MCC Középiskolás Program – Diplomátszerzek

Ingyenes kurzusok, mentorok, külföldi utak – Még lehet jelentkezni az MCC programjaira

Az MCC képzései nem hagyományos pluszórák: a diákok olyan témákkal találkozhatnak, amelyek túlmutatnak az iskolai tananyagon – a mesterséges intelligenciától és médiatudatosságtól kezdve a vitakultúrán, gazdasági gondolkodáson és nemzetközi politikán át egészen a kommunikációs vagy önismereti készségekig. A programok célja, hogy a résztvevők megtalálják saját érdeklődési területeiket, miközben egy országos és nemzetközi közösség részévé válnak. Az MCC olyan lehetőségeket ad a tehetséges fiataloknak, amelyek hosszú távon is segítik őket a jövőjük tudatos építésében.

„Megtalálhatom, amiben valóban jó vagyok” – Diákinterjú Tiba Noémi Admirával

Vasárnap éjfélkor zárul a Középiskolás Program jelentkezése

A legközelebbi határidő az MCC Középiskolás Programjához (KP) kapcsolódik: a 8–11. évfolyamos diákok 2026. május 31-én éjfélig jelentkezhetnek az iskola mellett végezhető, teljesen ingyenes képzésre.

A program egyik legnagyobb előnye, hogy rugalmasan illeszthető a középiskolai élethez. A résztvevők online kurzusokon, hétvégi képzéseken, nyelvi programokon, workshopokon és táborokban vehetnek részt, miközben mentorok segítik őket saját fejlődési útjuk kialakításában. Az MCC nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a diákok ne csak tudást szerezzenek, hanem tudjanak kapcsolódni egymáshoz, valamint vitázni, együtt gondolkodni és közösségben működni tanuljanak.

A program sikeres elvégzése ráadásul a felvételin is előnyt jelenthet: több magyarországi egyetem többletpontokat ad az MCC KP teljesítéséért.

Már felső tagozattól indulhat a tehetséggondozás

A Fiatal Tehetség Program (FIT) azoknak a jelenlegi negyedikes diákoknak szól, akik szeptemberben kezdik az 5. osztályt. A program 27 városban működik, és élményalapú foglalkozásokkal segíti a gyerekek fejlődését.

A FIT-ben a diákok kéthetente szombatonként találkoznak, és játékos, interaktív formában dolgoznak fel különböző tudományos és kreatív témákat. A foglalkozások mellett nyelvi képzések, digitális tananyagok és e-learning rendszer is támogatja a fejlődést. A program minden eleme ingyenes.

Jelentkezési határidő: 2026. június 30.

Egyetemistáknak is nyitott az MCC

Az MCC Egyetemi Programja (EP) azoknak a frissen érettségizett diákoknak szól, akik szeptembertől egyetemen kezdik tanulmányaikat. A képzés Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Kolozsváron érhető el.

Az EP-ben a hallgatók nemcsak saját szakjuk mellett tanulhatnak új területekről, hanem nemzetközi előadásokon, szakmai műhelyeken és külföldi tanulmányutakon is részt vehetnek. Az MCC kiemelt hangsúlyt helyez a kapcsolati háló építésére is: a diákok olyan közösség részévé válhatnak, amely későbbi szakmai életükben is fontos lehet.

Elhivatottság, felkészültség, kiállás – diákinterjú Poczkodi Patrikkal, a Miskolci Egyetem osztatlan jogász hallgatójával

A résztvevők neves hazai és külföldi szakemberektől tanulhatnak, ösztöndíjakra pályázhatnak, és olyan gyakorlati tudást szerezhetnek, amely az egyetemi képzést is kiegészíti.

Jelentkezési határidő: 2026. június 28.

——

A kiemelt kép forrása: Facebook / Mathias Corvinus Collegium – MCC.

„A fejlődés nem pusztán egyéni feladat, hanem közös ügy” – interjú Vigassyné Asztalos Anikóval

Támogatott tartalom.

Mi vezette Önt a tehetséggondozás és az oktatási programok világa felé, és hogyan alakult a pályája a jelenlegi szerepéig? Hogyan kapcsolható a jelenlegi munkássága a korábbi alkalmazott nyelvészeti kutatásához?

Elsősorban tanár vagyok, egész életemet a diákokkal való foglalkozás – tanítás, tanárképzés, versenyszervezés és -felkészítés, szakkörök vezetése – töltötte meg. Tanítottam általános iskolában, középiskolában és az egyetemen is, így minden korosztályt tekintve van tanítási tapasztalatom. Magyartanárként nagyon nehéz megítélni azt, hogy az ember inkább az irodalmat vagy inkább a nyelvészetet tekinti jobban a sajátjának. Az alkalmazott nyelvészethez úgy jutottam el, hogy mindig is szerettem foglalkozni azzal, hogy ki, mikor, mit és mennyit beszél, valamint hogy ezt milyen tényezők befolyásolják.

A kutatásaim az osztálytermi kommunikációhoz kapcsolódnak, ezen belül is ahhoz, hogy a diákok és a tanár beszéde milyen arányú, foglalkoztam továbbá azzal is, hogy a tanulók milyen típusú megnyilatkozásokat tesznek az osztályteremben, ezek milyen típusú gondolkodási folyamatokat tükröznek és hogy milyen tényezők (pl. az órán alkalmazott munkaforma) vannak hatással rájuk. Az eredményeket és az ezek alapján megfogalmazott következtetéseket is figyelembe véve a jelenlegi munkámban ez többféle úton jelenik meg. Az egyik például, hogy a tanulók a Középiskolás Programban (KP) olyan formátumokban tanulhatnak, ahol lehetőségük van elmondani a véleményüket, megfogalmazni a gondolataikat, okosan kérdezni, konstruktívan vitatkozni egymással. Vagyis a diákok együtt tanulva, közösen gondolkodva fejlődhetnek.

Hogyan mutatná be röviden a Középiskolás Programot azoknak a diákoknak, akik most hallanak róla először?

A Középiskolás Program egy olyan hely, ahol a Kárpát-medence minden szegletéből érkező, motivált és a világra nyitott fiatalok tanulnak és fejlődnek együtt, egy közösségben. A programban való részvétel segít megtalálni a diákok saját útját, egyfajta beavatás a felnőtt életben várható kihívásokra. Ugyanakkor ez a közösség nemcsak a lehetőségek tere, hanem egy értékrendbe való belépés is: a résztvevők megismerkednek a magyar és európai műveltség alapjaival, a hagyomány tiszteletével, valamint a személyes felelősség és a szolgálat jelentőségével. A programban a diákok nem csupán önmagukat keresik, hanem felismerik helyüket és mozgásterüket egy náluk nagyobb közösségben – családban, nemzetben, kultúrában.

A Középiskolás Program célja, hogy olyan fiatalokat neveljen, akik képesek önállóan gondolkodni, világosan és felelősen megszólalni, miközben szilárd erkölcsi és kulturális alapokra építik döntéseiket. Itt a fejlődés nem pusztán egyéni feladat, hanem közös ügy: egymásra figyelő, egymást formáló, egymás sikereinek örülő közösségben történik.

Milyen diákok jelentkeznek leggyakrabban a programba, és mit tapasztal, mi motiválja őket leginkább?

A KP-ba azok a diákok jelentkeznek, akik kíváncsiak, folyamatosan keresik a lehetőségeket arra, hogy fejlődjenek. Olyan fiatalok, akik a középiskolai tanulmányok mellett vállalják azt a plusz terhelést, ami kiszélesítheti számukra a tudományos és kulturális horizontot, igyekeznek megérteni a világ mélyebb összefüggéseit, és készek munkát fektetni saját képességeik kibontakoztatásába. Tapasztalatom szerint leginkább a közösségben való tanulás vonzza őket: az a közeg, ahol a közös célok, a kihívások és akár a versenyhelyzetek nem egymás legyőzéséről, hanem egymás erősítéséről szólnak. A program olyan teret ad, ahol a teljesítmény és az együttműködés nem ellentétjei egymásnak, hanem egymást kiegészítő értékek.

Milyen konkrét lehetőségeket kapnak a résztvevők – akár szakmai, akár közösségi szempontból?

A tanulók iskolai időn túli foglalkozásokon vehetnek részt hétköznapokon és hétvégén egyaránt. Workshopok, plenáris előadások, tudományos konferenciához hasonló napok, nemzetközi tanulmányutak, nyári és téli táborok és ösztöndíj színesítik a KP-s diákok hétköznapjait. Ezek a lehetőségek azonban nem pusztán programok egymás után, hanem tudatosan felépített alkalmak a szellemi és jellembeli fejlődésre. A diákok megtanulnak kérdezni, érvelni és felelősen gondolkodni, miközben a komolyabb, elmélyült munka iránti igény is megerősödik bennük. A közösségi alkalmak – táborok, közös utazások, beszélgetések – pedig olyan tapasztalatokat adnak, amelyek túlmutatnak az iskolai kereteken: barátságok, példaképek és közös élmények formálják a résztvevőket. A nemzetközi tapasztalatok különösen fontosak, mert segítenek elhelyezni saját kultúránkat a tágabb világban, miközben megerősítik az identitás, a határokon átívelő összetartozástudatát. A program egészének egyik legnagyobb értéke, hogy a diákok nem elszigetelt lehetőségeket kapnak, hanem egy olyan összefüggő utat, amelyben a tudás, a közösség és a személyes felelősségvállalás egymást erősítve van jelen.

Miben fejlődnek leginkább a programban részt vevő diákok? Mi az a plusz, amit az iskola mellett itt kaphatnak meg?

A diákok egyéni mentorálásban részesülnek, amelyek által a pályaválasztási döntésüket tudatosabban hozhatják meg, miközben folyamatosan reflektálnak a saját fejlődésükre. A program legnagyobb hozzáadott értéke azonban abban rejlik, hogy nem csupán információt ad, hanem iránytűt is: segíti a fiatalokat abban, hogy képességeiket, érdeklődésüket és lehetőségeiket egy tágabb életrendbe illesszék. A mentorálás során nemcsak azt tanulják meg, hogy „merre tovább”, hanem azt is, hogy miért érdemes egy adott utat választani, és milyen felelősséggel jár egy döntés.

Jelentős fejlődés tapasztalható az önálló gondolkodásban, a megszólalás bátorságában és minőségében, valamint a kitartásban. A diákok megtanulják, hogy a valódi teljesítmény időt, fegyelmet és következetességet igényel – és hogy a kudarc nem kerülendő, hanem a fejlődés része. Itt nemcsak tudást szereznek, hanem jellemet is formálnak – megtapasztalják, mit jelent felelősen élni a tehetséggel, és hogyan lehet azt mások javára fordítani. (x)

Vigassyné Asztalos Anikó

  • Az MCC Középiskolás Programjának (KP) vezetője.
  • Doktori fokozatát alkalmazott nyelvészetből szerezte, disszertációja középpontjában a diákok tanórai beszédtevékenységének elemzése állt.
  • Tagja a Szemere Gyula anyanyelv-pedagógia kutatócsoportnak.
  • Tapasztalata van az általános iskolai, a középiskolai és az egyetemi oktatásban, valamint a tudományszervezésben és a közösségépítésben is.
  • Szabadidejében szívesen olvas, horgol, fut, kirándul, tájképeket fest, legózik és főz.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 nyár kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

MCC tehetséggondozó programok: rekordot döntött a jelentkezők száma

Rekordszámú jelentkező az MCC középiskolás programjára

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja minden eddiginél nagyobb érdeklődéssel zárta a 2025-ös jelentkezési időszakot: a korábbi évhez képest több száz fővel nőtt a jelentkezők száma, így idén közel kétezren pályáztak a programba. A legtöbb diák Budapestről, Szegedről, Győrből, Beregszászról, Zalaegerszegről és Pécsről jelentkezett, de különösen erős volt az érdeklődés Erdélyből is, ahol mintegy hétszáz fiatal jelentkezett. A középiskolai MCC tehetséggondozó program jelenleg már több mint 4000 középiskolásnak nyújt ingyenes, kiegészítő oktatást, amely fejleszti a résztvevők kritikai gondolkodását, kommunikációs készségeit, és széles körű tudományos ismereteket biztosít számukra. A rugalmas rendszer – amely online és személyes alkalmakat is kínál – lehetőséget ad közösségépítésre is.

Az MCC tehetséggondozó programok minden korosztály előtt nyitva állnak

A Mathias Corvinus Collegium célja, hogy elkötelezett, tudásra nyitott fiatalokat neveljen, akik hosszú távon is aktív alakítói lehetnek a magyar közéletnek. Az MCC nemcsak a középiskolásoknak, hanem az általános iskolásoknak és az egyetemi tanulmányokra készülő diákoknak is kínál fejlődési lehetőséget.

Az MCC egyetemi tehetséggondozó programjának résztvevői hat szakterületen mélyíthetik el tudásukat. (Fotó: MCC)

Még nem késő jelentkezni az MCC Egyetemi Programjára!

A most érettségiző fiatalok számára, akik jövőre nappali tagozatos felsőoktatási tanulmányaikat kezdik, elérhető az Egyetemi Program, amely kiegészíti a hagyományos felsőoktatási képzést. Moduláris rendszerben, interdiszciplináris megközelítéssel, gyakorlatorientált kurzusokkal és nemzetközi előadókkal várja a hallgatókat.

A résztvevők hat szakterületen mélyíthetik el tudásukat:

  • Jogi Iskola,
  • Közgazdasági Iskola,
  • Nemzetközi Kapcsolatok Iskola,
  • Média Iskola,
  • MCC–Mindset Pszichológia Iskola
  • és Társadalom- és Történelemtudományi Iskola.

A programra 2025. június 30-ig lehet jelentkezni, részletek ebben a cikkünkben olvashatók.

Az MCC FIT Program hétvégi, játékos foglalkozásain a tanulás valódi élménnyé válik. (Fotó: MCC)

Az MCC FIT Program is várja még a fiatalabb korosztályt

A jelenleg negyedik osztályos általános iskolások számára pedig nyitva áll a Fiatal Tehetség Program (FIT), amely élményalapú, játékos foglalkozásokkal vezeti be a diákokat a tudományok és a közösségi tanulás világába. A diákok betekintést nyerhetnek például  a robotikába és a csillagászat világába, elsajátíthatják az újraélesztés alapjait és pénzügyi ismereteket sajátíthatnak el. A FIT 27 helyszínen érhető el, a jelentkezési határidő itt is 2025. június 30. A részletekért olvasd el korábbi cikkünket a programról.

Az MCC tehetséggondozó programjai mára 31 képzési helyszínen működnek a Kárpát-medencében, összesen több mint 7800 diák részvételével.

Támogatott tartalom (x)