Még nyitva áll a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium három kiemelt tehetséggondozó programjába, amelyek általános iskolától egészen az egyetemi évekig kínálnak ingyenes képzéseket, mentorálást és közösségi élményeket a diákok számára. Az MCC ma már Közép-Európa egyik legnagyobb tehetséggondozó intézménye: több mint 30 képzési központban, több mint 8000 fiatal tanul náluk a Kárpát-medence különböző pontjairól.
Az MCC képzései nem hagyományos pluszórák: a diákok olyan témákkal találkozhatnak, amelyek túlmutatnak az iskolai tananyagon – a mesterséges intelligenciától és médiatudatosságtól kezdve a vitakultúrán, gazdasági gondolkodáson és nemzetközi politikán át egészen a kommunikációs vagy önismereti készségekig. A programok célja, hogy a résztvevők megtalálják saját érdeklődési területeiket, miközben egy országos és nemzetközi közösség részévé válnak. Az MCC olyan lehetőségeket ad a tehetséges fiataloknak, amelyek hosszú távon is segítik őket a jövőjük tudatos építésében.
„Megtalálhatom, amiben valóban jó vagyok” – Diákinterjú Tiba Noémi Admirával
Vasárnap éjfélkor zárul a Középiskolás Program jelentkezése
A legközelebbi határidő az MCC Középiskolás Programjához (KP) kapcsolódik: a 8–11. évfolyamos diákok 2026. május 31-én éjfélig jelentkezhetnek az iskola mellett végezhető, teljesen ingyenes képzésre.
A program egyik legnagyobb előnye, hogy rugalmasan illeszthető a középiskolai élethez. A résztvevők online kurzusokon, hétvégi képzéseken, nyelvi programokon, workshopokon és táborokban vehetnek részt, miközben mentorok segítik őket saját fejlődési útjuk kialakításában. Az MCC nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a diákok ne csak tudást szerezzenek, hanem tudjanak kapcsolódni egymáshoz, valamint vitázni, együtt gondolkodni és közösségben működni tanuljanak.
A program sikeres elvégzése ráadásul a felvételin is előnyt jelenthet: több magyarországi egyetem többletpontokat ad az MCC KP teljesítéséért.
Már felső tagozattól indulhat a tehetséggondozás
A Fiatal Tehetség Program (FIT) azoknak a jelenlegi negyedikes diákoknak szól, akik szeptemberben kezdik az 5. osztályt. A program 27 városban működik, és élményalapú foglalkozásokkal segíti a gyerekek fejlődését.
A FIT-ben a diákok kéthetente szombatonként találkoznak, és játékos, interaktív formában dolgoznak fel különböző tudományos és kreatív témákat. A foglalkozások mellett nyelvi képzések, digitális tananyagok és e-learning rendszer is támogatja a fejlődést. A program minden eleme ingyenes.
Jelentkezési határidő: 2026. június 30.
Egyetemistáknak is nyitott az MCC
Az MCC Egyetemi Programja (EP) azoknak a frissen érettségizett diákoknak szól, akik szeptembertől egyetemen kezdik tanulmányaikat. A képzés Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Kolozsváron érhető el.
Az EP-ben a hallgatók nemcsak saját szakjuk mellett tanulhatnak új területekről, hanem nemzetközi előadásokon, szakmai műhelyeken és külföldi tanulmányutakon is részt vehetnek. Az MCC kiemelt hangsúlyt helyez a kapcsolati háló építésére is: a diákok olyan közösség részévé válhatnak, amely későbbi szakmai életükben is fontos lehet.
A résztvevők neves hazai és külföldi szakemberektől tanulhatnak, ösztöndíjakra pályázhatnak, és olyan gyakorlati tudást szerezhetnek, amely az egyetemi képzést is kiegészíti.
Jelentkezési határidő: 2026. június 28.
——
A kiemelt kép forrása: Facebook / Mathias Corvinus Collegium – MCC.
