Trefort-kert – Diplomátszerzek

Téged is vár az ELTEfeszt 2023! – Fókuszban a mesterséges intelligencia

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem idén is várja interaktív pályaválasztó fesztiváljára a továbbtanulás előtt álló középiskolásokat. A nyílt nap remek lehetőség, hogy első kézből kaphass információt az egyetem képzési kínálatáról, a megújult felvételi rendszerről, a nemzetközi mobilitási lehetőségekről és Erasmus+ programokról, a Hallgatói Önkormányzat munkájáról, valamint a sportolási kínálatról is. Tekints bele személyesen az egyetem életébe! Amíg az egyetemen folyó tudományos munkát előadások, mintaórák és interaktív workshopok mutatják be az épületben, addig számos szórakoztató szabadidős programba és nyereményjátékba kapcsolódhatsz be a Trefort-kertben. Az ELTEfeszt és egyben a központi előadások 8:30-kor Borhy László rektor, akadémikus köszöntőjével indulnak a Gólyavár Mária Terézia termében.

Téged is érdekel a mesterséges intelligencia?

A központi előadások fókuszában idén a mesterséges intelligencia áll, hiszen ez érezhetően része lett a hétköznapjainknak és meghatározza a jövőnket. Éppen ezért neves kutatók más-más szakterület képviseletében beszélnek arról, hol, hogyan és mire használják az új technológiát. Nézz bele az MI témakörébe a jogász, a fizikus, az irodalmár, az emberi erőforrás tanácsadó vagy a szociológus szemüvegén keresztül!

Nemcsak a felvételiről és képzési kínálatról ad eligazítást, hanem változatos és izgalmas programot kínál idén az ELTEfeszt 2023. (Fotó: ELTE)

  • Darázs Lénárd jogász, egyetemi tanár, általános rektorhelyettes az MI szabályozási kereteiről tart előadást. Kiderül majd,  hogyan tudja a jogi és etikai szabályozás egyszerre támogatni és korlátozni az MI-fejlesztéseket és azok felhasználását? 
  • Hogyan érthetjük meg a statisztikus fizika és a fejlődő, új technológiák segítségével a természetben előforduló csoportos viselkedéseket? Például azt, hogy a gólyák több ezer kilométeres vándorútjuk során hogyan nyernek energiát a légáramlatból, és a társaiktól származó információ segítségével hogyan képesek ezt mesteri módon hasznosítani? Madarak, patkányok és halak taníthatják a jövő robotjait? címmel Nagy Máté fizikus, tudományos főmunkatárs tart előadást.
  • A bölcsészettudomány területéről Palkó Gábor irodalmár, habilitált egyetemi docens, tanszékvezető azzal foglalkozik előadásában, hogy barát vagy ellenség-e a mesterséges intelligencia. Ha már a számítógép is képes az emberitől megkülönböztethetetlen kommunikációra, hogyan vizsgálhatják a bölcsészek továbbra is érvényesen az emberi kultúra nyelvi és tárgyi mintázatait?
  •  Cseszregi Tamás oktatási igazgató a 2024-es felvételi eljárás változásairól beszél. Bemutatja, hogy az ELTE vezetése milyen pontrendszert dolgozott ki az alap- és osztatlan képzésekre való bejutás feltételeként. 
  • Milyen tudásra, ismeretekre és kompetenciákra lesz szükségünk a munkaerőpiacon 10–20 év múlva? Milyen hatással van a munkahelyekre és a HR tevékenységekre a mesterséges intelligencia? Hegyi-Halmos Nóra emberi erőforrás tanácsadó, egyetemi adjunktus előadásából megtudhatod.
  • Hogyan érint minket az, hogy a mesterséges intelligencia alapú algoritmusok áthatják a mindennapi életünket? Az MI társadalmi szerepéről és az algoritmusok mögött meghúzódó döntési preferenciákról szól Kmetty Zoltán szociológus, habilitált egyetemi docens előadása.

(Az előadások helyszínei és időpontjai az ELTEfeszt oldalán érhetők el.) 

A nyílt nap remek lehetőség, hogy első kézből kaphass információt az egyetem képzési kínálatáról, a megújult felvételi rendszerről, a nemzetközi mobilitási lehetőségekről és Erasmus+ programokról, a Hallgatói Önkormányzat munkájáról, valamint a sportolási kínálatról is. (Fotó: 123rf)

Az egyetemi karok külön-külön is rengeteg programot kínálnak, amelyekről itt tájékozódhatsz. Hasznos gyakorlati információkat kaphatsz a felvételi pontszámításokról egyes képzéseken vagy a lehetséges leendő tantárgyaidról. Ezen kívül a legváltozatosabb témákban vehetsz részt előadásokon és workshopokon. Témák lesznek például az anime népszerűsége, a mezopotámiai emberáldozatok, a videotréning módszer, a kriminológia, a szépség vagy az optikai csalódások kérdésköre, a meteorológia és az elektrokémia és számos más kérdéskör. Ezen a napon az ELTEfeszt-en a helyed!  Látogass el az esemény Facebook oldalára!

Könyvtári Nap a Trefort-kertben

A Magyar Információtudományi Alapítvány és az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár együtt immár tizennegyedik alkalommal rendezi meg a fővárosi felsőoktatási intézményekbe idén felvételt nyert első, illetve felsőbb éves hallgatók és doktoranduszok számára a Könyvtári Napot. A sátrakkal kitelepült könyvtárak, levéltárak, valamint a Digitális Jólét Program bemutathatják is szolgáltatásaikat. Nemcsak beiratkozásra adnak lehetőséget, hanem árulják köteteiket, valamint fölös példányaikat. Ha eddig nem jártál könyvtárba vagy csak egyet-kettőt ismertél, érdemes tájékozódnod.

Idén 14. alkalommal rendezték meg a Könyvtári Napokat, ahol számos könyvtár és levéltár képveltette magát. (Fotó: Uniside)

Itt van néhány, a Könyvtári Napon elérhető könyvtár, amivel találkozhatsz:

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

Ide beiratkozva látogathatod a különgyűjteményeket és használhatod az olvasóterem idegen- és magyar nyelvű újságjait. Online vagy a helyszínen is lekérhetsz olyan könyvet, amire szükséged van, valamint otthonról is elérhetsz fontos adatbázisokat. Válogathatsz 1500-féle külföldi és 400 magyar nyelvű folyóirat közül.

KSH Könyvtár

A Központi Statisztikai Hivatal könyvárából külföldi adatbázisokat is elérhetsz; a Cambridge University Press folyóirat-adatbázisát csak nem 2 millió tudományos cikkel, a Gale Research Complete 28 000 periodikáját különböző tudományterületekből, vagy a Statista-t, a világ egyik legnagyobb statisztikai adatbázisát.

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

A könyvtár központi épülete nemcsak remek szigete a tanulásnak és a találkozásnak, de az ide váltott tagsággal a közel 50 fiókkönyvtárat is használhatod. A Szabó Ervin könyvtárak nagy előnye, hogy óriási a kölcsönözhető állományuk; tankönyvek, nyelvkönyvek, szépirodalom egyaránt elérhető.

Külföldi és magyar nyelvű újságok, ritka kiadványok, kutatási anyagok és statisztikák – ezeket kínálják a budapesti könyvtárak. (Fotó: Uniside)

Országos Széchényi Könyvtár

A budai vár inspiráló környezetében az OSZK a tudás tárházaként a magyar kulturális örökség könyvtári dokumentumainak megőrző és közvetítő intézménye. Évtizedek óta megőrzi, hozzáférhetővé teszi és digitalizálja a Magyarországon vagy magyar nyelven vagy magyar vonatkozású tartalommal megjelent dokumentumokat.  Nemcsak könyveket, személyi hagyatékokat, folyóiratokat, régi kiadványokat hanem audiovizuális és vizuális anyagokat is raktároz. Elmélyült tanuláshoz és kutatáshoz nagy segítséget nyújt.

ELTE Bölcsészettudományi Könyvtár

7 épületben, összesen 48 könyvtári egységgel áll ingyenesen minden ELTE-s hallgató részére nyitva a kari könyvtár. A speciálisan a szakokra szabott könyvtári ellátás régi kiadványok mellett a legújabbakat is tartalmazza. A Kar által kiadott dokumentumok, szakdolgozatok és kiadványok is elérhetők innen.

 

Ötszáz egyetemistát várnak az OTDK Művészeti Szekciójába – Buli is lesz a Trefort-kertben

Első alkalommal ad otthont az ELTE Bölcsészettudományi Kara az egyetemi hallgatói tehetséggondozás legfontosabb fórumának számító OTDK teljes Művészeti és Művészettudományi Szekciójának. Az eddigi számos zenei szakterületi rendezés után most 37 tagozat szervezése és lebonyolítása valósulhat meg a Trefort-kertben és néhány külső helyszínen.

A Művészeti Szekció szakterületei közé tartozik

[kiemelt]a művészet- és zeneelmélet mellett az animáció, a mozgókép, az intermédia, a fotó, a craft, a design, a kép- és tervezőgrafika, az építészet, a festészet, a szobrászat, az installáció, valamint a zene, a tánc- és a színpadi előadások.[/kiemelt]

 

Rekord számú pályázat érkezett

Az április 13. és 15. között megrendezendő konferenciára 24 hazai és határon túli intézményből neveztek hallgatók, 450-et meghaladó létszámmal. Idén több mint 350 pályázat érkezett a magyar művészeti és művészetközvetítői felsőoktatás legrangosabb eseményére, ami rekordnak számít a Művészeti és Művészettudományi Szekció történetében – számolt be az MTI.

Az ELTE Trefort-kerti campusa lesz az OTDK Művészeti Szekciójának fő helszíne. (Fotó: ELTE)

A bemutatott munkákat – tudományos kutatásokat, műtárgyakat, mozgóképes és vizuális alkotásokat, zenei és más előadó-művészeti produkciókat – a hazai felsőoktatás és szakmai élet elismert személyiségeiből álló zsűri értékeli. A több mint száz szakember között számos neves alkotó, oktató van.

 

Bárki jöhet!

A művészeti verseny a közönség számára nyitott, érdeklődő látogatók is beülhetnek a tagozati ülésekre. Az esemény a jövő egyetemistái előtt szintén nyitva áll: a gimnazista részvevők érdeklődése minden eddigit meghaladja – olvasható az egyetem honlapján.

A háromnapos eseményen több kulturális program is várja az érdeklődőket a Trefort-kertben. Mindenekelőtt a kari Hallgatói Önkormányzat által szervezett kulturális események, valamint a Művészeti és Művészettudományi Szekcióban hagyományosan megrendezett első nap esti „buli”.

A 36. OTDK, illetve annak Állam- és Jogtudományi Szekciója a Győri Nemzeti Színházban megrendezett ünnepséggel nyílt meg április 3-án. Az idei konferenciasorozata április 27-én zárul Szekszárdon, a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekció programjával.