Világszínvonalú robotsebészet a Debreceni Egyetemen

Világszínvonalú robotsebészet a Debreceni Egyetemen

Megérkezett a Da Vinci robotasszisztált sebészeti rendszer a Debreceni Egyetem Klinikai Központjába. A 21. századi csúcstechnológiát elsősorban az általános sebészeti, az urológiai, a nőgyógyászati, valamint a fül-orr-gégészeti műtéteknél alkalmazzák. Használatával, a precíz és biztonságos műtéti technikáknak köszönhetően kisebb a szövődmények kialakulásának kockázata és rövidebb a gyógyulási idő. A több mint egymilliárd forintos robotsebészti beruházást kedden adták át az intézményben.

– A robotasszisztált sebészeti rendszer beszerzésével intézményünk fejlesztési tevékenysége egy újabb mérföldkő-jelentőségű állomásához érkezett. A robotsebészeti program bevezetésének különös jelentőségét az adja, hogy a technológia a Klinikai Központban négy szakma számára jelent új dimenziót, ugyanis az általános sebészeti műtétek mellett az urológiai, a nőgyógyászati és a fül-orr-gégészeti beavatkozásokat is szolgálni fogja – emelte ki köszöntőjében Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke az ünnepségen.

Forrás: Debreceni Egyetem

Az 1,3 milliárd forint értékű Da Vinci robotsebészeti eszköz a Debreceni Egyetem oktatásfejlesztési RRF pályázatának eredményeként került az intézménybe. A beruházás megvalósulásához a Klinikai Központ a pályázati forrást kiegészítve, 200 millió forinttal járult hozzá.

Forrás: Debreceni Egyetem

– A program elsősorban a gyakorlatorientált képzést hivatott szolgálni, de emellett természetesen lehetővé teszi a betegek világszínvonalú ellátását is. Az elmúlt időszak fejlesztéseit látva megnyugvással állapíthatom meg, hogy az egyetemi vezetés a kuratóriummal karöltve jó gazdája a debreceni felsőoktatásnak, egyetemünk nemzetközi megítélése töretlenül javul – hangsúlyozta beszédében Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

Papp László polgármester pedig úgy fogalmazott: Debrecenbe megérkezett a jövő.

Forrás: Debreceni Egyetem

– A Debreceni Egyetem szakemberei a 21. század csúcstechnológiáját alkalmazhatják a betegellátásban. Természetesen ehhez szükséges az a széleskörű tapasztalat és naprakész tudás, amely az itt dolgozóknak köszönhetően garantálja a betegellátás magas minőségét. A mostani fejlesztésnek köszönhetően számos debreceni polgár kap új esélyt az egészséges élethez – tette hozzá Papp László, Debrecen polgármestere.

A szimulációs szoftver az egyszerű feladatok gyakorlása mellett komplett műtétek virtuális elvégzésére is lehetőséget ad, mind a graduális, mind a posztgraduális képzésben résztvevők számára vonzó gyakorlati lehetőséget biztosít. Emellett élő műtéti közvetítésekre is alkalmas, ezzel tovább segítheti a magas szintű képzést.

Forrás: Debreceni Egyetem

– A robotasszisztált technológia beszerzése a Debreceni Egyetem mindenkori történetének talán legjelentősebb technológiai előrelépése. A robotsebészet egy olyan fejlődési lehetőséget jelent, amelyből az intézmény nem teheti meg, hogy kimarad – jelentette ki Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

Forrás: Debreceni Egyetem

Az operáló orvos a sebészi konzolban ül, innen irányítja a négy robotkart, melyek a kamerát és a műszereket tartják, miközben nagyfelbontású háromdimenziós képen látja az operálandó területet.

Forrás: Debreceni Egyetem

– Rendkívül precíz és biztonságos műtéti technikát biztosít a sebésznek. Ezáltal a betegeknél kevesebb a műtét alatt a vérveszteség, kisebb a szövődmények kialakulásának esélye, a beavatkozást követően rövidebb a kórházi ápolási idő, gyorsabb a felépülés – ismertette Tóth Dezső, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinika igazgatója, a Robotsebészeti Központ vezetője.

Forrás: Debreceni Egyetem

A kedden ünnepélyesen átadott rendszert már egy hónapja használják a Debreceni Egyetemen. Az első robotasszisztált műtétet – egy epehólyag eltávolító beavatkozást ­– áprilisában végezték el a Sebészeti Klinikán.

Forrás: Debreceni Egyetem

Ez is érdekelhet