veszély – Diplomátszerzek

Biztonságos internethasználat – így óvhatja meg gyermekét

Már az alsósok is aktívak az internethasználat terén

 

A fiatalok szabadidejük nagy részét az interneten töltik. Az otthoni beszélgetések során mégis sokkal jellemzőbb, hogy az iskolában történtekről faggatják őket szüleik, nem arról, hogy mit csinálnak, akár órákon át a neten. Ezt állapította meg egy friss országos kutatás.

A reprezentatív kutatás a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli megbízásából készült. A vizsgálatba Magyarországon élő szülőket vontak be, akiknek 7-18 éves gyerük vagy gyerekeik vannak.  

A felmérés azt vizsgálta, hogy a szülők mennyire vannak tisztában gyermekük online jelenlétével. Kiderült, hogy már a 7-12 évesek is aktívan használják a közösségi médiát, pedig egyes platformok szabályzata nem engedi a regisztrációt 13 éves kor alatt. Biztató viszont, hogy amennyiben a gyerekek káros tartalommal találkoznak, azt nagy eséllyel megosztják a szüleikkel.

 

Az elmúlt időben nőtt a 18+-os tartalmakkal, a csaló idegenekkel, valamint a kéretlen üzenetekkel való találkozások száma. (Fotó: 123rf)

 

Korai veszélyek

 

A természetesen online is elérhető felmérés szerint a gyerekek már egészen korán látnak nem nekik való tartalmat. Csaknem háromnegyedük már biztosan találkozott álhírekkel, felnőtt tartalommal, zsaroló vagy adathalász üzenettel, illetve magát a fiatalokkal nagyjából egykorúnak kiadó felnőttel az online térben. Az elmúlt két évben nőtt a 18+-os tartalmakkal, a csaló idegenekkel, valamint a kéretlen üzenetekkel való találkozások száma is. 

„Ahogy egyre terjed a közösségi oldalak és alkalmazások használata, és egyre többen élvezhetik ennek pozitív előnyeit, annak is nő az esélye, hogy a gyerekek már viszonylag kicsi korban találkozzanak számukra káros tartalmakkal. Mióta túl vagyunk a járványidőszakon és az élet visszaállt a normál kerékvágásba, a figyelem is kissé elterelődött a fiatalok online tevékenységéről. Noha ők idejük jelentős részét továbbra is az interneten töltik” – mondta Koren Balázs, a ProSuli szakmai vezetője.  

 

 Fokozott figyelem kell a biztonságos internethasználathoz

 

A tudatos médiafogyasztás jelentőségét és a gyerekek erre való felkészítését hangsúlyozták a szakértők a Biztonság az interneten – gyermek- és családvédelem című panelbeszélgetésen. A beszélgetést Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) évnyitó konferenciájának keretében rendezték meg. 

Rab Árpád jövőkutató, az NMHH elnöki tanácsadója kijelentette: felelőtlennek tartja azokat a szülőket, akik „annyival elhárítják a dolgot, hogy én úgysem értek hozzá”. Mint mondta, meg lehet tanulni a szűrőprogramok használatát, és le is lehet ülni a gyerekekkel játszani a számítógépen. A szülőknek mintát kell mutatniuk, hogy nem az eszköz használja az embert, hanem az ember használja az eszközt valamire – tette hozzá a szakértő. Rab Árpád szerint a technológia önmagában nem rossz, szükség is van rá, de növelni kell a tudatosságot az internethasználat során is.

Aczél Petra, az NMHH kutatásvezetője úgy fogalmazott: a családok tekintetében a média olyan mint egy „otthon, amelynek a kulcsa azonban nem a családtagoknál van”. A családoknak fel kell ismerniük azt is, hogy az internetezés már egyfajta „életmód”.

 

Naponta átlagosan három óra internethasználat

 

Az emberek átlagosan három órát töltenek naponta a világhálón, de ez nem fókuszált, hanem megosztott figyelem. Ha egyszerre két dologra figyelek, akkor 40 százalékkal csökken a figyelem – hívta fel rá a figyelmet Aczél Petra.

Arról is beszélt, hogy védeni kell a gyereket a káros tartalmaktól, és meg kell tanítani nekik, hogyan ismerjék fel, mi az igaz és mi a hamis. Ez nem egyszerű, mert a mai szülői nemzedéket nem készítették fel arra, hogy tudatos médiafogyasztást tanítson a gyerekeknek. Sokszor pedig a szülők maguk sem tudatos médiafogyasztók.

A jogsértő és kiskorúakra káros tartalmakról érkező bejelentéseket az MNHH-nál az Internet Hotline fogadja. Csalár Dorina, a jogsegélyszolgálat munkatársaként úgy látja: van mitől megvédeni a gyerekeket az interneten. A legtöbb bejelentés a káros tartalmakról egyébként a szülőktől érkezik – jegyezte meg.

A szakember bemutatta a hatóság új kampányát is, amely a videójátékokat játszó gyerekek szüleinek segít. Segít, hogy jobban értsék ezt a világot, és ne az előítéletek mentén, hanem átfogó kép ismeretében tudják támogatni gyermekeiket, kihasználva a játék nyújtotta lehetőségeket.

 

A Kézikönyv gamer gyerekekhez című MNHH-összeállítás hat rövid fejezetből áll, és magukhoz a játszó gyerekekhez ad útmutatót. (Fotó: 123rf)

 

Gamer a gyerek? Itt van hozzá a kulcs!

 

A Kézikönyv gamer gyerekekhez című MNHH-összeállítás hat rövid fejezetből áll, és nem egy játékhoz, hanem magukhoz a játszó gyerekekhez ad útmutatót. A biztonságos internethasználat módját elősegítő anyagot a GameStar szerkesztői és az NMHH Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ oktatói, akik közül többen maguk is játékosok.

„Olyan szülőt képzeltünk el olvasóként, aki még csak ismerkedik a játékok és játékosok világával, de hamar belemelegszik, és szeretné örömét is lelni ebben a kalandban.” Nekik foglalták össze, miért játszanak a gyerekek, és miért jobb, ha mi sem maradunk ki belőle. Mivel és mennyit is játszhatnak? Hogyan kerüljük el a költség-csapdákat? Mit kezdjünk az online bántással? Milyen szülői teendőnk lehet a streamerekkel? Egyszóval: hogy kezelhetjük ügyesebben a játszó gyerek beállításait, és juthatunk el vele biztonságban a legérdekesebb, közös pályákig. És persze, hogy mikor érdemes megnyomni a stop gombot…

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Az egyik legveszélyesebb közösségi felület: az Ask.fm

Hamar jött népszerűség

A lettországi székhelyű oldal 2010. július 16-án kezdte meg működését, és villámgyorsan hatalmas népszerűségre tett szert. 2013-án már 80 millió regisztrált felhasználója volt világszerte, elsősorban tinédzserek. Mára 215 millió regisztrált felhasználója van, és percenként 11 ezer kérdés kerül be a rendszerbe.

[kiemelt]Lényege, hogy névvel, de név nélkül is fel lehet tenni kérdéseket a felhasználóknak, akik azután sokszor észre sem veszik, hogy válaszaikkal akár magánéletük intim részleteibe is beavatják a kíváncsiskodókat.[/kiemelt]

Fotó: 123RF

A veszélyek

A tinik pedig általában nem olyasfajta kérdéseket tesznek fel névtelenül, mint, hogy „Milyen napod volt?”, hanem arra kíváncsiak, hogy kinek ki tetszik az iskolából, konkrétan egy adott csajhoz vagy pasihoz volt-e köze a felhasználónak, és sokszor tesznek fel szexuális jellegű kérdéseket is. Sok tini pedig felelőtlen módon olyan dolgokat árul el válaszaival, amit később egészen biztosan megbán. 2011 áprilisában ráadásul bevezették a videóválasz funkciót, ez lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy webkamerával rögzített videókkal válaszoljanak a kérdésekre. 

[kiemelt]Az oldalon nem csupán konkrét kérdéseket lehet feltenni, hanem tulajdonképpen kérdésnek álcázott névtelen üzeneteket is lehet küldeni.[/kiemelt]

Az ilyesmi sok esetben vezetett online zaklatáshoz, ami egészen odáig fajult, hogy néhány tinédzser öngyilkosságot követett el. Emiatt határolódott el többek között az oldaltól a The Sun, a Specsavers és a BT Group is.

Régebben még csak regisztrálni sem kellett ahhoz, hogy névtelenül kérdéseket tehessenek fel egymásnak a felhasználók, vagy kérdés címszó alatt üzeneteket küldjenek, és hogy végig tudják nézni a teljes adatlapját, azaz az összes válaszát. Kérdezni még ma is lehet névtelenül. Persze névvel is már az oldal kezdetétől kezdve csak ez a ritkább eset.

 

Ezt ne feledd!

Azt tanácsoljuk, ha használjátok is ezt az oldalt, nagyon felelősségteljesen tegyétek. Ne feledjétek: minden információ, ami egyszer a netre kikerül, az ott is marad. Ha pedig bármilyen gyalázkodó névtelen üzenetet kaptok, arra inkább ne is reagáljatok, egyszerűen töröljétek.

[kiemelt]Ha egy felhasználó negatív tapasztalatokat szerez az oldalon, például bántalmazás áldozata lesz, jelentheti a problémát az Ask.fm munkatársainak is.[/kiemelt]

Hogyan előzd meg, hogy eldurvoljon a házibulid?

Amire a legtöbben gondolnak

A legtöbben elsőre azt gondolják, hogy egy buli eldurvulása az elfogyasztott alkoholmennyiségen múlik. De a legendás buliknak mégsem az az ismérve, hogy mindenki úgy leitta magát, hogy nem emlékezett másnap semmire.

Fotó: 123RF

A következő, amire gondolhat az ember, az a meghívottak száma. Ebben már van valami, mert nyilván nagyobb kockázat, ha huszonöten partiznak, mint ha öten. Azonban sok ember is lehet együtt kulturáltan szórakozni, főleg, ha a társaság összeszokott, és tagjaik jól ismerik egymást.

 

A valódi veszélyforrás

Az igazi probléma viszont az, ha a házigazda nem figyel oda eléggé a vendéglista összeállítására, esetleg olyan embereket is meghív, akiket csak felületesebben ismer. Ez azért is veszélyes, mert ha néhány vendég egyáltalán nem ismer egy már korábban összeszokott brigádot, akkor lehet, hogy a házigazda tudta nélkül megadja a címet néhány ismerősének, hogy jöjjenek ők is.

[kiemelt]Pontosan ez az a pont, amikor a házigazda kezéből kicsúszik az irányítás.[/kiemelt]

Ha már egyvalaki megteszi, hogy hívatlanokat invitál a buliba, akkor más is meg fogja tenni, és az eredeti szervező egyszer csak azon kapja magát, hogy tele van a háza idegenekkel.

Idegenként pedig sajnos sokan megengednek magukat olyan cselekedeteket, amiket amúgy egy ismerős házában nem tennének meg: poénból leöntik a falat vörösborral, szándékosan összetörnek ezt-azt a berendezésben, vagy szétdobálják a hűtőben talált tojást.

 

Erre ügyelj!

Tehát, ha bevállalod, hogy házibulit tartasz, arra ügyelj elsősorban, hogy olyan emberek hívj csak meg, akikben feltétlenül megbízol, és tudod, hogy semmiképp sem fogják a tudtodon kívül növelni a vendéglistát!