Az UNIside és a Szakmát Szerzek csapataként elindítottuk számotokra egy rendszeres iskolalátogatási programot, amely során diákokat szólítunk meg tartalmainkkal, és megkérdezünk titeket az oktatást érintő tájékozódási szokásaitokról, mert szeretnénk többet tudni rólatok. Ezúton olvashatjátok „magatokról” a legérdekesebb megállapításokat.
Első alkalommal a Gádor Utcai Általános Iskolában jártunk. Itt a 7. osztályosoknak mutattuk be szakmai munkatervünket. Ezt egészítettük ki az Országos Önbizalomnövelde Programmal, amelyet Komócsin Laura, a Business Coach Kft. ügyvezetője álmodott meg. A program célja, hogy az elkövetkező három évben Magyarország lakosságának önbizalomszintje is elérje a nemzetközi átlagot.
Miután Önbizalom nagykövetek lettünk, összekapcsoltuk egymással a két programot, hogy még hatékonyabban segíthessünk nektek.
Iskolalátogatásaink során a veletek folytatott beszélgetéseinkből kiderült, hogy kevés az olyan oktatási ügyekkel foglalkozó kiadvány vagy portál, amely képes a diákok és a szülők komplex tájékozódási igényét kielégíteni. Elmondásaitok alapján leginkább személyesen keresitek az eligazodási lehetőségeket, egymástól vagy idősebb társaitoktól szeretnétek információkat kapni.
Részletesen elmondtátok, hogy mely témák és megjelenítési formák ideálisak számotokra, és mi az, ami segíthet titeket a pályaválasztásban. Többen jeleztétek, hogy leginkább a szülői minta, javaslat meghatározó, de szívesen veszitek a pedagógusok által nyújtott segítséget is.

Az iskolalátogatás során pontosan kiderült, milyen igényei vannak a diákoknak. (Fotó: UNIside)
Beszélgetéseinkből egyértelműen következik, hogy szükség van mind a személyes, mind az online területen történő megjelenésre. Elsődleges tájékozódási pontnak a saját szüleiteket és a középiskolák weboldalait jelöltétek meg a témában.
A honlapon való eligazodás során nagyon fontosnak tartjátok a kereső használatának lehetőségét, a könnyű orientáció, a kép-szöveg megfelelő arányát és az egyszerűséget, valamint a letisztultságot.
Összességében megállapítható, hogy a személyes találkozást örömmel fogadtátok, könnyen sikerült megteremteni a beszélgetéshez szükséges jó hangulatot.
[kiemelt] A fentieken mellett, szeretnénk segíteni a felmerülő kérdésekben a középfokú és felsőfokú oktatási intézményválasztás előtt álló fiataloknak, illetve szüleiknek. Külföldi és belföldi ösztöndíj lehetőségek, diákmunkák, iskolai és a saját rangsorok ismertetésén túl nemzetközi egyetemi rangsorokról szóló beszámolók is színesítik a fiatalok véleményére is határozottan építő portálunkat. [/kiemelt]
Ehhez az UNIside csapata rendszeresen végez fókuszcsoportos és kérdőíves felméréseket középiskolás diákokkal és egyetemi hallgatókkal is.

A diákok mind nagyon készségesek voltak a látogazás során. (Fotó: 123RF)
Hallgatóinknak, az UNI, és a www.mateking.hu közös szervezésében az Így tanultok ti kutatással szeretnénk segíteni abban, hogy könnyebben és hamarabb megtanuljanak tanulni, mások tapasztalataira, jó gyakorlataira építeni.
Célunk, hogy megtaláld a helyed, jó karrierutat válassz, és elsajátítsd, hogyan lehet sikeres középiskolás diákká, majd egyetemistává/főiskolássá válni.
Ha van felsőoktatásban tanuló testvéred vagy esetleg téged is érdekel a kutatás eredménye, megtalálhatod a most megjelnt UNI in&out 2023 Nyár című kiadványban, melyet honlapunkon: az uniside.hu oldalán keresztül is meg lehet vásárolni.
Ha örülnétek a ti iskolátokban egy ilyen látogatásnak, akkor kérlek jelezzétek az igényeteket akár kommentben, akár az alábbi e-mail címen:
Továbbá nézzétek meg weboldalainkat: www.uniside.hu és www.szakmatszerzek.hu.