A zöld innováción alapuló fenntartható jövőtervezés, annak gazdasági és társadalmi vonatkozásai álltak a Miskolc Campus Fórum Green & Smart üzleti konferencia és szimpózium középpontjában, amelyet GREENNOVATION címmel rendeztek meg a Miskolci Egyetemen május 9-én. A mértékadó szakemberek részvételével megtartott találkozó tematikájához kapcsolódva bejelentették a Miskolci Egyetem Innovációs Platformjának megalapítását is.
„A Miskolc Campus Forum Green & Smart konferencia küldetése, hogy az egyetemi tudásközpontot, a kutatókat, oktatókat és hallgatókat összekapcsolja a gazdaság élet résztvevőivel, platformot biztosítson a vitáknak és a tapasztalatcserének. Az egyetem ennek köszönhetően még jobban láthatóbbá és elismertebbé válik az üzleti világban” – fogalmazott a rendezvény legfőbb céljára utalva Dr. Marie-Theres Thiell, a találkozót életre hívó Universitas Miskolcinensis Alapítvány kurátora. Elmondta: az első, 2023-as fórum sikere után döntött úgy az egyetem vezetése, hogy az üzleti és akadémiai találkozót évente visszatérő eseménnyé teszik.
A Miskolc Campus Forum Green & Smart középpontjában idén a zöld innováció állt. Az üzleti és a tudományos élet közötti együttműködés fontosságát, az e területen elérhető sikereket, valamint a zöld innováció európai dimenzióját igyekeztek hangsúlyozni a vitaindító előadások és a panelbeszélgetések.
A Miskolci Egyetem élvonalbeli kutatások helyszíne
A Miskolci Egyetem rektora, Prof. Dr. Horváth Zita a fórumon tartott köszöntőjében arról beszélt, elengedhetetlen, hogy egy oktatási-kutatási intézmény befolyásolja, alakítsa a fenntartható jövőt. A Miskolci Egyetem hosszú távú hagyományai teszik lehetővé, hogy a régió innovációs és tudásközpontjaként szolgálja a környezetét. A rektor felhívta rá a figyelmet, hogy az egyetem élvonalbeli kutatások helyszíne, amelyek olyan új technológiák, módszerek és megoldások kifejlesztéséhez vezetnek, amelyek elősegítik a fenntarthatóságot a különböző szakterületeken.

A Miskolci Egyetem rektora, Prof. Dr. Horváth Zita
Az egész világot érintő klímaváltozás elleni küzdelmet hangsúlyozta előadásában Jason Chen, a CATL európai működéséért felelős ügyvezető igazgatója is, aki úgy fogalmazott: „A globális fenntartható fejlődéshez való hozzájárulásunk mindig elválaszthatatlan volt vállalati filozófiánktól.”
Focus on Economy and GREENNOVATION panelbeszélgetés
A Fókuszban a gazdaság és a zöld innováció című panelbeszélgetésen Magyarország gazdaságfejlesztési stratégiájának környezetbarát elemeiről Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár beszélt. A körforgásos gazdaság magyarországi céljairól Pethő Zsolt, a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója szólt, míg a befektetési elképzelésekben megjelenő zöld innovációt Almási Martina, a Nemzeti Befektetési Ügynökség Befektetésösztönzési Igazgatóságának igazgatója világította meg. Az országok zöld innovációs törekvéseiben az azonosságokra és különbségekre két nemzetközi cég magyarországi vezetője, Bőhm József, a KOSTAL Global Business Services Center globális fenntarthatósági vezetője és Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgatója mondott példákat.

Focus on Economy and GREENNOVATION panelbeszélgetés
Az üzleti fórum pódiumbeszélgetését levezető Dr. Marie-Theres Thiell kiemelte, hogy az egyetem a fenntarthatóságot minden tudományágban beépítette a tantervekbe, hogy a hallgatókat a környezeti, társadalmi és gazdasági kihívások kezeléséhez szükséges ismeretekkel, készségekkel és értékekkel ruházza fel. A technológiaátadás elősegítésével, a projektek inkubálásával és az ipari partnereivel való együttműködéssel az egyetem hozzájárult a zöld iparágak növekedéséhez és a fenntarthatóbb gazdaságra való áttéréshez.
A bányászat, a megújuló energiák, a kritikus nyersanyagok és az erőforrás-gazdálkodás fontos oktatási és kutatási terület a Miskolci Egyetemen. Kiemelt téma volt a Miskolc Campus Forum Green&Smart második panelbeszélgetésén is. A kritikus nyersanyagoknak a zöld átmenetben betöltött szerepéről és a jó gyakorlatokról Krzysztof Kubacki, az EIT Raw Materials üzletfejlesztési igazgatója beszélt bevezető előadásában.
Focus on European GREENNOVATION panelbeszélgetés
Az ezt követő beszélgetésen a bányászat, a geotermikus energia és a zöld átmenet kapcsolatát Dr. Falus György, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának főosztályvezetője elemezte. A kérdésre, hogy milyen lehetőségek vannak a partnerségekre és a tudáscserére a tudományos élet, az ipar és a kormányzat között, Dr. Raisz Anikó, környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár tartott előadást. Szlovákia nyersanyagstratégiai terveiről Prof. Dr. Michal Cehlar, a Kassai Műszaki Egyetem dékánja beszélt.
A fenntarthatóság elérésének kihívásai jelentősek, de az egyetemnek nagy lehetősége van arra, hogy pozitív változásokat indítson el, és hozzájáruljon egy rugalmasabb, igazságosabb és fenntarthatóbb világ építéséhez. A Miskolci Egyetem Innovációs Platformja ennek a célnak az elérésében szeretne közreműködni – jelentette be a fórum zárásakor a platform megalapítását Prof. Dr. Horváth Zita rektor.

Focus on European GREENNOVATION panelbeszélgetés
A Miskolc Campus Fórum díjai
A rendezvényen idén is elismeréseket adtak át az észak-magyarországi régióban a fenntartható gazdasági, társadalmi, üzleti innováció területén élen járóknak. A Miskolc Campus Fórum Green and Smart GREENNOVATION arany díját a Linde Gáz Magyarország Zrt., az ezüstöt a Szinva Net Informatikai Zrt., míg a bronzot az Aggteleki Nemzeti Park területén működő Trízsi Ízek Szociális Szövetkezetnek ítélték oda.