ÚNKP – Diplomátszerzek

Havi 200 ezer forint támogatás 2000 fiatal kutatónak

Minden eddiginél több, összesen 2249 egyetemista és fiatal oktató nyerte jelentős támogatás lehetőségét a 2023/2024-es tanévre az Új Nemzeti Kiválóság Programból. A program 3,5 milliárd forintos keretösszegére országszerte 25 résztvevő egyetemen lehetett pályázni.

A tavalyi támogatási fordulóról ebben a cikkünkben olvashat:

Több mint kétezren kapnak havi 100-200 ezer forintos ÚNKP-ösztöndíjat

A Kulturális és Innovációs Minisztérium kiemelt támogatás révén segíti a fiatal magyar kutatókat, hiszen a Neumann János Program elsődleges célja a kutatóhelyek, az egyetemek és a gazdaság összekapcsolása, ehhez pedig még több kutató-fejlesztőre van szükség Magyarországon. A hazai alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók idén nyolcadik alkalommal pályázhattak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) támogatásaira. A májusban megjelent új felhívások iránt most is nagy volt az érdeklődés, a beadási határidőig összesen 4387 pályázat érkezett. Az egyetemek által végzett szakmai értékelést követően a pályázatok mintegy fele kapott kedvező elbírálást és nyert ösztöndíjat. A nyertes pályázók konstrukciótól függően havonta 100-200 ezer forint szabadon felhasználható támogatásban részesülnek, akár 12 hónapon keresztül. Emellett az őket fogadó felsőoktatási intézmények a saját pályázóik által elnyert ösztöndíjjal arányos kutatási-működési támogatást kapnak.

„Az ÚNKP célja a kutatói utánpótlás biztosítása, hogy minél több olyan fiatal válassza a kutatói pályát, aki később világszínvonalú tudományos eredményeivel, új megoldások, eljárások fejlesztésével járul hozzá Magyarország sikereihez” – hangsúlyozta Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár. „A 2016 óta futó programban a mostani döntéssel együtt közel 30 milliárd forintnyi keretből már összesen mintegy 15 ezer hallgató és fiatal kutató kapott támogatást céljai eléréséhez. Az ÚNKP kiváló lehetőség a fiatal tehetségek támogatására, kutatói tevékenységük ösztönzésére” – tette hozzá az államtitkár.

Holnap zárul le a jelentkezés a 2023/24-es tanévi Új Nemzetiségi Kiválóság Programra!

Milyen kategóriákban írt ki idén pályázatokat az Új Nemzeti Kiválóság Program?

  1. Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
  2. Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
  3. Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
  4. „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
  5. Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
  6. „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás

A pályázatokra tehát alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók is jelentkezhetnek még.

A fent említett első négy pályázatra holnap 24:00-ig küldhetitek be a jelentkezéseteket elektronikus formában. Mint minden évben, az utóbbi két pályázat benyúnyásának határideje később van. A Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíjra június 30-án 24:00-ig, a „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíjra július 7-e 24:00-ig van lehetőségetek.

Még nem késő jelentkezni! (Fotó: 123RF)

Mi az Új Nemzeti Kiválóság Program legfőbb célja?

Az, hogy hozzájáruljon az oktatói és kutatói utánpótlás megfelelő biztosításához és hazánk nemzetközi versenyképességének javításához.

Az előző tanévi adatok

A 2022/23-as tanévben az azt megelőző tanévekhez képest több, összesen 2192 pályázat kapott kedvező elbírálást az Új Nemzeti Kiválóság Programban, akik 100-200 ezer forint közötti ösztöndíjat kaptak.

Az 2022/23-es tanév felhívásaira majdnem 4000 pályázat érkezett, amelyeknek 56 százaléka nyert ösztöndíjat, ez 17 százalékkal volt több a 2021/22-es tanévhez képest.

Fiatal kutató, oktató vagy? Neked szól a Bolyai+ ösztöndíjpályázat!

A Kulturális és Innovációs Minisztérium nyílt ösztöndíjpályázatot hirdet a „Nemzeti Felsőoktatási Kiválóság Ösztöndíj – Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj” elnyerésére.

A Bolyai+ ösztöndíjprogramot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal útján az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében hirdetik meg. Az Új Nemzeti Kiválóság Program célja, hogy támogassa 

  • a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, 
  • a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint 
  • a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. 

 

Egy éven át jár a 100 ezer forintos támogatás a nyerteseknek. (Fotó: 123rf)

 

Ki pályázhatnak a Bolyai+ ösztöndíjra?

 

A Bolyai+ ösztöndíjpályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató oktatók, kutatók támogatása. Olyanoké, akik a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülnek. Azt szeretnék ugyanis, ha a kutatási tervben vállaltak hasznosulnának a fogadó felsőoktatási intézményen belül. Emellett cél az is, hogy témavezetői tevékenységet lásson el az ösztöndíjban részesülő, tevékenyen vegyen részt az intézményi tudományos iskola építésében. Valamint, hogy a kutatóintézetek kutatócsoportjai és a felsőoktatási intézmények közötti tudományos együttműködést is elősegítse. 

Az ösztöndíj összege: 100.000 Ft/hó/fő. 

Az ösztöndíjas jogviszony időtartama: 12 hónap 2023. szeptember 1. és 2024. augusztus 31. között.

A pályázatokat 2023. május 15. – 2023. június 30. között lehet benyújtani. Döntés augusztus 24.

 

A Neumann János Program is elindult

 

Az Országgyűlés döntése nyomán a közelmúltban indult el Neumann János Program. Ez azt az ambíciózus célt tűzte ki célul, hogy Magyarország 2030-ra ott legyen Európa legjobb 10, a világ legjobb 25 innovátora között. A program kilenc fő intézkedést tartalmaz, ezek:

  • Nemzetközi pályára állítjuk a magyar kutatásokat
  • Piacra segítjük a kiváló innovációs ötleteket
  • Fókuszáljuk az innovációs befektetéseinket – fókuszban az egészséges élet, a zöld átállás, a digitális átállás és a biztonság
  • Kiszámítható életpályát biztosítunk a magyar kutatók számára
  • Kedvezményt biztosítunk a magyar vállalkozások és feltalálók számára a szabadalmi eljárásokban
  • A szabadalom doktorit ér: ösztönözzük az innovációs tevékenységeket a tudományos előremenetelben
  • Elősegítjük a kutatási eredmények hasznosítására létrejött vállalkozások forrásbevonását
  • Létrehozzuk az egyetemek és a gazdaság együttműködési tereit, a Tudományos és Innovációs Parkokat
  • Határtalan innovációk, vagy másképpen magyar innovációk az egész Kárpát-medencében

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Több mint kétezren kapnak havi 100-200 ezer forintos ÚNKP-ösztöndíjat

A 2016-ban indult Új Nemzeti Kiválóság Program olyan – alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló – hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.

A 2022/2023-as tanévre közel négyezer pályázat érkezett a programban résztvevő 25 felsőoktatási intézményhez. A benyújtott pályázatok intézményi értékelését követően a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) jóváhagyásával végül 2.192 pályázó részesülhet ösztöndíjban, ami minden eddiginél nagyobb számot jelent, az előző évi adatot 17 százalékkal haladja meg – közölte a KIM az MTI-vel.

A nyertes pályázók konstrukciótól függően havi nettó 100-200 ezer forint támogatást kapnak 5-12 hónapon át, míg a programban résztvevő felsőoktatási intézmények a saját pályázóik által elnyert ösztöndíj 40 százalékának megfelelő kutatási-működési támogatásban részesülnek.

Fotó: 123rf

A 2022/2023-as tanévre így összesen közel 3,7 milliárd forint támogatást ítéltek meg az ÚNKP keretében, ami a pályázóknak folyósított ösztöndíjak mellett a 40 százalékos intézményi támogatást is tartalmazza – derül ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által közzétett adatokból.  

A legtöbb támogatást az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kapta 717 millió forint értékben, miután 412 ELTE-s pályázó nyert el ösztöndíjat. A második helyre a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) került 471 milliós támogatással és 319 ösztöndíjassal. A Debreceni Egyetem (DE) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) részéről egyaránt 241 pályázó nyert el ösztöndíjat, csak a DE esetében nagyobb a támogatás összege (407 millió szemben a BME 377 milliójával). Az ötödik legnagyobb támogatást pedig a Pécsi Tudományegyetem kapta (PTE) 350 millió forint értékben (184 ösztöndíjassal).

Az ÚNKP öt legnagyobb értékű támogatásának kedvezményezettjei a 2022/2023-as tanévben (zárójelben a támogatás összege és az ösztöndíjasok száma):

  1. Eötvös Loránd Tudományegyetem (717 millió forint, 412 ösztöndíjas)
  2. Szegedi Tudományegyetem (471 millió forint, 319 ösztöndíjas)
  3. Debreceni Egyetem (407 millió forint, 241 ösztöndíjas)
  4. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (377 millió forint, 241 ösztöndíjas)
  5. Pécsi Tudományegyetem (350 millió forint, 184 ösztöndíjas)