Rekordot döntött az idei OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj: több mint háromszáz nevezés érkezett a versenyre, amely harmadik alkalommal is a legkreatívabb pedagógiai ötleteket és módszereket jutalmazta. Az összesen húszmillió forint összdíjazású pályázaton olyan fejlesztések kaptak elismerést, amelyek nemcsak a tanulás hatékonyságát növelik, hanem a 21. századi kompetenciák elsajátítását is segítik. A nagydíjat idén a KórházSuli Alapítvány programja nyerte el, amely a tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek tanulását és közösségi beilleszkedését támogatja.
Az ünnepélyes díjátadón Erdei Tamás, az OTP Bank Igazgatóságának alelnöke és Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is köszöntötte a résztvevőket.
Az Oktatási Innovációs Díj célkitűzése
A díjra idén rekordszámú, több mint 300 nevezés érkezett. Az immár harmadik alkalommal meghirdetett verseny célja, hogy felkutassa és bemutassa azokat az oktatási módszereket, eszközöket és tananyagokat, amelyek növelik a tanulás és tanítás hatékonyságát, valamint elősegítik a 21. századi kompetenciák fejlesztését.

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke (Fotó: OTP Fáy Alapítvány)
Csejtei Ildikó, az OTP Fáy Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy a pályázatot idén is a rendkívüli területi sokszínűség jellemezte: nemcsak Magyarország szinte minden vármegyéjéből, hanem a határon túlról is érkeztek nevezések. Hozzátette, hogy a pedagógusok mellett alapítványok és vállalkozások is beküldték ötleteiket, amelyek közül sok a mentális egészségre és a hátrányos helyzetű tanulók fejlesztésére fókuszált. Mint kiemelte: „Ahogy korábban, úgy most is nagy hangsúlyt kaptak a digitális készségek, a tanulási és tanítási módszerek modernizációja, valamint a fenntarthatóság is.”
Az OTP Fáy András Alapítvány
Az OTP Fáy András Alapítvány küldetése, hogy a fiatalokat segítse a jövőtudatos gondolkodás kialakításában – különös hangsúlyt fektetve a pénzügyi ismeretek és kompetenciák fejlesztésére. Az alapítvány képzései túlmutatnak a pénzügyi alapismereteken: a pályaorientáció, a fenntarthatóság, valamint a sikeres élethez szükséges szoft készségek területén is kínálnak innovatív, élményalapú tréningeket általános és középiskolás diákoknak.
2021 óta az alapítvány felnőttképzési intézményként is működik, így már a szakképzésben tanulók és egyetemisták számára is elérhetők az e-learning programjai, amelyek pénzügyi, gazdasági, vállalkozói és menedzsment tudást adnak át. Ezek a kurzusok több hazai felsőoktatási intézményben is tantervbe épített vagy kritériumtárgyként jelennek meg, támogatva a hallgatók gyakorlatorientált felkészülését a munkaerőpiacra.

Erdei Tamás, az OTP Bank Igazgatóságának alelnöke (Fotó: OTP Fáy Alapítvány)
Az alapítvány évente mintegy 70 000 diákot ér el ingyenes, szemléletformáló képzéseivel. Ezek a programok az élményalapú, interaktív oktatás elveire épülnek, és mind jelenléti tréning, mind digitális formában elérhetők. A tanulók így játékos, gyakorlati helyzeteken keresztül sajátíthatják el a tudatos pénzügyi döntéshozatal, a csapatmunka és az önfejlesztés alapjait.
Az OTP Fáy Alapítvány két modern, high-tech Oktatási és Innovációs Központot is működtet Budapesten és Nyíregyházán, ahol a legújabb digitális eszközök támogatják az oktatási folyamatokat. Programjai és oktatási megoldásai több hazai és nemzetközi díjat is elnyertek az elmúlt években, elismerve az alapítvány úttörő szerepét a pénzügyi edukációban.
Az alapítvány működését az OTP Bank hozta létre és támogatja, amely több mint három évtizede elkötelezett a pénzügyi tudatosság és a társadalmi felelősségvállalás fejlesztése mellett. Az OTP Fáy András Alapítvány ma már nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is a pénzügyi edukáció egyik meghatározó szereplője.
Az értékelés és díjazás
Az OTP Fáy Innovációs Díj arany-, ezüst- és bronzfokozattal, valamint a nagydíjjal járó pénzjutalommal is járt, amely kategóriánként nettó három-, kettő-, illetve egymillió forintot, a nagydíj esetében pedig ötmillió forintot jelentett. A díjazottak az elismerés mellett szabadalmi, jogi, pénzügyi-befektetési és PR-kommunikációs támogatásban is részesülnek, hogy innovációikat még hatékonyabban fejleszthessék tovább.
A díjak odaítéléséről öttagú szakmai zsűri döntött. A testület tagjai között volt Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa; Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgatója; Csejtei Ildikó, az OTP Fáy Alapítvány ügyvezetője; Érdi Péter, számítógépes agykutató, a michigani Kalamazoo College professzora; valamint Polgár Judit, nyolcszoros sakkolimpikon, minden idők legeredményesebb női sakkozója.

Polgár Judit, nyolcszoros sakkolimpikon (Fotó: OTP Fáy Alapítvány)
A díjazottak és projektjeik
Általános iskola alsó tagozat
A zsűri az általános iskola alsó tagozat kategóriájában arany fokozattal ismerte el Dr. Stephens-Sarlós Erzsébet, a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának egyetemi adjunktusa által kidolgozott Mozgásban a siker – Játékos szenzomotoros tréninget.
Az ezüst fokozatot a SPIRIBUUU Kft. pszichológusai érdemelték ki az osztálytermi viselkedés hatékony szabályozását és az indulatkezelés tanítását támogató programjukért.
A bronz díjat Fábián Ildikó, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium, Technikum és Kollégium pedagógusa kapta a Kék Könyv című fejlesztéséért, amely vizuális, szaglási, tapintási és hangalapú elemek segítségével segíti az autizmus spektrumzavarral élő gyermekeket a fogorvosi vizsgálatokra való felkészülésben.
Általános iskola felső tagozat
Az általános iskola felső tagozat kategóriájában az arany minősítést – és egyben a pályázat nagydíját – a KórházSuli Alapítvány programja nyerte el, amely a tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek tanulását és közösségi beilleszkedését segíti elő.
Az ezüst fokozatot a Pro Gemmo Alapítvány AR-rel kiegészített öko makettháza kapta.
A bronz díjat az Edu&Fun Digitális Élményközpont érdemelte ki.

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa (Fotó: OTP Fáy Alapítvány)
Középiskola
A középiskolai kategóriában az arany fokozatot A 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány E-tanoda x Romoji: Barátság, Tudás, Jövő programja nyerte el.
Az ezüst díjat Pappné Takács Krisztina, az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium digitális kultúra tanára kapta Kódkaland című fejlesztéséért.
A bronz fokozatban Tóth Kristóf, az ELTE TTK Fizikai és Csillagászati Intézet mestertanára és a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium tanára részesült a Diákközpontú modern fizika az iskolában: bevezetés a kvantumszámításokba című programjáért.
Különdíj
A zsűri különdíjat is odaítélt Lehr-Juhász Mónikának, a dusnoki és fajszi általános iskolák pedagógusának, aki olyan programot dolgozott ki, amely a középiskolások figyelem- és koncentrációzavarát enyhíti, valamint a motiválatlanságot segíti leküzdeni a fiatalok által kedvelt platformok és formátumok felhasználásával.
——
A kiemelt kép forrása: OTP Fáy Alapítvány.