Tokaj-Hegyalja Egyetem Archívum | Diplomátszerzek

Amit tudnod kell, ha tanító szakra mennél

Hol helyezkedhetsz el tanító végzettséggel?

E diplomával leggyakrabban hagyományos, tanítói állást töltenek be azok, akik ezt a pályát választják. 

A végzettség birtokában a leggyakrabban betöltött négy munkakör mind az oktatás területén található. Ezek a következők: középiskolai tanár, általános iskolai tanár vagy tanító, egyéb szakképzett oktató vagy nevelő, oktatási asszisztens. További, tanító szakon végzettek által betöltött munkakörök a gyógypedagógus tanár, a pedagógiai asszisztens, a kisgyermeknevelő, a könyvtáros és az intézményvezető.

 

Filmek és híres személyiségek a tanító szakmából

Kevesen tudják, hogy egykor J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat szerzője is tanítóként kezdte a pályáját. A 90-es évek elején Portugáliában dolgozott és angolt tanított, de már ekkor is könyvein dolgozott a szabadidejében. Később elhagyta Portugáliát és Skóciába költözött, ahol továbbra is tanítóként szeretett volna dolgozni, de előbb be akarta fejezni a regényét, amin dolgozott. Három évbe telt, mire talált egy ügynököt, aki vállalta könyve kiadását, ekkoriban franciatanárként dolgozott. Csak akkor mondott fel, amikor egy amerikai kiadó megvette könyveinek amerikai kiadási jogait 100 ezer dollárért és innentől minden idejét a Harry Potter-sorozat írásának szentelte. Talán segítségére volt ennek a varázslatos, minden gyermeket megragadó világnak a megalkotásában az, hogy közelről ismerte azokat, akiknek írt.

 

Igaz történeten alapul a magyarul Kőkemény diri címmel ellátott, eredetileg Lean on Me (1989) című filmdráma, amelyben Morgan Freeman egy rossz hírű városrész iskolájának igazgatóját alakítja, aki azt a megbízást kapta, valahogy hozza rendbe a bűncselekményektől hemzsegő intézmény teljesítményét. A történet középpontjában az igazgató küzdelme áll, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy rendet tegyen, ám ezzel konfliktusokba is keveri magát. A munka tétje komoly, ha ugyanis nem javulnak az eredmények, akkor az állam átveszi az iskola irányítását és minden megváltozik. Hősünk kénytelen drasztikus lépésekhez folyamodni.

tanító

Ezzel a végzettséggel leggyakrabban betöltött négy munkakör mind az oktatás területén található (Fotó: Pexels)

Milyen szakképzettséget ad a tanító szak?

  • Tanító.

 

Jelenleg az országban az alábbi intézményekben érhető el ez a  képzés:

 

Angolul jelenleg nem indul a képzés, de Primary School Teaching néven található meg.

 

Ezekből a tantárgyakból jó, ha erős vagy, ha ezt a szakot nézted ki magadnak:

  • Mindenképpen szükséged lesz az alábbiakra:
      • alkalmassági vizsga,
      • magyar nyelv és irodalom közép vagy emelt szintű érettségi.
  • Az alábbi érettségi vizsgák közül kettőt kell választanod a fentiek mellé:

 

Milyen előképzettség segít a bejutásban?

Ha már a felsőoktatás előtt szeretnél pedagógiai képesítést szerezni, akkor érdemes olyan középiskolát választanod, ahol ilyen szakok indulnak és tanulhatsz pedagógiai, oktatási és szociális ismereteket átadó tárgyakat. Az ezekből tett érettségi „ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy” vagy „szakmai előkészítő vizsgatárgy” néven előnyt jelenthet a felvételi eljárás során.

2024-től a többletpontokat felváltják az intézményi pontok. Vagyis 100 pont esetében az egyetemek maguk dönthetik el, mire adnak plusz pontokat a diákoknak. Szakképzésért intézményi pontot azonban továbbra is adhatnak az egyes egyetemek.

Képzési terület

Mennyi időbe telik a képzés?

  • 8 félév.

Milyen specializációi vannak és azoknak milyen szakterületei?

Ha tanító szakra jelentkezel, intézménytől függően jelentkezhetsz nemzetiségi tanítói szakirányra. Ebben az esetben a tanítói képzés során olyan speciális nemzetiségi ismeretekre teszel szert, amelyekkel az adott nemzetiség nyelvén taníthatod a gyermekeket és kulturális ismereteket is közvetíthetsz. Ha ez érdekel, ellenőrizd a képzést indító intézmények oldalán, hogy milyen nemzetiségi tanítói képzés érhető el náluk. 

Milyen tudományágakra és szakterületekre épül a képzés?

  • társadalomtudományok, pedagógia, pszichológia, informatika
    • (szaktudományosan megalapozott tantárgy-pedagógiák a magyar nyelv és irodalom, a matematika, az ember és társadalom, a természetismeret, az ének-zene, a vizuális nevelés, az informatika, az életvitel és gyakorlat, valamint a testnevelés és sport területén az általános iskola 1-4. évfolyamának nevelési-oktatási feladataira való felkészülés keretében),
  • műveltségterületi tanulmányok
    • (kötelezően választható műveltségi terület a magyar nyelv és irodalom vagy az idegen nyelv vagy a matematika vagy az ember és társadalom vagy a természetismeret vagy az ének-zene vagy a vizuális nevelés, vagy az informatika vagy a technika-életvitel és gyakorlat vagy a testnevelés és sport területén),
    • nemzetiségi tanító szakképzettségnél: nemzetiségi nyelv és tantárgy-pedagógiája; nemzetiségi ismeretek és tantárgy-pedagógia; nemzetiségi irodalom, gyermekirodalom,
  • választható elméleti és gyakorlati tanulmányok – így szakmai idegen nyelv, műveltségterületi stúdiumok, alternatív pedagógiák, szabadidő-pedagógia, gyermekvédelem.

Milyen gyakorlati követelményei vannak a szaknak?

A tanító képzés gyakorlati követelményei közé tartozik csoportos és egyéni gyakorlatok teljesítése, és ezek elemzése. A tanítójelöltek az utolsó félévben komplex szakmai gyakorlaton is részt vesznek, amely 8-10 hétig tart és nemzetiségi tanító esetében részben nemzetiségi nyelven és nemzetiségi iskolában zajlik.

tanító

A tanító egyik feladata, hogy ámogató tanulási környezetet biztosítson (Fotó: Pexels)

Mit tud egy tanító szakon végzett hallgató?

  • Ismeri a tanító munkájának társadalmi-történeti összefüggéseit és jelentőségét.
  • Rendelkezik 6-12 éves gyerekek, gyermekcsoportok és környezetük megismerésére, az őket érintő társadalmi folyamatok értelmezésére vonatkozó elméleti és módszertani tudással, gyermek jogi ismerettel.
  • Képes a tanulás támogatásáta, a kulcskompetenciák megalapozására az első hat iskolaévben.
  • Tisztában van a nemzetközi összehasonlító mérések eredményeivel összefüggő, rá vonatkozó fejlesztési feladatokkal a szövegértés, a matematikai és a természettudományos nevelés területén.
  • Ismeri az értékelés funkcióit és módszereit.

Mivel foglalkozik egy tanító?

  • Nevelési, fejlesztési célokat, feladatokat, tartalmakat tervez és valósít meg.
  • Változatos, egyénre szabott értékelési módszereket használ, amelyekkel elősegíti a gyermek önértékelési képességének alakulását.
  • Támogató tanulási környezetet biztosít.
  • Az iskolai nevelés módszereit és napirendjét úgy alakítja, hogy azzal a 6-12 éves gyermekek teljeskörű egészségfejlesztését valósítja meg.
  • A gyerekek családjával kölcsönös tiszteletre és bizalomra épülő kapcsolatot alakít ki, szakszerűen, közérthetően és hitelesen kommunikál, képes a nevelést érintő kérdésekben a családokat támogatni.

Hol tanulhatsz tovább, ha ezen a szakon végeztél?

Mesterképzésen elsősorban olyan szakokon tanulhatsz tovább, mint:

  • neveléstudomány,
  • tanár,
  • gyermekkultúra,
  • mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő,
  • emberi erőforrás tanácsadó,
  • kulturális mediáció,
  • andragógia szak.

 

A megfelelő plusz tárgyak teljesítésével az alapszakodtól valamennyire eltérő mesterképzést is választhatsz. Így olyanok is szóba jöhetnek, mint német nyelv és nemzetiségi kultúra a gyermekkorban szak. Más mesterképzési szakokra is jelentkezhetsz ezzel a diplomával, de az adott intézmény kreditátviteli bizottsága dönt arról, hogy a tanítói diplomával teljesített tárgyaidat milyen értékben tudják beszámítani a felvételi során.

További részleteket a szakról a felvi.hu oldalán olvashattok.

Amit tudnod kell, ha csecsemő- és kisgyermeknevelő szakra mennél

Hol helyezkedhetsz el csecsemő- és kisgyermeknevelő végzettséggel?

A csecsemő- és kisgyermeknevelő szakember feladata a három év alatti gyermekek testi és pszichés szükségleteinek kielégítése, nevelése, fejlődésének segítése. A legtöbb állásajánlat bölcsődei nevelői pozíció ezen a területen, de bölcsődei vezetőként is elhelyezkedhetsz, mivel diplomás végzettséggel több tudással rendelkezel majd, mint azok, akik szakképzés formájában szerezték meg ezt a végzettséget.

Ezzel a végzettséggel a leggyakrabban betöltött munkakörök a csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus, a szociális segítő, a szociális gondozó, az általános irodai adminisztrátor és a gyermekfelügyelő, dajka. Gyakoriak még az olyan állások is ezzel a diplomával, mint a szaktanácsadó, óvodai asszisztens, szakoktató, családterápiás tanácsadó és intézményvezető.

 

Filmek és híres személyiségek a csecsemő- és kisgyermeknevelő szakmából

Az óvodapedagógus szakról szóló cikkünkben már írtunk a hazai kisgyermeknevelés úttörőjéről, Brunszvik Terézről, aki az egész Monarchia első óvodáját nyitotta meg, és haláláig 80 intézmény alapításáról gondoskodott.

Ha a szakma egy híres külföldi képviselőjéről szeretnénk megemlékezni, akkor meg kell említenünk az angliai Emily Wardot. 1892-ben alapította meg ma is működő intézményét azzal a céllal, hogy első alkalommal képezzenek kisgyermeknevelő szakembereket Nagy-Britanniában. Bár lehet, hogy Norland College neve nem mindenkinek mond sokat, a hallgatók egyenruhája már többeknek ismerős lehet, mivel az itt végzett szakembereket gyakran látni királyi sarjak és hírességek gyermekei mellett.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Norland College (@norlandcollege)

Az angol dadák legendás alakját számos mű és film megörökíti. Az egyik leghíresebb Mary Poppins története, amelyet ma már akár a legendás Julie Andrews 1964-es alakításában, akár Emily Blunt 2018-as főszereplésével (Mary Poppins visszatér) megnézhetünk, ha szeretnénk ebben a varázslatos és bolondos világban elmerülni.

Más műfaj ugyan de hasonlóan elvarázsoló film a Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van, amelyben Robin Williams válófélben lévő apaként házvezetőnőnek álcázza magát, hogy gyermekei közelében lehessen. Szinkronszínészként elváltoztatja a hangját, parókát és álruhát ölt, hogy az újságból hirtelen kiolvasott névvel előállva Mrs. Doubtfire-ként férkőzzön saját családja bizalmába.

Milyen szakképzettséget ad a csecsemő- és kisgyermeknevelő szak?

  • Csecsemő- és kisgyermeknevelő.

Jelenleg az országban az alábbi intézményekben érhető el ez a képzés:

Angolul Infant and Early Childhood Education a szak neve.

Az országban elsőként az ELTE TÓK indította el az angol nyelvű csecsemő- és kisgyermeknevelő képzést. Itt olvashatsz róla bővebben. 

Ezekből a tantárgyakból jó, ha erős vagy, ha ezt a szakot nézted ki magadnak:

  • Mindenképpen szükséged lesz az alábbiakra:
    • alkalmassági vizsga
    • magyar nyelv és irodalom érettségi (közép vagy emelt szintű érettségi)
  • Az alábbi érettségi vizsgák közül egyet kell választani a fentiek mellé:
      • biológia, dráma, ének, filozófia, fizika, matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret, társadalomismeret, testnevelés, történelem, vizuális kultúra (közép vagy emelt szintű érettségi).
  • További vizsgatárgyakat itt találsz az egyetemek leírásában, amelyek beszámíthatóak jelentkezésnél, ha:

Milyen előképzettség segít a bejutásban?

Ha már a felsőoktatás előtt szeretnél pedagógiai képesítést szerezni, akkor érdemes olyan középiskolát választanod, ahol ilyen szakok indulnak és tanulhatsz pedagógiai, oktatási és szociális ismereteket adó tárgyakat. Az ezekből tett érettségi „ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy” vagy „szakmai előkészítő vizsgatárgy” néven előnyt jelenthet a felvételi eljárás során.

2024-től a többletpontokat felváltják az intézményi pontok. Vagyis 100 pont esetében az egyetemek maguk dönthetik el, mire adnak plusz pontokat a diákoknak. Szakképzésért intézményi pontot azonban továbbra is adhatnak az egyes egyetemek.

Képzési terület:

Mennyi időbe telik a képzés?

  • 6 félév.

Milyen specializációi vannak és azoknak milyen szakterületei?

A tanulmányaid során intézményenként eltérően 15–18 kredit értékben szerezhetsz olyan specializációs ismereteket, amelyek az intézményes kisgyermekellátás, innováció a kisgyermeknevelés területén, a családi nevelés támogatása, gyermekvédelem, a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek nevelése, művészeti nevelés kisgyermekkorban, kora gyermekkor és idegen nyelv, inter- és multikulturális nevelés területeken nyújtanak többlettudást. Pontosabb információkért a kiszemelt intézmény tantervét ajánlott átolvasnod, ahol a speciális tárgyakat (szabadon vagy kötelezően választható tárgyak) vagy modulokat kell keresned, attól függően, hogy mit ajánlanak.

csecsemő- és kisgyermeknevelő

A csecsemő- és kisgyermeknevelő szakember feladata a három év alatti gyermekek testi és pszichés szükségleteinek kielégítése, nevelése, fejlődésének segítése (Fotó: Pexels)

Milyen tudományágakra és szakterületekre épül a képzés?

  • társadalomtudomány, informatika,
  • pedagógia, pszichológia,
  • egészségtudomány,
  • bölcsődei, intézményes kisgyermeknevelés, fejlődéssegítés, gondozás módszertana.

Milyen gyakorlati követelményei vannak a szaknak?

A szakmai gyakorlat ebben a képzésben 30 kreditet ér, vagyis egy teljes félévnyi kreditnek felel meg. A szakmai gyakorlat részét képezik a csoportos és egyéni intézményi gyakorlatok és ezek elemzése, dokumentálása, valamint az összefüggő komplex gyakorlat. Az összefüggő komplex szakmai gyakorlat időtartama a képzés utolsó évében legalább 6 hét, mely megbontható, de az egyes szakaszok 2 hétnél nem lehetnek rövidebbek. A komplex szakmai gyakorlat csak bölcsődében, minibölcsődében teljesíthető és összesen 10 kreditet ér a 30-ból.

Mit tud egy csecsemő- és kisgyermeknevelő szakon végzett hallgató?

  • Megfelelő ismeretekkel rendelkezik ahhoz, hogy támogassa a három év alatti kisgyermek személyes, szociális és kognitív kompetenciáit és testi fejlődését.
  • Ismeri a pedagógiai tervezés szintjeit, a köztük lévő összefüggéseket. Tájékozott a kisgyermeknevelés tervezésének elméleti és módszertani kérdéseiben.
  • Részletesen ismeri a három év alatti korosztály fejlődésének, érésének jellemzőit, a kisgyermek biológiai és pszichés szükségleteinek kielégítésével kapcsolatos feladatokat.
  • Tisztában van az első életévek későbbi életutat megalapozó szerepével.
  • Szerteágazó ismeretekkel rendelkezik a családról, a családi nevelés elsődlegességéről és a családdal való együttműködésről.
  • Ismeri a művészeti nevelés, mozgásfejlődés és kommunikatív fejlődés korosztályhoz illeszkedő módszertanát.

Mivel foglalkozik egy csecsemő- és kisgyermeknevelő szakember?

  • Meghatározza a nevelés céljait, feladatait és tartalmait, megtervezi, alakítja, elemzi és értékeli a pedagógiai folyamatot.
  • Kialakítja a gyermekek életterét, a tartalmakat a gyermekek fejlettségéhez igazodva választja meg és közvetíti.
  • Támogatja a gyermek önállósodását, a szokások és az egészséges életmód alakulását.
  • Megteremti a játék feltételeit, és a kisgyermek igényeihez igazodóan támogató, gazdagító módon vállal szerepet a gyermek játékában.
  • Felismeri a kisgyermek biológiai és pszichés szükségleteit.
  • Az egyes családok jellemzőihez, szükségleteihez, élethelyzetéhez igazodva megerősíti a családi nevelés értékeit, kompenzálja az esetleges hátrányokat, együttműködik a szülőkkel.

Hol tanulhatsz tovább, ha itt végeztél?

Mesterképzésen elsősorban olyan szakokon tanulhatsz tovább, mint:

  • mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő,
  • neveléstudomány,
  • gyermekkultúra,
  • emberi erőforrás tanácsadó szak.

A megfelelő plusz tárgyak teljesítésével az alapszakodtól valamennyire eltérő mesterképzést is választhatsz. Így olyanok is szóba jöhetnek, mint német nyelv és nemzetiségi kultúra a gyermekkorban szak. Más mesterképzési szakokra is jelentkezhetsz ezzel a diplomával, de az adott intézmény kreditátviteli bizottsága dönt arról, hogy a csecsemő- és kisgyermeknevelő diplomával teljesített tárgyaidat milyen értékben tudják beszámítani a felvételi során.

További részleteket a szakról a felvi.hu oldalán olvashattok.

Amit tudnod kell, ha turizmus-vendéglátás szakra mennél

A turizmus-vendéglátás végzettséggel hol helyezkedhetsz el?

A szak nevéből adódóan természetesen elsősorban a turizmus és a vendéglátás területén találhatsz magadnak munkát. A járványhelyzet előtt virágzó ágazat lassan kezd helyreállni, így ismét rengeteg potenciál rejlik egy ilyen végzettség megszerzésében. Turisztikai célpontoknál mint szállodákban, éttermekben vagy a szórakoztató egységekben találhatsz munkát. De utazási irodáknál vagy rendezvényközpontoknál is elhelyezkedhetsz.

A leggyakrabban betöltött munkakörök, amelyeket elláthatsz: magasan képzett ügyintéző, kereskedelmi ügyintéző, szállodai recepciós vagy felszolgáló (Fotó: 123rf)

A leggyakrabban betöltött munkakörök, amelyeket elláthatsz: magasan képzett ügyintéző, kereskedelmi ügyintéző, ügyviteli vagy irodai adminisztrátor, recepciós, szállodai recepciós vagy felszolgáló.

 

Híres vendéglátósok és szállodatulajdonosok

Hazánkban az egyik leghíresebb vendéglátós nem más volt, mint Gundel Károly, ikonikus gasztronómiai művek írója. A Gundel étterem pedig egyet jelent a magyar gasztronómia és a magyar vendéglátás történetével.

Gundel Károly a kereskedelmi iskola elvégzése után Európa leghíresebb vendéglőiben tanulta ki a mesterséget. Szállodai titkár volt, mielőtt bérbe vette a népszerű városligeti „Wampetics” éttermet 1910-ben. Ez kapta meg később a tulajdonos nevét. 1920–1925 között a Royal Szálló, 1927-től a fővárostól átvett Gellért Szálló éttermeinek bérlője is volt.

A Gundel étterem egyet jelent a magyar gasztronómia és a magyar vendéglátás történetével (Fotó: 123rf)

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete 2014-ben Gundel Károly-díj néven alapított szakmai díjat Gundel tiszteletére.

A világ egyik leghíresebb szállodalánca a Hilton, amit Conrad Hilton alapított 1919-ben. Eredetileg bankvásárlási szándékkal érkezett Texasba a nagy olajláz csúcsán. Ehelyett végül egy szállodát vásárolt, a 40 szobás Mobley Hotelt a texasi Ciscóban, amikor egy banki vásárlás meghiúsult. A szálloda olyan sikeresen működött, hogy a szobák naponta háromszor is gazdát cseréltek. Az étkezőt pedig további szobákká alakították át a kereslet kielégítésére. Az első, Hilton nevet viselő szálloda a Dallas Hilton volt, amit 1925-ben nyitottak meg.

Hasonlóan az alapítójáról kapta nevét a Marriott hotellánc, amit J. Willard Marriott és felesége hozott létre 1927-ben Washingtonban. A Marriott Corporationt eredetileg egy sörstand miatt alapították. Az évek folyamán állandóan fejlesztették a vállalkozásukat. Idővel élelmiszereket is árusítottak, majd a Keleti part első drive-in szolgáltatását is létrehozták. A cég 1957-ben nyitotta meg első szállodáját, a Twin Bridges Motor Hotelt a virginiai Arlingtonban.

A filmeknek és sorozatoknak igen közkedvelt témái közé tartoznak a szállodák és éttermek. Hiszen a vendégek révén igen változatos és sokszínű karaktereket terhelhetnek az írók egy helyre, miközben gyönyörű helyszíneket mutathatnak be.

A Fehér Lótusz (Fotó: HBO Entertainment)

A teljesség igénye nélkül álljon itt pár különlegesebb alkotás, ahol nemcsak a vendégek, hanem a személyzet életébe is bepillantást nyerhetünk. Ilyen Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című vígjátéka, a horror zsánerében Stanley Kubrick Ragyogása vagy a rajzfilm Hotel Transylvania. Sorozatok terén pedig a Hotel Babylon vagy A Fehér Lótusz mutatja még be érdekesen a két fél életét és egymáshoz viszonyulását.

 

Milyen szakképzettséget ad a turizmus-vendéglátás szak?

  • Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon.

 

Jelenleg az országban az alábbi intézményekben érhető el ez a képzés:

Angolul jelenleg a BGE, a KJE, a MATE, a METU, a PE, a SOE és a SZTE képzésén választhatod ezt a szakot Economist in Tourism and Catering néven.

 

Ezekből a tantárgyakból jó, ha erős vagy, ha ezt a szakot nézted ki magadnak:

 

Milyen előképzettség segít a bejutásban?

Érdemes olyan szakgimnáziumot, szakközépiskolát vagy technikumot választani, ahol vendéglátóipari és turisztikai osztályok indulnak. Szerencsére számtalan ilyen középiskolát találhatsz országszerte.

2024-től a többletpontokat felváltják az intézményi pontok. Vagyis 100 pont esetében az egyetemek maguk dönthetik el, mire adnak plusz pontokat a diákoknak. Szakképzésért intézményi pontot azonban továbbra is adhatnak az egyes egyetemek.

 

Képzési terület: 

 

Mennyi időbe telik a képzés?

  • 8 félév.

 

Milyen specializációi vannak, és azoknak milyen szakterületei?

Intézményenként változhat az, hogy milyen specializációra van lehetőséged ezen a szakon illetve, hogy hány fős alap létszámmal indítanak el egy szakirányt.

  • A BGE-n a hallgatók a 2. félév végén választhatnak specializációt. A szakon választható specializációk:
    • utazás- és rendezvényszervezés,
    • egészség-, sport és ökoturizmus,
    • turizmusfejlesztés és térségmenedzsment,
    • kereskedelmi vendéglátás,
    • vendéglátó rendezvényszervezés.
  • A DE-n a hallgatók specializációt az 5. félévtől, a specializációként előírt tantárgyak teljesítése esetén választhatnak. Az egyes tanévekben induló specializációk létszámát a szakfelelős javaslatára a dékán határozza meg.

Jártas a különböző típusú turisztikai vállalkozások (szálláshelyek, vendéglátóhelyek, szabadidős létesítmények) típusai terén, valamint azok működtetésére és piaci tevékenységeinek irányítására vonatkozó elvekben és menedzsment módszerekben (Fotó: 123rf)

Milyen tudományágakra és szakterületekre épül a képzés?

  • közgazdaságtani, módszertani és üzleti ismeretek:
    • (matematika, statisztika, informatika, mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, pénzügytan, vállalati gazdaságtan, gazdasági jog, marketing, számvitel, menedzsment, üzleti kommunikáció, szaknyelv, környezet-gazdaságtan, alapozó üzleti ismeretkörök),
  • társadalomtudományi alapismeretek:
    • (európai uniós, általános és gazdasági jogi ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, pszichológia, filozófia),
  • turizmus és vendéglátás szakmai ismeretei:
    • (turizmus rendszere, vendéglátás, szállásadás, utazásszervezés, turisztikai erőforrások, a turizmus közigazgatási, szakigazgatási, önkormányzati vonatkozásai, turizmus marketing, turisztikai termékek, turisztikai vállalkozások, vendéglátás szervezés, vezetés, nemzetközi gazdasági kapcsolatok).

 

Milyen gyakorlati követelményei vannak a szaknak?

A szakmai gyakorlat két félév turizmus, illetve vendéglátás tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél vagy a felsőoktatási intézmény tanéttermében vagy tanszállodájában végezhető gyakorlat. Ebből egy félév lehet a magyar és külföldi felsőoktatási intézmény közötti megállapodás keretében szervezett gyakorlatorientált külföldi részképzés is.

 

Mit tud egy turizmus-vendéglátás szakon végzett hallgató?

  • Rendelkezik a gazdaságtudomány alapvető, átfogó fogalmainak, elméleteinek, tényeinek, nemzetgazdasági és nemzetközi összefüggéseinek ismeretével, a releváns gazdasági szereplőkre, funkciókra és folyamatokra vonatkozóan.
  • Elsajátította a gazdaság mikro és makro szerveződési szintjeinek alapvető elméleteit, birtokában van az alapvető információ-gyűjtési, matematikai és statisztikai elemzési módszereknek.
  • Ismeri a turisztikai ágazat működésének elveit és annak kapcsolódó ágazatait, a turizmus hazai és nemzetközi piacát, a piac szereplőit, jellemzőit, sajátosságait és kapcsolódásaikat.
  • Jártas a különböző típusú turisztikai vállalkozások (szálláshelyek, vendéglátóhelyek, szabadidős létesítmények) típusai terén, valamint azok működtetésére és piaci tevékenységeinek irányítására vonatkozó elvekben és menedzsment módszerekben.
  • Ismeri a turizmushoz és a vendéglátáshoz kapcsolódó más szak- és tudományterületek alapvető tényeit és összefüggéseit (földrajz, művelődéstörténet, környezetvédelem, jog, egészségtudomány, gasztronómia, élelmezéstudomány).

Turisztikai és vendéglátó vállalkozások tevékenységének részleges vagy teljes körű tervezését, szervezését, irányítását és ellenőrzését végzi el (Fotó: 123rf)

Mivel foglalkozik egy turizmus-vendéglátás alapképzési szakon végzett közgazdász a mindennapokban?

  • Gazdasági tevékenységet, projektet tervez, szervez, kisebb vállalkozást, gazdálkodó szervezetet irányít és ellenőriz.
  • Turisztikai vállalkozások piaci tevékenységének szervezését és irányítását végzi el.
  • Turisztikai és vendéglátó vállalkozások tevékenységének részleges vagy teljes körű tervezését, szervezését, irányítását és ellenőrzését végzi el.
  • Kidolgozott szakmai javaslatokat tesz, vezetői beszámolókat, marketingajánlatokat (például programfüzetek, étlapok) készít el.
  • A szolgáltatásokkal és az intenzív ügyfélkapcsolattal összefüggő problémákat, a turizmus és a vendéglátás különféle területein jelentkező gazdasági problémákat felismeri és hatékonyan kezeli.
  • Alkotó, kreatív önállósággal épít ki és kezdeményez új gyakorlati megoldásokat.

 

Hol tanulhatsz tovább, ha itt végzel?

Mesterképzésen elsősorban olyan szakokon tanulhatsz tovább, mint:

  • turizmus-menedzsment,
  • ellátásilánc-menedzsment,
  • vállalatgazdaságtan,
  • master of business administration (mba),
  • regionális és környezeti gazdaságtan szak.

A megfelelő plusz tárgyak teljesítésével az alapszakodtól valamennyire eltérő mesterképzést is választhatsz. Így olyanok is szóba jöhetnek, mint a vállalkozásfejlesztés, marketing, pénzügy, nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, körforgásos gazdaság menedzsment, vezetés és szervezés, műszaki menedzser, nemzetközi fejlesztés, nemzetközi adózás, közgazdasági elemző, számvitel vagy családpolitika és humán szakpolitikák gazdaságtana szak.

 

A gazdaságtudományi képzéssel kapcsolatos legújabb rangsorokat az UNI 2023 kiadványunkban olvashatjátok el, amit itt tudtok megvásárolni

További részleteket a szakról a felvi.hu oldalán olvashattok.

Amit tudnod kell, ha programtervező informatikus szakra mennél

Hol helyezkedhetsz el programtervező informatikus végzettséggel?

Az egyik legkeresettebb végzettség, amivel manapság rendelkezhetsz. Szinte megszámlálhatatlan lehetőség tárul eléd ezzel a végzettséggel. Kezdve a rendszerüzemeltető és rendszergazda pozíciókkal, az IT-support munkákon keresztül a fejlesztői állásokig rengeteg mindenből válogathat, aki ezen az IT-területen szeretne elhelyezkedni.

A leggyakrabban betöltött munkakörök ezzel a végzettséggel a rendszerüzemeltető, majd a szoftverfejlesztő, az alkalmazásprogramozó és az egyéb szoftver- és alkalmazásfejlesztő. Mindössze egy bő hónap alatt el tudnak helyezkedni a friss diplomások ezzel a végzettséggel, így ha programtervező informatikus diplomát szerzel, biztos, hogy nem kell majd sokáig keresned állást.

 

Programozás és informatika a történelemben és a filmekben

A történelem első programozójának sokan Ada Lovelace-t tartják, aki a híres kalandor költő, Lord Byron lánya és egyetlen törvényes gyermeke volt, bár édesapját alig ismerte. Ada Lovelace már gyermekkorától kitűnt a matematikában. 1833-ban ismerkedett meg Charles Babbage angol matematikussal és feltalálóval, akit lenyűgözött Ada tehetsége. Babbage és Lovelace közös munkája kapcsán nem tisztázott, hogy a Babbage által feltalált egyik mechanikus számítógéphez írt programot mennyiben Ada írta meg önállóan, vagy mennyiben Babbage írta és Ada javította ki a benne talált hibákat. Sok forrás utal rá mint első programozó, mások azonban ezt vitatják.

A számítógépek és a programozás hajnalán, az űrverseny csúcsán játszódik a megtörtént eseményeken alapuló A számolás joga című film. Egy csapat afroamerikai matematikusnő a NASA-nak dolgozik. Bár legtöbben nem tartják őket sokra az intézményben, elképesztő matematikai képességeikkel emberi számítógépek módjára végeznek pontos, a korabeli számítógépeket leköröző számításokat, amivel lehetővé teszik, hogy a NASA embert küldjön az űrbe és biztonságban vissza is hozza. Az egyik főszereplő, Dorothy csoportvezető szeretne lenni, de meg kell tanulnia programozni, hogy az új IBM-gépek ne vegyék el az ő és csapata munkáját.

programtervező informatikus

A számítógépek és a programozás hajnalán, az űrverseny csúcsán játszódik a megtörtént eseményeken alapuló A számolás joga című film (Fotó: Twentieth Century Fox)

A Mr. Robot című drámasorozatban pedig a fiatal programozó, Elliot (Rami Malek) nappal biztonsági szakemberként dolgozik, míg az éjszakáit hackerkedéssel, és rossz emberek lekapcsolásával tölti. 

Milyen szakképzettséget ad a programtervező informatikus szak?

  • Programtervező informatikus.

Jelenleg az országban az alábbi intézményekben elérhető ez a képzés:

Angolul jelenleg a EKKE,  a NYE és a PTE képzésén választhatod ezt a szakot Computer Scientist néven.

Ezekből a tárgyakból jó, ha erős vagy, ha ezt a szakot nézted ki magadnak

  • A matematika mellé még egy tárgyat kell választanod az alábbiak közül:
      • fizika, informatika.
  • További vizsgatárgyak, amelyek beszámíthatóak a felvételinél, ha:

Milyen előképzettség segít a bejutásban?

Amellett, hogy a matematikára és a fizikára mindenképp érdemes nagy hangsúlyt fektetned a középiskolás évek alatt (ehhez a szakhoz fontos emelt szinten tanulni ezeket a tárgyakat), segíthet, ha olyan középiskolát választasz, ahol informatikai ismereteket is oktatnak. Ugyanis ezekből a tárgyakból érettségizve (a jelenleg még érvényes szabályok szerint) szintén felvételizhetsz a választott intézménybe.

2024-től a többletpontokat felváltják az intézményi pontok. Vagyis 100 pont esetében az egyetemek maguk dönthetik el, mire adnak plusz pontokat a diákoknak. Szakképzésért intézményi pontot azonban továbbra is adhatnak az egyes egyetemek.

programtervező informatikus

A matematikára és a fizikára mindenképp érdemes nagy hangsúlyt fektetned a középiskolás évek alatt. (Fotó: Pexels)

Képzési terület:

Mennyi időbe telik a képzés?

  • 6 félév.

Milyen specializációi vannak?

  • modellező informatikus,
  • szoftverfejlesztő informatikus,
  • szoftveralkalmazó informatikus,
  • térinformatikus,
  • adatmodellezés és információbiztonság,
  • komputer grafika és képfeldolgozás,
  • adatbázis rendszerek üzemeltetése.

Milyen tudományágakra és szakterületekre épül a képzés?

  • matematikai és számítástudományi ismeretek,
  • informatikai ismeretek.

Milyen gyakorlati követelményei vannak a szaknak?

A szakmai gyakorlat a programtervező informatikus szakon egyéni vagy csoportmunkában történik egy erre alkalmas szervezetnél vagy a felsőoktatási intézmény gyakorlóhelyén. Legalább nyolc hétig tart és projekt-struktúrájú.

Mit tud egy programtervező informatikus szakon végzett hallgató?

  • Ismeri az informatikai szakterület tudásanyagát, elveket tényeket, szabályokat, eljárásokat.
  • Érti az informatikai szakterület legfontosabb általános elméleteit, összefüggéseit, tényanyagát és az ezekhez szükséges felépítő fogalomrendszert.
  • Alapvető ismeretekkel rendelkezik a rendszertervezés és a projektmenedzsment területén.
  • Rendelkezik az informatikai szakterület megfelelő szakspecifikus eszközeinek ismeretével.
programtervező informatikus

Az egyik legkeresettebb végzettség, amivel manapság rendelkezhetsz. (Fotó: Pexels)

Mivel foglalkozik egy programtervező informatikus szakon végzett hallgató?

  • Alkalmazza az általános és specifikus matematikai, számítástudományi elveket az informatikai szakterületen.
  • Az informatika formális modelljeit alkalmazza munkája során.
  • Algoritmusokat tervez, elemez, implementál.
  • Szakterületének tudásanyagát alkalmazza.
  • Alkalmazni tudja az informatika területével kapcsolatos jogi szabályokat.

Hol tanulhatsz tovább, ha itt végzel?

Az alábbi mesterképzéseken a teljes kreditérték beszámításával vehetsz részt:

  • adattudomány szak,
  • autonómrendszer-informatikus szak,
  • programtervező informatikus mesterszak,
  • gazdaságinformatikus mesterszak.

A megfelelő plusz tárgyak teljesítésével az alapszakodtól valamennyire eltérő mesterképzést is választhatsz. Így szóba jöhet még a geoinformatika mesterszak, a térképész mesterszak, mérnökinformatikus mesterszak, villamosmérnök mesterszak, alkalmazott matematikus mesterszak, matematikus mesterszak.

Az IT képzési területen belül a második legnépszerűbb szak a programtervező informatikus az UNI 2023 őszi száma szerint. Az informatikai képzéssel kapcsolatos legújabb rangsorokat az UNI 2023 kiadványunkban olvashatjátok el, amit itt tudtok megvásárolni.

További részleteket a szakról a felvi.hu oldalán olvashattok.

Amit tudnod kell, ha gazdálkodási és menedzsment szakra mennél

Gazdálkodási és menedzsment végzettséggel hol helyezkedhetsz el?

A közgazdászok olyan szakemberek, akik alkalmazott gazdaságtudományi és módszertani ismereteik és gyakorlati tudásuk birtokában képesek a gazdálkodó szervezetek és intézmények működési folyamatainak és gazdasági kapcsolatainak megismerésére, tervezésére, elemzésére. Az ezzel kapcsolatos álláshirdetések közül sok kötődik könyvelési, pénzügyi, gazdasági területhez. Beszerzőket, bérszámfejtőket, könyvelőket folyamatosan keresnek a nagyobb cégek, de olyan pozíciók is megtalálhatók, mint gazdasági vezető, piackutatási elemző, pénzügyi asszisztens, közbeszerzési referens, kockázatkezelő vagy elemző.

A leggyakrabban betöltött munkakörök, amelyekben el tudsz helyezkedni gazdálkodási és menedzsment alapszakkal a következők: projektmenedzser, számviteli ügyintéző, könyvelő, adótanácsadó, HR szakértő, értékesítő, bérszámfejtő, költségvetési koordinátor. És még számtalan más pozíció, hiszen ez egy olyan jolly joker szak, amellyel a munkaerőpiacon pillanatok alatt találsz hozzád illő munkát. 

 

Milyen szakképzettséget ad a gazdálkodási és menedzsment szak?

  • Közgazdász gazdálkodási és menedzsment alapszakon

Egy közgazdász követi és értelmezi a világgazdasági, nemzetközi üzleti folyamatokat. (Fotó: 123rf)

Jelenleg az országban az alábbi intézményekben érhető el ez a képzés:

 

Economist in Business Administration and Management néven további információkat találhatsz a szakról, amelyet (gazdálkodási és menedzsment szak angol nyelven címmel) angol nyelvű képzéseken túlnyomó részt vidéken, az alábbi intézményekben indítanak el:

 

  • a BGE Pénzügyi és Számviteli Karán Budapesten,
  • a Corvinuson Budapesten,
  • az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán Egerben,
  • a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán Békéscsabán,
  • a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Képzések Központjában Gödöllőn,
  • a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán Miskolcon,
  • a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán Veszprémben,
  • a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán Pécsett,
  • a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán Szegeden,
  • és a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karán Győrött.

Olyan mesterképzéseken tudsz továbbtanulni, mint az ellátásilánc-menedzsment, marketing, vagy pénzügy mesterszakok. (Fotó: 123rf)

Ezekből a tantárgyakból jó, ha erős vagy, ha ezt a szakot nézted ki magadnak:

  • Kötelező érettségi követelmények:

 

Milyen előképzettség segít a bejutásban?

Célszerű a gimnáziumi évek második felében valamelyik tárgyból fakultációt választanod, hiszen ennél a szaknál különösen fontos, hogy legalább egy tárgyból emelt szintű érettségit tegyél, amellyel előrébb juthatsz a felvételi versenyben.

2024-től a többletpontokat felváltják az intézményi pontok, vagyis 100 pont esetében az egyetemek maguk dönthetik el, mire adnak plusz pontokat a diákoknak. 

 

Képzési terület:

 

Mennyi időbe telik a képzés?

  • 7 félév.

 

Milyen specializációi vannak, és azoknak milyen szakterületei?

Intézményenként változhat, hogy milyen specializációra van lehetőséged ezen a szakon illetve, hogy hány fős alap létszámmal indítanak el egy szakirányt. 

  • A Corvinuson a hallgatók választásai alapján indítják a specializációkat,
    • Mint ahogy az Edutuson és a Nyíregyházi Egyetemen is.
  • A BGE-n a 3. vagy a 4. félév után választhatók specializációk, a DE-n az 5. félévtől, a MATE-n a 3. félévtől.
  • A Wekerlén az adott félévben az intézmény által meghirdetett specializációk közül választhatnak a hallgatók.

 

A specializációkról bővebben az adott egyetem honlapján is érdemes bővebben tájékozódni. 

 

Milyen tudományágakra és szakterületekre épül a képzés?

  • közgazdaságtani, módszertani és üzleti ismeretek
    • (matematika, statisztika, informatika, mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, pénzügytan, vállalati gazdaságtan, gazdasági jog, marketing, számvitel menedzsment, üzleti kommunikáció, szaknyelv, környezet-gazdaságtan, egyéb alapozó üzleti ismeretek).
  • társadalomtudományi ismeretek
    • (európai uniós, általános és gazdasági jogi ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, pszichológia, filozófia).
  • gazdálkodási és menedzsment szakmai ismeretek
    • (vállalati pénzügyek, számvitelelemzés, emberi erőforrás gazdálkodás, marketing menedzsment, vezetés és szervezés, értékteremtő folyamatok menedzsmentje, döntéselmélet és módszertan, kontrolling, üzleti etika, stratégiai tervezés, termelésmenedzsment, folyamat- és minőségmenedzsment, humánerőforrás-menedzsment, team-menedzsment, közmenedzsment, szervezésmódszertan, információgazdálkodás, továbbá választható specializációk).

Egy közgazdász rendelkezik alapvető vezetési és szervezési, valamint projekt, illetve kis- és közepes vállalkozások indításához szükséges ismeretekkel. (Fotó: 123rf)

Mit tud egy gazdálkodási és menedzsment szakon végzett hallgató?

  • Ismeri a gazdaságtudomány alapvető, átfogó fogalmait, elméleteit, tényeit, nemzetgazdasági és nemzetközi összefüggéseit, a releváns gazdasági szereplőkre, funkciókra és folyamatokra vonatkozóan. Tisztában van a gazdaságtudomány alapvető szakmai szókincsével legalább egy idegen nyelven.
  • Ismeri és érti a gazdálkodási folyamatok irányításának, szervezésének és működtetésének alapelveit és módszereit, a gazdálkodási folyamatok elemzésének módszertanát, a döntés-előkészítés, döntéstámogatás módszertani alapjait.
  • Tisztában van a gazdaság mikro és makro szerveződési szintjeinek alapvető elméleteivel és jellemzőivel, továbbá birtokában van az alapvető információ-gyűjtési, matematikai és statisztikai elemzési módszereknek.
  • Ismeri a projektben, teamben, munkaszervezetben való együttműködés, a projekt vezetés szabályait és etikai normáit.
  • Tisztában van a szervezetek és intézmények létrehozására, struktúrájuk, szervezeti magatartásuk kialakítására és változtatására vonatkozó alapelvekkel és módszerekkel.
  • Rendelkezik alapvető vezetési és szervezési, valamint projekt, illetve kis- és közepes vállalkozások indításának előkészítésére, indítására és vezetésére vonatkozó ismeretekkel.

 

Mivel foglalkozik egy gazdasági és menedzsment alapszakon végzett közgazdász?

  • Gazdasági tevékenységet, projektet tervez, szervez, kisebb vállalkozást, gazdálkodó szervezetet, irányít és ellenőriz.
  • Tényeket és alapvető összefüggéseket tár fel a tanult elméletek és módszerek alkalmazásával. Rendszerez és elemez, önálló következtetéseket, kritikai észrevételeket fogalmaz meg, döntés-előkészítő javaslatokat készít, döntéseket hoz rutin- és részben ismeretlen – hazai, illetve nemzetközi – környezetben is.
  • Követi és értelmezi a világgazdasági, nemzetközi üzleti folyamatokat, a gazdaságpolitika és a szakterület szerint releváns, kapcsolódó szakpolitikák, jogszabályok változásait, azok hatásait. Ezeket figyelembe veszi elemzései, javaslatai, döntései során.
  • Projektben, csoportos feladatmegoldásban vesz részt, a gyakorlati tudás, tapasztalatok megszerzését követően azokban vezetőként a tevékenységet vezeti, szervezi, értékeli, ellenőrzi.
  • A gyakorlati tudás, tapasztalatok megszerzését követően kis- és közepes vállalkozást, illetve gazdálkodó szervezetben szervezeti egységet vezet.

 

Hol tanulhatsz tovább, ha itt végzel?

Olyan mesterképzéseken tudsz továbbtanulni, mint az ellátásilánc-menedzsment, marketing, nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, pénzügy, turizmus menedzsment, vállalatgazdaságtan, vállalkozásfejlesztés, vagy vezetés és szervezés mesterszakok. A megfelelő plusz tárgyak teljesítésével az alapszakodtól valamennyire eltérő mesterképzést is választhatsz, ez esetben kreditbeszámításra is van lehetőséged. 

 

A természettudománnyal kapcsolatos legújabb rangsorokat az UNI 2023 kiadványunkban olvashatjátok el, amit itt tudtok megvásárolni

További részleteket a szakról a felvi.hu oldalán olvashattok.

Amit tudnod kell, ha óvodapedagógus szakra mennél

Hol helyezkedhetsz el óvodapedagógus végzettséggel?

Ezzel a diplomával akár állami, akár magánóvodákban is elhelyezkedhetsz. A leggyakrabban betöltött munkakörök ezzel a diplomával az óvodapedagógus vagy az oktatási asszisztens, ami azt jelenti, hogy aki ezen a szakon végez, legtöbbször szakmáján belül helyezkedik el, nem lesz pályaelhagyó. Az elhelyezkedési idő 2017-es adatok szerint mindössze 1,71 hónap volt, vagyis diploma után nem kell sokáig várnia annak, aki munkát keres. Továbbá még olyan munkakörökben is elhelyezkedhetsz, mint fejlesztő pedagógus, pedagógiai asszisztens, kisgyermeknevelő, gyermekgondozó vagy gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztens.

Ha óvodapedagógusként végzel, a hagyományos, intézményi munka mellett lehetőséged lehet bébiszitterként, au pairként elhelyezkedni, ami különösen hasznos lehet, ha rugalmasabb időbeosztásra, esetleg külföldi tapasztalatszerzésre vágysz nyelvtanulás céljából. Jó nyelvtudással ugyanis ezen a területen is jobb lehetőségeid lehetnek, hiszen sok óvoda igyekszik lehetővé tenni, hogy a gyermekek már egészen kicsi korban találkozzanak idegen nyelvekkel. Ha többéves szakmai gyakorlatot szereztél, lehetőséged nyílhat óvodavezetőként az egész intézmény működését megszervezni és irányítani.

óvodapedagógus

Jó nyelvtudással ezen a területen is jobb lehetőségeid lehetnek (Fotó: Pexels)

 Óvodapedagógusok a történelemben és filmekben

Az óvodapedagógia úttörője hazánkban, sőt az egész régióban Brunszvik Teréz volt. A szóbeszéd szerint a híres zeneszerző, Beethoven egyik nagy szerelme is ő volt. Brunszvik 1828-ban nyitotta meg az első óvodát a Monarchiában, akkori nevén kisdedóvót. Életét a nőnevelés és az óvodák elterjesztésének szentelte, utóbbi céljából 1836-ban egyesületet is alapított, így haláláig nyolcvanra nőtt az óvodák száma. Célja az volt, hogy az otthon elhanyagolt gyermekeknél az óvoda az otthoni nevelést pótolhassa. Valamint, hogy a leánygyermekek is szakmát és hasznos készségeket tanulhassanak, és képesek legyenek önmaguk ellátására. Nevét számos óvoda viseli országszerte. A Brunszvik Teréz-díjat kiemelkedő óvodapedagógusi, valamint az óvodapedagógus képzésben végzett munkáért adható.

Filmek terén, ha egy kicsit könnyedebb vizekre szeretnénk evezni, nem hagyhatunk ki két családi kedvencet. Az első Arnold Schwarzenegger 1990-ben készült filmje az Ovizsaru, amelyben hősünknek óvóbácsinak kell álcáznia magát ahhoz, hogy hűvösre tegye a filmben üldözött gazembert. A másik filmben szintén egy különleges küldetésre induló kommandós áll a középpontban, akit Vin Diesel alakít. A 2005-ben készült Gorilla bácsiban a hősnek kertvárosi környezetben kell bébiszitternek álcáznia magát, hogy egy fontos felfedezést tett tudós gyermekeire vigyázzon. A két filmben közös, hogy kiderül, a bűnözők mellett a gyerekekkel is megbirkózni dupla feladatot jelent a hősöknek.

óvodapedagógus

A 2005-ben készült Gorilla bácsiban a hősnek kertvárosi környezetben kell bébiszitternek álcáznia magát (Fotó: Wikimedia)

Milyen szakképzettséget ad az óvodapedagógus szak?

  • Óvodapedagógus.

Jelenleg az országban az alábbi intézményekben érhető el ez a képzés:

Angolul jelenleg a AVKF és ELTE képzésein választhatod ezt a szakot Kindergarten Education néven. Az AVKF képzései között pedig német nyelven is indul oktatás.

Ezekből a tantárgyakból légy erős, ha ezt a szakot választod:

  • Kötelező érettségi követelmények
    • alkalmassági vizsga,
    • magyar nyelv és irodalom.
  • Ezek közül még egy
    • biológia,
    • matematika,
    • történelem,
    • idegen nyelv.
  • További vizsgatárgyak, amelyek beszámíthatóak jelentkezésnél, ha

Milyen előképzettség segít a bejutásban?

Ha már a felsőoktatás előtt szeretnél pedagógiai képesítést szerezni, akkor érdemes olyan középiskolát választanod, ahol ilyen szakok indulnak és tanulhatsz pedagógiai, oktatási és szociális ismereteket adó tárgyakat. Az ezekből tett érettségi „ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy” vagy „szakmai előkészítő vizsgatárgy” néven előnyt jelenthet a felvételi eljárás során.

2024-től a többletpontokat felváltják az intézményi pontok. Vagyis 100 pont esetében az egyetemek maguk dönthetik el, mire adnak plusz pontokat a diákoknak. Szakképzésért intézményi pontot azonban továbbra is adhatnak az egyes egyetemek.

Képzési terület:

Mennyi időbe telik a képzés?

  • 6 félév.

Milyen specializációi vannak?

Az óvodapedagógián választható szakirány a nemzetiségi óvodapedagógus. A specializáció célja, hogy a hallgatók végzett óvodapedagógusként képesek legyenek a gyermekek magyar nyelven történő nevelése mellett nemzetiségi nyelven történő nevelésére is. Továbbá a korosztályhoz illeszkedően nemzetiségi identitás kialakítására, alakítására, nemzetiségi kultúra közvetítésére. A diplomában zárójelben kerül megjelölésre az adott nemzetiségi irányultság, amelyben a diploma tulajdonosa szakképzettséget szerzett.

óvodapedagógus

Az óvodapedagógián választható szakirány a nemzetiségi óvodapedagógus (Fotó: Pexels)

Milyen tudományágakra és szakterületekre épül a képzés?

  • pedagógia,
  • pszichológia,
  • társadalomtudomány,
  • informatika,
  • óvodai nevelés tevékenységformáinak módszertana (például játék, verselés, mesélés, ének, zene),
  • további speciális vagy nemzetiségi ismeretek, például:
    • családpedagógia, integrált-inkluzív nevelés, környezeti nevelés, multi- és interkulturális nevelés,
    • gyermek- és gyógytestnevelés, gyógypedagógia,
    • nemzetiségi nyelv és nemzetiségi ismeretek.

Milyen gyakorlati követelményei vannak a szaknak?

Az óvodapedagógus-jelölt egyéni és csoportos szakmai gyakorlatokon is részt vesz és ezek keretében tevékenységeket tervez, szervez, dokumentál és reflexiókat készít. Az önálló, komplex szakmai gyakorlat a hatodik félévben teljesítendő és időtartama 8-10 hét. A nemzetiségi óvodapedagógus szakirányon a szakmai gyakorlat részben nemzetiségi nyelven, nemzetiségi óvodában folyik.

Mit tud egy óvodapedagógus szakon végzett hallgató?

  • Ismeri az óvodai nevelés szakterületének alapvető dokumentumait, tisztában van az óvodai nevelés általános céljaival, feladataival.
  • Rendelkezik a 3-7 éves gyermek harmonikus és komplex személyiség-kibontakoztatását elősegítő ismeretekkel.
  • Ismeri az óvodás gyermekek megismerésének módszereit.
  • Tisztában van a játéktevékenység és művészetek gyermeki fejlődésben betöltött szerepével.
  • Ismeri az óvodai nevelésben alkalmazható tervezés különböző szintjeit.
  • Tájékozott az integráció és inklúzió kérdéskörében.
  • Rendelkezik alapvető család- és gyermekvédelmi, gyermekjogi ismeretekkel és tájékozott a segítségnyújtás lehetőségeit illetően.

Mivel foglalkozik egy óvodapedagógus?

  • Pedagógiai, pszichológiai, társadalomismereti és módszertani ismereteit az óvodai nevelés pedagógiai gyakorlatában alkalmazza a gyermekek egyéni sajátosságait figyelembe véve.
  • Gyermek és a gyermekcsoport életkori jellemzőinek és egyéni sajátosságainak ismeretében meghatározza és kiválasztja a megfelelő nevelési, fejlesztési célokat, feladatokat és tartalmakat.
  • A gyermeki önkifejezést, a művészeti ágakhoz kapcsolódó befogadó és alkotó tevékenységeket szakszerűen támogatja.
  • Képes legalább egy egyszerű dallamhangszeren élményszerű hangszerjátékra.

Hol tanulhatsz tovább, ha itt végzel?

A teljes kreditérték beszámításával az óvodapedagógus alapszak elvégzése után továbbtanulhatsz például neveléstudomány vagy gyermekkultúra mesterszakon, amelyek a bölcsészettudományok területéhez tartoznak. A megfelelő plusz tárgyak teljesítésével az alapszakodtól valamennyire eltérő mesterképzést is választhatsz.

 

A pedagógus képzéssel kapcsolatos legújabb rangsorokat az UNI 2023 kiadványunkban olvashatjátok el, amit itt tudtok megvásárolni

További részleteket a szakról a felvi.hu oldalán olvashattok.

Amit tudnod kell, ha gyógypedagógia szakra mennél

Hol helyezkedhetsz el gyógypedagógia végzettséggel?

Ha érdekel a pedagógia, és foglalkozol a területet övező kérdésekkel, akkor biztos tudod, hogy gyógypedagógusból sosincs elég. Ezzel a szakmával elhelyezkedhetsz bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, legyen szó akár magán, akár állami intézményekről. Lehetnek ezek szegregált óvodák, vagyis olyan intézmények, ahol csak fogyatékkal élő gyermekek tanulnak, vagy integrált intézmények. Opciód lehet még a magán fejlesztők, vagy a saját vállalkozás indítása is.

A gyógypedagógusok között vannak logopédusok, akik a kifejező és befogadó nyelvi készség fejlesztésében tudnak segíteni, a szurdopedagógus a halláskárosultsággal élő személyekkel foglalkozik, a tiflopedagógus pedig a vak és gyengénlátó gyermekeket tanítja. Ott vannak még a pszichopedagógusok, akik érzelmi-és viselkedési zavarokkal foglalkoznak, hogy csak néhány lehetséges szakterületet említsünk ebből a színes szakmából.

 

Történelmi ízelítő a gyógypedagógia háza tájáról

Bárczi Gusztáv, mint a gyógypedagógia legismertebb hazai úttörőjének a neve sokaknak ismerős lehet. Az ő nevét viseli az ELTE gyógypedagógiai kara is. 1890-ben született, 1910-ben tanári képesítést szerzett, majd 1921-ben orvosi szakvizsgát is tett. 1922-ben hozta létre a siketek nevelésére szakosodott Nagyothallók Iskoláját. Továbbá több intézményben foglalkozott fogyatékkal élő, látássérült, hallássérült, beszédhibás gyerekek nevelésével. Ő fektette le a gyógypedagógia elméleti alapjait, szakmai vívmányai világszerte ismertté váltak.

Ha a szórakozás vizére evezünk, az egyik leghíresebb film, amit a gyógypedagógia témaköréből említhetünk, nem más, mint A király beszéde, amely VI. György angol király, II. Erzsébet édesapjának történetét mutatja be, akinek le kellett küzdenie dadogását. Ebben egy kiváló beszédspecialista, Lionel Logue volt segítségére. A film a király kezdeti bizalmatlanságától a terápiában eltöltött útján keresztül követi végig a történetet és a kettejük között kibontakozó különleges, egyszerre segítő és egyszerre baráti kapcsolatot.

gyógypedagógia

Az egyik leghíresebb film, amit a gyógypedagógia témaköréből említhetünk, nem más, mint A király beszéde. (Fotó: Wikimedia)

Milyen szakképzettséget ad a gyógypedagógia szak?

  • Gyógypedagógus

 

Jelenleg az országban az alábbi intézményekben érhető el a képzés:

Angolul jelenleg nem indul alapképzés, de ezen a néven található: Special Needs Education.

 

Ehhez a szakhoz, a következő tárgyakból légy erős:

  • Kötelező érettségi követelmények:

 

Milyen előképzettség segít a bejutásban?

Ha már a felsőoktatás előtt szeretnél pedagógiai képesítést szerezni, akkor érdemes olyan középiskolát választanod, ahol ilyen szakok indulnak és tanulhatsz pedagógiai, oktatási és szociális ismereteket átadó tárgyakat. Az ezekből tett érettségi „ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy” vagy „szakmai előkészítő vizsgatárgy” néven előnyt jelenthet a felvételi eljárás során.

2024-től a többletpontokat felváltják az intézményi pontok. Vagyis 100 pont esetében az egyetemek maguk dönthetik el, mire adnak plusz pontokat a diákoknak. Szakképzésért intézményi pontot azonban továbbra is adhatnak majd az egyes egyetemek.

gyógypedagógia

Ha érdekel a pedagógia, és foglalkozol a területet övező kérdésekkel, akkor biztosan tudod, hogy gyógypedagógusból sosincs elég. (Fotó: Pexels)

Képzési terület

 

Mennyi időbe telik a képzés?

  • 8 félév

 

Milyen szakirányok választhatók a képzésen?

Az alapképzési szakon különféle szakképzettségek szerezhetők, ezeknek a megnevezése a szakirány. A szakirányválasztás a képzés második szemeszterében történik. A képzés végén megszerzett diplomában a gyógypedagógia mellett ennek a szakiránynak a megnevezése fog szerepelni. A választható szakirányok az alábbiak:

  • az értelmileg akadályozottak pedagógiája,
  • hallássérültek pedagógiája,
  • látássérültek pedagógiája,
  • logopédia,
  • pszichopedagógia,
  • szomatopedagógia,
  • tanulásban akadályozottak pedagógiája,
  • autizmus spektrum pedagógiája.

 

Milyen tudományágakra és szakterületekre épül a képzés?

  • a gyógypedagógusi szakképzettségek közös ismeretei,
    • társadalomtudomány,
    • gyógypedagógiai szakmai elméleti ismeretek,
    • gyógypedagógiai gyakorlati, módszertani ismeretek,
  • a választott szakirány sérülés típusa szerinti gyógypedagógiai szakmai ismeretek,
  • a választott szakirányt bővítő, a közoktatás területein pedagógiai jellegű feladatok ellátását erősítő, vagy második szakirány gyógypedagógiai ismeretei.
gyógypedagógia

A gyógypedagógusnak alapvető ismeretei vannak a fogyatékos személyek fejlődési sajátosságainak és tanulási folyamatainak törvényszerűségeiről. (Fotó: Pexels)

Milyen gyakorlati követelményei vannak a szaknak?

A képzés során teljesítendő szakmai gyakorlatnak két része van. Az egyik a szakirányhoz kapcsolódó hallgatói hospitálások, az egyéni és kiscsoportos gyakorlatok, az önismereti, kommunikációs, fejlesztő tréningek, a gyakorlatorientált stúdiumok keretében végzett gyakorlatok.

A másik az úgynevezett összefüggő szakmai gyakorlat. Az összefüggő szakmai gyakorlat, a képzés utolsó félévében folyó egyéni gyakorlat. Időtartama 12–15 hét, amely a szakirány tartalmához kapcsolódó tevékenységi körrel rendelkező intézménynél, szervezetnél végezhető.

 

Mit tud egy gyógypedagógia szakon végzett hallgató?

  • Ismeri a fogyatékosságügy, a gyógypedagógia és a gyógypedagógiához kapcsolódó határtudományok fogyatékos, sérült, akadályozott személyekre vonatkozó történeti elemeit, alapvető társadalmi folyamatait, legfontosabb elméleteit, összefüggéseit és probléma-megoldási módszereit.
  • Átfogó funkcionális anatómiai és fejlődéstani ismeretekkel rendelkezik az emberi szervezetről.
  • Ismeri a fogyatékosságok, sérülések, akadályozottságok hátterében álló folyamatokat.
  • Átfogó ismeretekkel rendelkezik az általános pedagógia, nevelés- és oktatáselmélet területén.
  • Alapvető ismeretei vannak a fogyatékos személyek fejlődési sajátosságainak és tanulási folyamatainak törvényszerűségeiről, jellemzőiről. Tisztában van a fogyatékos személyek (gyógy)pedagógiájának nevelési, oktatási, fejlesztési, rehabilitációs céljaival, tartalmaival, a folyamatok összefüggéseivel.
  • Alapvető ismeretekkel rendelkezik a lelki egészség megőrzésének elméleti és gyakorlati módszereiről.
  • Ismeri a gyógypedagógus-szerepre vonatkozó elméleteket, a szereppel kapcsolatos elvárásokat.
  • Tájékozott a krízis- és válsághelyzetekben alkalmazható segítségnyújtás, mentálhigiénés támogatás lehetőségeiről.

 

Mivel foglalkozik egy gyógypedagógus?

  • Értelmezi a fogyatékosságokkal kapcsolatos orvosi és pszichológiai diagnózisokat, vizsgálati eredményeket.
  • Gyógypedagógiai folyamatokat tervez meg és az eredményeit értékeli.
  • Komplex gyógypedagógiai nevelési, oktatási, fejlesztési, terápiás, prevenciós, habilitációs és rehabilitációs tevékenységet végez.
  • A fejlesztés, nevelés, integráció és inklúzió területén alkalmazható művészeti intervenciós módszereket alkalmazza.

 

Hol tanulhatsz tovább, ha itt végeztél?

Mesterképzésen választhatod a gyógypedagógia mesterszakot illetve, ha alapszakon logopédia szakirányt választottál, a logopédia mesterszak is elérhető számodra. A megfelelő plusz tárgyak teljesítésével az alapszakodtól valamennyire eltérő mesterképzést is választhatsz.

További információkat a Felvi.hu oldalon olvashatsz.

Wáberer György marad az egyetemi kuratóriumban, lemond a kormánybiztosi posztról

A Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Wáberer György a jövőben a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi feladataira kíván koncentrálni. Ezért kezdeményezte kormánybiztosi tisztségének megszüntetését – közölte a területfejlesztési miniszter az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Wáberer György, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja (Fotó: Tokaj-Hegyalja Egyetem)

Mint ismert, az alapítványi formában működő egyetemek kuratóriumi tagságáról február 15-i hatállyal lemondtak a kormány miniszterei (Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Varga Mihály, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor). Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter lemondásuk múlt heti bejelentésekor azt is közölte: a kormány azt várja el, hogy minden kormányzati tisztviselő (államtitkár, helyettes államtitkár, közigazgatási államtitkár, miniszteri biztos, kormánybiztos) is így járjon el.

Wáberer György azonban a mostani bejelentés szerint a kormánybiztosi posztjáról mondott le, így továbbra is a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja maradhat.

Az ügyhöz kapcsolódik az is, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter február 15-én Facebook-oldalán közölte, hogy a múlt heti bejelentésnek megfelelően befejezte az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökeként végzett munkáját. 

Erasmus-ügy: 21 egyetem érintett

Január elején derült ki, hogy az EU miniszteri tanácsának decemberi döntése komoly hátrányba hozhatja a magyarországi alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményeket. A döntés értelmében az érintett egyetemek nem kaphatnak friss támogatásokat az EU által finanszírozott Erasmus+ oktatási csere-, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból. 

Az egyik uniós kifogás az alapítványi fenntartású egyetemekkel kapcsolatban az volt, hogy az érintett 21 intézmény csaknem felének kuratóriumaiban politikusok ülnek, és mandátumuk határozatlan időre szól. Korábban ezzel kapcsolatban az Erasmus-ügyben Brüsszellel tárgyaló Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt közölte, hogy ezt a kérdést megfelelő szabályozással meg lehet oldani. „Két nem túl bonyolult jogszabály-módosításról van szó. Ezeket márciusban az Országgyűlés várhatóan elfogadja” – mondta a miniszter.

Az Erasmus+ futó programjait nem érinti az ügy

Pár hete az Európai Bizottság külön közleményt adott ki az ügyben. Ebben leszögezte: amíg a decemberi uniós döntés hatályban marad, az érintett 21 hazai egyetem számára nem ítélhető meg uniós forrás az Erasmus+ vagy a Horizont Európa program keretében, azonban ebben az időszakban továbbra is pályázhatnak az uniós programokra.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium pedig azt közölte: az Erasmus-ügy a jelenleg futó diákcsereprogramokat nem érinti. Az erre vonatkozó pénzügyi keretek biztosítottak.

HUNREN