képzés – Diplomátszerzek

Különleges szakmai nap a debreceni gyógyszerészhallgatóknak

Bácskay Ildikó, Debreceni Egyetem (DE) Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) dékánja elmondta: az úgynevezett preklinikai gyakorlat keretében szervezett szakmai napon a gyógyszerfejlesztési kutatás-menedzsment MSc hallgatóinak az egyetemen megszerzett elméleti ismeretek biztosították azt a tudásbázist, amelyre a gyakorlati tapasztalatok épülhettek.

A felkészítő előadások során a hallgatók bepillantást nyertek a gyógyszerfejlesztés korai szakaszainak fő lépéseibe, különös tekintettel a preklinikai vizsgálatok jelentőségére. Ezt követően a nemzetközi szinten is elismert dunakeszi Aurigon Zrt-nél eltöltött nap során ezek az ismeretek kézzelfogható formában is megjelentek. A vállalat szakemberei bemutatták, miként történik egy új hatóanyag kiválasztása és vizsgálata, valamint milyen követelményeknek kell megfelelni a klinikai fázisba lépés előtt.

Az interaktív program lehetőséget adott arra is, hogy a hallgatók kérdéseken és konkrét példákon keresztül mélyítsék el tudásukat. Szó esett például a toxikológiai vizsgálatok fontosságáról, valamint az in vitro és in vivo modellek alkalmazásáról.

„Ez az egymásra épülő elméleti és gyakorlati képzés jelentősen hozzájárult a hallgatók szakmai fejlődéséhez és segítette őket abban, hogy átfogóbb képet kapjanak a gyógyszerfejlesztés komplex világáról” – tette hozzá Bácskay Ildikó dékán.

A hallgatókat Ráduly Zsolt adjunktus, a DE Gyógyszeripari Ökoszisztéma Központ munkatársa vezette.

——

A cikkben szereplő fotó és a kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

Több perspektívából építkezve – Diákinterjú Illés Borbálával

Mi alapján döntöttél az érettségi előtt, hogy merre tanulj tovább?

Hirtelen jött döntés volt, hogy ezt az utat és egyetemet választottam. A Schulek Frigyes Építőipari Technikumban tanultam és építészmérnöknek készültem. Sokat dolgoztam felszolgálóként a középiskolás éveim alatt, ahol a kollégáim először csak viccelődve, majd egészen komolyan kérdezték, hogy miért is nem döntöttem valamilyen humán szakirány mellett. Egy beszélgetésnél jött az az ötlet, hogy egész remek jogász lenne belőlem, és attól a naptól kezdve ez nem hagyott nyugodni. Amikor az osztálytársaimmal Győrben jártunk nyílt napon, nem az építész műteremházat látogattam meg, hanem elosontam a jogi karra. Olyan mély benyomást tett rám az a látogatás, hogy ott helyben el is döntöttem, beadom a jelentkezést a Széchenyi István Egyetem jogászképzésére.

Milyen kompetenciákra van szükség az osztatlan jogászképzésen, és ezek hogyan kamatoztathatók a tanulmányokban, majd a munkaerőpiacon?

Szerintem a legfontosabb az alázat és az elkötelezettség. Ehhez a szakmához kell a hivatástudat és a tisztelet azon szakemberek felé, akik átadják nekünk a legjobb tudásukat. Még középiskolásként megkérdeztem egy joghallgatót, mi kell ahhoz, hogy valaki sikeresen, ép lélekkel abszolválni tudja a jogi tanulmányokat. „Ez legyen a hobbid” – és igaza volt. Ha az ember szereti, amit tanul, akkor nem érzi tehernek a belefektetett munkát és elvesztegetett időnek ezt az öt évet.

Szükség van még időmenedzsmentre és hatalmas önuralomra, mert azt azért nem szabad elfelejteni, hogy nem kis mennyiséget kell elsajátítani. De az egy tévhit, hogy itt éjjel-nappal magolni kell. Ha az ember elsajátítja a rendszerben gondolkodás képességét, akkor már csak a jogi terminológiát kell megtanulni helyesen használni. Ehhez értő olvasás és gyakorlati példák kellenek, így csupán a fogalommeghatározásokat nem lehet megúszni magolás nélkül.

Én erősségemnek érzem a rendszerben való kritikus gondolkodást és a jó kommunikációs készségemet: „jó beszélőke” nélkül nem lehet elvégezni a jogot, de ez szerencsére egy fejleszthető képesség. Emellett hasznos, hogy kitartó vagyok, segítőkész és együttműködő.

Hogyan kerültél kapcsolatba az MCC-vel? Milyen lehetőségekhez jutsz a programon keresztül?

Amikor felvettek az egyetemre, még azon a héten hívtak ezzel a lehetőséggel kapcsolatban. Gondolkodás nélkül beadtam a pályázatomat, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. Fantasztikus embereket ismerhettem meg az MCC-n keresztül, igazi mentorokat, remek barátokat. Itt egy olyan, intellektuálisan felemelő közegbe kerültem, ahol mindennap érzem a vágyat a fejlődésre, az új információkra, kihívásokra. Ez egy életstílus lesz azoknak, akik nyitottak, emellett erős alapot és lendületet adhat egy sikeres karrierúthoz.

A tanulmányutak jelentik számomra a legnagyobb lehetőséget, mivel az MCC előtt nem igazán volt lehetőségem utazni, főleg nem szakmai közegben. Továbbá a hallgatóknak több a publikációs, illetve a kapcsolatépítési lehetősége, aminek a kedvező kihatásait meg is tapasztalhattam. A kurzusokon pedig elmélyedhetünk egy-egy témában, és egy másik perspektívából is megérthetjük, megtapasztalhatjuk azt, amit az egyetemi órákon tanulunk.

Miből áll a nevelőtanári munkásságod? Mi motivál abban, hogy a kiemelkedő tanulmányi eredményeid elérése mellett is aktívan végezd?

A nevelőtanárság számomra egyszerre jelent felelősséget és elismerést. Azért kerültem ebbe a helyzetbe, mert az első évemben mindenek elé helyeztem az MCC-s közösséget. Otthont adott nekem ez a közeg. Kérdés nélkül álltam rendelkezésére mind a társaimnak, mind a munkavállalóknak, és ez a mai napig nem változott. Úgy érzem, hogy a munkám részét képezi az is, hogy jó hírét vigyem az intézménynek, valamint a belső közösséget is megerősítsem ebben a hitben a keményebb időszakokban, amikor sok a tanulnivaló és vannak kisebb-nagyobb feszültségek.

A feladataim között szerepel az új évfolyam integrálása az helyi közösségbe, az egyetemi életbe, mindezt mentorálással, egyéni konzultációkkal, azaz bármikor fordulhatnak hozzám problémákkal. Részben menedzseri feladatokat is ellátok, mivel figyelemmel kísérem az itteni szakmai és diákprojekt-eseményeket, segítek ezek összehangolásában és megszervezésében. Az év vége felé közeledve pedig a toborzásban segédkezem, valamint részt veszek a felvételiken és bátorítom a jelentkezőket: mosollyal és izgalmas kérdésekkel.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Nincs pontos elképzelésem. Az egyik legnagyobb hajtóerőm a tanulásban, hogy nincs olyan ágazata a jognak, amiben ne dolgoznék szívesen. Egyelőre inkább a közjog felé hajlok, de az alkotmányjog is érdekel. Nem szeretem determinálni, hogy hol képzelem el magam: hiszek abban, hogy közvetlenséggel, odaadással és sok munkával oda fogok kerülni, ahová kell.

Jelenleg az egyetemen kutatok, versenyzem, és az elmúlt félévben a Magyar–Német Ifjúságért Egyesület megbízásából dolgoztam stratégiai csapattagként egy nagy projekten, ami részben a tanulmányaimhoz kapcsolódóan is hordozott magával gyakorlati tapasztalatot. Sikerült jobban elmélyülnöm a parlamenti munkában: az SZE jogi karának oktatóival közösen megírtam a Magyar–Német Ifjúsági Parlament ügyrendjét, továbbá nagy örömömre én kaptam meg feladatként a plenáris ülés első felének levezetését és az Ügyrendi Bizottság vezetését társelnökként.

Mennyire jut időd magadra, szórakozásra az egyetem, az MCC, a nevelőtanári munka mellett?

Ha ki kell emelni valamit, amiben a leginkább fejlődnöm kéne, az a szabadidő és a pihenés felmagasztalása. Nem szánok elég időt magamra és a kikapcsolódásra, ami néha komoly kimerüléshez vezet. Ha viszont mégis marad néhány szabad órám, akkor a barátaimmal találkozom és feltöltődöm a mély beszélgetések adta jó érzésekkel, valamint hazamegyek társasozni és zenélni, énekelni a családommal. Ezenkívül próbálok újra visszatalálni a rendszeres futáshoz, mivel épp a 2026-os Ultrabalatonra készülök.

Mit tanácsolsz azoknak, akik bizonytalanok a jogászképzés melletti döntésben, és mit azoknak, akiket frissen vettek fel a szakra?

Sokan meglepődnek azon, miről is szól valójában ez az életpálya, de akit egyszer beszippant ez a légkör, az nehezen szabadul. A bizonytalankodóknak azt tanácsolom, hogy jól nézzenek utána a különféle jogászi hivatásrendek munkájának, valamint olvassanak tudományos folyóiratokat, és tájékozódjanak. A frissen felvettek pedig ne kérdőjelezzék meg magukat minden akadálynál és kudarcnál, inkább beszélgessenek sokat az oktatókkal, építsenek valódi szakmai és baráti kapcsolatokat más hallgatókkal. Talán az egyik legnagyobb előnye a Széchenyi István Egyetemnek, hogy az oktatók és a diákok között valódi, tartós és élő mentor-mentorált kapcsolat alakulhat ki, ami a tanulmányaink és a jövőnk szempontjából is kulcsfontosságú.

Illés Borbála

  • A Széchenyi István Egyetem harmadéves joghallgatója, az MCC Jogi Iskola diákja, nevelőtanár.
  • Önkéntesként részt vett az Európai Szolidaritási Testület által támogatott A szabadság hangjai: fiatalok a Páneurópai Piknik emlékének megőrzéséért című projektben.
  • Kutatási területe az alkotmányjog, különös tekintettel a jogállamiság, a különleges jogrend kérdéskörére és az ifjúsági érdekképviselet parlamenti formáira.
  • Digitális műszaki rajzolói végzettséget is szerzett.

Rekordszámú jelentkezés a Debreceni Egyetemen

Megerősítette vezető pozícióját a vidéki felsőoktatási intézmények között a Debreceni Egyetem, mely széles körű képzési portfóliójának köszönhetően a magyar és a külföldi felvételizők körében is népszerű, ez a jelentkezési számokban is megmutatkozik. A nemrég lezárult jelentkezési időszakban összesen 21321 jelentkező számára volt vonzó az intézmény, első helyen 11386-an jelölték meg az egyetemet, így az elmúlt évek legnagyobb jelentkezési számait érte el a DE. A 2026-os általános felvételi eljárásban beadott jelentkezésekről, a DE felvételi stratégiájának hatékonyságáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: a nemzetközi szinten is elismert képzések, a piacképes diploma miatt egyre több felvételiző választja a Debreceni Egyetemet.

A karok közül ezúttal is a Gazdaságtudományi Kar volt a legnépszerűbb, ide összesen 2286-an adták be első helyes jelentkezésüket, de emellett sokan jelölték meg a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar (1581), a Bölcsészettudományi Kar (1479), az Egészségtudományi Kar (1280), valamint a Műszaki Kar (927) képzéseit. A legnagyobb növekedést a jelentkezések esetében a Zeneművészeti Kar (138%), a GYGYK (117%), valamint a Természettudományi és Technológiai Kar (115%) érte el.

A felvételizők legnagyobb számban az alap- és osztatlan képzések közül a jogász szakot (534), a gyógypedagógia szakot (513), az óvodapedagógus képzést (482), a kereskedelem és marketing szakot (412), valamint a gazdálkodási és menedzsment szakot (405) választották. A meghirdetett képzések közül szinte minden esetben látványos emelkedés tapasztalható. Szintén jelentős növekedés történt a pedagógusképzés terén, az osztatlan, a rövidciklusú, valamint a szakmai tanárképzésekre összesen 1037-en jelentkeztek első helyen, ami szintén nagy ugrás 2025-höz képest.

Az újonnan meghirdetett szakok közül kiemelkedik az Informatikai Kar mesterséges intelligencia mesterképzése, melyre összesen 192 jelentkezés érkezett, ebből 65 első helyen, az Általános Orvostudományi Kar radiográfia mesterszakja, melyre 45 összes, 28 első helyes jelentkezést regisztráltak, valamint a kortárs könnyűzene művész mesterszak, amelyet 23-an első helyen jelöltek meg.

Fotó: DE

Pető Károly általános rektorhelyettes kiemelte: a Debreceni Egyetem országos szinten meghatározó szerepet tölt be, a vidéki intézmények között az első helyen áll.

„Büszkék lehetünk arra, hogy megtartva az elmúlt években tapasztalt lendületes növekedést, az továbbra is biztosan és erőteljesen megmutatkozik több képzési terület vonatkozásában. A jelentős növekedés azt jelenti, hogy az előző évhez képest az első helyes jelentkezők esetében több mint öt százalékos, míg az összes jelentkezői létszámnál több mint hét százalékos ugrás tapasztalható. Több kar is előrébb lépett a képzeletbeli ranglistán, ugyanis az újonnan megjelent szakok hatalmas vonzerőt jelentenek, ami a jelentkezők számán is látszik. Az oktatáshoz kapcsolódó kutatási infrastruktúra, az innovációs tevékenység olyan jelentős, hogy az méltán teszi vonzóvá a Debreceni Egyetemet. Nem csak az ide jelentkező hallgatók, hanem az oktatók, kutatók, az itt dolgozók számára is olyan perspektívát kínál az egyetem, ami nyilvánvalóan oktatás, kutatás és innováció terén is kiváló lehetőségeket foglal magában” – fejtette ki a rektorhelyettes.

Ölvetiné Szabó Beáta, a Debreceni Egyetem Oktatási Főigazgatóságának beiskolázási és továbbképzési igazgatója elmondta: az intézmény beiskolázási stratégiája sikeres volt, ennek köszönhetően újabb rekordot döntött a jelentkezési számokban az egyetem.

Fotó: DE

„Az általános felsőoktatási felvételi eljárásban a felvételi kampányunk sikeressége minden várakozásunkat felülmúlta, ugyanis idén olyan jelentkezési adatokkal büszkélkedhetünk, melyek az elmúlt évek távlatában a legkiválóbbak. Ez annak is köszönhető, hogy a Debreceni Egyetem beiskolázási tevékenysége sokrétű, számos egyetemi szervezeti egység és vállalati partner kapcsolódik hozzá. Kiemelten kezeljük a beiskolázást ösztönző programokat, melyek egyik fontos alappillére a köznevelési és szakképző intézményekben megvalósuló pályaorientációs tevékenységekhez való kapcsolódás. Munkatársaink szervezett formában látogatják a középiskolákat, szakképző intézményeket és részletesen tájékoztatjuk a tanulókat a felvételi információkról, a felvételi követelményekről, az intézményi pontokról. Átfogó tájékoztatást nyújtunk a karok képzési profiljáról, bemutatva az alapképzési, osztatlan és mesterképzési szakokat, azok szakmai tartalmát és munkaerőpiaci lehetőségeit. Ezek a rendezvények és a nyílt napjaink nemcsak tájékoztató események, hanem tudatos pályaorientációs és karriertervezési alkalmak is” – sorolta a beiskolázási és továbbképzési igazgató.

Az idei eljárásban országosan is rekordszámú jelentkező felvételizett, összesen 140.427-en adták be a kérelmet, ami az elmúlt másfél évtized legmagasabb jelentkezői létszáma. 2022-höz képest csaknem 30 ezerrel többen jelentkeztek műszaki, természettudományi, informatikai, orvos- és egészségtudományi, agrár-, illetve pedagógusképzési területekre.

Az ügyintézési időszak március végén kezdődik és július 7-én ér véget, addig nyílik lehetőség arra, hogy a felvételizők módosítsák adataikat vagy a megjelölt képzések és intézmények sorrendjét, illetve eleget tegyenek a hiánypótlási kötelezettségeknek, a hiányzó dokumentumok feltöltésének. A felsőoktatási ponthatárokat a tervek szerint július 21-én hirdetik ki.

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

DE GTK – tudatos befektetés a sikeres jövőért

Kilenc alap-, tizennyolc mesterszak és egy felsőoktatási szakképzés, három campus, gyakorlatfókuszú, interdiszciplináris és innovatív képzési rendszer, elismert, támogató és dinamikus oktatói gárda, valamint erős vállalati és nemzetközi kapcsolatrendszer – egyebek mellett ezek azok a tényezők, melyek garantálják a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak sikerét.

Fotó: DE

„A továbbtanulás ma már nem csupán a diploma megszerzéséről szól. A fiatalok olyan képzést keresnek, amely azonnal használható tudást, biztos munkaerőpiaci esélyeket és kiszámítható jövőképet ad. A Gazdaságtudományi Kar képzései pontosan erre a szemléletre épülnek. A GTK egyik legnagyobb erőssége, hogy a képzései nem elméleti elefántcsonttoronyban születnek. A tanterveket és a tantárgyi struktúrát folyamatosan a vállalati partnerektől érkező visszajelzések alapján frissítjük. Ennek eredménye pedig, hogy a nálunk végzett hallgatók tudása valóban piacképes – ezt nem mi állítjuk, hanem a munkaerőpiac igazolja vissza. A modern pedagógiai módszereken alapuló képzési rendszerünk, az üzleti esettanulmányok, a gyakornoki programok, a kooperatív képzés, a mesterképzésben a duális képzések, illetve a cégekkel való szoros együttműködések biztosítják, hogy hallgatóink már a tanulmányaik alatt a munkaerőpiaci érvényesüléshez elengedhetetlen készségekkel, képességekkel gazdagodjanak” – mondta Fenyves Veronika dékán.

A Gazdaságtudományi Kar a 2026/2027-es tanévben gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy és számvitel, agrár- és üzleti digitalizáció, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, rekreáció és életmód, sportszervezés, valamint turizmus-vendéglátás alapszakokat indít.

Fotó: DE

„A Debreceni Egyetem Szolnok Campuson a kereskedelem és marketing, a pénzügy és számvitel, valamint a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki BSc-képzéseink érhetők el, míg Siófokon a turizmus-vendéglátás, a rekreáció és életmód, valamint a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszakra jelentkezhetnek a fiatalok február 15-ig. Utóbbi a 2026-os általános felvételi tájékoztató kiegészítése értelmében nappali tagozaton is elérhető a DE Balaton-parti campusán” – hívta fel a figyelmet a kari vezető.

Fotó: DE

A GTK egyik zászlóshajó programja a kooperatív képzési forma, amely az elmúlt években kiemelkedő sikert aratott a hallgatók és a vállalatok körében. Az egyetemi évek alatt valós vállalati környezetben megszerezett tapasztalatot biztosító képzés a hallgatók és a partnercégek számára is egyaránt előnyt jelent, hiszen a végzős fiatalok diplomájuk kézhezvételekor 1,5-2 év releváns szakmai tapasztalattal rendelkeznek, míg a cégek a tudatos kiválasztási folyamat során „a legjobbakat” tudják megszólítani.

„A mai hallgatók jelentős része nem szeretne éveket várni az önálló jövedelemre. Sokan anyagi okokból, mások tudatos karrierépítés céljából keresik azokat a megoldásokat, amelyek a tanulás mellett munkát is biztosítanak. A GTK képzési struktúrája erre lehetőséget ad. Élsportoló hallgatóinknak sem kell választaniuk az edzések és a tanulás között, intézményünk elismeri a sportban elért teljesítményt és támogató közösségként segítjük a tanulmányi, illetve a sportbeli céljaik elérését. Célunk, hogy sportolóink ne csak a sportban, hanem a tanulásban és a civil életben is sikeresek legyenek” – tette hozzá Fenyves Veronika.

A kar 18 mesterképzést kínál a jelentkezőknek, a GTK ugyanis hisz abban, hogy a mesterdiploma hosszú távon megtérülő befektetés, egy vezetői pozíció, szakmai előrelépés vagy magasabb fizetési szint elérésénél komoly előnyt jelent. A Gazdaságtudományi Karon kiemelt szerepet kap a szaknyelvoktatás is: az angol, a német, a francia és az orosz mellett spanyol és olasz nyelven is tanulhatnak a hallgatók.

Fotó: DE

A kar kutatási palettája sokrétű, a GTK szakembereinek vizsgálata átöleli a multinacionális vállalatok stratégiájától a pénzügyi tudatosságig, az e-sporttól a sportszolgáltatások menedzsmentig a brandépítést, az employer brandinget, valamint a fenntarthatóság számtalan területét.

A GTK-n az egyetemi élet nem ér véget az órák után. A tehetséggondozás, a rövid- és hosszútávú mobilitási programok, a sportolási és kulturális lehetőségek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a hallgatók egy támogató, inspiráló közösség részévé váljanak. A Böszörményi úti campuson a színház mellett két sportcsarnok, a négy teniszpályát, küzdő- és vívótermet magába foglaló Teknős épülete, futópályák, füves és műfüves focipályák és szabadtéri kondipark várja a hallgatókat.

Fotó: DE

A GTK választása nem csupán egy diploma megszerzését jelenti, hanem egy tudatos döntést egy biztosabb, kiszámíthatóbb jövő felé – valódi tapasztalattal, erős vállalati kapcsolatokkal és hosszú távú karrierlehetőségekkel.

——

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

Zenei képzések a legmagasabb szinten

A folyamatosan bővülő hallgatói létszám, az elmúlt évtizedek kiemelkedő szakmai tapasztalatai, a hazai és nemzetközi megmérettetéseken elért kiváló eredmények is azt bizonyítják, hogy a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara hosszú ideje hazánk egyik legpatinásabb és leghatékonyabb képzési műhelye, olyan oktatási bázis, melynek példáját nem csak hazai környezetben, hanem a nemzetközi szinttéren is rendre példaként említik.

Egy olyan hely, ahol jó tanulni, jó egyetemistának lenni és ahol megtiszteltetés diplomát szerezni. Lakatos Péter, a DE ZK dékánja szerint ez egy alkotó és képző műhely, amely egy életre szóló tudást és emlékeket ad, ahol a tehetség nem csupán egy lehetőség, ahol a fiatalok nem csak szakmát tanulnak, hanem hangszereik, zenei képességeik igazi mestereivé válhatnak.

Fotó: DE

„Az elmúlt évtizedekben nagyon tudatosan építkeztünk abba az irányba, hogy szakmailag megalapozott képzési portfóliót alakítsunk ki, olyan képzési kínálatot nyújtsunk alap- és mesterfokon egyaránt, amire valóban szükségük van azoknak, akik már kiválóan használják a hangszerüket, de szeretnének még magasabb szintre érni. Ehhez természetesen olyan oktatói gárdát állítottunk össze, mely presztízs értékkel bír az intézmény számára, és a felvételikor, az intézmények kiválasztásakor nagyon is döntő jelentőséggel bír a jelentkezőknél. Az épületünk 2024-ben ünnepelte fél évszázados jubileumát, generációk mesterei fejlődtek az ódon falak között, ez a múlt joggal kötelez minket arra, hogy az elődök tisztelete, valamint az elmúlt évtizedek sikerei alapján is a lehető legmagasabb minőségre törekedjünk” – fogalmazott a kari vezető.

Fotó: DE

A DE Zeneművészeti Kara ezúttal is változatos képzéseket kínál a jelentkezőknek. Alapszakon alkotóművészet és muzikológia, valamint előadóművészet képzésben vehetnek részt a hallgatók, összesen huszonkét szakirány közül választhatnak. Többek között okleveles kórusvezetőnek, egyházzene előadóművésznek tanulhatnak, de klasszikus gitárművész, valamint mélyhegedű előadóművész képzettséget is szerezhetnek azok, akik felvételt nyernek. A legmagasabb szintű képzési kínálatban négy mesterszak közül választhatnak a jelentkezők. A klasszikus hangszerművész mesterképzési szakon belül tizennyolc szakirány várja a felvételizőket, de mindemellett mesterdiplomát szerezhetnek klasszikus énekművész mesterképzési szakon, karmester mesterképzési szakon, valamint kóruskarnagy mesterképzési szakon is.

Fotó: DE

A képzésekkel a kar elsődleges célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik érdemesek a szakképzettségük szerinti, magas szintű elméleti vagy tudományos tevékenység elvégzésére a magyar és nemzetközi zenei, kulturális, illetve tudományos életben, gyakorlati és elméleti tudásuk birtokában kiművelt ízléssel gyarapíthatják a zenéről szóló tudás repertóriumát, jelentős szerepet vállalnak a zenei köztudat formálásában.

Lakatos Péter dékán szerint a ZK kiváló választás azok számára, akik szeretnének aktívan részt venni az egyetem kulturális vérkeringésében, valamint meghatározó szerepet játszanának a város és hazánk művészeti értékeinek ápolásában, erősítésében.

Fotó: DE

„Tapasztalataink szerint nagyon sok tehetséges fiatal jelentkezik hozzánk. Aki nálunk kezdi el valamelyik hangszeres vagy énekes képzést, biztos lehet abban, hogy szakmailag rendkívüli módon megalapozott tudás birtokába kerülhet, emellett nagyon különleges, családias légkör várja őket. Hívószó lehet az ország egyik legjobban felszerelt koncertterme is, ahol amellett, hogy színvonalas produkciókat láthatnak-hallhatnak, az egyetemisták is fontos gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek a színpadon, közönség előtt” – tette hozzá a kari vezető.

Folyamatos az érdeklődés a Magyarországon egyedülállóan széles körű kínálattal elérhető kortárs könnyűzenei alapképzés iránt is, a 2026-os már a negyedik általános felvételi eljárás, melyben választható a szak. Összességében nyolc szakirányra (basszusgitár, billentyűs hangszerek, ének, gitár, harsona, szaxofon, trombita, ütőhangszerek) lehet jelentkezni, a felvételizőknek hangszeres és énekes szolfézs-zeneelmélet szóbeli és írásbeli vizsgát kell tenniük. Újdonságként a szeptemberben induló kortárs könnyűzene művész mesterképzést is meg lehet jelölni a felvételi jelentkezéskor.

Fotó: DE

A Zeneművészeti Kar kiváló elhelyezkedési lehetőséget kínál a végzősöknek, hiszen zenetanárként, nagyobb együttesek tagjaként szinte rögtön a diploma megszerzését követően állást találhatnak az ország bármely pontján. Az eddigi tapasztalatok alapján a régió számos intézménye és együttese számít a magasan képzett zeneművészek, zenetanárok tudására, a ZK-n diplomát szerzett szakemberek rövid idő alatt találnak képzettségüknek megfelelő munkát.

——

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

DE GYGYK – hivatás és biztos jövő egy helyen

A Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar (DE GYGYK) a régió és a Debreceni Egyetem egyik legdinamikusabban fejlődő kara. Képzési kínálata a kora gyermekkor és a szociális szakma, illetve a hátrányos helyzetű közösségek integrációja iránt érdeklődők számára is megfelelő választás. A hajdúböszörményi karra jelentkezőket olyan értékálló és korszerű ismeretekkel vértezik fel, amely alkalmassá teszi a végzett hallgatókat arra, hogy diplomájuk birtokában a pedagógiai, valamint a szociális szféra megannyi területén sikerrel érvényesüljenek, és megtalálják a személyes önmegvalósítás útját.

Fotó: DE

„A GYGYK képzési portfóliója a lehető legkorszerűbb. Képzéseinket a társadalmi, környezeti és gazdasági elvárásoknak megfelelően folyamatosan korszerűsítjük, így oktatóink mindig naprakész tanagyagot, azaz versenyképes tudást adnak át a hallgatóknak. Legutóbb a mesterséges intelligenciával kapcsolatos ismeretek kerültek be a mintatantervi hálókba. Az óvodapedagógia szak komplex megújítása pedig jelenleg is zajlik egy pilot program keretében” – tájékoztatott Gortka-Rákó Erzsébet dékán.

Fotó: DE

A hajdúböszörményi kar öt alapszakot – óvoda-, gyógy-, valamint szociálpedagógus, csecsemő- és kisgyermeknevelő, romológia – továbbá két mesterszakot – gyermekkultúra és szociálpedagógia – kínál a felvételi előtt álló fiataloknak.

Ezek mellett továbbra is népszerűek a szakirányú pedagógus továbbképzési szakok, melyek között már a gyógypedagógus végzettséggel rendelkezők számára is szakvizsga szerzési lehetőséget biztosít a kar. A képzések rendkívül gyakorlatorientáltak, a hallgatók nagyon hamar szereznek konkrét szakmai tapasztalatokat, sőt állást is a köznevelési és szociális intézményekben.

„Egyrészt jelentős a kiscsoportos tréningek és szemináriumok száma, másrészt mind a pedagógus képzéseinken, mind a társadalomtudományi képzési területen nagy óraszámban töltik gyakorlatukat a hallgatóink bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, gyógypedagógiai, valamint szociális-gyermekvédelmi intézményekben. Emellett szoros a kapcsolatunk nemcsak a régió köznevelési és felnőttképzési intézményeivel, hanem a pedagógiai szakszolgálatokkal, továbbá a szociális ellátórendszer szereplőivel is. Az itt szerzett diploma közismerten jó esélyt ad az elhelyezkedésre, hiszen a pedagógusok ma már a munkaerőpiacon komoly pozíciót foglalnak el tekintettel arra, hogy képzések társadalmi igényt elégítenek ki, így hallgatóink szinte azonnal el tudnak a szakmában helyezkedni” – részletezte a dékán.

Fotó: DE

A kar emellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy megakadályozza a hallgatók lemorzsolódását, segíti a beilleszkedést és támogatja a hátrányos helyzetből érkezőket. Az intézményben folyó hátránykompenzációs programban a diákok ösztöndíjat, mentori támogatást és tehetséggondozási lehetőséget kapnak.

Fotó: DE

A Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar két különálló, teljeskörűen felszerelt épületében a hallgatók modern és kulturált környezetben tölthetik diákéveiket. Az előadókban, szemináriumi termekben laptopok, kivetítő és egyéb technikai eszközök, okos táblák segítik az oktatást. A felújított tornaterem, a novemberben átadott műfüves pálya is a hallgatók oktatási, szabadidős tevékenységét szolgálják. Emellett igényes és megfizethető kollégium, illetve – az országban szinte egyedülálló módon – a gyakorlati képzést biztosító óvoda várja a fiatalokat. Kikapcsolódásként pedig a kar szerteágazó sport- és kulturális lehetőségeiből, illetve a HÖK gazdag programkínálatából válogathatnak a hallgatók.

A Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar képzési kínálatáról, a pontszámításról és hallgatói életéről további részletes információk a hajdúböszörményi kar honlapján.

——

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

Adatok mögött a jövő: mi az a data science?

Miben más a data science, mint az adatkezelés?

A data science az adatokból kinyerhető tudásról szól. Ötvözi a statisztikát, a programozást, a matematikai modellezést és a problémamegoldó gondolkodást. A cél nem az, hogy minél több adatot gyűjtsünk, hanem hogy ezekből értelmezhető mintázatokat találjunk: előrejelzéseket készítsünk, döntéseket támogassunk, folyamatokat javítsunk.

A kutatások szerint a vállalatok többsége ma már nem adat-, hanem értelmezéshiányban szenved. A KSH és európai munkaerőpiaci jelentések is kiemelik, hogy az adatvezérelt döntéshozatalhoz kapcsolódó kompetenciák iránti kereslet folyamatosan nő, különösen az elemzői, kutatói és IT-közeli pozíciókban.

Miért tanítják egyre több szakokon?

A data science ma már nem kizárólag programozók terepe. A közgazdászok piaci trendeket elemeznek, a szociológusok társadalmi mintázatokat vizsgálnak, a pszichológusok viselkedési adatokat értelmeznek. Ehhez mind ugyanarra az alapkészségre van szükség: adatok kritikus olvasására és értelmezésére.

Magyarországon is nő a felsőoktatásban részt vevő hallgatók száma, különösen azoké, akik piacképes, interdiszciplináris tudást keresnek. A KSH oktatási adatai szerint a felsőoktatásban tanulók létszáma az elmúlt években emelkedett, miközben a képzések egyre inkább a munkaerőpiaci igényekhez igazodnak. Így kerül képbe egyre több szakon a data science is.

Mit várnak el a munkaerőpiacon a pályakezdőtől?

A legtöbb belépőszintű pozíciónál nem elvárás a mély gépi tanulási tudás. Sokkal fontosabb az adatalapú gondolkodás: tudsz-e kérdéseket feltenni, egyszerű statisztikákat értelmezni, grafikonokat olvasni, következtetéseket levonni. Az EURES munkaerőpiaci elemzései szerint Magyarországon is nő azoknak az állásoknak a száma, ahol adatértelmezési készségre van szükség, még akkor is, ha a munkakör nem „data scientist” néven fut.

Ez magyarázza, miért jelennek meg egyre több szakon olyan tárgyak, mint az alapstatisztika, adatvizualizáció vagy bevezetés az adatelemzésbe. Ezek a kurzusok hidat képeznek az elmélet és a gyakorlat között.

Hogyan használhatod diáként a data science szemléletet?

Nem kell azonnal komplex modelleket építened. Már az is számít, ha tudatosabban kezeled az információt: kritikusabban olvasol statisztikákat, megérted, hogyan készül egy felmérés, vagy felismered, mikor torzítanak az adatok. Szakdolgozatnál, kutatási projektnél vagy akár egy gyakornoki feladatnál ez hatalmas előny.

A tapasztalatok szerint azok a hallgatók, akik már egyetemi éveik alatt találkoznak adatelemzési alapokkal, könnyebben alkalmazkodnak a gyorsan változó munkaerőpiachoz. A data science így nem egy külön szak, hanem egy gondolkodásmód, amely egyre több területen válik alapelvárássá.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Hagyomány és megújulás a DE Bölcsészettudományi Karán

A kar az intézmény történetében egyedüliként az 1912-ben alapított jogelőd Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem 1914-es indulása óta folyamatosan működik, így 2026-ban már a 112. tanévét kezdi meg.

A DE BTK a felvételire készülőknek az egyik legszélesebb képzési kínálatot biztosítja.

A 2026/27-es tanévre felvételizők alapszakon 20 lehetőség közül választhatnak, a nyílt napok tapasztalatai alapján továbbra is nagy érdeklődésre tart számot az anglisztika, a kommunikáció- és médiatudomány, a nemzetközi tanulmányok, valamint a pszichológia, de sok az érdeklődő a történelem, a közösségszervezés és a néprajz iránt is. Ha valaki a tanári képesítés megszerzése mellett dönt, immár 13 tanári szak, köztük angol, magyar, német, latin, történelem közül választhat. Újdonságként került be a kínálatba a spanyol nyelv- és kultúra tanára, amelyet az angol, magyar, német és történelem szakokkal párosítva választhatnak a jelentkezők.

A tavalyihoz hasonlóan a 2026-os felvételi eljárásban is érdemes figyelni a jelentkezőknek, hiszen akár intézményenként is eltérő feltételekkel, ponthatárokkal találkozhatnak.

„A BTK továbbra is a lehető legkedvezőbb pontszerzést kínálja magas intézményi pontokat biztosítva az elért eredményeikre” – tájékoztatta a hirek.unideb.hu portált Takács Levente.

Fotó: DE

A DE BTK oktatási dékánhelyettese kiemelte: az alapszakokra jelentkezőknek például egy komplex középfokú nyelvvizsga ötven plusz pontot ér, míg egy felsőfokú nyolcvanat. További intézményi (többlet)pont szerezhető még más jogcímeken is, mivel a kar arra törekszik, hogy a jelentkezők megkaphassák a lehetséges száz pontot.

„Természetesen ehhez tanulni, nyelvvizsgázni, teljesíteni is kell, de nálunk a legkönnyebb a maximumpont elérése” – tette hozzá Takács Levente.

És mi minden várja a hallgatókat a BTK-n, ha sikeresen teljesítették a felvételi követelményeket?

A Bölcsészettudományi Kar magasan minősített oktatói gárdára támaszkodva megújuló lehetőségeket biztosít a felvételizőknek. Ezen túlmenően a BTK-n a legszélesebb a nyelvtanulási paletta, mintegy 15 nyelv tanulható, az európai nagy nyelveket magában foglaló képzések mellett – többek között – japán, kínai, török vagy akár katalán is.

A nyelvtanulás mellett számos mód nyílik külföldi tanulmányok folytatására, cégeknél eltöltött szakmai gyakorlatra, segítve ezzel is a diplomaszerzést követő munkába állást.

Az alapszak sikeres elvégzése után minden szakról biztosított mesterképzésben a továbbtanulás is: a felvételizők összesen 22 mesterszak közül válogathatnak. A népszerűbbek közé tartoznak a fordító- és tolmács, a pszichológia és a kulturális mediáció, muzeológia mesterszakok. A kínálatban egyedülálló az angol nyelvoktató mesterszak, ugyanis a szokásos négy féléves képzésektől eltérően egy évig, azaz két félévig tart. A szak az angol nyelv elsajátításának elősegítését jól ismerő szakembereket képez, akik nyelviskolákban, tanfolyamokon oktathatnak, hiszen megismerik a legfontosabb nyelvpedagógiai, módszertani vonatkozásokat. Az előbb említett muzeológia mesterszak pedig széles spektrumában és gyakorlati jellegében különbözik a többi szaktól.

A kar a diploma megszerzése után is kínál további tanulási lehetőségeket szakirányú továbbképzések formájában. Ezek közül a legnépszerűbbek közé tartozik a rendszerszemléletű coaching, valamint a német nyelvi referens és fordító.

Fotó: DE

„A hallgatók végzés utáni elhelyezkedését a kar gazdasági szereplőkkel fenntartott kapcsolatai segítik. A régióban működő cégek, vállalatok szakmai gyakorlati helyekkel, magyar és idegen nyelven tartott kurzusokkal támogatják, hogy a végzettek megfelelő munkahelyeket találjanak. Emellett természetesen hagyományosan fontos terület a BTK számára a kultúra és a tehetséggondozás, így a Művészeti Központ, a Bán Imre Kultúratudományi és a Hatvani István Szakkollégium keretében biztosítja legtehetségesebb, legkiválóbb eredményű hallgatói számára a felkészülést az eredményes oktatói és tudományos kutatómunkára, amely szinte előszobája a PhD-képzésnek, a doktori fokozat megszerzésének. Utóbbit a kar doktori iskoláiban tehetik az elkötelezett hallgatók” – ismertette Keményfi Róbert dékán.

Mindazok, akik a DE BTK-n szeretnék tanulmányaikat folytatni, bővebb információt találhatnak az egyetem és a kar honlapján, emellett a tájékozódást a felvételi rendszerben pályaorientációs fogadóóra is segíti, amely során személyesen érdeklődhetnek a középiskolai kapcsolattartásért felelős munkatársnál, Kavecsánszki Máté egyetemi docensnél (elérhetőség, időpontegyeztetés: ).

——

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

Minden tudás egy helyen, a Debreceni Egyetemen

A felvételizők február 15-ig jelentkezhetnek a 2026 szeptemberében induló képzésekre. A meghirdetett szakok mellett a felvételi eljárás menetrendjéről és a jelentkezéshez szükséges tudnivalókról adtak tájékoztatást a Debreceni Egyetem vezetői a pénteken rendezett sajtótájékoztatón, melyen elhangzott: a Debreceni Egyetem 2026-ban is az országban elérhető legszélesebb képzési kínálattal várja a jelentkezéseket.

Fotó: DE

A Debreceni Egyetem szakjait már december vége óta lehet böngészni az online felsőoktatási tájékoztatóban. A felvételizők összességében 71 alapképzési szak, 98 mesterszak, 6 osztatlan, 51 tanárszak, 48 duális formában meghirdetett szak, valamint 4 felsőoktatási szakképzési szak közül találkozhatnak az elkövetkező egy hónap során.

Az idei felvételi eljárásban több új képzést is kínál az intézmény. 2026 szeptemberében a Bölcsészettudományi Karon a spanyol nyelv és kultúra tanára osztatlan tanári szak négy szakpárral érhető el, a magyar nyelv és irodalom szakos tanár, az angol nyelv és kultúra tanára, a német nyelv és kultúra tanára, illetve a történelemtanár szakokkal. Mindemellett a DE három kara hirdetett meg új mesterképzéseket; az Általános Orvostudományi Kar radiográfia, a Zeneművészeti Kar kortárs könnyűzene művész, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar sport mentáltréner mesterképzése is elérhető az általános felvételi eljárásban. A január végén megjelenő online felvételi tájékoztató kiegészítése további szakokat tartalmaz majd, abban szerepelni fog a mesterséges intelligencia informatikus mesterszak, valamint a Siófok Campuson nappali tagozaton indítani kívánt földrajz alapszak és a gazdaság- és vidékfejlesztési alapszak is.

Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektori megbízottja a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az egyetem a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően igyekszik bővíteni képzési porfólióját, a mostani felvételi eljárásban is ez a szellemiség érvényesül.

Fotó: DE

„Az egyetem célja, hogy kiemelkedően jó szakembereket képezzen, és versenyképes tudással vértezze fel a diplomásokat. Ennek érdekében az intézményben országos szinten a legszélesebb képzési spektrummal rendelkezünk, szinte minden tudományterület elérhető az egyetemünkön. Mindez alapjaiban meghatározza az egyetem felvételi stratégiáját. Nemzetközi szinten is kiemelkedő intézményről van szó, tekintve, hogy a külföldi hallgatói létszám évről-évre emelkedik. A nemzetközi rangsorokban is egyre előkelőbb helyezéseket ér el az egyetem, ami nagyban meghatározza az intézmény szakmai megítélését külföldön. Az idei felvételi eljárásban is igyekszünk úgy bővíteni a szakok számát, hogy azok igazodjanak a hallgatói és a munkaerőpiaci igényekhez” – fogalmazott a rektori megbízott.

Az eseményen Ölvetiné Szabó Beáta, a Debreceni Egyetem Oktatási Főigazgatóság beiskolázási és továbbképzési igazgatója ismertette az általános felvételi eljárás pontos menetrendjét, a legfontosabb tudnivalókat és határidőket.

Fotó: DE

„Szerteágazó beiskolázási tevékenység zajlik az egyetemen, melyben meghatározóak a különféle rendezvények, januárban több kar is tart nyílt napokat. A jelentkezők számára nagyobb rugalmasságot kínálunk a mostani eljárásban, hiszen az egyetem legtöbb szakjának esetében minden érettségi vizsgatárgy felvételi pontot érhet, de természetesen emelt szintű érettségivel, nyelvtudással, szakképzettséggel, kiemelkedő művészeti és tanulmányi versenyeredménnyel, sportversenyeken elért jó helyezéssel is jelentősen növelhető az intézményi pontok száma. A felvételi ügyintézési időszak július 7-én zárul, eddig kell benyújtani minden hiányzó dokumentumot, módosítható a sorrend, illetve visszavonható a jelentkezés. A felvételizők az interneten is böngészhetik a Debreceni Egyetem felvételi követelményeit, a részletes szabályok ugyanis megtalálhatóak a beiskolazas.unideb.hu, valamint a felveteli.unideb.hu internetes felületeken” – tájékoztatott a beiskolázási és továbbképzési igazgató.

A felvételizők legfeljebb hat jelentkezési helyet jelölhetnek meg, egynek számít ugyanazon jelentkezési hely állami ösztöndíjas vagy önköltséges formája is. A Debreceni Egyetem által meghirdetett szakok iránt érdeklődők az általános felvételi eljárásban a felvi.hu oldalon, az e-felvételin keresztül jelentkezhetnek a választott képzésekre. Az E-felvételi felületére történő belépéshez és a jelentkezés benyújtásához Ügyfélkapu+ vagy Digitális Állampolgárság (DÁP) hozzáférésre van szükség.

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

Függönyt fel! Együtt a DE és a Csokonai Nemzeti Színház

Az elmúlt évek eredményei alapján a Debreceni Egyetemnek határozott szakmai szándéka, hogy hatást gyakoroljon a helyi kultúrára és művészetekre, ennek érdekében több intézményi és képzésfejlesztési döntés is született a DE részéről. A csütörtökön megkötött együttműködési megállapodás Szilvássy Zoltán rektor szerint újabb bizonyítéka a tudomány és a kultúra harmonikus együttállásának.

Fotó: Debreceni Egyetem

„A Debreceni Egyetem széles körű oktatási és tudományos portfólióval rendelkezik, ugyanakkor a művészetek és a kultúra téren erősítésre szorul. Az együttműködés célja, hogy olyan partnerséget ápoljunk, mely szakmailag megalapozott munkát vetít előre. A közelmúltban indult színpadi operaénekes képzés már egyfajta közelítés volt ehhez a szemlélethez, de más ambícióink is vannak, ahol oktatási, előadóművészeti, infrastrukturális és eszközhasználati téren új utak nyílhatnak a képzésfejlesztésben. Szeretnénk a város művészetével és vezetésével eddig nem tapasztalt együttműködés által részt vállalni Debrecen művészeti és kulturális életében, ami azért lényeges, mert a fejlett kulturális városokat az ehhez hasonló megállapodások jellemzik” – vélekedett a rektor a megállapodás kapcsán rendezett sajtótájékoztatón.

Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte, hogy az erőteljes szellemi és ideológiai alapon nyugvó együttműködésnek köszönhetően növekedhet a színház regionális ereje.

Fotó: Debreceni Egyetem

„A DE és a színház közötti kooperáció megerősíti az elmúlt évtizedekben végzett közös munka eredményeit, a debreceni kulturális intézmények és az egyetem kulturális missziója pedig együtt alkotnak teljes egészet. Örülök annak, hogy az egyetem részéről szervezeti együttműködési igény is mutatkozik, mely az oktatást és a tudományt érinti. Művészeti területen olyan specifikumok állnak rendelkezésre, melyek átgondolt stratégiát igényelnek a kultúrstratégiai intézménynek minősülő színház és a képzőhelyek részéről. Az egyetem erős potenciállal rendelkezik, a Zeneművészeti Kar lehet a kiindulási pont például a helyi opera fejlesztésére” – tette hozzá a polgármester.

Vadász Dániel mérföldkőnek és kulturális identitást erősítő pillanatnak nevezte az együttműködés megkötését, szerinte a megállapodásból az egyetem hallgatói is sokat profitálhatnak, hiszen valódi színpadon, közönség előtt szerezhetnek jelentős szakmai tapasztalatokat. A legfőbb cél, hogy a kapcsolódó egyetemi képzés szervesen illeszkedjen a legmagasabb szintű színházi teljesítményekhez.

Fotó: Debreceni Egyetem

„Nagy perspektívát látok ebben az együttműködésben, olyan produkciókat tervezünk, melyek oktatási céllal születnek, de az előadóművészet felé is mutatnak. Az egyetemen elérhető magas színtű képzéseket konkrét művészeti produkciókkal erősítjük meg, példa erre a Szerelmi bájital, a Víg özvegy, valamint a Varázsfuvola című darabok, melyek révén a színpadon is gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek a hallgatók. Az előadások mellett a színház utóbbi időben végzett fejlesztései lehetőséget adnak arra, hogy azokat a képzési programok is hasznosíthassák” – fogalmazott a színházigazgató.

A művészeti képzések és programok erősítése az elmúlt években is jellemző volt az egyetemre, ezt bizonyítja a DESzínház, az oDEon sikere, a hosszú ideig tervezett könnyűzenei képzés elindítása, a Zeneművészeti Kar hazai és nemzetközi szakmai eredményessége is. Bács Zoltán kancellár megjegyezte: a debrecenieknek a mindennapi jólléthez a sport mellett a kultúrára is nagy szükségük van, ez is része a Debreceni Egyetem harmadik missziójának.

Fotó: Debreceni Egyetem

„Több mint nyolcvanezer diák tanul a városban, a sporthoz hasonlón a kultúra is hozzásegíti őket ahhoz, hogy hosszú távon jól érezzék magukat. Az egyetem arra törekszik, hogy a lehető legmagasabb szinten műveljük és fejleszthessük mindkét területet. Olyan együttműködés jött létre, melyben komplementer módon egészíti ki egymást a két intézmény, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a debreceniek jobban élhessenek. Az egyetemi polgárság átlépte az ötvenezres létszámot, nekik is lényeges, hogy milyen környezetben töltik a mindennapjaikat, nekik is ugyanolyan fontos ez az együttműködés, mint a két intézmény számára” – hangsúlyozta a kancellár.

A megállapodás részeként az egyetem és a színház Művészeti Kabinetet hoz létre, mely meghatározza a képzésfejlesztési irányokat, népszerűsíti a debreceni színházi életet a fiatalok körében, emellett pedig az is célja, hogy a két intézmény között létrejött, öt évre szóló együttműködés minden eddiginél hatékonyabb és eredményesebb legyen.

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

Fedezd fel a jövőd a DE MÉK nyílt napján!

A szeptemberben induló képzésekről, a felvételi eljárás menetéről és a hallgatói életről is részletes információkat kaphatnak a továbbtanulás előtt álló fiatalok a Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának (MÉK) nyílt napján.

Forrás: Debreceni Egyetem

Közérthető, informatív tájékoztatón az oktatók bemutatják a kar sokszínű képzési kínálatát. A debreceni agrárkar a precíziós mezőgazdasági mérnök mellett további hét alapszakot kínál szeptemberi kezdéssel: élelmiszermérnöki, kertészmérnöki, lótenyésztő, lovasport szervező agrármérnöki, mezőgazdasági mérnöki, mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológiai mérnöki, természetvédelmi mérnöki, valamint vadgazda mérnöki szakon. Az agrármérnöki szak pedig továbbra is osztatlan képzési formában választható.

A felvételi előtt álló fiatalok az Aulában felállított standoknál részletesen tájékozódhatnak a képzésekről, feltehetik kérdéseiket közvetlenül az oktatóknak és hallgatóknak. A BSc-szakok képviselői pedig pódiumbeszélgetésekre is várják az érdeklődőket.

Forrás: Debreceni Egyetem

A nap során rendhagyó előadást hallgathatnak meg egyebek mellett a modern baromfitartásról, élőben találkozhatnak egzotikus rovarokkal, és részesei lehetnek látványos kémiai kísérleteknek is. A campus-túrákon bejárhatják a kar intézeteit, tanszékeit, laboratóriumait, a bemutatókertet, az egyetem sportpályáit és akár a kollégiumokat is – így valóban teljes képet kaphatnak a Böszörményi úti campus életéről.

Az Aulában kialakított mozi teremben a karról készült videókon keresztül pedig megismerhetik a fiatalok mindennapjait az agrárkaron.

A DE MÉK képzéseiről további részletek a honlapon.

——

A kiemelt kép forrása: Facebook / Debreceni Egyetem MÉK.

Erősödő egyetemi jelenlét Szolnokon

Egyre több hallgatót csábít Szolnokra a Debreceni Egyetem köszönhetően annak, hogy a fiatalok helyben kaphatnak piacképes tudást és diplomát. A folyamatosan bővülő képzési kínálat, valamint a jelentkezések számának emelkedése révén a DE komoly hatást gyakorolhat rövid és hosszú távon is a régió gazdasági helyzetére. A Debreceni Egyetem szerves részeként 2019-től működik a DE Szolnok Campus, melynek létrehozásával új alapokra helyezték az egyetemi képzéseket a városban, ezzel pedig megkezdődött a helyi felsőoktatás felemelkedése.

A szolnoki campuson jelenleg az Egészségtudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar és a Műszaki Kar kínál szakokat. A képzési portfólió folyamatos bővülése egyet jelent a hallgatói létszám emelkedésével, ezzel pedig olyan szakemberek helyezkedhetnek el a régióban, akik iránt valós piaci igény mutatkozik.

A nemrég véget ért általános felvételi eljárást és a pótfelvételit követően összesen 378 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptembertől Szolnokon. Ezzel a campus felülmúlta a tavalyi eredményeit.

Az Egészségtudományi Kar számára ez az év fontos mérföldkő, hiszen a DE Szolnok Campuson befejezte tanulmányait a kar első évfolyama. Nappali és levelező tagozaton összesen 75-en vehették át idén a diplomájukat.

Fotó: Debreceni Egyetem

„A kar jelenléte nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a térségben az egészségügyi szakemberellátottság javuljon. Az első képzések vonatkozásában felívelő pálya figyelhető meg a jelentkezők számában, a 2024/25-ös tanévben már záróvizsgát is tettek az első évfolyam hallgatói. A záróvizsga tapasztalatai alapján elmondható, hogy a régió egészségügyi és szociális ellátórendszerében dolgozó szakemberekkel való együttműködésnek, valamint a kar oktatói gárdájának magas szakmai és tudományos felkészültségének köszönhetően biztos szakmai tudással rendelkező, elhivatott szakembereket tudtunk a munkaerőpiacra bocsájtani. Továbbra is kiemelt célja az intézményünknek a régió egészségügyi és szociális szakembereinek továbbképzése, mellyel hozzájárulhatunk a térség lakosságának életminőségéhez, magas szintű egészségügyi és szociális ellátásához” – fogalmazott az ETK dékánja, Móré Marianna.

Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja szerint a GTK szolnoki jelenléte stratégiai fontosságú.

Fotó: Debreceni Egyetem

„A DE Szolnok Campus hozzájárul a térség felsőoktatási kínálatának bővítéséhez és a helyi gazdaság megerősítéséhez. Az elmúlt években sikeres képzésfejlesztés valósult meg, a megjelent szakok rugalmasan alkalmazkodnak a munkaerőpiaci igényekhez és gyakorlatorientált szemléletet képviselnek. Különösen népszerű a kereskedelem és marketing alapszakunk, valamint az egészségügyi menedzser mesterszakunk, emellett folyamatosan nő az érdeklődés a szakirányú továbbképzéseink iránt is. Egyre többen jelentkeznek, ez a képzések minőségének és a térségi beágyazottságnak köszönhető. A szolnoki képzési hely fontos szerepet tölt be a tehetségek helyben tartásában és a régió szakember-utánpótlásában. A GTK elkötelezett a szolnoki jelenlét további erősítése és fejlesztése mellett” – emelte ki a kari vezető.

A Műszaki Kar 2024-ben indította első képzését Szolnokon. Husi Géza dékán hangsúlyozta: a műszaki menedzser alapszak már a kezdetekkor kiemelt érdeklődést váltott ki, s mivel duális formában is elérhető, a vállalati együttműködéseknek köszönhetően a hallgatók nem csak elméleti tudást, hanem valós ipari tapasztalatokat is szerezhetnek.

Fotó: Debreceni Egyetem

„A Műszaki Kar célja Szolnokon, hogy a régióban élő fiatalok helyben juthassanak versenyképes diplomához. A Szolnok Campuson modern tantermek, korszerű laborok és egyre bővülő szolgáltatások várják a hallgatókat. Az elmúlt időszakban több sikeres rendezvényt is szerveztünk, köztük nyílt napokat, szakmai workshopokat és a Műszaki Karhoz kapcsolódó Menedzser Pikniket, mely lehetőséget adott a hallgatóknak és cégeknek a kapcsolatépítésre. A jövőre nézve ambiciózus fejlesztési tervek körvonalazódnak, ugyanis a campus célja, hogy újabb műszaki szakokkal bővítse kínálatát, valamint tovább erősítse a kapcsolatot a helyi gazdasági szereplőkkel” – mondta a dékán.

Szabó Attila, a DE Szolnok Campus igazgatója hozzátette: a képzési portfólió fejlesztése, a megjelenő nagy számú hallgatói közösség miatt korszerű infrastruktúrára is szükség van.

Fotó: Debreceni Egyetem

„Megkezdődött a főépület közelében található régi kollégium teljeskörű felújítása, átalakítása, egy 90 férőhelyes, 21 századi, megújuló energiafelhasználással működő létesítmény jön létre. Egy új konditermet is kialakítunk az épületben, ami nem csak a hallgatók sportolását segíti, hanem a gyógytornász képzésben is támogatást nyújthat majd, ugyanis olyan eszközök kapnak helyet benne, amik a szakon tanulók szakmai fejlődéséhez járulhatnak hozzá. Az épületrészben már 2024-ben is történt fejlesztés, hiszen az Egészségtudományi Kar ott adta át az oktatás, valamint a kutatói tevékenységek támogatására létrehozott molekuláris mikrobiológiai laboratóriumát” – ismertette.

Fotó: Debreceni Egyetem

A campus fejlesztéséhez szorosan kapcsolódik a teljes informatikai állomány korszerűsítése is, minden tanteremben kicserélték a számítógépeket, projektorokat, egy új, 50 fős számítástechnikai termet alakítottak ki jelentős műszaki beruházással. A campusigazgató megjegyezte: a gyógytornászok gyakorlatorientált képzésének erősítésére két tornaterem is rendelkezésre áll, a műszaki menedzser képzéshez pedig elérhetők a legfontosabb, legmodernebb szoftverek.

A DE Szolnok Campus az oktatási és kutatási tevékenységek mellett minden héten szakmai és kulturális rendezvényeknek ad otthont, ezeknek is köszönhetően helyi és regionális szempontból jól pozicionált, aktivitása, a térségben egyedülálló működési elve, befogadó kapacitása, valamint a főépület 450 fős nagyelőadója révén a különféle szakmai rendezvények egyik centruma.

——

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.

Egyetemi sikertörténet a Balaton partján

A 2025/2026-os tanévben indít először szakokat Siófokon a Debreceni Egyetem. Az intézmény célja, hogy Hajdúböszörmény, Nyíregyháza és Szolnok után a Balaton partján is jelen legyen a piacképes tudást, versenyképes diplomát adó felsőoktatás, mely hozzájárulhat a térség gazdaságélénkítő erejének fokozásához, a foglalkoztatás bővítéséhez.

Az első felvételi időszakot sikerrel teljesítette a balatoni campus, hiszen 104 jelentkező nyert felvételt az ottani képzésekre. Az általános felvételi eljárásban az ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirányára 17, az infekciókontroll mesterképzésre 41, a turizmus-vendéglátás alapszakra 18, a rekreáció és életmód alapképzésre 18, az óvodapedagógus (nemzetiségi óvodapedagógus szakirány) alapszakra pedig 10 hallgatót vett fel a Debreceni Egyetem.

A pótfelvételin tovább bővült a DE Siófok Campusra felvételt nyert hallgatók köre. Ebben az eljárásban két kar, az Egészségtudományi Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar növelte a hallgatók számát: három alapszakra és egy mesterképzésre összesen 33 jelentkezőt vettek fel. Az ápolás és betegellátás alapképzés ápoló szakirányára kerültek be a legtöbben, állami és önköltséges finanszírozási formában összesen húszan. Az infekciókontroll mesterképzésre 3, a turizmus-vendéglátás alapszakra 4, a rekreáció és életmód alapképzésre 6 jelentkező felvételizett sikeresen.

Fotó: Debreceni Egyetem

Összességében a Debreceni Egyetem 137 hallgatóval kezdheti meg Siófokon a 2025/2026-os tanévet.
Móré Marianna, a DE Egészségtudományi Kar dékánja a hirek.unideb.hu-nak elmondta: messze felülmúlta a várakozásokat a felvételi eredmény.

„Siófok közel van Budapesthez és Pécshez, de az itt élőknek hatalmas könnyebbséget jelent, hogy helyben szerezhetnek diplomát. A beiratkozás során az ápoló szakos hallgatók megnézhették a berendezett demonstrációs termet és nyilvánvalóvá válhatott számukra, hogy minden igényt kielégítő infrastruktúra várja őket. A legfontosabb célunk, hogy folyamatosan elérhetőek legyenek a képzések, a hallgatók gyakorlati ismereteket szerezzenek, majd négy év múlva, amikor az első évfolyam átveszi a diplomáját, a végzett szakemberek érezzék: rendelkeznek azzal a tudással, ami révén biztonsággal dolgozhatnak a szakmájukban. Egészségügyi képzést csinálni hatalmas felelősség, ugyanazokkal a szakmai attitűdökkel és elvárásokkal állunk a feladathoz, mint a Debreceni Egyetem bármely másik képzési helyén” – hangsúlyozta a kari vezető.

A Gazdaságtudományi Kar számára különösen nagy jelentőségű a Siófok Campus indulása, hiszen a turizmus-vendéglátás, valamint a rekreáció és életmód alapszakok a Balaton térségének meghatározó ágazataihoz kapcsolódnak.

Fotó: Debreceni Egyetem

„Kiemelten fontos számunkra, hogy 2025 szeptemberében a Siófok Campuson indul a települési önkormányzati vezetőképző szakirányú továbbképzési szak is, melyre már most több mint huszonöten jelentkeztek. A képzésre szeptember 5-ig továbbra is várjuk az érdeklődők jelentkezését a kar honlapján. Büszkék vagyunk arra, hogy a GTK siófoki képzései már az indulás évében nagy hallgatói érdeklődést váltottak ki, meggyőződésünk, hogy e programok hozzájárulnak a Balaton térségének gazdasági fejlődéséhez és versenyképességéhez” – jelentette ki Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja.

Gortka Rákó Erzsébet, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar dékánja szerint a képzések hosszú távon határozhatják meg a térség fejlődését, éppen ezért komplex és piacképes tudást adó szakok várják a felvett hallgatókat.

Fotó: Debreceni Egyetem

„A DE GYGYK óvodapedagógus BA szakot indít nemzetiségi óvodapedagógus (cigány-roma) szakirányon levelező tagozaton a 2025/26-os tanévben Siófokon. Tíz fő jelentkezett, amivel első alkalommal induló szakként elégedettek vagyunk. Természetesen bízunk benne, hogy a következő években növelni tudjuk majd a hallgatói létszámot. Jelenleg az elméleti képzés előkészítése zajlik, valamint a hallgatói gyakorlatot készítjük elő. Terveink között szerepel további pedagógus szakirányú továbbképzési szakok indítása Siófokon” – tette hozzá a kari vezető.

Kiváló oktatói gárdával, a Balaton-part egyik legimpozánsabb épületében kezdi meg működését a DE új campusa. Schmidt Jenő campusigazgató azt mondta: bíztak a jó felvételi eredményben.

Fotó: Debreceni Egyetem

„A Debreceni Egyetem Siófokon induló képzéseivel januárban a felvi.hu kiegészítésében találkozhattak először a jelentkezők, így azt mondhatom, elégedett vagyok a felvettek létszámával. Mivel az egészségügyi és a pedagógusképzések hiátusnak számítanak itt a Balaton környékén, ezekre a szakokra a várakozásainknak megfelelően többen jelentkeztek. Meglepő módon azonban az informatikát nem részesítették előnyben a felvételizők, szemben a rekreáció és életmód alapképzéssel, aminek ilyen fokú népszerűségét nem is reméltük” – részletezte a campusigazgató.

Hozzátette: várhatóan szeptember 30-ig veszik teljesen birtokba a központi épületet, addigra ugyanis valamennyi hallgató megérkezik. Mint mondta: a lakhatást és az étkezést szolgáló másik két épületegység jövő májusra készül el.

A campusigazgató tájékoztatása szerint a következő két hónapban szeretnék felkeresni Veszprém, Zala, Fejér, Somogy és Tolna vármegyék szakképző intézményeit, hogy az igényekhez igazítsák az egyetem képzéseit. Ezek tudatában remélik, hogy jövőre már legalább négyszáz hallgatóval indulhat a tanév az idei felvettekkel együtt.

Az első nappali tagozatos hallgatóknak szeptember 8-án, hétfőn kezdődik a szemeszter.

Fotó: Debreceni Egyetem

A kiemelt kép forrása: Debreceni Egyetem.