újév – Diplomátszerzek

Szilveszteri kényszerbulik: miért hajszoljuk a „tökéletes” óévbúcsúztatót?

Ha lehet ilyet mondani, a szilveszter az egyik legfurcsább ünnep az évben. Bár a legtöbben saját bevallásuk szerint nem szeretik igazán, mégis ragaszkodunk hozzá és mintha elvárnánk, hogy ilyenkor történjen valami extra. Az óév búcsúztatása és az új évbe való átlépés persze nagy dolog, de azért nem akkora, mint amekkorának próbáljuk megélni.

Kellenek egyáltalán a hagyományok?

Ragaszkodunk hozzájuk, pedig sokszor azt sem tudjuk, honnan erednek. A szilveszter a Gergely-naptár szerinti naptári év utolsó napja, elnevezését onnan kapta, hogy a katolikus egyházban ezen a napon van Szent Szilveszter pápa ünnepe. Szilveszter 314 és 335 között volt a katolikus egyház feje, pápaságának egyik jelentős teendőjeként megszervezte az egyházi életet Rómában. Babonák szerint az óév esti zajkeltés és lárma elűzi a felhalmozódott gondokat, bajokat, gonosz szellemeket. Ennek modernkori megfelelője a tűzijáték, amely hagyománynak számít a világ legtöbb országában.

Darwin-díjasok nem csak a hírekben vannak

Itthon is szokás a hangoskodás, tűzijátékok durranása nélkül már el sem tudjuk képzelni a 31-ét. Szilveszterkor engedélyezett pirotechnikai eszközöket vásárolni, de nem mindegy, hogy honnan. Hangulatindítónak kiváló lehet, de sok baráti társaságban garantáltan lesz olyan szerencsétlen, aki az ügyeleten köt majd ki. A petárdázás például a tiltás ellenére (vagy éppen ezért) vonzza a szórakozni vágyókat. Ezen felbuzdulva az Országos Mentőszolgálat rendszeresen igyekszik felhívni a figyelmet a petárdás balesetekre. 

Akkor mégis minek?

Mert a karácsony az év legszebb ünnepe, és az utána jövő szilveszter között alig telik el egy hét. Egyszerűen nem akarjuk, hogy vége legyen: folytatjuk a féktelen zabálást, hisz ez úgysem a fogyókúra időszaka. Kirúgunk a hámból, berúgunk a piától, átlépjük a határainkat, csak mert így muszáj. Elfelejtjük, hogy az ünnep nem mindig akkor van, amikor a naptár diktálja. Lehet, hogy aznap „csak egy szokásos” szombat estéd lesz, nem kell (túl) nagy dolgokat elvárni. 

Majd januárban

Persze, ki ne maradjon, ha már semmi kapaszkodód nincs, jöhetnek az újévi fogadalmak! Indul a diéta, a sportolás, a tanulás, az igyekezet arra, hogy jobb emberré váljunk. Pedig kevesebb is elég hozzá, hogy mindez teljesüljön. Gondold át, mennyire fog működni! Az „ej, ráérünk arra még” mindig a legegyszerűbb megoldás: csak most ne kelljen, majd jövőre, majd hétfőtől.

Csak vigyázz, nehogy videóra vedd az ígéreteidet, mert egy év múlva fájó lesz visszanézni. Nem kötelező tűzijátékozni, sem parókába bújva trombitát fújni, sem sült malacot enni. Lehet, hogy idén egy diszkrétebb verzió jobban fog esni szilveszterkor, mintha agyon szervezted volna.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Új év, új célok: Mire jók valójában az újévi fogadalmak?

Újévi fogadalmak, mire is jók?

Ha viccesek akarunk lenni: arra, hogy megszegjük őket.

Ami biztos: mindenki fogadott már meg valamit a jövő évre vonatkozóan. Nyilván sokan be is tartották és valószínű ugyanannyian meg is szegték azt. De vajon miért tesszük ezt évről évre? Miért érezzük úgy, hogy január elseje egy különleges nap, amikor tiszta lappal indulhatunk, és végre megváltoztathatunk valamit az életünkben? Az újévi fogadalmak nem csupán üres ígéretek – sokkal inkább jelképei annak, hogy képesek vagyunk reflektálni önmagunkra, felismerni a fejlődési lehetőségeket, és elköteleződni a változás mellett.

Persze, a lelkesedés gyakran csak január végéig tart. De mi lenne, ha idén másképp csinálnánk? Ha megértenénk, miért buknak el a fogadalmak, és mit tehetünk azért, hogy valóban betartsuk őket?

Miben segítenek az újévi fogadalmak?

Kicsit komolyabban vizsgálva: az újévi fogadalmak segítenek abban, hogy tudatosan foglalkozzunk azzal, mit szeretnénk elérni vagy megváltoztatni az életünkben. A fogadalmak átgondolása rávilágít arra, hogy milyen területeken érezzük szükségesnek a fejlődést. Az újévi fogadalmak továbbá gyakran beszédtémát jelentenek, és másokkal megosztva motiválhatjuk egymást. Általuk koncentráltabbá válhatunk, és elkerülhetjük, hogy az élet apró dolgai elvonják a figyelmünket a fontos céloktól. Mindezek hozzájárulhatnak a boldogságérzet növeléséhez.

Emellett az újévi fogadalmak egyfajta mentális újrakezdést is jelentenek. Az év eleje egy szimbolikus időpont, amely keretet ad a változásnak, és pszichológiai értelemben is támogatja az elhatározásokat. Egy jól megfogalmazott és reálisan kitűzött cél nemcsak motiváló, hanem a teljesítmény érzését is erősíti, amikor lépésről lépésre haladunk a megvalósítás felé. Az ilyen célok segíthetnek abban is, hogy strukturáltabbá váljon a mindennapi életünk, és nagyobb kontrollt érezzünk a saját sorsunk felett. Végeredményben tehát az újévi fogadalmak nemcsak a konkrét változásokról szólnak, hanem arról is, hogy jobban megértsük önmagunkat, tudatosabbá váljunk, és közelebb kerüljünk ahhoz az élethez, amit igazán élni szeretnénk.

A leggyakrabban előforduló újévi fogadalmak

Az emberek körülbelül fele fogyni szeretne vagy legalábbis áttérni az egészséges életmódra. Közel ugyanannyian szeretnének pénzügyileg tudatosabbak lenni, illetve személyes fejlődésük terén sikereket elérni. Végül pedig egy kisebb csoport a kapcsolatok ápolására szánna több időt, illetve ugyanannyian szeretnék elhagyni rossz szokásaikat is.

Az emberek körülbelül fele fogyni szeretne vagy legalábbis áttérni az egészséges életmódra. (Fotó: 123RF)

Így tudjuk fogadalmainkat könnyebben betartani

A fogadalmak akkor igazán hasznosak, ha reálisak, konkrétak és mérhetők. Ha a megvalósítás apró lépésekre van bontva, könnyebb kitartani mellettük, és valódi eredményeket érhetünk el. Érdemes tehát fogadalmainkat leírni és azokat olvasgatni, ilyenkor a fókuszálás is jobban megy. Legyenek fogadalmaink reálisak és haladjunk apró lépésekben.

Végül pedig nagyon fontos, hogy ne felejtsük el megjutalmazni magunkat amennyiben sikerült megvalósítani őket! A jutalom lehet egy kisebb ajándék, egy pihenőnap, vagy bármi, ami örömet okoz, hiszen ezek a pozitív megerősítések segítenek abban, hogy motiváltak maradjunk a további célok elérésében is.

Emellett az is lényeges, hogy ne csüggedjünk el, ha időnként eltérünk a tervtől vagy hibázunk. A kudarc nem egyenlő a teljes bukással – ilyenkor érdemes visszatekinteni, tanulni a hibákból, és újra elköteleződni a cél mellett. A rugalmasság és az önmagunkkal való türelem kulcsfontosságú a hosszú távú sikerhez.

Végső soron az újévi fogadalmak nem arról szólnak, hogy tökéletesen végrehajtsuk őket, hanem arról, hogy tudatosabbá váljunk, fejlődjünk, és közelebb kerüljünk azokhoz a célokhoz, amelyek igazán fontosak számunkra. Ha így tekintünk rájuk, a fogadalmak nem nyomasztó kötelességek, hanem izgalmas lehetőségek lesznek.

Sok sikert kívánunk a 2026-ös fogadalmaitokhoz!

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Hogyan lehet elengedni az elvárásokat az ünnepek alatt?

A pszichológia az év végét természetes értékelési pontként írja le. Az úgynevezett időbeli mérföldkövek, mint az év vége, a születésnapok vagy a tanév lezárása, automatikusan önreflexiót indítanak el. Ilyenkor az agy hajlamos elkezdeni mérlegelni, és gyakran nem a fejlődést, hanem a hiányokat emeli ki. Kutatások szerint az emberek ilyenkor erősebben fókuszálnak arra, ami nem valósult meg, mint arra, ami igen, különösen akkor, ha az elvárások eleve magasak voltak.

Az elvárások és az összehasonlítás csapdája

A fiatalok körében végzett pszichológiai vizsgálatok azt mutatják, hogy a belső, perfekcionista elvárások sokszor erősebb stresszforrást jelentenek, mint a külső nyomás. Nemcsak a jó eredmény a cél, hanem az is, hogy „időben”, „hibátlanul” és „másokhoz mérten” történjen minden. Amikor ez nem teljesül, az önértékelés könnyen sérül, még akkor is, ha objektíven nézve történt előrelépés.

Az ünnepek alatt különösen erős a társas összehasonlítás, részben a közösségi média miatt. A pszichológia régóta ismeri ezt a jelenséget, és azt is, hogy az upward comparison, vagyis a felfelé hasonlítás, amikor mások sikereit nézzük, gyakran rontja az önértékelést. A fiatal korosztály esetében ez fokozottan igaz, mert az identitás még alakulóban van, és az önérték könnyebben külső visszajelzésekhez kötődik.

Az önreflexió ereje

A modern pszichológia egyik fontos megállapítása, hogy a kudarc élménye gyakran nem a teljesítmény hiányából fakad, hanem abból, hogy a valóság eltér az előzetes elképzelésektől. Az ünnepi időszakban ez a különbség különösen fájó lehet, mert az év végi narratívák sikert, lezárást és megérkezést sugallnak. Ha ezek nem illeszkednek a személyes élményekhez, az könnyen szégyenhez vagy csalódottsághoz vezet.

A kutatások szerint az év végi reflexió akkor segít, ha nem ítélkező, inkább kíváncsi. Nem az a kérdés, hogy „miért nem voltam elég jó”, hanem hogy „mi történt velem ebben az évben”. Az ilyen megközelítés lehetőséget ad arra, hogy a nehézségek ne személyes kudarcként, hanem tapasztalatként jelenjenek meg. Ez különösen fontos tanulási helyzetekben, ahol a fejlődés ritkán lineáris.

Az önelfogadás és a tanulságok szerepe

Fontos még különbséget tenni az önelfogadás és a feladás között is. A pszichológiai kutatások szerint az önelfogadás nem azt jelenti, hogy valaki lemond a céljairól, hanem azt, hogy képes reálisan és együttérzéssel tekinteni a saját helyzetére. Azok, akik elfogadóbbak önmagukkal szemben, hosszú távon motiváltabbak és ellenállóbbak a stresszel szemben, mint azok, akik folyamatos önkritikával próbálják „jobb teljesítményre kényszeríteni” magukat.

A mentálhigiénés kutatások szerint a pihenés és az érzelmi biztonság időszakai segítenek feldolgozni a stresszt és az elmaradt célokat. Az ünnepek ideálisak lehetnek erre, feltéve, hogy nem újabb elvárásokkal terhelődnek. A valódi feltöltődést nem azáltal érhetjük el, hogy minden rendben volt, hanem attól, hogy van tér megengedni azt is, ami nem sikerült.

Nem minden év lesz mérföldkő, és nem minden időszak hoz látványos eredményeket. A pszichológia szerint ez nem hiba, hanem az emberi fejlődés természetes része. Az ünnepek akkor tudnak valódi lezárást adni, ha nem csak a sikereket, hanem a bizonytalanságokat és a fáradtságot is képesek vagyunk megfelelően kezelni. Egy év nem attól válik értékessé, hogy minden terv megvalósult, hanem attól, hogy valaki végigment rajta, tanult minden jó és rossz eseményből, és szilveszterkor tovább tud lépni anélkül, hogy közben elveszítené önmagát.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Friss lendület az új évhez: tippek a motivált kezdéshez

 

Az újév kezdete mindig remek alkalom arra, hogy új lendületet vegyél és frissen vágj bele a következő időszakba. Az első lépés az, hogy határozd el milyen célokat tűzöl ki magadnak. Gondold végig, mit szeretnél elérni, mert a pontos tervek nemcsak irányt adnak, hanem motivációt is.

Hangolódj a napra!

A reggeleidet kezdheted is rögtön egy energizáló rutinnal, amely segít jól indítani a napot. Ez lehet például egy kis testmozgás, néhány perc meditáció vagy egy motiváló könyv olvasása. Ha egy ilyen pozitív szokással indítod a napod, könnyebben érezheted magad energikusnak és fókuszáltnak. Emellett egy egészséges, tápláló reggeli is sokat segíthet abban, hogy stabil energiaszinttel vághass neki a napnak. Ne feledd a megfelelő folyadékbevitelt sem: egy pohár víz vagy egy frissítő tea szintén hozzájárulhat a produktív napkezdéshez. Ha van rá lehetőséged, próbálj meg néhány percet a természetben tölteni reggelente – akár egy rövid séta vagy csak az ablakon kinézve élvezni a reggeli fényeket.

Fotó: 123rf

Rendrakás kívül és belül

Nemcsak belülről, hanem kívülről is érdemes megújulni. Egy alapos takarítás vagy a környezeted átrendezése frissességet hozhat az életedbe. Akár egy új növény beszerzése vagy néhány dekorációs elem is sokat dobhat a hangulatodon, és segít abban, hogy tiszta lappal indulj. Próbálj meg egy olyan sarkot kialakítani az otthonodban, ahol nyugodtan tudsz pihenni vagy dolgozni. Ez lehet egy kényelmes fotel egy olvasólámpával, egy kreatív sarok művészeti eszközökkel, vagy akár egy ablak melletti kis kuckó, ahol élvezheted a természetes fényt.

Mozgásra fel!

Az energia egyik legjobb forrása a testmozgás. Találj egy olyan mozgásformát, amit élvezel – legyen az egy egyszerű séta, jóga vagy akár egy dinamikusabb edzés. A rendszeres mozgás nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is feltölt, és segít jobban koncentrálni. Emellett az egészséges étrendre és a pihentető alvásra is figyelj, hiszen ezek alapvetőek ahhoz, hogy mindig tele legyél energiával.

Hálás vagyok és pozitívan nézek előre!

Ne feledkezz meg arról sem, hogy számot vess az elmúlt évvel. Gondold át, mi mindent értél el, és miért lehetsz hálás. Ez a fajta pozitív szemlélet hozzásegít ahhoz, hogy magabiztosan és örömtelin kezdj neki az újévnek. Ünnepeld meg a sikereidet, tanulj a kihívásokból, és állíts magad elé inspiráló célokat. Hiszen minden lezárt fejezet egy új lehetőség kapuját nyitja meg előtted.

Az újdonság varázsa

Inspirálódj olyan tartalmakkal, amelyek lelkesítenek – hallgass podcastokat, olvass könyveket vagy beszélgess olyan emberekkel, akik ösztönzően hatnak rád. Végül ne félj újdonságokat kipróbálni! Az új hobbik, élmények és tapasztalatok nemcsak izgalmat hoznak az életedbe, hanem friss energiát is adnak.

Az újév a lehetőségek időszaka – használd ki, és vágj bele bátran!

Kiemelt kép forrása: 123rf

Januári kihívások: avagy ünnepi fogadalmak a hétköznapokban

Elgondolkodás a múlton és tervezés a jövőre; az embernek ez az alapvető képessége és igénye, ami leginkább elválasztja az állatvilágtól. A kerek évfordulók, ünnepek pedig sokakban élesítik ezt a természetes képességet. Talán elvárásként is éljük meg, hogy újévkor elhatározásokat tegyünk, de az összesítés és célok kitűzése bármikor nagyon hasznos lehet. Ha úgy látod, hogy nem működnek az újévi elhatározásaid, lehet, hogy nem az akarterőddel van a baj; az elhatározásokkal.

Talán elvárásként is éljük meg, hogy újévkor elhatározásokat tegyünk, de az összesítés és célok kitűzése bármikor nagyon hasznos lehet. (Fotó: 123rf)

Miért nem sikerül? Hogyan sikerülhet?

Sok történet szól arról, hogy emberek az életük egy drasztikus fordulópontján elemi változásokat vezetnek be, amit sikerre is visznek. Az átlagos élethelyzetek a hétköznapokban azonban nem mindig hozzák meg ezeket a nagy sikereket. Lehet, hogy nem benned van a hiba, hanem azzal, amit elhatároztál. Milyen csapdákba lehet könnyen beleesni az újévi fogadalmak terén? Hogyan változtathatsz rajta?

  • túl radikális, elvágólagos akartál lenni, ezért nem sikerül. Elhatároztad, hogy a vizsgaidőszakban nem bulizol, hanem minden nap 6-kor kelsz, hogy nekiállj tanulni? A barátok, közösség, pihenés minden időben fontos. Lehet, hogy érdemesebb kitűznöd tanulós napokat, amibe nem férnek bele a barátok, és pihenős napokat, amikor lazább a napirended.
  • a sikertelenség titka az is lehet, hogy egyszerre túl sok területen tettél elhatározást; minden nap sportolok, nem nézek este későig sorozatot, és minden nap 10 tételt megtanulok… Az elhatározásokat a saját életedhez érdemes igazítanod. Ha minden este későn fekszel, akkor jelölj ki három napot, amikor figyelsz a pihenésre; vagy ha eddig nem sportoltál, akkor válaszd azt, hogy hetente kétszer igenis ráveszed magad. Nem kell rögtön a maximumot nyújtanod.
  • fontos lehet előre felmérni a buktatókat is, mert azok mindig vannak. Ha előre átgondolod, melyek lesznek azok az élethelyzetek, amikor nehezen fogsz az elhatározásod mellett dönteni, akkor fel is tudsz készülni rájuk.
  • abból indulj ki, milyen élethelyzetben vagy. Ha például kisgyerek vagy munka mellett tanulsz, ne azt várd el magadtól, amit azok a társaid teljesíthetnek, akiknek még főzni sem kell magukra. Leterhelt élethelyzetben viszont van egy nagy előnyöd; az, hogy nem halogathatsz. Az idő relatív, néhány órát sokkal intenzívebben ki lehet használni, mint egy teljes napot.

Így lehet sikeres a fogyókúra – az újévi fogadalmak mintegy 80-90 százaléka bukik el!

Az egyik legnépszerűbb újévi fogadalom a fogyókúra, hisz sokan gyarapodnak néhány plusz kilóval az ünnepek alatt, vagy épp halogatják a már korábban felszedett kilók leadását januárig. A legtöbb ilyen fogadalom azonban hamar kudarcba fullad.

Felmérések szerint az újévi fogadalmak mintegy 80-90 százaléka bukik el rögtön a következő hónapban. Nincs ez másként a fogyókúrával sem: a legtöbben nagy lendülettel belekezdenek, de néhány hét után abba is hagyják. A szakértő szerint ennek a legfőbb oka, hogy gyakran irreális elvárásokkal indulunk és nincs pontosan meghatározott célunk.

Érdekel az élelmezés, illetve a táplálkozástudomány világa? Olvasd el ezt a cikkünket!

Amit tudnod kell, ha élelmiszermérnöki szakra mennél

„Sokan esnek abba a hibába, hogy drasztikus módszerekkel és túl gyorsan szeretnének megszabadulni túl sok súlyfeleslegtől. Ez azért hiba, mert a fogyás akkor lesz sikeres, ha tartós és kiegyensúlyozott módon történik. Az elején még magas a motiváció, később azonban a mindennapok ritmusa és a stressz mellett már nehezebben tartjuk magunkat az elhatározáshoz, végül pedig visszatérünk a régi szokásainkhoz. Fontos szem előtt tartani, hogy a fogyás ideális mértéke fél-másfél kiló hetente, természetesen ez nagyban függ a túlsúly mértékétől is” – magyarázta Ötvös Edina, az IdealBody táplálkozási szakértője.

Ötvös Edina, az IdealBody táplálkozási szakértője, fotó: IdealBody

Ötvös Edina, az IdealBody táplálkozási szakértője, fotó: IdealBody

A szakember szerint a fogyókúra sikere több összetevőn múlik, de a legfontosabb, hogy tervezetten vágjunk bele a programba és ne felkészületlenül kezdjünk neki.

Fogyókúra: kulcsfontosságú a tervezés

A táplálkozási szakértő szerint nagyon fontos, hogy megfelelő étrendet tervezzünk meg, amelyhez éhezés nélkül tudjuk tartani magunkat. A hagyományos csirke-rizs kombináción túl számos olyan ízt, alapanyagot, fűszert beilleszthetünk a diétánkba, amely ízletes és változatos fogásokkal segít abban, hogy éhezés nélkül fogyjunk és ne unjunk rá.

„Először is fel kell készülnünk azokra a helyzetekre, amelyek jellemzőek az életmódunkra. Tudnunk kell, mit eszünk a munkahelyünkön, mit eszünk nassolás helyett vagy a tévé előtt. Ki kell zárnunk azokat a helyzeteket, amikor gyorsan bekapunk egy-egy falatot vagy megesszük, amit a kisgyermekünk hagyott, esetleg az ünnepekről maradt finomságok maradékát csipegetjük. Az IdealBody diétás fehérjeturmixai és levesei például nagy segítséget nyújthatnak az ilyen helyzetekben, hiszen gyorsan és könnyen elkészíthetőek, és egy teljes étkezést kiváltanak, valamint tele vannak vitaminnal és ásványi anyaggal, így biztosak lehetünk abban, hogy a szervezetünk minden szükséges tápanyagot megkap” – fejtette ki Ötvös Edina.

A fogyókúra nem csak a mozgásról szól!

„Az étrend kulcsfontosságú a fogyókúrában, az IdealBody 14, illetve 30 napos étrendjei pedig egy kész tervet nyújtanak ehhez. Nagyon fontos, hogy a főétkezéseket ne hagyjuk el és ne éheztessük magunkat, mert a szervezetünk erre nem reagál jól és a teltségérzetet is fenn tudjuk tartani a napi többszöri, kiegyensúlyozott étkezéssel. Így elkerülhetjük azt is, hogy mondjuk egy családi összejövetelen ne bírjunk ellenállni a finomságoknak és degeszre együk magunkat”.

Ötvös Edina szerint a tudatos tervezéssel és a változatos étrenddel a jojo-effektus is kiküszöbölhető és kevésbé fenyeget minket az a veszély, hogy idejekorán feladjuk a fogyókúrát.

„Érdemes reális és konkrét célokat megfogalmazni, például azt, hogy három hónap alatt hat kilótól szeretnénk megszabadulni, mert ez tartható és motivál a sikerélmény is. A jojo-effektus kevésbé fenyeget, ha fokozatosan fogyunk és odafigyelünk arra, hogy megfelelő mennyiségű fehérjét, rostot, szénhidrátot és hasznos zsírokat viszünk be. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a koplalás nem egyenlő a fogyókúrával! A tápláló ételek mellett a megfelelő mennyiségű folyadéknak is nagy szerepe van, ami nem csak az anyagcserére van jó hatással, de a hidratáltságot is biztosítja” – mondta el a táplálkozási szakember.

 

 

Újévi fogadalmak? A tanulásban is újat kezdhetsz!

Új, hasznos szokásokat bevezetni sohasem késő, és ha az új évben megpróbálod a tanulás terén is kicsit jobban tartani a lépést, az sokszorosan meghálálja magát. Ne feledd: az új szokások nem mindent vagy semmit alapon működnek. Nem azt kell megfogadni, hogy mostantól valamiben tökéletes leszel, hanem azt, hogy minden nap megpróbálsz valamit tenni a célod elérése érdekében. Ha szeretnél egy szokást kialakítani, akkor hosszú távon kell gondolkoznod. Ha egyik napról a másikra próbálod meghonosítani, a hirtelen váltásba több mint valószínű, hogy belebuksz.

Nem azt kell megfogadni, hogy mostantól valamiben tökéletes leszel, hanem azt, hogy minden nap megpróbálsz valamit tenni a célod elérése érdekében. (Fotó:123rf)

Lépést tartani az órákkal

A félév elején maximálisan megtelt előadótermek, melyek a harmadik, negyedik hétre lassan kiürülnek, legtöbbünk számára ismerősek. Akik pedig az egész félév során kitartanak és (csaknem) minden órán részt vesznek, a félév végén nagy előnnyel vághatnak neki a vizsgaidőszaknak. Ők legalább képben vannak a tananyaggal. A vizsgaidőszaknak úgy belefogni, ha van egy alaptudásod a tárgyról, szinte felbecsülhetetlen. Időt spórolsz tanulás közben, mert nem kell órákat töltened azzal, hogy tankönyvből és jegyzetekből próbálod megérteni az alapfogalmakat. Ha eddig te is azok közé tartoztál, akik hamar feladták az órák látogatását és inkább ebédelni vagy a könyvtárba mentek tanulni, akkor lehet, hogy érdemes a stratégiádat átgondolni.

Odafigyelni és jegyzetelni

Az órákra nem elég bejárni és végigülni az előadást. Ha a telefonont nézegetve töltöd az időt, akár több percre is elterelődik a figyelmed arról, ami az előadáson elhangzik, akkor ennyi erővel akár máshol is lehetnél. Ha úgy érzed, képtelen vagy az egész előadást kibírni telefonozás nélkül, akkor jobb, ha ki sem teszed a telefont az asztalra, hogy ne ess kísértésbe. Röviden: ha az új évben megpróbálsz több órán ott lenni, akkor emellé a fogadalom mellé rakd a kosárba azt is, hogy a tanulmányaid nemcsak jelenlétet, hanem figyelmet is kapjanak. Ne feledd, hogy mindegy, hogyan jegyzetelsz, az számít, hogy neked működjön a módszer és utána tudj belőle tanulni.

Az újév a tervezés ideje. Tervezz a tanulás terén is (Fotó: 123rf)

Nem kampány, hanem maraton

Míg az őszi félév gyorsabban eltelik, a tavaszi félév több kitartást kíván. Legyen azonban akár hosszú, akár rövid a félév, a tervezés kulcsfontosságú. Gondolkodj el, hogyan tudnád az idődet hatékonyabban beosztani az új évben, hogy a tanulás zöme ne a zh- és vizsgaidőszakban szakadjon rád. Jó fogadalom lehet, ha igyekszel a legtöbb tárgyaddal hetente foglalkozni. Ez olyasmi, amit könnyebben be tudsz tartani, mint egy túl nagy vállalást. Ez az ígéret is következetességet és tervezést kíván tőled. Ezt amúgy sem árt gyakorolni, hiszen, ha nem is megy tökéletesen, már a próbálkozásból is sokat tanulhatsz.

Öt esztendőkezdő tipp egyetemistáknak

1. Gondold át az elmúlt évet!

A mostani időszak tökéletes alkalom arra, hogy átgondold, mi ment jól az elmúlt évben, és miben tudnál javítani. Talán rátaláltál egy olyan új tanulási módszerre, ami hasznodra volt, és szeretnéd folytatni ennek napi alkalmazását. Másrészt, előfordulhat az is, hogy egy feladat vagy vizsga nem úgy sikerült, ahogyan azt remélted. Ilyenkor gondold át, mi lehetett ennek az oka, illetve azt, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy legközelebb egy hasonló vizsga, feladat már jobban sikerüljön.

2. Vezess be hasznos szokásokat!

Eltarthat egy ideig, mire egy új hasznos szokás megfelelően beépül a napi rutinodba. Ennek elősegítéséhez remek módszer lehet a habit stacking (magyarul leginkább a „szokások egymásra halmozásaként” lehet lefordítani a módszert) – ajánlja a Times Higher Education cikke. Ez azt jelenti, hogy a bevezetni kívánt új szokást összekapcsolod egy már meglévő szokásoddal. Ha például elhatározod, hogy több vizet iszol egy nap (mert ezt tanácsolta az orvos), akkor a reggeli fogmosást össze lehet kötni egy pohár víz megivásával.

Ezt a módszert a tanulásnál is lehet alkalmazni. Ha egy olyan kurzusra jársz, ahol sokat kell olvasnod, de azt nehezen tudod beilleszteni a napodba, akkor például elhatározhatod, hogy a reggeli kávé vagy tea ivása során mindig olvasol valamennyit az adott könyvből.

Ha pedig az angol nyelvtudásodat szeretnéd javítani, akkor a szokásos esti filmnézésedet alakíthatod át úgy, hogy angol nyelven magyar felirattal nézed valamelyik streaming szolgáltatónál a filmeket. Tovább fejlődhetsz azzal, ha egy adott filmet kétszer is megnézel, és második alkalommal már angolra váltod a feliratot is.

3. Időben készülj fel az új szemeszterre!

A téli szünet jó alkalom arra, hogy rendet rakj az egyetemmel kapcsolatos cuccaid között. Ajándékozd el, vagy add el azokat a tankönyveket, amelyeket már nem használsz. A jegyzeteidet is átnézheted – szabadulj meg azoktól, amelyekre már nincs szükséged.

Érdemes úgy nekikezdeni az új évnek, hogy mérleget vonunk az előző évről, és átgondoljuk, miben szeretnénk fejlődni (Fotó: 123rf)

A virtuális térben, a laptopodon is fontos a rendrakás. A téli szünetben átnézheted, törölheted az olvasatlan e-mailjeidet, illetve az esszékhez, beadandó dolgozatokhoz készített vázlataidból is csak azokat hagyd meg, amelyekre még szükséged lehet.

4. Tekintsd át a pénzügyeidet!

A téli szünet első napjai ajándékvásárlással telhettek, a szilveszter pedig rengeteg bulival jár együtt, emiatt sokan az új évnek vékonyabb pénztárcával vágnak neki. Ez egy jó alkalom arra, hogy átgondoljuk a havi költéseinket, melyek az elkerülhetetlen kiadásaink, és melyek azok, ahol spórolni is tudnánk.

5. Szerezz munkatapasztalatot!

Az új év az új dolgoknak is az ideje, amibe az is beletartozik, hogy kipróbálod magad valamilyen munkahelyi környezetben. Ennek sok formája létezik: dolgozhatsz részmunkaidőben, vagy szakmai gyakorlatot is elkezdhetsz, illetve önkéntes munkát is vállalhatsz.

Egy másik cikkünkben pedig azt jártuk körbe, hogy kimondottan a tanulás terén milyen újévi fogadalmakat tehetünk

Újévi fogadalmak: a tanulás terén mit fogadsz meg?

Az új év elején sok mindent megfogadunk. Ezek többsége az egészségünkre vonatkozik, néhány a kapcsolatainkra vagy szokásainkra. Sokkal kevesebb születik meg a tanulás javítása kapcsán. Ha a vizsgaidőszak alatt szembesültél vele, hogy a tanulással kapcsolatos szokásaid nem voltak következetesek, akkor lehet, hogy itt az ideje változtatni. Lássuk be: a legtöbben soha nem leszünk kifogástalan, eminens tanulók, főleg az általános iskola után. Ennek ellenére mégis igyekezhetünk a legtöbbet kihozni magunkból.

Új, hasznos szokásokat bevezetni sohasem késő, és ha az új évben megpróbálod a tanulás terén is kicsit jobban tartani a lépést, az sokszorosan meghálálja magát. Ne feledd: az új szokások nem mindent vagy semmit alapon működnek. Nem azt kell megfogadni, hogy mostantól valamiben tökéletes leszel, hanem azt, hogy minden nap megpróbálsz valamit tenni a célod elérése érdekében. Ha szeretnél egy szokást kialakítani, akkor hosszú távon kell gondolkoznod. Ha egyik napról a másikra próbálod meghonosítani, a hirtelen váltásba több mint valószínű, hogy belebuksz.

Lépést tartani az órákkal

A félév elején maximálisan megtelt előadótermek, melyek a harmadik, negyedik hétre lassan kiürülnek, legtöbbünk számára ismerősek. Akik pedig az egész félév során kitartanak és (csaknem) minden órán részt vesznek, a félév végén nagy előnnyel vághatnak neki a vizsgaidőszaknak. Ők legalább képben vannak a tananyaggal. A vizsgaidőszaknak úgy belefogni, ha van egy alaptudásod a tárgyról, szinte felbecsülhetetlen. Időt spórolsz tanulás közben, mert nem kell órákat töltened azzal, hogy tankönyvből és jegyzetekből próbálod megérteni az alapfogalmakat. Ha eddig te is azok közé tartoztál, akik hamar feladták az órák látogatását és inkább ebédelni vagy a könyvtárba mentek tanulni, akkor lehet, hogy érdemes a stratégiádat átgondolni.

tanulás

Forrás: Pexels

Odafigyelni és jegyzetelni

Az órákra nem elég bejárni és végigülni az előadást. Ha a telefonont nézegetve töltöd az időt, akár több percre is elterelődik a figyelmed arról, ami az előadáson elhangzik, akkor ennyi erővel akár máshol is lehetnél. Ha úgy érzed, képtelen vagy az egész előadást kibírni telefonozás nélkül, akkor jobb, ha ki sem teszed a telefont az asztalra, hogy ne ess kísértésbe. Röviden: ha az új évben megpróbálsz több órán ott lenni, akkor emellé a fogadalom mellé rakd a kosárba azt is, hogy a tanulmányaid nemcsak jelenlétet, hanem figyelmet is kapjanak. Ne feledd, hogy mindegy, hogyan jegyzetelsz, az számít, hogy neked működjön a módszer és utána tudj belőle tanulni.

Nem kampány, hanem maraton

Míg az őszi félév gyorsabban eltelik, a tavaszi félév több kitartást kíván. Legyen azonban akár hosszú, akár rövid a félév, a tervezés kulcsfontosságú. Gondolkodj el, hogyan tudnád az idődet hatékonyabban beosztani az új évben, hogy a tanulás zöme ne a zh- és vizsgaidőszakban szakadjon rád. Jó fogadalom lehet, ha igyekszel a legtöbb tárgyaddal hetente foglalkozni. Ez olyasmi, amit könnyebben be tudsz tartani, mint egy túl nagy vállalást. Ez az ígéret is következetességet és tervezést kíván tőled. Ezt amúgy sem árt gyakorolni, hiszen, ha nem is megy tökéletesen, már a próbálkozásból is sokat tanulhatsz.

Idén hosszabb lesz a téli szünet – használd ki!

A változtatás

Eredetileg október 29-től november 6-ig tartott volna a jól megszokott őszi szünet a közoktatásban, ez azonban idén elmaradt. Természetesen a november 1-je miatti négynapos ünnep nektek is járt, tehát tulajdonképpen három szüneti napot veszítettetek.

Ezzel szemben, a téli szünet idén majdnem egy teljes héttel hosszabb lesz. Eredetileg december 22-től január 2-ig tartott volna, így viszont egészen január 8-ig tart. Tehát csak január kilencedikén, hétfőn kell újra az iskolapadba ülnötök 2023-ban. Így azt hihetnénk, hogy négy szünetnapot nyertetek, azonban a tanév utolsó napját egy nappal későbbre tették. Június 15-éről 16-ára.

[kiemelt]Tehát a tanulással töltendő napok száma nem változott az évben.[/kiemelt]

 

Az ünnepek

Mint minden évben, ezúttal is több ünnep is a szünet idejére esik. A téli szünet kezdete után két nappal már szenteste, amit minden bizonnyal a legtöbben meghitt családi körben fogtok tölteni. Pontosan egy hétre rá pedig következik az, amit valószínűleg a legjobban vártok: a szilveszter. Ez a nap leginkább a bulizásról szól, persze vigyázzatok, nehogy túlzásba essetek. Másnap pedig újév napja, amikor a legtöbben próbálják kipihenni az aznap hajnalig tartó partizást, míg mások éppen aftereznek.

 

Programok következő hétre

Ami pedig az előző évektől eltérő lesz, hogy ezúttal nem kell már azonnal újév után két nappal visszamennetek az iskolába. Lesz egy teljes hetetek, amire különböző programokat szervezhettek.

Fotó: 123RF

Elmehettek kirándulni, túrázni, vagy beülhettek moziba. Sok jó film közül választhattok idén. December 1-jén érkezik meg Vérapó, aki nagy valószínűséggel akkor még a vásznon lesz. Egy héttel később az érzékenyebb lelkivilágúak számára jön a Csizmás, a kandúr folytatása, ami Az utolsó kívánság alcímet viseli. Január 5-én bemutatják a Gátlástalan örökösöket, amiben olyan sztárok játsszák a főszerepet, mint Anna Faris és Toni Collette.

[kiemelt]A legnagyobb durranás pedig az Avatar – A víz útja lehet, James Cameron döbbenetesen nagy sikerű filmjének a folytatása december 15-én kerül a mozikba.[/kiemelt]

Természetesen a nagy hidegben nem kötelező kimozdulni, választhatjátok azt az opciót is, hogy jól bevásároltok chipsekből és üdítőkből, és bepótoljátok a különböző streaming szolgáltatók oldalain azokat a filmeket és sorozatokat, amelyeket korábban nem sikerült megnéznetek a tanulás miatt.

 

Erről ne feledkezz meg!

A lényeg, hogy használjátok ki ezt a plusz egy hetet, kapcsolódjatok ki! Persze ne feledjétek, azért a téli szünet végét követően nagyon jó formában kell majd lennetek.

[kiemelt]Január 20-án ugyanis hivatalosan lezárják az első félévet, tehát mindössze két hét áll majd rendelkezésetekre, ha javítani szeretnétek valamilyen tantárgyból.[/kiemelt]