorlati tudásmegszerzésére is nagy hangsúlyt fektetnek, segítve ezzel a hallgatókat a valós üzleti problémák megoldásában. Az üzleti szimulációk, esettanulmányok, gyakornoki programok, mesterképzésben a duális képzések-, és a cégekkel való szoros együttműködés lehetőséget adnak arra, hogy a hallgatók már a tanulmányaik alatt olyan készségeket sajátítsanak el, amelyek a munkaerőpiacon való sikeres érvényesüléshez elengedhetetlenek. A kar oktatói között számos szakember és kutató található, akik nemcsak tudományos területükön, hanem a gazdasági életben is aktívak. Szakmai, gyakorlati tapasztalataik és kapcsolataik jelentősen emelik az oktatás minőségét – hangsúlyozta a kar vezetője.

A kar oktatói között számos szakember és kutató található, akik nemcsak tudományos területükön, hanem a gazdasági életben is aktívak. (Fotó: DE)

A DE GTK szoros együttműködésben áll helyi és nemzetközi vállalatokkal, valamint széleskörű nemzetközi kapcsolatokat ápol külföldi egyetemekkel, ami lehetőséget nyújt a hallgatóknak tanulmányi utak, gyakornoki helyek, programok, valamint későbbi munkalehetőségek megszerzésére hazánkban és világszerte egyaránt. Az ilyen kapcsolatok segítenek abban, hogy a diákok globálisan is versenyképesek legyenek.

A karon kiemelt jelentősége van a tehetséggondozásnak is. Sőt, igazi multikulturális környezet, hiszen angol nyelvű képzésein több mint félezer hallgató van folyamatosan jelen a világ minden részéből.

A DE GTK volt hallgatói pedig aktív alumni közösséget alkotnak. (Fotó: DE)

A Debreceni Egyetem jól felszerelt infrastruktúrával – tantermekkel, számítástechnikai eszközökkel és egyéb modern oktatási eszközökkel, közösségi terekkel, sportolási és szórakozási lehetőségekkel – rendelkezik, nagyban segítve a tanulást és a kutatást.

A DE GTK volt hallgatói pedig aktív alumni közösséget alkotnak, amely lehetőséget ad végzetteknek arra, hogy hosszú távon is kapcsolatban maradjanak egymással, és támogassák egymást a karrierjükben.

A Gazdaságtudományi Kar képzéseiről és hallgatói életéről további részletes információk ezen a linken érhetők el: https://econ.unideb.hu/felveteli/

Nemcsak sportszakembereket, sporttudósokat is képez a DESKI

Egyedülálló sportkutatói infrastruktúrával, szakedző képzéssel, nemzetközi színvonalú sportlétesítményekkel és multimédiás elméleti képzőhelyekkel várja leendő testnevelő- és gyógytestnevelő tanár szakos hallgatóit a Debreceni Egyetem.

A Sporttudományi Koordinációs Intézet vezetésével az egyetem három karán (Természettudományi és Technológiai Kar, Bölcsészettudományi Kar, Informatikai Kar), különböző közismereti tanárszakokkal szakpárban is elérhető testnevelőtanár képzés, valamint a testnevelőtanár-gyógytestnevelő szakpár komplex, átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt.

Balogh László, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet (DESKI) igazgatója, a szak felelőse. (Fotó: DE)

– A testnevelőtanár minden sporttal, rekreációval, edzősködéssel, sportszervezéssel kapcsolatos feladatot, tevékenységet elláthat a jelenleg is érvényben lévő sportképesítési rendelet alapján. A testkulturális és sporttudományi képzések között ez a szak nyújtja a klasszikus értelemben vett legszélesebb, legátfogóbb ismeretanyagot, ez a sportképzések piramisának stabil és széles alapja. Ezért aki sporttal kapcsolatban szeretne tanulni, de még konkrétan nem tudja, azon belül mit pontosan, szintén kiváló választás a szak – hangsúlyozta Balogh László, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet (DESKI) igazgatója, a szak felelőse.

A tavalyi évben kiemelkedően nagy volt az érdeklődés a Debreceni Egyetem szakedző alapszakjára. A képzés aerobic, atlétika, judo, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, tenisz és úszás sportágakban, nappali tagozaton várja a jelentkezőket.

A tavalyi évben kiemelkedően nagy volt az érdeklődés a Debreceni Egyetem szakedző alapszakjára. (Fotó: DE)

– Az edző BSc oklevéllel rendelkező szakemberek saját sportágukban mind az utánpótlás, mind a felnőtt korosztályokban vállalhatnak munkát. Irányíthatják, koordinálhatják a sportolók fizikai, technikai, taktikai felkészítését sportegyesületekben, fitneszcentrumokban és egyéb sportszolgáltatást nyújtó létesítményekben. Emellett képessé válnak modern edzéstervek kidolgozására, ismerik a versenyeztetés edzéstudományi, pedagógiai-pszichológiai összetevőit. Saját sportágukban korszerű, gyakorlatorientált szakmai ismereteket szerezhetnek, ráadásul nálunk rövid ciklusú képzésben az alapszak elvégzése után testnevelő tanári mesterszakos diplomát szerezhetnek a végzettek és ez igaz fordítva is, a végzett testnevelő tanárok is szerezhetnek szakedzői diplomát, már a testnevelő képzésük során megkezdve – emelte ki Balogh László.

A Debreceni Egyetem képzési-oktatási infrastruktúrája országosan egyedülálló, nemzetközi színvonalú. Korszerű sportcsarnokok, szabadtéri centrumok, multimédiás elméleti képzőhelyek, saját szertorna-, labdajáték-, küzdősport-, vívó-, atlétikai és teniszközpont áll a hallgatók rendelkezésére, ráadásul ezek egymáshoz és a kollégiumokhoz is közel vannak.

Az intézmény szoros kapcsolatot ápol a sportszolgáltatókkal, egyesületekkel, sportszervezetekkel és iparvállalatokkal, az egyetemen tanuló élsportolókat sportösztöndíjjal, egyéni képzési renddel, tutor- és mentorrendszeren keresztül támogatja. Az egyetemen működő, 33 – köztük több elsőosztályú – szakosztállyal és mintegy háromezer igazolt sportolóval rendelkező DEAC egy olyan gyakorlóhely, ahol a szakma alapjait ismerhetik meg a fiatalok. Emellett az intézmény gyakorlóiskoláiban képzett mentortanárok koordinálása mellett történik a gyakorlati oktatás.

A képzés aerobic, atlétika, judo, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, tenisz és úszás sportágakban, nappali tagozaton várja a jelentkezőket. (Fotó: DE)

A testnevelőtanári képzés multidiszciplináris terület, hiszen több tudománnyal kapcsolódik össze, így számos kutatási lehetőség is várja a felvételizőket.

– Elérhető a sportkutatói ösztöndíj, amivel akár elsőéves hallgatók munkáját segíthetjük, illetve finanszírozzuk, kiemelten kezeljük a később akár startup-ként is működtethető sportinnovációs kutatásokat. Egyedülálló, nemzetközi szintű sportkutatói infrastruktúrával rendelkezik a Debreceni Egyetem. Komplex sportviselkedési elemző labor áll rendelkezésre a Sporttudományi Oktatóközpontban, integrált sportdiagnosztikai eszközök érhetők el a SET-ben, a sportimmunológiai laboratórium pedig a sportbiokémia és a molekuláris biológia iránt érdeklődőknek kínál izgalmas terepet. A műszaki terület és a sportgazdaságtudomány iránt érdeklődők előtt is bőven vannak kutatási lehetőségek. Ezek komoly nemzetközi kollaborációban valósulnak meg, olyan egyetemekkel dolgozunk együtt, mint például a salzburgi, a manchesteri vagy a barcelonai – sorolta az intézetigazgató.

A testnevelőtanári képzés multidiszciplináris terület, hiszen több tudománnyal kapcsolódik össze. (Fotó: DE)

A gyógytestnevelő tanári szak különlegessége, hogy Kelet-Magyarországon csak a Debreceni Egyetemen érhető el, ez a jelentkezők számában is megmutatkozik. A testnevelőtanár szakpárok azért vonzóak, mert széleskörű elhelyezkedési lehetőséget kínálnak a sportban, a legszélesebb portfóliót kínálva többek között az élsport, a versenysport, az iskolai testnevelés, az életmód és egészségtanácsadás, valamint a szabadidősport területén. A tanárszakok közül a Debreceni Egyetemen a testnevelőtanár szak a második legnépszerűbb, a testnevelőtanár-gyógytestnevelő szakpár a legkeresettebbek között van az elmúlt évek alapján. A képzés kulcsa, hogy nem csak kiváló sportszakembereket képeznek, hanem példamutató pedagógusokat, intelligens sporttudósokat is.

A testnevelőtanár-gyógytestnevelő szakpár a legkeresettebbek között van az elmúlt évek alapján. (Fotó: DE)

A Debreceni Egyetem abból a szempontból is vonzó és jó választás, hogy a kötelező sporttáborokban, így a sí-, a vízi és a turisztikai táborokban való részvételt az intézmény teljes mértékben támogatja, sőt, aki testnevelő tanár és szakedzői diplomát szeretne egymás után szerezni, a két szak egymásra épülése miatt gyorsabban és rugalmasabban teheti meg – erre az országban sehol máshol nincs példa.

A szakedző képzésről, a testnevelő- és gyógytestnevelő tanári szakokról, valamint a gyakorlati felvételi követelményekről bővebb információt is szerezhetnek a sporttudományok iránt érdeklődő fiatalok a DE Sporttudományi Koordinációs Intézet honlapján: https://sportsci.unideb.hu/kepzeseink

Ha a sport, a rekreáció érdekel, az ELTE PPK is szóba jöhet!

Sokféle szakember dolgozik együtt az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (ELTE PPK) Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetében, ami az egész karra jellemző nyitottságot és befogadó szemléletet követi – vallja Boros Szilvia intézetvezető. Szerinte a fő erősségük az együttműködési készség, valamint az alapító és intézetigazgató elődje által képviselt emberközpontú hozzáállás. Az intézetvezetővel az UNI 2023 kiadvány számára készítettünk interjút.

 

A képzést nyitottság, befogadó szemlélet és az újdonságra való fogékonyság jellemzi. (Fotó: UNIside)

 

Nyitottság jellemzi az ELTE PPK-t

 

A beszélgetésből kiderül, hogy az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetét modern és újító szemlélet jellemzi. Mint Boros Szilvia elmondta, az oktatói csapatban eleve sokféle szakember képviselteti magát: testnevelő tanárok, biológusok, közgazdászok, pszichológusok, orvosok. „Mindenki beleteszi a saját tudását, tapasztalatát a közös munkába, ami ettől nagyon színes és egyedi lesz. Azt gondolom, hogy ez a sokféleség hozza magával azt a nyitottságot, befogadó szemléletet és az újdonságra való fogékonyságot, ami szerintem az egész Pedagógiai és Pszichológiai Karra jellemző. Nagyon jól tudunk egymással együttműködni: ez az egyik erősségünk, és erre nagyon büszkék is vagyunk”.

 

Népszerű képzések

 

Az intézetben osztatlan tanárképzésben, valamint alap-, mester- és doktori fokon is folyik képzés. Boros Szilviától megtudtuk: országosan is kiemelkedő az érdeklődés az ELTE PPK rekreáció és életmód, illetve sportszervezés alapszakja iránt. Mindkettőre több mint 80 hallgatót vettek fel 2022 őszén is. Az intézet sportszakos képzésein pedig szemeszterenként átlagosan 600, az általános testnevelés kurzusain mintegy 1500-1600 diák vesz részt.

S hogy milyen szakokra lehet jelentkezni a sportszervezés, illetve a rekreáció és életmód szak mellett?

„Nálunk is van edzőalapképzés, ahol a kisebb csoportlétszám miatt személyre szóló figyelmet kapnak a hallgatók. Képzünk kajak-kenu és kosárlabdaedzőket, 2022-ben indítottuk az úszóedző-, jövőre reményeink szerint az ökölvívóedző-képzést. Emellett 2020 óta ismét van osztatlan testnevelőtanár-képzésünk, amire még mindig kevesen jelentkeznek, pedig országos szinten is kiemelkedő intézetünkben a képzés színvonala és az oktatók elkötelezettsége. Mesterszakon is folyik nálunk képzés sportmenedzser szakon. Az intézet a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel közösen részt vesz az ELTE PPK sportpszichológiai szakpszichológus szakirányú továbbképzésében is.”

 

Az általános testnevelés tantárgy keretében nagyságrendileg negyvenféle sportágra lehet jelentkezni az ELTE-n. (Fotó: 123rf)

 

Az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete több mint 600 diák szakos képzéséért felelős. Emellett az általános testnevelés tárgy oktatását is ellátja az ELTE sportklubjával, a BEAC-cal karöltve, szemeszterenként 1500 tanulóval. Boros Szilvia tájékoztatása szerint ebben a képzési formában nagyságrendileg negyvenféle sportágra lehet jelentkezni.

A legnépszerűbb a labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, a tollaslabda, az asztalitenisz, a gerinctorna, az alakformálás, az úszás, az akvafitnesz, de a küzdősportokra is sokan jelentkeznek, így a tavaly indított újdonságokra, az ökölvívásra és a biztonságos esés kurzusra is. Ezekre az egy kredit értékű kurzusokra a többi tárgyhoz hasonlóan a Neptunon keresztül lehet regisztrálni, a térítés összege pedig kedvezményesen hatezer forint.

 

„Svédasztalos” kurzus

 

A pandémia alatt online kurzusokat is kifejlesztettek a kollégák, melyeket a járványt követően is megőriztünk, mert nagyon népszerűek lettek. Ez egy „svédasztalos” kurzus, minden héten 5-6 mozgásformából lehet összeállítani a heti edzésprogramot.

A Boros Szilviával készült teljes interjú az UNI 2023 kiadványban olvasható. Ebből kiderül az is, mit jelent a gyakorlatban, hogy az intézetben nagy hangsúlyt fektetnek a hallgatók szakmai, emberi, intézményi tevékenységgel kapcsolatos készségeinek fejlesztésére. Szóba kerül a gyakorlatorientáltság mellett az is, mennyire széles körűek az itt végzettek választási lehetőségei a pálya- és szakmai orientáció tekintetében. A kiadvány megrendelhető az UNIside-on.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Mutatjuk, hogyan lehetsz sikeres sportmarketing menedzser: segít a METU ex-hallgatója – Videó

A PR és marketing világában sok irányba lehet specializálódni, hiszen bizonyos területek teljesen más megközelítést igényelnek. Egészen más módon kell tudni megszólítani az embereket, ha sporttal, egészséggel kapcsolatos termékről, banki szolgáltatásról vagy egy tévé- vagy rádióműsor promótálásáról van szó. Egy jó PR és marketing menedzser minél változatosabb és hatásosabb technikákkal tudja elérni a közönségét, minél többféle stílusban ügyes a sajtókommunikációja, annál sikeresebb a munkájában. Ha arról van szó, akkor minél szélesebb rétegeket ér el, ám ha a marketingelt termék úgy kívánja, akkor annál specifikusabb közönséget képes megcélozni.

Marketing módszerek

Az óriásplakátok, szórólapok, tévében és rádióban megjelenő reklámblokkok, PR-cikkek a klasszikus, régimódi vonulat. Ezeket mind ismerjük, erre jött rá újabb rétegként az internet, illetve a közösségi média világa. Vannak olyan szakemberek, akik a nem szokványos, egyáltalán nem tradicionális kommunikációs eszközzel és kampányokkal akarják elérni a céljukat. Ilyen lehet tévében egy non-spot hirdetés, ami nevéből adódóan nem annyira feltűnő, mint egy sima reklám. Például egy ügyesen elhelyezett termékmegjelenítés is éppen ez a kategória. PR-kommunikációnál pedig egy influenszer együttműködés is egy újabb módszernek számít.

Forrás: YouTube

A Budapesti Metropolitan Egyetem videósorozatában sikeres karriert befutott egykori hallgatóik mindennapjait mutatják be. A videókból megismerheted a szakmájukat, annak minden szépségét és persze nehézségét is. Tanácsokat kaphatnak benne a pályakezdők és remek bepillantást nyerhetnek e munkák mindennapjaiba az érdeklődők.

Ha érdekel a pr, a marketing terület és legfőképp a sport, akkor nézd meg a Havas Sports & Entertainment senior pr és sportmarketing menedzserének, Vincze Dávidnak egy mozgalmas napját, aki ráadásul a METU-n is tanít.