jövőkép – Diplomátszerzek

Bács Zoltán: sokat elértünk, de van még hova fejlődni

Bács Zoltán mindennapjainak 38 éve része a debreceni felsőoktatás. 1988-ban kezdte meg tanulmányait a Debreceni Agrártudományi Egyetem agrármérnöki szakán, vállalatgazdasági szakirányon, majd 1993-tól már PhD-hallgatóként csatlakozott a DATE éppen alakuló Számviteli és Pénzügyi Tanszék csapatához, majd megjárva a ranglétra fokait egyetemi tanársegédi, adjunktusi és docensi éveket követően 2017-ben lett egyetemi tanár. Oktatói pályájának 1994 óta minden héten elmaradhatatlan része a számvitel oktatása kezdetben szeminárium, később előadás formájában, amelyet a mai napig megtart a hallgatóknak. A számvitelhez, a pénzügyhöz és magához az oktatói léthez fűződő kapcsolatában is fontos szerepet játszott Kozma András professzor és Kosztolányi Lászlóné docens mentorálása.

„Kozma professzor úrtól és Kosztolányiné tanárnőtől tanultam meg annak a szakmának, a számvitelnek és a pénzügynek az alapjait az egyetemen, ami aztán meghatározó lett az életemben, mind az oktatás és a tudomány, mind a gazdasági élet és a megélhetés területén. Kozma professzor ráadásul a végzés után hónapokon keresztül győzködött, hogy vágjak bele az akkor újonnan induló PhD-képzésbe, amit nem volt könnyű elfogadni, mivel már egyetemista éveim végén is dolgoztam, hogy a már fiatal családapaként – feleséggel, kis gyerekkel, hitellel terhelve – tudjak valamennyire haladni. Így kellett arról dönteni, hogy az akkori fizetésem nagyjából egy harmadát jelentő PhD-ösztöndíjra cseréljem a fizetést tanulmányokkal, új életpályával. A feleségem bírt rá végül, hogy ne a napi problémákat vegyem előre, hanem döntsek úgy, ahogy valójában szeretnék, és a hosszú távú egyetemi életpályát válasszam. Kozma professzornak mindig hálás leszek a kitartó győzködésért és a későbbi támogatásért is. Így lehettem az Agrártudományi Egyetem, aztán a Debreceni Egyetem polgára, oktatója, és járhattam végig az egyetemi utat évtizedeken keresztül. Az oktatás az alapja az egyetemi létemnek, ezért ezt semmilyen feladat és beosztás mellett nem hagytam abba, ez alapfeltétel volt mindig abban, hogy bármi mást is elvállaljak. A hallgatókkal való napi, heti kapcsolat felfrissíti és némileg fiatalabban is tartja az embert lelkében biztosan” – idézte fel a kezdeti éveket Bács Zoltán.

Az oktatói tevékenység mellett a kezdetektől szívügye a hallgatói élet. Hallgatóként részt vett a rendszerváltásban és azt követően a hallgatói érdekképviselet átformálásában is, de a politika közvetlenül sosem érdekelte. 1996-ban az akkor még különálló egyetemek (Debreceni Agrártudományi Egyetem, Debreceni Orvostudományi Egyetem, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Ybl Miklós Műszaki Főiskola, Tanítóképző Főiskola, a hajdúböszörményi Főiskola) hallgatói önkormányzatai segítségével és gazdasági tapasztalatait használva közösen hozták létre a Hajdúsági Hallgatói Önkormányzatok Kulturális Egyesületet, amelynek szervezésében egy intézményeken átívelő összefogás nyomán, pályázati forrásból, a KLTE gesztorságával felújították és hallgatói kulturális központtá alakították a korábban szovjet laktanyaként használt Kassai úti Campuson a Lovarda épületét.

„Ez a hallgatói összefogás az egységes universitas megalakulásának előszobája volt. Az integrációs előkészületek évekig folytak az Universitas Egyesülés kereteiben az akkori intézményvezetők részvételével, de ahogy lenni szokott, a hallgatóknak nem volt annyi egyeztetni valójuk, nem volt annyi érdekütközésük, sőt, a semmiből kellett valamit létrehozni, így hamar ment a közös platform megalapítása. Tulajdonképpen az egyesület, sőt akkor még minden egyetemi HÖK-höz tartozóan egy-egy egyesület megalapítása annak érdekében történt, hogy adószámmal rendelkező szervezetekként hivatalosan és szabályosan tudjanak működni a rendszerváltás utáni évtizedben. Az egyetemen belül szinte lehetetlen volt az államháztartás keretei között megszervezni egy-egy hallgatói rendezvényt, de igény már akkor is nagy volt rá. Az 1998-as tokaji és az 1999-es hajdúszoboszlói EFOTT is egyesületi rendezés volt, bár 1998-ban a HAHA és a többi egyesület már megalapította a Debreceni Campus Kft-t ami később, 2002-ben – akkor még kormányzati engedéllyel – egyetemi tulajdonú Kht. lett. Ennek 2004-ig az ügyvezetője is voltam, de lemondtam, mivel tanszékvezető lettem a Számviteli és Pénzügyi Tanszéken. Később a Kht. forma kivezetése után a cég Nonprofit Közhasznú társaság lett, amit az állam 2007-ben elvett az egyetemtől, majd eladás útján 2010-ben visszaadta. Szóval azok az előzmények máig is hatással vannak az egyetem egészére” – ismertette a professzor.

A már egyesült Debreceni Egyetem vezetésébe 2007-ben került be Bács Zoltán, amikor Nagy János professzortól lehetőséget kapott arra, hogy az agrárcentrum stratégiai elnökhelyetteseként képviselje a centrumelnököt, aki akkoriban kormányzati megbízása révén sokat volt távol az intézménytől. Ez a tapasztalat alapozta meg a későbbi vezetői tevékenységét.

„Akkor, 38 évesen nagyon meglepett és megtisztelt, hogy Nagy János centrumelnök úr megbízott bennem, és stratégai centrumelnök helyettesként számított rám. Mivel ő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatótanácsának elnökeként sok időt volt távol, nagyon sok egyetemi ügyben kellett részt vennem az Agrárcentrumot képviselve, és az időszak igazán jó iskola volt a hallgatói oldal után az egyetemi vezetői oldal és a debreceni összefüggésrendszer további megismerésében is. Persze a korábbi országos kapcsolatok sem maradtak el, sőt fejlődtek és mélyültek bármelyik kormányzati ciklusra is tekintünk az elmúlt 30 évben” – mutatott rá Bács Zoltán.

Jelentős mérföldkövet és új kihívást jelentett a 2011-es esztendő, amikor Fábián István rektor mellett lett gazdasági főigazgató.

„Nehéz időszak volt, mivel az állam az akkori új kormánnyal és az új államháztartási törvénnyel nem könnyítette meg az egyetemek működését, sőt komoly elvonások is történtek abban az időszakban. Szilvássy Zoltán rektori éveinek első évében (2013) közösen alakítottuk azt a munkamegosztást és gazdálkodási, egyetemvezetési rendszert, amely azóta, közel másfél évtizede működik. Ez megosztja a feladatot és a felelősséget a rektor és a gazdasági vezető között, vagyis valójában ekkortól kezdtük el lerakni a később Kancellária néven működő Gazdasági Főigazgatóság működésének és gazdálkodásának alapjait” – ismertette az egyetemi vezető.

A 2014-es esztendő alapvető változást hozott az állami törvényi szabályozásban a kancellári rendszer bevezetésével. A meghallgatásokon és az egyeztetéseken sikerült azt elérni, hogy Bács Zoltán folytathassa azt a munkát, amit korábban megkezdett, így gazdasági főigazgatóból kancellár maradhatott, ami nem sok egyetemen fordult elő akkoriban. Az intézmény fejlődése ezután is töretlen volt.

„A Debreceni Egyetemen létrehozott modell sikerének talán az lehet a titka, hogy mi magunktól alakítottuk ki a munkamegosztást a vezetésben, és hosszabb időn keresztül tudtunk vinni egy startégiát; az egyetem egyre inkább kialakuló gazdasági stabilitása pedig olyan nyugalmat hozott, ami engedte, hogy mindenki a munkára koncentráljon. Persze a jövedelmek nagyon szoros korrelációban voltak az állami költségvetéssel, a működés szabályai az államháztartással, de szerencsére a gazdasági konjunktúra kívül is érzékelhető volt abban az időben, nem voltak a korábbihoz hasonló elvonások és nagyüzemben valósultak meg a pályázatok is. Aki akart, azok közül sokan tudtak plusz munkát végezni, és az által plusz jövedelemhez is jutni. Nagyon nagy lépést jelentett a korábban kényszerből, vagy egyéb megfontolások alapján kiszervezett szolgáltatások következetes visszaszervezése, a szolgáltató cégek egyetemi tulajdonba vonása, ami alapvetően meghatározta a külső körülményektől való függetlenedést és a gazdaságosabb működés megvalósítását” – fejtette ki Bács Zoltán.

A kancellári rendszer bevezetése után a 2021-es modellváltás volt az intézmény gazdasági átalakulásának következő meghatározó lépcsőfoka. A fenntartó alapítvány belépése és az intézmény gazdálkodásának átalakítása egészen új dimenziókat nyitott meg az egyetem előtt.

„Az államháztartáson kívüli működésért 20 évet küzdött a mindenkori vezetés, miközben az MTA már 2006-ban megkapta működési vagyonát. 2009-ben már majdnem sikerült egy megoldás, de aztán a 2011-es új államháztartási törvény a startvonalra sorolt vissza bennünket. Ugyanebben az évben az Európai Bizottság is jelezte a magyar kormányzatnak, hogy az egyetemek versenyképessége nem képzelhető el abban a szabályrendszerben. Újabb 10 év után lehetőség nyílt arra, hogy az egyéves állami költségvetéshez, négyéves választási ciklushoz igazodó és így hosszú távú stratégiát lehetővé nem tevő rendszert elhagyjuk. Ez gyakori modell Európában és a világban is. Nálunk olyan elemek is belekerültek, amivel sokan nem értettek egyet, de nem alapvető modellhiba, hanem szabályozási probléma. Bízunk benne, hogy ha ennek meglesz a jövőbeni megoldása, akkor a mi terveink is valóra válhatnak, és tovább tudjuk vinni az évtizedre szóló fejlődési stratégiát. Évek óta beszélünk róla, hogy az egyetem negyedik lába az oktatás, kutatás és betegellátás mellett az innováció, a vállalati kapcsolatok és a saját tudományos-technológiai Science Parkunk fejlesztése. Ehhez szükség van az autonómiára, amelyben most a független szakértői vizsgálat szerint is Európa élmezőnyébe tartozunk a pénzügyi, a szervezeti és a munkáltatói autonómia terén is” – vélekedett az egyetemi vezető.

Bács Zoltán a pályázatában is leírta, hogy egy új, menedzserszemléletű vezetést képzel el, amelyben kiemelt szerep jut az oktatási elnöknek és a kutatási elnöknek is.

„A munka megosztása miatt és a területek élén állók fontosságának megítélése miatt lényeges, hogy a klasszikus egyetemi munka két kiemelt területét elnökök irányítsák, ahogy a betegellátást is egy elnök, a Klinikai Központ elnöke irányítja. Nagyon sok feladat van mindegyik téren, ezt egy kézből nem lehet elvégezni, éppen elég koordinálni. A koordinációhoz és a stratégia alakításához, végrehajtásához a rektori szerep kell, a rektort helyettesítő általános helyettes, és a horizontálisan tevékenykedő rektorhelyettesek, akik a nemzetközi és az ágazatfejlesztési téren tesznek hozzá a csapatmunkához. A Debreceni Egyetem mérete, szerteágazó tevékenysége és összetettsége indokolja azt, hogy ilyen vezetési struktúrában dolgozzunk. Az egyetemek nagy részénél nincs szükség ilyen tagoltságra, de nálunk ez már szinte követelmény, ha hatékonyan akarunk haladni. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ez csak akkor fog működni, ha a szereplők komoly, bizalomra épülő együttműködésben dolgoznak megfelelő koordináció mellett. A kiemelt ágazatok terén és a küldetésnyilatkozatban is marad az egészségipar, benne minden érintett területtel és marad a műszaki, informatikai vonal is. Az egészségipar terén meg kell említeni, hogy a 2017-ben indult Felsőoktatás-Ipar együttműködésnek komoly eredményei kezdenek látszani az egyetem Science Parkjában. A kutatási irányok és az egyedülálló infrastruktúrák összefogásával olyan Egészségipari Innovációs Ökoszisztéma jön létre, ami párját ritkítja világszinten is. Sok éven át volt téma a debreceni oltóanyaggyár építése, de valójában az a projekt néhány évnyi előkészítés, építészeti és technológiai tervezés, kutatás-fejlesztés és építési elemek megvalósítása után már más célszintet kapott, miután az egyetem csak részben kapta meg az ahhoz szükséges finanszírozást, annak is az utolsó részletét még 2022-ben. A projektszerződés hosszadalmas, másfél éves egyeztetést követően módosításra került az állammal, és ma már nem gyárról beszélünk, hanem egy minden elemében az egyetemi tevékenységet, oktatást, kutatást, tanüzemi működést szolgáló Innovációs Ökoszisztéma fejlesztése a cél csökkentett programmal és csökkentett, a már megvalósult beruházási elemeket is magában foglaló korábbi finanszírozással (és a további finanszírozás elvetésével). Ez a hazai oltóanyaggyártást is megalapozó gyógyszeripari innovációs ökoszisztéma mint tudáscentrum létrehozását és fejlesztését szolgálja, melynek elemei: az elkészült Gyógyszerésztudományi Kar oktatási és laborépület; az építészetileg elkészült szilárd formátumú gyógyszerek (tabletta, kapszula) gyártására is alkalmas, gyakorlati képzést lehetővé tevő középüzem; az elkészült, baktériumokkal és vírusokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztésre, valamint középüzemi gyártásra is alkalmas, gyakorlati képzést lehetővé tevő labor és középüzem (Pilot Labor); a hazai oltóanyag-előállítás kutatás-fejlesztési és gyártástechnológiai tudásának megalapozása, fejlesztése, működtetése” – sorolta a rektor.

Ugyancsak komoly feladat hárul majd az újonnan létrehozott Vállalati Koordinációs Központra és Fenntarthatósági Központra.

„A Debreceni Egyetem már a kétezres években több céget hozott létre (Universitas Kht, Campus Kht, DEAC Sport Kft, REOF, ami ma Youmed Kft, Nyári Egyetem Kft), ami akkoriban különleges volt a magyar felsőoktatásban. Ma már máshol is vannak egyetemi tulajdonú cégek, de Debrecenben egyre nagyobb mértékben kezdtünk el ezekre támaszkodni még jóval a modellváltás előtt is, éppen az egyetem államháztartási kötöttségei és a hatékonyabb működés miatt is. Sokféle céllal működnek ezek a cégek, vannak, amelyek az egyetem működését segítik és korábban magánszolgáltatók felé kiszervezett szolgáltatásokat vettek vissza egyetemi hatáskörbe (takarítás, őrzés, üzemeltetés, szállítás, élelmezés), vannak, amelyek önálló célfeladatot látnak el (sport, kultúra, rendezvényszervezés, külföldi hallgatók szervezése) és vannak olyanok, amelyek teljes mértékben piaci működésre fókuszálnak (tudáshasznosítás, kereskedelem, gyártási tevékenység). Az intézményi társaságok és leányvállalataik száma meghaladja az ötvenet, összesen több tízmilliárdos gazdálkodást visznek, más szemlélet kell hozzájuk, mint az egyetem intézményként történő működtetéséhez, ezért indokolt a Vállalati Koordinációs Központ léte és központi szerepe. A fenntarthatóság egy másik olyan terület, ami ma már önálló figyelmet érdemel ezért lett új Fenntarthatósági Központ a szervezeti struktúrában. Ennek feladata az ESG-szempontok feltérképezése, érvényesítése, az ez irányú stratégia fejlesztése, amely az egyetemünkön sok éves munkát ad a résztvevőknek, de nagyban segítheti a hatékony és környezetre érzékeny működést. Valójában a Healthy Campus Platinum minősítésünk is értelmezhető ebben a fogalomkörben, amivel a világ élvonalában vagyunk, azon néhány tucat intézmény között, akik már ezt elérték, sőt meg is újították” – tájékoztatott Bács Zoltán.

Hozzátette, hogy a sport csak egy területe annak az egyetemfejlesztési stratégiának, amit kimondva-kimondatlanul két évtizede képviselnek, és amelynek az alapja egy reális helyzetértékelés és egy vágyak által vezérelt, de nem elérhetetlen célkitűzés.

„A helyzet az, hogy Debrecen egy magyar vidéki város, egy hátrányos helyzetű európai régióban, amelyen belül az egyetem nemzetközi elismertségre törekszik, és el akarja hitetni a magyar és külföldi hallgatókkal, hogy érdemes ez egyetem égisze alatt éveket eltölteni. Érdemes, mert minőségi oktatást kap, valamint biztonságos és megfelelő szintű életfeltételeket biztosítunk számára, amibe a lakhatás, a szabad idő, a kultúra és a sport is beletartozik. Ezért fejlesztettük az egyetemen a klubhálózatunkat, ezért fejlesztjük a könyvtárat, a tanulótereket, az egyetemi kultúrát és a sportot is. A sport amerikai mintára egy önálló brand, egy közösségszervező erő, legyen szó versenysportról, vagy szabadidős sportról, de mi ráadásul oktatást és tudományt is csinálunk belőle. Ennek is, mint megannyi másnak a titka a kitartó és hosszú időn keresztül történő fejlesztés, amiben hisz egy közösség, tesz érte és folyamatosan értékeli azt, hogy hol tart és hova szeretne még elérni. Már sokat elértünk, de van még hova fejlődni. Remélem, hogy 10 év múlva az egyetem éppen félúton lesz abban a fejlődésben, ahová 20 év múlva szeretnénk eljutni, megerősödve a nemzetközi rangsorokban, amihez most leginkább a külső megítélés javítása szükséges. Modern oktatási módszerek alkalmazása, népszerű hallgatói célintézmény itthon és külföldön, erős egészségipari és járműipari fókusz megtartva az egyéb specialitásokat, figyelemre méltó kutatási eredmények, működő Science Park, összetartó és büszke közösség, ezek jellemezik majd a Debreceni Egyetemet reményeim szerint. Mindenhol, ahol az egyetem égisze alatt működik valami. Az egyetem közössége, Szenátusa teljes mértékben támogatja ezt a folyamatot, engem is támogatott a rektori pályázat során, amit ez úton is köszönök és amit mindaddig együtt csinálunk, amíg a közösség, oktatók, hallgatók, dolgozók is ezt akarják” – fogalmazott Bács Zoltán rektor.

——

A cikkben szereplő fotók és a kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

„Mindig nyitottságot és érdeklődést tapasztaltam” – Diákinterjú Rummer Jánossal

Támogatott tartalom.

Hogyan kerültél kapcsolatba az MCC-vel, és milyen pluszt ad számodra a program?

Először 2023 őszén, amikor megnyílt a dunaszerdahelyi központ. Már az első időszakban éreztem, ez egy egészen más közeg, mint egy átlagos iskolai. Az MCC rengeteg kaput nyitott meg számomra: a heti rendszerességű foglalkozások során sok különböző területek iránt érdeklődő emberrel találkoztam, ami segített abban, hogy kiszélesítsem a látóköröm.

Az MCC Középiskolás Programja lehetővé teszi, hogy kilépjek a hagyományos iskolai keretek közül, és ne csak a tananyagra koncentráljak. Ez arra késztet, hogy önállóan gondolkodjak, kérdéseket tegyek fel és több nézőpontból közelítsek meg egy-egy témát. Olyan programokon és foglalkozásokon vehettem részt, amelyek teljesen új területeket nyitottak meg előttem, és hozzájárultak ahhoz, hogy tudatosabban tervezhessem meg a jövőmet.

Egy aktív félévhez két KP-délutánon és két KP-szombaton kell részt venni, ami egy középiskolás diák számára is könnyen teljesíthető. Emellett a program keretében több pluszlehetőséget is vállalok: részt vettem jótékonysági tevékenységekben, nyelvi képzéseken, különböző közösségi, illetve sportprogramokon.

A középiskolás program ideje alatt viszonylag könnyen egyensúlyt tudtam teremteni a különböző tevékenységeim között. Jelenleg viszont már végzős vagyok, így az érettségire és a felvételi vizsgákra való készülés mellett jóval kevesebb időm marad az egyéb elfoglaltságokra, köztük sajnos az MCC-re is.

Határon túli magyarként hogy látod a programot, milyen lehetőségeid vannak az MCC-ben?

Egy nyitott és befogadó közösségnek élem meg, ahol ugyanazok a lehetőségek adottak számomra is, mint az anyaországi diákoknak. A program során számos magyarországi, erdélyi és vajdasági MCC-s diákkal volt lehetőségem megismerkedni, akikkel sokszor beszélgettünk a határon túli magyarság helyzetéről is – ezek nagyon értékesek voltak, hiszen különböző nézőpontokat ismerhettem meg. Ugyanakkor az anyaországi diákok részéről mindig nyitottságot és érdeklődést tapasztaltam az iránt, hogy milyen Felvidéken élni.

Honnan ered a kutatási témád ötlete? Mikor kezdtél el foglalkozni vele?

A mentális egészség és azon belül a férfiak mentális egészsége mindig is érdekelt, rengeteg könyvet, cikket, tanulmányt olvastam róla már a kutatásom előtt is. Tavaly az MCC KP Academia ösztöndíjprogram keretében lehetőségem nyílt egy kérdőívalapú kutatást készíteni a témáról, pontosabban a fiatal felnőttek mentális egészségének állapotáról. Ez egy óriási élmény volt, a gimis éveim egyik legmeghatározóbb időszaka. Lehetőségem nyílt tapasztalt szakemberekkel, mentorokkal dolgozni, akik nagyon sokat tanítottak nekem a tíz hónap alatt. Tanulmányi úton is voltunk Angliában, ahol az Oxford és a Cambridge Egyetemet látogattuk meg. Rengeteg csodás embert ismerhettem meg, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot.

A kutatásom célja a magyarországi helyzet feltérképezése volt, amit részben meg is valósítottam. Ugyanakkor a kutatásnak voltak bizonyos korlátai, mindenekelőtt a rendelkezésre álló idő szűkössége. Felvidéki diákként személyes interjúk készítésére sem volt lehetőségem, hiszen ez mind anyagi, mind logisztikai szempontból nehezen volt kivitelezhető.

A kitöltők válaszait tekintve viszont így is érdekes eredményeket találtunk. A segítségkérési hajlandóság alacsony, a válaszolók majdnem fele soha nem kért segítséget mentális probléma esetén, de fontos kiemelni, hogy a felük valamilyen formában már eljutott pszichológushoz, ami megmutatja, hogy a mentális egészséggel kapcsolatos ismeretterjesztésnek igenis megvan a kedvező hatása. A várttal ellentétben nem találtunk jelentős különbséget a segítségkérési szokásokban a férfiak és a nők között, ami ellentmond a korábbi kutatások eredményeinek – értelmezési lehetőség lehet, hogy a férfiak az érzelmi problémát csak „komolyabb” esetekben tekintik „problémának”.

Mit gondolsz, mitől lehet hasznos ez a vizsgálat napjainkban a férfiak és a társadalom számára?

Véleményem szerint érzelmi nehézségek esetén a férfiak hajlamosak elzárkózni, és inkább magukban próbálják megoldani a problémáikat. Számos kutatás alátámasztja, hogy a férfiak ilyen helyzetekben kevésbé hajlandók segítséget kérni, gyakran attól tartva, hogy a környezetük ezt gyengeségként értelmezi, ezáltal megkérdőjelezik a férfiasságukat. Az elfojtott sérelmek és a feldolgozatlan érzelmek azonban idővel felhalmozódnak, és sok esetben komolyabb problémák formájában jelennek meg. Ezek nemcsak az egyén mentális állapotára, hanem az emberi kapcsolataira, a családi életére és akár a karrierjére is rossz hatással lehetnek.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Az orvosi pálya már kiskorom óta közel áll hozzám, így ez egy egyértelmű döntésnek bizonyult. Az egyetemválasztásnál a Semmelweis Egyetem sokáig opció volt, viszont felvidéki diákként reálisabbnak tűntek a cseh és szlovák egyetemek. Ez főleg a felvételi rendszerbeli különbségek miatt van – egyszerűen egyenesebb és kiszámíthatóbb út vezet ide számunkra. Egyetemi tanulmányaimat így Csehországban, a Masaryk Egyetem általános orvostudományi szakán tervezem folytatni. (x)

Rummer János

  • 19 éves, végzős gimnazista Dunaszerdahelyen, 2023 óta az MCC helyi központjának tagja.
  • Az orvostudomány, a pszichológia és a filozófia területei foglalkoztatják, sokat olvas ezekben a témákban.
  • Kutatási témája: Széllel szemben – Segítségkérési hajlandósághoz kapcsolódó attitűdök (A segítségkérés, a stigmatizáció, a családi háttér és az életkor összefüggéseinek vizsgálata magyar mintán).
  • Magyarul, szlovákul és angolul is kitűnően tud.
  • Hatéves kora óta focizik, emellett heti 2-3 alkalommal jár futni, valamint szeret kirándulni. Ezek nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is feltöltik.

Hogyan birkózhatnak meg a fiatalok a pályaválasztás terhével?

A fiatalok mentális terhelése ezzel párhuzamosan jelentősen nőtt. Kutatások szerint a 18–25 éves korosztály körében az egyik leggyakoribb szorongáskeltő tényező a jövővel kapcsolatos bizonytalanság. Az információk elérhetősége soha nem volt még ennyire könnyű, mégis sokan érzik úgy, hogy nehezebb eligazodni, mint valaha. A lehetőségek bősége gyakran nem felszabadít, hanem bénít.

A túl sok lehetőség paradoxona

A digitális térben néhány kattintással elérhető több száz képzés, karrierút, inspiráló történet és sikerrecept. Ez elsőre előnynek tűnik, valójában azonban komoly mentális terhet jelent. A döntéshelyzetek száma megnő, miközben a következmények súlya is erősebbnek érződik. A fiatalok gyakran úgy érzik, hogy egyetlen rossz lépés hosszú évekre meghatározhatja az életüket.

Ez a gondolkodásmód fokozza a szorongást és csökkenti a cselekvőképességet. A „tökéletes döntés” keresése sokakat megbénít, miközben a valóságban a legtöbb karrierút nem egyetlen választáson múlik, hanem folyamatos korrekciókból épül fel. A mentális egészség szempontjából kulcsfontosságú annak felismerése, hogy a döntések nem véglegesek, hanem alakíthatók.

A bizonytalanság elfogadása ugyanakkor nem könnyű feladat. Ehhez olyan belső stabilitásra van szükség, amelyet sok fiatal még nem tudott kialakítani. Ebben az élethelyzetben az önismeret válik az egyik legfontosabb erőforrássá.

Önismeret mint mentális védőháló

Az önismeret hiánya felerősíti a külső zajt. Ha valaki nincs tisztában azzal, miben jó, mi érdekli igazán, és milyen környezetben tud jól működni, könnyen elveszik a mások által kijelölt utak között. A közösségi média ráadásul folyamatos összehasonlításra késztet, ami torzíthatja az önképet és csökkentheti az önbizalmat.

Ezzel szemben az önismeret segít szűrni az információkat. Ha tudod, milyen értékek mentén szeretnél haladni, könnyebb eldönteni, mely lehetőségek relevánsak számodra. Ez csökkenti a döntési stresszt, és növeli a kontrollérzetet. A pszichológiai kutatások szerint azok a fiatalok, akik erősebb önismerettel rendelkeznek, kevésbé hajlamosak a szorongásra pályaválasztási helyzetekben.

5 könyv, ami segít megérteni önmagad

Az önismeret fejlesztése tudatos folyamat. Nem alakul ki magától, és nem egyetlen teszt eredménye. Tapasztalatokra, visszajelzésekre és reflektív gondolkodásra van szükség hozzá. Ebben a folyamatban minden olyan helyzet segít, ahol új szerepekben próbálhatod ki magad, és visszajelzést kapsz a működésedről.

Motiváció és kiégés határán

A pályaválasztás időszaka sokaknál intenzív teljesítménykényszerrel párosul. Jó jegyek, felvételi pontok, nyelvvizsgák, szakmai gyakorlatok – a lista hosszú, az elvárások pedig gyakran belülről és kívülről is érkeznek. Ez a folyamatos nyomás könnyen vezethet motivációvesztéshez vagy akár kiégéshez már fiatal korban.

A motiváció fenntartásához elengedhetetlen, hogy a célok személyes jelentéssel bírjanak. Ha egy döntés kizárólag külső elvárások mentén születik, hosszú távon nehéz kitartani mellette. A belső motiváció ezzel szemben stabilabb, és segít átvészelni a nehezebb időszakokat is.

A mentális egészség szempontjából fontos az egyensúly megtalálása. A teljesítmény és a pihenés, a célok és a jelen megélése közötti egyensúly hiánya fokozza a stresszt. Egyre több szakértő hangsúlyozza, hogy a fiatalok támogatásában nem elegendő információt adni, szükség van olyan eszközökre is, amelyek segítik a stresszkezelést és az érzelmi stabilitás kialakítását.

Amikor a jövő nem egyértelmű

A korábbi generációk számára a karrierutak kiszámíthatóbbak voltak. Ma egy diploma már nem jelent egyenes utat egy szakmába, és egy szakma sem jelent biztos életpályát. Ez a változás egyszerre jelent szabadságot és bizonytalanságot.

A jövőkép hiánya sok fiatalnál szorongást vált ki. Az ismeretlen gyakran ijesztőbb, mint a nehéz, de kiszámítható út. A bizonytalanság kezelésének egyik leghatékonyabb módja a rövidebb távú célok kijelölése. Ha nem az egész életutat próbálod előre megtervezni, hanem a következő lépésre fókuszálsz, csökken a nyomás és nő a cselekvőképesség.

Egyre több edukációs kezdeményezés ismeri fel, hogy a fiatalok támogatásához komplex megközelítésre van szükség. Olyan programokra, amelyek egyszerre foglalkoznak önismerettel, mentális egészséggel és gyakorlati karrierkérdésekkel.

Egy program, ami a bizonytalanságból épít erőt

Ebben a szemléletben jött létre az UNIside Glow up!-programja, amely kifejezetten a fiatalok pályaválasztással kapcsolatos bizonytalanságaira és mentális terhelésére reagál. A kezdeményezés célja, hogy ne kész válaszokat adjon, hanem olyan eszközöket biztosítson, amelyekkel a résztvevők saját maguk találhatják meg az irányukat.

A program az élményalapú tanulásra épít. Interaktív tréningek, önismereti gyakorlatok és workshopok segítik a résztvevőket abban, hogy jobban megértsék saját működésüket, erősségeiket és döntési mintáikat. Kiemelt szerepet kap a stresszkezelés, a fókusz kialakítása, az egészség és a mentális egyensúly megőrzése, amelyek alapvetőek a tudatos pályaépítéshez.

A Glow up! külön figyelmet fordít arra is, hogy összekapcsolja az önismeretet a valós munkaerőpiaci elvárásokkal. A résztvevők képet kapnak arról, milyen készségekre van szükségük a jövőben, és hogyan tudják ezeket már az egyetemi évek alatt fejleszteni. Ez a megközelítés csökkenti a bizonytalanságot, és konkrét kapaszkodókat ad a következő lépésekhez.

Egy nap, ami irányt adhat

A program következő mérföldköve a 2026. május 30-án megrendezésre kerülő Glow up!-nap, ahol a résztvevők egy egész napos, intenzív élmény során dolgozhatnak saját kérdéseiken. Az esemény célja, hogy a fiatalok tisztábban lássák a jövőjüket, magabiztosabban hozzanak döntéseket, és olyan gyakorlati eszközökkel távozzanak, amelyeket azonnal alkalmazni tudnak a mindennapokban.

Az ilyen típusú programok jelentősége abban rejlik, hogy képesek egyszerre kezelni a pályaválasztás gyakorlati és mentális oldalát. A bizonytalanság nem tűnik el egyik napról a másikra, viszont megfelelő támogatással kezelhetővé válik. A fiatalok így nem elszenvedői lesznek a döntési helyzeteknek, hanem aktív alakítói a saját jövőjüknek.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Tradíció és innováció az egyetemi tanárképzésben

A tanárképzés az egyetem alapítása óta kiemelt fontosságú az intézmény szakkínálatában. Összességében háromféle tanárképzés működik az egyetemen: a közismereti tanárképzés, a művészeti tanárképzés és a szakmai tanárképzés. Közismereti tanárképzés a Bölcsészettudományi Karon, a Természettudományi Karon, a Zeneművészeti Karon és az Informatikai Karon érhető el. Ugyanezek a szakok az osztatlan tanárképzésben, illetve a közismereti tanárképzésben 23 szakkal működnek. A rövid ciklusú képzések 2, 3 vagy 4 évesek, ezekkel egyrészt újabb tanári végzettséget lehet szerezni, vagy tanári oklevelet adnak azoknak, akik korábban még nem rendelkeztek ilyen diplomával.

Az elmúlt három évben jelentősen nőtt a tanárszakokra jelentkezők száma. Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Pedagógusképző Központjának főigazgatója szerint ez a növekedés elsősorban a tanári pálya finanszírozásának emelkedésében gyökerezik.

„2022-ben több mint 145 hallgatót vettünk fel osztatlan tanárképzésre, 2025-ben pedig már 274-en nyertek felvételt, tehát majdnem megduplázódott a jelentkezők, illetve a felvettek száma. A rövid ciklusú tanárképzésekben ennél még nagyobb volt az érdeklődés. 2023 előtt jellemzően 60-90 elsőéves kezdhette meg tanulmányait a DE-n, míg a tavalyi évben felvettek száma meghaladta a 200-at. Különösen örvendetes, hogy 2, 3 és 4 féléves képzésekben a felvettek többsége természettudományos és informatikai szakokra jelentkezett. Ezzel együtt a szakmai tanár szakokra felvettek száma is dinamikusan nőtt nemcsak a tavalyi, hanem a korábbi felvételi eljárásokban is. Összességében a tanárképzésre 662-en nyertek felvételt, ami a 2022-es létszám háromszorosa és a tavalyi, szintén eredményes felvételihez képest is 60 százalékos bővülést jelent. A felvételi eredmények alapján a régió pedagógus-utánpótlásában jelentős szerepet játszik a Debreceni Egyetem. Elsősorban a természettudományos és az informatika tanári szakok a kiemelkedőek, hiszen ezeknél a bérezés is vonzóbb lehet, ebből a szempontból érdemes minél több szakmai feltételnek megfelelni, továbbképzéseken részt venni” – fogalmazott a főigazgató.

Fotó: DE

Forisek Péter szerint a Debreceni Egyetem azért jó választás, mert egyrészt a régió vezető intézménye, ahol a tanárképzésen kívül minden tudományterület elérhető egy helyen, másrészt pedig vonzó lehet az intézmény 2024 óta működő különleges tanárképzési rendszere, melynek két fő hívószava az értékközpontúság és a gyakorlatorientáltság.

„Az új tanárképzési programokat a Nemzeti Alaptanterv köré építettük, így az egyes tanárszakokból nem maradhat ki olyan tudás, ami a NAT-ban, illetve a szakos kerettantervben szerepel. Ezt egy jelentős tudományos modullal is kiegészítettük, hiszen a hallgatóink tudományegyetemen végeznek, ennek megfelelően doktori képzésre is jelentkezhetnek. A korábbi tanárképzésekben a hallgatók csak a felsőbb évfolyamokon vagy egyetemi tanulmányaik utolsó évében vehettek részt iskolai gyakorlatokon, akkor kezdtek el egy vezető pedagógus irányításával tanítani. Az új tanárképzésben mind a tíz félévben, tehát öt éven keresztül minden évben gyakorlatra mennek. Fokozatosan vezetjük be őket a tanári pálya mesterségébe. Az elején csak pályaismereti, pályaszocializációs gyakorlatokon vesznek részt, ismerkednek az iskola világával, megtapasztalhatják, milyen a katedra másik oldalán állni. Segítenek egy mentortanárnak az óratartásban, dolgozat-összeállításban és a javításban, hospitálnak, mindezek után kezdődhetnek a komolyabb feladatot jelentő gyakorlatok, ahol egyébként nagyon sokféle intézménytípussal találkozhatnak” – tette hozzá a főigazgató.

Fotó: DE

Az egyetemi tanárképzésben részt vevő hallgatók jó eséllyel abban az iskolában helyezkedhetnek el a diplomaszerzést követően, ahol a gyakorlatukat végezték, tanulmányaik alatt pedig a Klebelsberg Program segíti a megélhetésüket. Egyetemi kurzus keretében mentorokat is képez a DE a Tanítsunk Magyarországért programban, mely arra ad lehetőséget, hogy ösztöndíj és közös fejlesztő célú rendezvényeket segítő támogatás mellett a mentorok az egyetemmel szerződésben álló általános iskolákban hatodikos, hetedikes, nyolcadikos tanulókat segítenek a sikeres tanulmányi előmenetelükben és a pályaválasztásukban.

Fotó: DE

A Debreceni Egyetemen folyó tanárképzés szakmai megalapozottságát erősíti az egyetemen működő Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet, valamint a Pszichológiai Intézet, mindkét szervezeti egység azt a háttérismeretet garantálja a hallgatóknak, melyekkel a tanárszakosok minél jobb pedagógusokká válhatnak. Mindemellett nagyon fontos háttérintézményei az egyetemi tanárképzésnek a Kossuth gyakorlóintézmények, valamint a Balásházy János Gyakorló Technikum, Gimnázium és Kollégium is. A helyi tanárképzés megerősítése érdekében évek óta szoros együttműködést ápol a Debreceni Egyetem az iskolafenntartó intézményekkel, a Debreceni Tankerületi Központtal, a Debreceni Szakképzési Centrummal, a történelmi egyházakkal, magánintézményekkel, a tiszántúli munkáltatókkal, ugyanis bár a fő beiskolázási bázis Hajdú-Biharban van, de érkeznek hallgatók az egyetemre Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékből, sőt még a fővárosból és annak környékéről is.

Fotó: DE

A Debreceni Egyetemen osztatlan tanárképzésben kilencszázan, rövid ciklusú tanárképzéseken több mint 200-an, művészeti tanárképzéseken körülbelül 100-an, szakmai tanárképzéseken pedig valamivel több mint 200-an végzik jelenleg a tanulmányaikat.

——

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

Nosztalgia és félelem a jövőtől – Az utolsó gimis év pszichológiája

Fejlődéslélektani szempontból a középiskola vége az egyik legerősebb átmeneti életszakasz. Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete szerint ilyenkor zajlik az identitás formálásának kulcsidőszaka, amikor a fiatal egyszerre keresi, ki ő, és próbálja elképzelni, merre tart. A szalagavató ezt az átmenetet szimbolikusan is felerősíti. Egy korszak lezárul, miközben az új még bizonytalan.

Kutatások szerint az ilyen átmeneti időszakok fokozott érzelmi intenzitással járnak. Egy longitudinális vizsgálat kimutatta, hogy a végzős középiskolások egyszerre élnek meg magasabb szintű nosztalgiát és jövővel kapcsolatos szorongást, ami látszólag ellentmondásos, pszichológiailag mégis természetes együttállás.

Miért erősödik fel a nosztalgia éppen ilyenkor?

A nosztalgia nem pusztán múltba révedés. A modern pszichológia szerint ez egy érzelemszabályozó mechanizmus, amely segít biztonságérzetet teremteni bizonytalan helyzetekben. Amikor a jövő kiszámíthatatlanná válik, az agy gyakrabban nyúl vissza olyan emlékekhez, amelyek stabilitást és összetartozást jelentettek. Egy brit kutatás arra mutatott rá, hogy a nosztalgikus emlékek aktiválása csökkenti a stresszszintet és erősíti az önazonosság érzését.

Ez magyarázza, miért válik a „régi osztály”, a közös élmények és belső poénok hirtelen felértékeltté, még akkor is, ha korábban természetesnek tűntek.

Változástól való félelem és izgalom

Az utolsó közös év egyik legnehezebb része az érzelmi kettősség. A jövő lehetőségei izgalmasak, ugyanakkor fenyegetőek is. A döntéskényszer aktiválja az agy bizonytalanságra érzékeny területeit, ami szorongásként jelenik meg. Ugyanakkor a dopaminrendszer is működésbe lép, hiszen az új lehetőségek a jutalom ígéretét hordozzák.

Ez az ambivalencia sokszor összezavaró. Fontos tudni, hogy nem arról van szó, hogy valaki „nem tud örülni”, hanem arról, hogy az idegrendszer egyszerre több ingerre reagál.

Közösség, amely lassan átalakul

A végzős év egyik rejtett vesztesége az állandó közösség felbomlásának előérzete. Szociálpszichológiai kutatások szerint az iskolai osztályok erős érzelmi biztonságot nyújtó mikroközösségek. Amikor ezek megszűnésének gondolata megjelenik, az bizonytalanságot kelt, még akkor is, ha a jövőben új kapcsolatok várhatók.

Ezért válik fontossá sokak számára a „minden pillanatot ki kell használni” érzése, ami azonban könnyen túlzott nyomássá alakulhat. A jelen élvezete ilyenkor gyakran keveredik a megszokott dolgok elvesztéstől való félelemmel.

Mit lehet kezdeni ezzel az időszakkal?

A pszichológiai kutatások alapján az egyik leghasznosabb megközelítés az átmenet tudatosítása. Azok a fiatalok, akik képesek ezt az időszakot lezárásként és kezdetként is értelmezni, alacsonyabb szorongásszintet mutatnak. Segíthet az élmények rögzítése naplóban, közös projektek vagy beszélgetések formájában, amelyek nem idealizálják túl a múltat, mégis teret adnak a búcsúnak.

Ugyanilyen fontos a jövő elképzelése kisebb lépésekben. A bizonytalanság csökkenthető, ha a figyelem nem évekre előre, hanem a következő reális döntésekre irányul.

Nem elveszik, hanem átalakul

Az utolsó közös év valójában nem valaminek a végéről szól, hanem az átrendeződésről. A kapcsolatok formát váltanak, a szerepek módosulnak, és az identitás új elemekkel bővül. A pszichológiai rugalmasság kutatásai szerint azok alkalmazkodnak könnyebben ehhez az időszakhoz, akik elfogadják, hogy a változás nem törlés, hanem átírás.

A szalagavató utáni hónapok így nem egy lezárult történet utóhangjai, hanem egy új fejezet első oldalai. Az érzések intenzívek, néha zavarosak, mégis pontosan jelzik, hogy valami fontos történik. Ez az átmenet nem hiba a rendszerben, hanem a felnőtté válás egyik legmeghatározóbb állomása.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Jövőteszt diákoknak: mennyire vagy felkészülve az egyetem és a munka világára?

Gimnazistaként könnyű azt érezni, hogy a „nagy döntések” még messze vannak. Pedig a pályaválasztás, az egyetem, a munka világa vagy akár az, hogyan hat rád a mesterséges intelligencia, már most is formálja a lehetőségeidet. Nem kell mindent tudnod – de nem mindegy, mennyire vagy képben.

Ez a kvíz nem vizsga, és nem arról szól, hogy „jó” vagy „rossz” válaszokat adsz. Inkább egy gondolatindító: megmutatja, mennyire látod át a tanulás, a karrier, a pénzügyek, a soft skillek és az MI szerepét a saját jövődben. A kérdések között találsz hétköznapi helyzeteket és olyan témákat, amelyekkel az egyetemen vagy az első munkahelyeden biztosan találkozol majd.

Ha kitöltöd, nemcsak a tudásodat teszteled, hanem azt is, hogyan gondolkodsz a jövődről. És ez talán a legfontosabb készség mind közül.

 

Vision board diákoknak – hogyan tervezz kreatívan, de nem görcsösen

A vision board (álomtábla, vágytabló) egy vizuális eszköz, amely képek, szavak és szimbólumok segítségével ábrázolja a céljaidat és álmaidat, segítve a fókuszálást, a motiváció fenntartását, és a tudatos teremtést a karrier, egészség, kapcsolatok és személyes fejlődés területein. Ez egy olyan kreatív projekt, ami a vizualizáció erejét használja, hogy inspiráljon és emlékeztessen az elérendő célokra, összekapcsolva a mentális felkészülést a cselekvéssel a sikeres megvalósítás érdekében.

A lényege nem az, hogy előre „megmondja”, mi fog történni, inkább segít láthatóvá tenni azt, ami fontos. A kognitív pszichológia szerint az agy jobban dolgozik képekkel és asszociációkkal, mint elvont célmondatokkal. Amikor egy diák képeket, szavakat, színeket rendez egymás mellé, valójában értelmezni kezdi a saját vágyait, félelmeit és motivációit. Ez a folyamat önmagában rendszerező hatású, még akkor is, ha nem születik belőle konkrét döntés.

Sokan ott rontják el, hogy a vision boardot teljesítményeszközzé alakítják. Ideális tanulmányi eredmények, tökéletes test, álommunka, minden egyszerre.

[kiemelt] A pszichológiai kutatások azonban azt mutatják, hogy a túl sok, egymással versengő cél növeli a szorongást, különösen fiatal felnőttkorban. [/kiemelt]

Egy jól működő vision board inkább irányt mutat, mint konkrét elvárásokat. Nem azt kérdezi, mit kellene elérni, hanem azt, milyen állapotok, élmények vagy értékek fontosak.

Diákok esetében különösen hasznos, ha a vision board nem csak jövőre, hanem jelenre is reflektál. Helyet kaphat rajta az, ami most támogat. Egy tanulási környezet, egy közösség, egy sport, egy nyugodtabb napirend. A pozitív pszichológia hangsúlyozza, hogy a jóllét nem kizárólag célok eléréséből fakad, hanem abból is, hogy felismerjük, mi működik már most. Egy ilyen board nem sürget, hanem stabilizál.

A kreatív tervezés egyik legnagyobb előnye a rugalmasság. A vision board nem szerződés, hanem élő felület. Lehet rajta áthúzni, cserélni, új elemeket hozzáadni. Ez összhangban van azokkal a fejlődéspszichológiai elméletekkel, amelyek szerint a fiatal felnőttkor egyik kulcsa az identitáspróbálgatás. Nem probléma, ha egy irány később eltűnik a tábláról. Ez nem kudarc, hanem tanulási folyamat.

A digitális és analóg forma között sincs helyes vagy helytelen választás. Van, akinek egy fizikai kollázs segít jobban elmélyülni, mások inkább digitális jegyzetappban vagy Pinteresten dolgoznak. A lényeg az aktív részvétel.

[kiemelt] Az önszabályozást vizsgáló kutatások azt mutatják, hogy a célokkal való aktív foglalkozás erősebb hatású, mint a passzív inspiráció-fogyasztás. [/kiemelt]

Nem a tökéletes esztétika számít, hanem hogy a készítő kapcsolódni tudjon a táblához, ezáltal a célokhoz és tervekhez.

Fontos az is, hogy a vision board ne elszigetelten működjön. Akkor válik igazán hasznossá, ha időről időre visszatér hozzá az ember. Nem ellenőrzési céllal, hanem kíváncsiságból. Mi az, ami már nem aktuális. Mi az, ami meglepően pontos lett. Ez a fajta reflexió segít abban, hogy a jövőtervezés ne merev elvárás, hanem párbeszéd legyen a változó önmagunkkal.

A diákévek természetüknél fogva bizonytalanok. Sok irány egyszerre nyílik meg, miközben kevés tapasztalat áll rendelkezésre a döntésekhez. Egy jól használt vision board nem ígér gyors válaszokat. Inkább teret ad a gondolkodásnak, csökkenti a görcsösséget, és segít abban, hogy a tervezés ne nyomásként, hanem lehetőségként jelenjen meg.

A kreatív jövőtervezés nem arról szól, hogy mindent előre látni kell. Sokkal inkább arról, hogy legyen egy vizuális emlékeztető arra, mi számít igazán, miközben a részletek még alakulnak. Ez pedig diákok számára talán az egyik legreálisabb és legfelszabadítóbb üzenet.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

„Rendkívül fontos, hogy a diákok jó kérdéseket tudjanak feltenni” – Interjú Molnárné Dr. László Andreával, a Brain Bar előadójával

A nyitott, elkötelezett, kíváncsi és fejlődni vágyó pedagógusok számára indította el Mesterséges Intelligencia az oktatásban Facebook-csoportot, továbbá a MyNovaMindot, amely elsősorban a tanárokhoz igyekszik közelebb hozni a mesterséges intelligenciát, az általa kínált innovációkat az oktatási módszerekben. Ugyanakkor tevékenységét bővíti, ettől a tanévtől a diákoknak is lehetőségük van tőle tanulni az AI Ifjúsági Akadémián, illetve kollégáival a cégek számára is folytatnak kutatást, végeznek tanácsadást a szervezeti kultúrát érintő változásokkal kapcsolatban. Az érdeklődők többek között 2025. szeptember 18-án is találkozhatnak vele a Magyar Zene Házában, ahol a Brain Bar jövőfesztiválon tart előadást többedmagával reggel fél tízkor.

Mi volt az a fordulópont, ami miatt elkezdett a mesterséges intelligencia és az oktatás kapcsolatával foglalkozni? Milyen élmény vagy felismerés győzte meg arról, hogy az MI nemcsak kiegészítő eszköz, hanem alapvető változást hozhat a nyelvoktatásban?

Valójában számomra mindig is kiemelten fontos volt a technológia követése, a modern eszközök bevonása, valamint az, hogy a tudásomat naprakészen tartsam. Ezzel kapcsolatban mindig el szoktam mesélni egy élményemet: amikor a Pápai Református Gimnáziumban elkezdtem a pályámat, az újonnan belépő tanárok megesküdtek arra, hogy életüket az oktatásnak szentelik, és tudásukat mindig frissen tartják. Ez az eskü számomra a mai napig iránytű, amely meghatározza a tanári munkám szemléletét.
Úgy gondolom, hogy egy tanár egyik legfontosabb feladata belső motivációból fakad: követnie kell a világban és a saját tudományterületén zajló változásokat, fejleményeket. Éppen ezért, amikor 2022 őszén a mesterséges intelligencia széles körben elérhetővé vált, azonnal elkezdtem az iskolában is foglalkozni vele. Egyébként is kíváncsi, nyitott személyiség vagyok, szeretek első látásra különbözőnek tűnő területeket összekapcsolni – így találkozott nálam az oktatás és az MI.

Akkor győződtem meg igazán arról, hogy ez nem csupán kiegészítő eszköz, hanem alapvető változást hoz a nyelvoktatásban, amikor először kipróbáltuk a diákokkal. Ha lehet így fogalmazni, az angol az MI „anyanyelve”, tehát rendkívül jól használható a nyelvoktatásban. El is kezdtem azon gondolkodni, miként lehet rá új módszertant építeni, ugyanis ez számomra mindig kiemelt jelentőségű: ha megjelenik valami új, akkor azt be kell építeni a pedagógiai eszköztárba, hiszen ezzel a diákok versenyképességét javítjuk, a látókörüket szélesítjük. Erről szól a könyvem is, amelynek címe Így taníts nyelveket mesterséges intelligenciával – ebben részletesen bemutatom a módszertani lehetőségeket.

Mi az, ami jelenleg a leginkább hajtja előre a munkája és a tevékenysége során?

Ami engem mindig motivált, az a nagyon erős vágy az oktatás megújítására és színvonalának emelésére. Számomra létezik egy nagyon konkrét pedagógiai ars poetica: a pedagógusnak olyan személyiségnek kell lennie, aki valódi értéket ad hozzá a diákok életéhez. Akire a tanítványok húsz–huszonöt év múlva, egy kávézás közben is jó szívvel emlékeznek vissza, és nem csupán a tőle kapott tudás miatt, mert az sokszor feledésbe merül. Hanem azért, mert szemléletet, látásmódot, példát kaptak tőle. Engem ez az igény hajt: a szakmai színvonal folyamatos keresése és fenntartása.

Mi inspirálta arra, hogy létrehozza a MyNovaMindot, és milyen problémára kínál megoldást? Hogyan illeszkedik a mai oktatási rendszerhez: inkább kiegészítő vagy forradalmi átalakító eszközökkel dolgoznak?

A MyNovaMind létrejöttét az a belső késztetés inspirálta, hogy ne csak a diákjaim kapjanak támogatást a mesterséges intelligencia korszakában való eligazodáshoz, hanem a kollégáim is. Az MI korszakában a tanári szerepeket teljes mértékben újra kell gondolni és új keretek közé kell helyezni, a pedagógusok részéről viszont többnyire erőteljes ellenállás, a félelem és a bizonytalanság tapasztalható ezzel a technológiával szemben. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném, hogy nagyon sok lelkes, nyitott és kíváncsi pedagógussal is találkozom, akik kifejezetten motiváltak abban, hogy beépítsék a mesterséges intelligenciát a mindennapi munkájukba. A célom az, hogy minél gyakorlatiasabb, kézzelfoghatóbb és konkrétabb válaszokat adhassak a kérdéseikre. Szeretném, ha mindez nemzetközi szinten is működne, hogy ne csak a magyar pedagógusok, hanem a külföldi kollégák is gyors és használható válaszokat kapjanak. Tevékenységünket ugyanakkor bővítjük, hiszen egyértelműen látszik, hogy az MI a cégeknél a szervezeti kultúrákban, a döntéshozatali mechanizmusokban, a követendő vezetői attitűdben is okoz változásokat.

Mik azok a konkrét készségek, amelyekre Ön szerint a diákoknak leginkább szükségük van és lesz az MI-korszakban?

Úgy gondolom, hogy három dolog válik kulcsfontosságúvá: az MI-kompetenciák, a kreativitás és a kritikus gondolkodás. A diákoknak nem szabad elveszíteniük a kreativitásukat, és elengedhetetlen, hogy fenntartásokkal kezeljék a mesterséges intelligencia által adott válaszokat. Mindig tegyék fel a kérdést: igaz-e, valós-e, amit látnak, vagy egy manipulatív céllal generált tartalomról van szó – legyen az reklám, hír, vagy bármi más. A kritikus gondolkodás a mai világban szó szerint túlélési készséggé válik.

Újra kell definiálni fogalmakat is, például a tudás és a bizalom fogalmát. Eddig a technológia egzakt volt, azaz megbízható; a mesterséges intelligencia viszont prediktív, ezért utána kell nézni a dolgoknak, és mindig ellenőrizni kell. Ebben a korszakban az is rendkívül fontos, hogy a diákok jó kérdéseket tudjanak feltenni. A lexikális tudás jelentősége átértékelődik, de az a képesség, hogy felismerjük, mit nem tudunk, mire kell rákérdeznünk, és mi az, ami lényeges lehet egy adott problémában – ez felbecsülhetetlen.

Milyen lehetőséget lát a Brain Bar rendezvényben az Ön területét érintően? Hogyan tud azonosulni a missziójukkal, és mire számíthatnak a látogatók az Ön előadásán?

A Brain Bar számomra egy olyan alkalom, amikor még szélesebb közönséget érhetek el, mint eddig. Mivel számomra kiemelten fontos a szakmaiság, a jövőtudatosság és a technológia, úgy gondolom, hogy a Brain Bar pontosan azt a célközönséget tudja megszólítani, amely valóban szakmailag érdeklődő, és az oktatásban is meghatározó szereplő.

Két kollégámmal készülök fellépni: Ország-Krisz Axellel és Vécsey Richárddal. Mindketten mentorok, AI fejlesztésével foglalkoznak, szakértők, az egészségügy, a robotika, az autonóm rendszerek és az űrtechnológia területén programoznak. Az hozott minket össze, hogy a diákjaim számára kerestem olyan előadót, aki a NASA-hoz kötődik, tehát aki az űrkutatásban és az AI-technológiában is otthonosan mozog. Így indult a kapcsolatunk, amelyből azóta szakmai együttműködés és barátság alakult ki.

Az előadásunk lényege, hogy különböző nézőpontokat hozzunk: én az oktatás felől világítom meg a kérdéseket, míg kollégáim fejlesztői szemszögből közelítik meg a témát. A központi kérdésünk az, hogy a mesterséges intelligencia miért nevezhető egyáltalán intelligenciának – vagy miért nem. Tud-e valóban intelligens lenni, vagy csak egy technológia, amit bármikor „kihúzhatunk a konnektorból”? Valóban fennáll-e annak a veszélye, hogy átveszi az uralmat az emberiség felett? És ha igen, vagy ha nem, akkor mindez hogyan hat az oktatásra: a pedagógusok és a diákok számára mit jelent mindez? Mire kell figyelniük, hogyan bővíthetik a módszertani eszköztárukat, és mit tehetnek azért, hogy a diákok versenyképessége inkább erősödjön a mesterséges intelligencia korszakában? Kifejezetten igyekeztünk olyan pontokat keresni, ahol nem értünk egyet, hogy a vita provokatív és gondolatébresztő legyen. Fontos számunkra, hogy a közönséget is bevonjuk, és interaktívvá tegyük az előadást.

Ha egyetlen dolgot egy pillanat alatt megváltoztathatna a magyar oktatási rendszerben, mi lenne az?

Ha a magyar közoktatásban bármit megváltoztathatnék, az egyértelműen a szemlélet lenne. Nem csupán a pedagógusoké, hanem a fenntartóké, a vezetőké, a szülőké és a diákoké is. Fontos hangsúlyozni, hogy ebben a helyzetben egyik szereplő sem makulátlan. A diákok felelőssége a legkisebb, hiszen ők tehetnek a legkevesebbet a körülményekről. A tanároké nagyobb: sok esetben nem hajlandók fejlődni, kilépni a megszokott keretek közül, ugyanúgy tanítanak, mint évtizedekkel ezelőtt. Egyszerre személyes és rendszerszintű hibák állnak amögött, hogy a pedagógusok jelentős része nem tud lépést tartani a 21. század elvárásaival. Soha senki nem magyarázta el nekik, milyen mélyreható változások zajlottak le a munka világában, és mennyire más típusú munkavállalókra van ma szükség, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

De nem csak erről nem kaptak világos képet. Az is rejtve maradt előttük, hogy a társadalom sokszínűsége a családok, értékek és embertípusok új formáit hozta magával. A diákok különbözősége új módszertani megközelítést kíván: míg teljesen személyre szabott tanulás ma még nem megvalósítható, a változatos módszertani eszköztár igenis elérhető lenne. Egy valódi átalakulásra van szükség, amelyet nem hatalmi eszközökkel vagy erőből kellene véghezvinni, hanem közös összefogással, egymás meggyőzésével, együttműködéssel. Csak így lehetne fenntartható változást hozni az iskolákba.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy vannak intézmények, ahol mélyszegénységben élő diákokat tanítanak. Amíg egy gyermeknek nincs mit ennie, nincs íróasztala, vagy akár csak egy kis sarka, ahol nyugodtan elmélyülhet a tananyagban, addig a pedagógus bármilyen szemléletet szeretne bevinni, bármilyen digitalizációt szeretne alkalmazni, vagy bármilyen fejlődést célozna meg, az könnyen eredménytelen marad. Éppen ezért a legfontosabb kiindulópont egy átfogó szemléletváltás lenne.

Hogyan képzeli el a nyelvoktatást 5–10 év múlva? Ön szerint a mesterséges intelligencia addigra milyen mértékben épülhet be az iskolai életbe és a tanításba?

Ha a jelenlegi tendenciákat összevetem a 15 évvel ezelőtti helyzettel, akkor sajnos azt kell mondanom: szinte sehol. A változás tekintetében legalábbis biztosan. A nyelvoktatás sokszor még mindig nem életszagú, nem projektalapú, nem élvezetes, hanem túlságosan is tankönyvközpontúságra szűkül, miközben rengeteg más kompetenciát is lehetne fejleszteni általa: a logikus gondolkodást, az érvelési készséget, a jó kérdésfeltevés képességét, a csapatmunkát vagy éppen a kreativitást. Ezeket azonban gyakran teljesen figyelmen kívül hagyják, és amikor erről beszélek, sokszor ufóként néznek rám. Ezért, ha az intézményes keretek között zajló nyelvoktatást vizsgálom, nem tudok optimista választ adni.

Az viszont egyértelmű, hogy a gyerekek nagy része ma iskolán kívül tanul meg nyelveket, elsősorban angolt – filmekből, játékokból, online közösségekből. A világ számukra kinyílt, és sokszor játszanak, beszélgetnek külföldi gyerekekkel angol nyelven. És biztos vagyok benne, hogy ez a paletta a mesterséges intelligencia révén tovább fog szélesedni. Valószínű, hogy a gyerekek egyre inkább beépítik majd az AI-t a nyelvtanulási folyamataikba. Én abban bízom, hogy ezt nem önállóan, hanem tanári mentorálás és facilitáció mellett teszik majd, mert így tud valóban értékes és hatékony lenni a fejlődésük.

Az oktatás jövője nem a régi tankönyvekben és bemagolt definíciókban rejlik, hanem abban, hogy a diákok mernek-e jó kérdéseket feltenni, és a tanárok képesek-e új szemlélettel reagálni ezekre. A mesterséges intelligencia térhódítása csak még sürgetőbbé teszi ezt a váltást: ma már nem a lexikális tudás halmozása a legfontosabb, hanem a kritikus gondolkodás, a kreativitás és a kíváncsiság. Ha az iskola meg tudja tanítani a diákokat arra, hogyan kérdezzenek, hogyan ellenőrizzenek, és hogyan gondolkodjanak összefüggésekben, akkor valóban fel tudja készíteni őket a 21. század kihívásaira.

——

Az érdeklődők a Brain Bar jövőfesztiválon 2025. szeptember 18-án (csütörtök) 9:30-tól, a TALENT HUB-nál találkozhatnak Andreával, aki harmadmagával tart előadást „Blöff vagy csodafegyver? Mítoszok és tények a mesterséges intelligenciáról” címmel.

Ha további érdekességeket, kutatásokat, interjúkat olvasnál az MI-vel kapcsolatban, az UNIside webshopjában már elérhető az UNI Innováció 2025 lapszámunk, amelyben legfrissebb „Így tanultok ti” kutatásunk is reflektál a témára.

A jövőnket az informatika meghatározó módon befolyásolja, és ez nagy felelősséget ró az informatikusokra

A cikk eredetileg 2024. szeptemberében, az UNI in&out Innováció 2024 kiadványban jelent meg.

 

A kvantumtechnológia legfrissebb eredményeit bemutató konferenciát követően beszélgetünk. Milyen fontos gondolatokat érdemes megosztani az egyetemre készülőkkel a témában?

Sokféle alkalmazás lesz lehetséges ezen a területen. Látjuk például azt, hogy egészen elképesztő energiaköltsége van a ma népszerű mesterséges neurális hálók tanításának és általában a mesterséges intelligencia használatának, amelyet például a kvantumszámítógépekkel sokkal energiahatékonyabbá tudnánk tenni. Ez egy nagyon érdekes gondolat. A kvantuminformatikában, a kvantumszámításban például vannak már olyan módszerek, amelyek mesterséges intelligenciát használnak. Érdekes, hogy oda-vissza támogatja egymást ez két terület, de persze egymástól függetlenül is nagyon izgalmas mind a két világ.

Hogy tud eligazodni ebben egy fiatal?

Az, hogy a diák mit és hol tanul, az két különböző dolog. A tanításnak csekély, a tanulásnak jóval nagyobb a jelentősége. Mi megtaníthatjuk tanulni egyetemista módra, megmutathatjuk az irányokat, felhívhatjuk a figyelmét dolgokra, de a nap végén mindig az számít, hogy mi került bele a fejébe, ő mit tanult meg. Nyilván a különböző egyetemek eltérő irányokban tudnak segítséget nyújtani a tanulási folyamatban. Azt gondolom, hogy ez a kulcsa mindennek.

Mi az, amiben vonzó az ELTE-n az informatikai kar?

Szerintem azok a témák, amikkel mi foglalkozunk, mind nagyon izgalmasak és kurrensek. A programtervező informatikus képzés egy matematikai, informatikai, számítástudományi területekről összerakott képzési csomag, amely megfelelő tudást ad a legfontosabb területeken, és kreatív alkotó válaszok, problémamegoldási stratégiák kidolgozására teszi képessé a hallgatókat. A középpontban a szoftver áll, mert az mindenhol van, az életünk minden pontja tele van vele, és egyre bonyolultabbak, nehezebben fejleszthetők, mind szofisztikáltabban kell a szoftverfejlesztést mint folyamatot megvalósítani. A szoftver, a mesterséges intelligencia, az ezt megalapozó matematika, valamint az adattudomány, ami ehhez nagyon szervesen kapcsolódik, szintén benne van a képzésünkben. Azt gondolom, hogy van sok más egyéb olyan terület, ami egyre jobban előretör, a kvantuminformatikát is idesorolhatom, bár ez még egy sokkal szűkebb és sokkal kevesebb embert megmozgató szegmens. Nem az az elvárás, hogy a fiatalok hirtelen elkezdenek kvantumszámítógépeken programozni. Szerintem még néhány évtizedet várni kell, hogy egy olyan kvantumkomputer legyen, amivel már valami értelmes problémát meg lehet oldani, de maga az ismeretkör, amit át akarunk adni, az hosszú távon, tehát mondjuk a most végzettek karrierjének a derekán már biztos, hogy fontos lesz az informatikában. A kiberbiztonságot is idesorolhatnám, ami szerintem manapság nagyon fontos fejlődő és fejlesztendő terület, és itt kell említeni az innovatív gyártástechnológiát, az ipar 4.0-t is, ahol az ipari fejlesztés és a hozzá szükséges szoftveres háttér kapcsolódik össze. Az informatika tényleg minden területhez kell, és mi igyekszünk megadni azokat a fajta specializációkat a hallgatóinknak, ahol ki tudnak teljesedni a kurrens trendekben.

Milyen jövőkép áll ma az informatikus pályakezdők előtt?

Nagyon sok tanulónk dolgozik az egyetem mellett, bár most megtorpant egy picit a piac, tehát egy kicsit nehezebb elhelyezkedni informatikusként a korábban megszokott magas kezdő fizetéssel. Ennek nagyon sok oka lehet. Én azt gondolom, hogy a mesterséges intelligencia ilyen szintű előtörése a gyakorlatban leköt nagyon sok lehetőséget és erőforrást. A munkaerőpiaci versenyben a magas fokú specializálódás (MI, adattudomány, kiberbiztonság, kvantuminformatika), amire az IK képzéseiben, különösen mesterképzéseiben adunk lehetőséget, hatalmas előnyt kínál a fiatal informatikusoknak. A munkaerőpiac beszűkülése valószínűleg egy ideiglenes dolog, a mesterséges intelligencia nem veszi el az ifjú informatikusok elől a munkát, hanem megkönnyíti számukra azt. Tehát az a fajta része az informatikusi tevékenységnek, ami nem automatizálható, ami nem sematikus, hanem ami kreativitást, gondolkodást és problémafeltárást igényel, az megmarad nekünk, embereknek. Ott van szükség szerintem egy nagyon jól képzett, a dolgokat mélyen értő informatikusra. Tehát lehet, hogy bizonyos fajta informatikusi állások megszüntethetők, mert a rutinmunkákat igenis rá lehet majd bízni automatizmusokra, mesterséges intelligenciára, de ezáltal még inkább felértékelődik az a tudás, ami ezen túlmutat. Én épp azt várom a mesterséges intelligencia előretörésétől, hogy felértékelődik az informatikus, az a tudás, ami egy komoly végzettséggel együtt jár.

A mesterszak elvégzése után mennyivel lesz több a hozzáadott érték?

Hihetetlenül tehetséges hallgatók jönnek hozzánk, de nem tudunk végtelen sok diákot felvenni. Budapestre, a nappali alapképzésünkre 500 körüli tanulót szoktunk beiskolázni. Nincs elég termünk, oktatónk, időnk, hogy többet felvegyünk, mert szűkösek az erőforrások. Legszívesebben mindenkit felvennénk, de akik bekerülnek hozzánk, ők tényleg mind nagyon tehetségesek. Nagyon jó hallgatói bázissal tudunk dolgozni, és ezt a fajta tehetséget nem maximálisan kihasználni, kiképezni vétek. Tehát ha egy tehetséges hallgató a BSc-elvégzése után feladja az álmait, vagy elmegy az iparba dolgozni, és olyan tevékenységet végez, ami nem a maximális szellemi hozzáadott értéket követeli meg tőle, az elfecsérlése az erőforrásoknak.

Önöknél az ötszáz diákból hány lány van?

Száz körül, de nagyon sokat dolgozunk, hogy ez az arány magasabb legyen. Amikor én voltam egyetemista, akkor a mi húszfős csoportunkban négy lány volt. Most meglódult a felsőoktatás, sokkal több hallgatót veszünk fel, egyre népszerűbb a terület. Az összes, lányokat megszólító rendezvényen ott vagyunk, hogy megmutassuk, mivel is foglalkozik egy informatikus, és bátorítsuk őket, hogy találják meg a saját útjukat ezen a területen. Vannak olyan feladatok, amiket a fiúk és vannak, amiket a lányok csinálnak jobban, bár a többségüket, hogy egyformán jól csinálják. Tehát bármenynyire nehéz ezt a társadalomnak elfogadni, az informatika a lányoknak (is) való.

Kinek való ez a pálya?

Annak, aki szereti. Ha valakinek nincs tehetsége valamihez, akkor azt úgysem fogja szeretni, tehát akkor nem érdemes. Úgy érezzük, hogy az a tanulási folyamat a leghasznosabb, amelyben a diák azt érzi, hogy amit letesz az asztalra, az már másnap valaki másnak felhasználható. Nekünk olyan ipari kutatási projektjeink vannak, amiket már BSc-s hallgatóként is fel lehet venni gyakorlati kurzusként. Tipikusan azért az MSc-s diákok műfaja, hogy részt vesznek olyan K+F-programban, amit egy ipari vállalat hoz be az egyetemre, és az elért eredmények beépülnek a cég termékeibe. Ez a közös gondolkodás motivációt ad mindenkinek.

Milyen fejlesztések voltak a közelmúltban a karon?

A gépészképzésünkben laboratóriumokat hoztunk létre, az informatikai kutatásokhoz további számítási kapacitásokat építettünk ki, amiből persze sosem elég. Emellett a digitális tananyagok fejlesztésében is nagyon sokat léptünk előre. A multimédiás tartalmakkal megtámogatott tananyag fejlesztése kiemelt fontosságú a karon. Módszertanilag ezek a dolgok fontosak. A humán erőforrásban azonban nagyon lassan tudunk bővülni. Komolyan dolgozunk azon, hogy külföldről Magyarországra csábítsunk kutatókat, posztdoktorokat vagy akár már befutott kutatókat is, mert megugrott a hallgatóink száma, ami elsősorban a külföldiek növekedésének köszönhető. Most a tanulóink majdnem harmadát külföldiek adják, ami szerintem nagyon izgalmas, és hihetetlen szinergiákat teremt hallgatók és hallgatók, kultúrák és kultúrák találkozásánál. Szeptemberben indul az adattudomány mesterképzésünk, és dolgozunk a mesterséges intelligencia mesterképzés elindításán. Itt az egész ország összefogott, a kezdeményezésünkre megalakult egy kis közösség, az összes informatikával foglalkozó képzőhely beleadja az emberi erőforrást abba, hogy ezt kidolgozzuk.

 

Kozsik Tamás

  • Az ELTE Informatikai Karának dékánja, a Kvantuminformatika Nemzeti Labor kutatója.
  • Programtervező matematikusként végzett az ELTE Természettudományi Karán 1994-ben, majd 2006-ban szerzett doktori címet informatikai tudományokból az ELTE-n.
  • 1996 óta oktat és kutat programozási nyelvek, szoftvertechnológia, konkurens-párhuzamos elosztott programozás témakörökben.
  • A Biztonságkritikus nemzeti szolgáltatások és ipari infrastruktúrák védelme kiberbiztonsági, technológiai és szabályozási eszközökkel című tématerületi kiválósági projekt szakmai vezetője. A Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium vezető kutatója, az ELTE Informatikai karon a kutatócsoportja által fejlesztett, szabadon hozzáférhető Piquasso kvantumszámítógép-szimulátor hatékonyságát tekintve a világ legjobbjai közé tartozik.
  • Korábban a 3in: Innovatív informatikai és infokommunikációs megoldásokat megalapozó tematikus kutatási együttműködések projekt szakmai vezetője, valamint az Eötvös Collegium Informatikai Műhelyének vezetője volt.
  • Az Országos Tudományos Diákköri Tanács Informatikatudományi Szakmai Bizottságának elnöke.

Az UNI in&out Innováció 2024 kiadvány célja, hogy segítsen eligazodni a technológiai fejlődés gyors ütemében, és bemutassa, hogyan formálják a legújabb innovációk a jövő iparát és oktatását. Kiadványunk ezúttal az MTMI (matematika, természettudomány, műszaki és informatikai) területekre fókuszál, körüljárja az ipar 4.0-koncepciót és témaköreit.

Az UNI in&out Innováció 2024 megvásárolható online a shop.uniside.hu oldalon, valamint a Relay és Inmedio hálózat, illetve az Auchan és Interspar üzleteiben.

Megvan a nyertes: ez a csapat győzött az „Ugrás a jövőbe!” pályázatán!

A MOME 2023-ban is meghirdetett, 7-10. osztályosoknak szóló tervezés fókuszú alkotópályázatára országosan és határon túlról összesen 323-an jelentkeztek. A legtöbben Budapestről neveztek, de sokan jelentkeztek Szegedről, Pécsről is, nagy százalékuk 9-10.osztályos.

 

Pontosan miről szól a pályázat?

A 2-5 főből álló csapatok a fenntarthatóság szellemében 2043-ban használható termék, tárgy vagy szolgáltatás tervekkel pályázhattak, közülük választotta ki a zsűri azt a 10 csapatot, akik a második fordulóban mentorok vagyis MOME Doktori Iskolába járó kutatók, tervezők, teoretikusok és BA és MA tervezőszakos hallgatók segítségével dolgozhattak tovább elképzelésükön. 

 

Kik lettek az idei nyertesek és mi alapján?

A második fordulós csapatok tagjai olyan tudásra tehettek szert, amelyet későbbi iskolai pályafutásuk, karrierjük során is használhatnak. A designgondolkodás megismerésére fókuszáló versenyen a beadott munkák értékelésében egyebek mellett a főszerepet a vizuális termék minősége, a kerettörténet értelmezhetősége, az ötlet és a koncepció erőssége játszotta. 

 

A fődíjat a Purple Pioneers csapata vitte haza

A négyfős, kilencedik osztályos csapat elképzelése szerint a jövő iskolája és kollégiuma nem csak teljesen zöld, de inkluzív és egyben önfenntartó is. A csoportból hárman – Murber Júlia, Czibók Zorka, Prasch Ráhel – a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanulói, illetve egyikük – Róth Ákos – a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanulója. A diákok az építészetet illetően a természetből és a hagyományos japán építészetből is merítettek. Az elképzelt iskolába és lakóépületbe tágas közösségi tereket és rengeteg növényt tervezett. A terv egyik legizgalmasabb része a kollégium: a szobák valójában többfős kunyhók, ahová akár egy egész hátrányos helyzetű család is beköltözhet. A nyertes csapat  egy MakerBot Sketch 3D nyomtatóval gazdagodhatott.

Idén több szórakoztató és utópisztikus pályázat is megjelent. A kép illusztráció. (Fotó: 123RF)

A második helyen a Batu Kán négytagú csapata végzett, a budapesti Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolából

A kilencedik osztályos tanulók a ‘Futurarium – a jövő múzeuma’ projekttel neveztek. Tervükben kidolgozták a Futurarium épületének terveit és az elképzelt intézményben szereplő kiállítások tematikáját is. “A Futurarium a világ első múzeuma, amelynek központjában nem a múlt áll, hanem a megálmodott és megvalósított jövőképek” – olvasható a leírásban. A jövő múzeumában filmeken, tárgyakon és maketteken keresztül merülhetünk el a Metropolis, a 2001: Űrodüsszeia, vagy éppen H.G. Wells és Asimov világában. 

 

A harmadik helyezett a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium tizedikeseiből álló, háromfős csapata a Glacies Oscula lett

Ők a méheket veszélyeztető környezeti ártalmak, a méhek kihalásának problémájára reagáltak. Az általuk elképzelt jövőben a világ már túl van az éhezés szakaszán, azon az időszakon, amikor a méhek kihalása miatt lehetetlenné vált az élelmiszer megtermelése. Projektjükben a növények beporzására terveztek egy olyan módszert, amely a denevéreket vonja be a folyamatba egy úgynevezett “Beporzást Elősegítő Szerkezet” használatával. A BESZ egy kis robot-rovar, amely feromonok kibocsátásával csalogatja az emlősöket a megfelelő növényre, így téve újra lehetővé az élelmiszer alapanyagok, növények termesztését. A szívbe markoló kerettörténetben a főszereplő jövőbeni kisgyermekével is találkozhatunk, akit ez a módszer és termékfejlesztés mentett meg az éhhaláltól.

A designgondolkodás megismerésére fókuszáló versenyre 2043-ban használható termék–, tárgy– vagy szolgáltatás tervekkel pályázhattak a diákok. A kép illusztráció. (Fotó: 123RF)

Különdíjazott lett a budapesti Madách Imre Gimnázium tizedik osztályos csapata, az Elmepalota

A csapat az Álommonitor nevű tervüket fejlesztette tovább. Az általuk elképzelt jövőben Európában az emberek több mint kétharmada használ Álommonitort és annak kiegészítőit, például egy olyan tervezőprogramot, amivel előre meg lehet határozni, hogy mit álmodjunk. Így a jövőben az érzelmek közlése, az önkifejezés is könnyebb lesz sok ember esetében, akiknek fontos jelentéssel bíró álmaik vannak. Ezáltal a pszichológia nagy hasznát veszi majd az álommonitorozásnak. 

 

Kik voltak a zsűritagok a 2023-as Ugrás a jövőbe! pályázaton?

  • Bényei Judit, a MOME design és vizuális művészet tanár MA képzés szakvezetőj, egyetemi docens
  • Mónus Noémi építőművész, illusztrátor, a MOME egykori óraadó oktatója
  • Dr. Fenyvesi Kristóf finnországi magyar kutató
  • Koós Pál rektorhelyettes
  • Gátos Luca, az első Ugrás a jövőbe pályázat nyertes csapatának tagja

 

Milyen témák érdeklik a fiatalokat?

A tíz csapat közül többen az oktatással, míg mások a mezőgazdasággal foglalkoztak, de megjelentek egyedi futurisztikus témák is. A korábbi években is jellemző volt, hogy egy-egy téma, amely azt az időszakot karakterizálta, előtérbe került a pályamunkákban, így ‘21-ben a COVID, ‘22-ben a háború tematikáját dolgozták fel. 

A megoldásokat tekintve sokan adtak be terméktervezés, építészet és service design alkotásokat, további érdekesség, hogy míg korábban jellemző volt egyfajta disztópikus hangulat a témákban, most több szórakoztató és utópisztikus pályázat is megjelent. 

 

 

Mivel foglalkozol? A hivatásod rólad árulkodik – fontos válaszok egy profi szakértőtől

A foglalkozás a személyiség fontos része

Ha szóba elegyedünk valakivel, az egyik első kérdésünk biztos, hogy az illető foglalkozása lesz. A középkorban ezt meg sem kellett kérdeznünk, hiszen sokan foglalkozásuk után kapták a vezetéknevüket (Kovács, Szabó, Varga, hogy a leggyakoribbakat említsük). 

Teljesen érthető, hogy

[kiemelt]egy ember személyiségének fontos részeként kezeljük a foglalkozását,[/kiemelt]mivel az magában foglalja, hogy mi iránt érdeklődik, mivel tölti ideje legnagyobb részét és ez jó téma is, hogy megismerjük beszélgetőpartnerünket.

 

Napjainkban egyre többen a munkájuknak élnek

Ma már egyre többen tudnak aszerint foglalkozást választani, hogy mi érdekli őket, kisebb a kényszer, hogy mindegy mit, csak dolgozzanak valamit.

Így az is gyakoribb, hogy az emberek szeretik, amit csinálnak, és annyira belefeledkeznek a munka örömébe, a siker hajszolásába, hogy azonosulnak is azzal. Ők azok, akik csak a munkájukra gondolnak, arról beszélnek, és a munkahelyi kudarcot vagy sikert is jobban a lelkükre veszik.

 

Arról érdemes beszélni, mit jelentenek az egyes foglalkozások

A gyerekektől is gyakran megkérdezzük:

[kiemelt]„És mi leszel, ha nagy leszel?”,[/kiemelt]

így már a legfiatalabbak is érzékelik a karrier és a foglalkozás megválasztásának fontosságát. 

Később a középiskola és az egyetem során a nyomás, hogy megtaláljuk a nagybetűs hivatást, csak nő és nő, egészen addig, amíg

[kiemelt]fiatal pályakezdőként már azért hajtunk, hogy megkapjuk azt a bizonyos „álom melót”.[/kiemelt]

Mivel a mai világban már nem egy helyen dolgozunk egész életünkben, azok, akik túlságosan összekötik magukat a munkájukkal, komoly önismereti krízisbe is kerülhetnek, ha munkahelyet váltanak. 

A problémát a legjobb már gyerekkorban kikerülni,

[kiemelt]és ahelyett, hogy hatéveseket próbálunk rávenni arra, hogy megmondják mit fognak felnőtt korukban csinálni, sokkal hasznosabb, ha inkább elbeszélgetünk velük arról, hogy hogyan dolgoznak miképp élik mindennapjaikat az egyes foglalkozások művelői.[/kiemelt]

Ezáltal azt mutatjuk be, hogy mennyi lehetőségük van.

 

Nem szabad, hogy csakis a munkára koncentráljunk az életben

Felnőttkorban sincs késő változni, ha ráébredünk, hogy a munkánk túlságosan a részünkké vált. Bár az identitásunkat nem egyszerű felnőttként alakítani,

[kiemelt]tudatosan törekedni kell a munkán kívüli aktív időtöltésekre[/kiemelt]

olyan csoportokban, amelyeknek semmi köze a munkához, vagy éppen új hobbik kipróbálásával színesíteni az életünket.

 

A témában felkerestük Limpár Imre, tanácsadó szakpszichológust.

Fotó: Limpár Imre

Egyszerű kérdés-e a pályaválasztás?

Egyértelműen nem. Nem tartjuk elég szélesen a sprektrumot.

[kiemelt]Azt hisszük, hogy létezik egy „ha-akkor”-függvény, pedig nem létezik.[/kiemelt]

Komplexitásában érdemes nézni a pályaválasztást.

 

A középiskola mennyire befolyásolja a diákok jövőképét?

Gondoljunk bele, mi a legnagyobb kód az életünkben: a DNS-ünk. Utána jön az icipici csecsemő és kora kisgyermekkor: ekkor érvényesül elsősorban a két szülő és a családi mikroklímának a rendszere. Erre rétegződnek később az iskolák, melyek közül

[kiemelt]főleg a középiskola a meghatározó a pályaorientáció terén.[/kiemelt]

Már csak azért is, mert a serdülőkor időszakának egyik lényege az önmegtalálás (Ki vagyok én? Mi dolgom a világban?). 

Az élet nagy kérdéseivel ilyenkor kezd szembetalálkozni a – már egyre felnőttesebben gondolkodó – egyén. A tanárok szerepe pedig, hogy ebben a korban mit és hogyan képviselnek, alapvetően befolyásoló. Pályaszocializációs szempontból

[kiemelt]14 éves kortól a húszas évek elejéig van egy fejlődéslélektani időkapu,[/kiemelt]

ami aztán soha nem jön vissza.

 

Mi a pályaválasztás lényege?

[kiemelt]Pályát bármikor lehet módosítani, ám szakmai alapidentitást sosem.[/kiemelt]

Lényegében egy olyan szemléletformálás ér minket 14 éves kortól 25 éves korig, ami meghatározza az első szakunk. Ez az alapidentitás később már sosem fog változni. Úgy látjuk az életet és a létezést magát. Egy személyes példa: amíg élek, nekem a pszichológusi lesz az alapbekötésem. Lehetnék még vegyész, mérnök, sokféle diplomát szerezhetünk, de a szakmai anyanyelvünk attól még az első nagy képzéstől függ.

 

Van rá mód, hogy a saját jövőképünkről praktikusan gondolkodjunk?

Van egy nagyon jópofa névjegykártya gyakorlat. Azt szoktam fiataloktól kérdezni, hogy ha 10 évet ugrunk előre képzeletben az időben, akkor te itt most a jelenből

[kiemelt]meg tudod-e mondani, hogy milyen névjegyet szeretnél nekem később odaadni.[/kiemelt]

Három különböző típusú névjegy létezik:

  • Van a funkciónévjegy: például lehet, ha valaki eredetileg gépészmérnök, de most projektmenedzser a funkciója, és ez neki megfelel. 
  • A kettes típus a státusznévjegy: ilyen például az elnök-vezérigazgató, a titkár, a docens.
  • A harmadik – ami leginkább a pályaválasztásról szól egyébként – az identitásnévjegy: azonosulok a titulussal, énazonos, ami a nevem alatt szerepel. 

[kiemelt]Ez utóbbi azt jelenti, hogy a névjegyen ott vagyok én is, ez nem csak egy szerep, nem csak egy státusz, nem csak egy funkció: ez már egy énrész.[/kiemelt]

 

Mi az ellenszere a munkamániának?

Az a kérdés, hogy a saját terhelhetőségemet ismerem-e. A legtöbb embernek ma már nem önismerete van, hanem öntalálkozásai, és ez odavezet, hogy

[kiemelt]nem ismeri a saját kapacitásainak a határait.[/kiemelt]

Továbbá van, aki szakbarbárrá válik – ez egy külön műfaj –, amikor önmagunk definiálása csak a szakmán keresztül valósul meg. Az ilyen típusú ember, még ha családot is alapít, úgy gondolja, hogy a gyerekei majd „csak úgy” felnőnek, folyamatosan csak a munkával foglalkozik, más dolgokkal nem vagy alig, s folyamatosan „pörög az Excel-tábla az agyában”.

A kérdés az, hogy tudom-e keretezni a saját életemet. Itt el kell mennünk a siker definíciókig.

[kiemelt]A magam szakmai szemüvegével azt tekintem sikernek, hogy valaki olyan életet tud élni, amilyet szeretne: vagyis életritmust, életstílust, életvitelt jelent a siker hétköznapi valósága.[/kiemelt]

Emiatt nem tartom sikeresnek azt a vállalkozót, aki kettőmillió nettóval megy haza minden hónapban, de negyvenhárom évesen már pszichoszomatikus problémái lesznek. 

Ugyanakkor azt a családanyát sem tekintem sikeresnek, aki bevállalt négy gyereket, de ezért feláldozott minden mást. 

Az életterületeket illetően nyolc-tíz életterületben érdemes gondolkodni. Ha

[kiemelt]egy-két életterület bedönti az összes többit, akkor az az ember nagyon rossz sikermérleggel rendelkezik.[/kiemelt]

 

Mit tehet az, aki szereti a munkáját és váratlanul elbocsátják?

Három beavatkozási pontunk van az életünkbe. Vannak, akik a preventív szemlélet szerint gondolkodnak, azaz „szárazon tartják a puskaport”, mindig fel vannak erre készülve. Sajnos ők vannak a legkevesebben, pedig ma már a legtöbb kutatás azt mondja, hogy öt-hat pályakorrekció várható egy életút során. 

A kettes típus képes jól menedzselni önmagát. Mikor „lecsap a guillotine”, egyből a kapcsolati tőkéjéhez nyúl, elkezd telefonálni. Ezek az emberek jó pániktűrők.

Az emberek többsége azonban sajnos a harmadik csoporthoz, a reaktív típusba tartozik. Ez azt jelenti, hogy ha beüt a baj, akkor képtelen azt feldolgozni, vissza szeretné görgetni az események láncolatát, pedig már régen késő. Legyünk preventívek! Nem az a kérdés, beüt-e a baj, hanem, hogy mit fogunk kezdeni a helyzettel, ha legközelebb lecsap a pallos.