Ahol még a dékán is “kikölcsönözhető” – nyílt napok a Miskolci Egyetemen

Ahol még a dékán is “kikölcsönözhető” – nyílt napok a Miskolci Egyetemen

A Miskolci Egyetem idén is nyílt napok keretében mutatta be az észak-magyarországi régió legszélesebb képzési kínálatát, valamint a campus hallgatói életének sokszínű lehetőségeit. Az esemény célja az volt, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok első kézből tapasztalják meg az egyetemi élet hangulatát, és részletes tájékoztatást kapjanak a továbbtanulási lehetőségekről. Széles képzési kínálat és modern diákélet […]

A Miskolci Egyetem idén is nyílt napok keretében mutatta be az észak-magyarországi régió legszélesebb képzési kínálatát, valamint a campus hallgatói életének sokszínű lehetőségeit. Az esemény célja az volt, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok első kézből tapasztalják meg az egyetemi élet hangulatát, és részletes tájékoztatást kapjanak a továbbtanulási lehetőségekről.

Széles képzési kínálat és modern diákélet

December 5-én és 6-án az érdeklődők nemcsak az egyetemi képzésekről szerezhettek részletes információkat, hanem bepillantást nyerhettek a hallgatói szolgáltatások világába is. Az egyetemen elérhető természet- és társadalomtudományi, jogi, gazdasági és egészségtudományi képzések évről évre sok diákot vonzanak. 

A résztvevők az egyetem „kalandtúrája” során megismerhették a legkorszerűbb oktató- és kutatóhelyszíneket, a felújított kollégiumokat, a sportolási lehetőségeket és a diákéletet segítő ösztöndíjrendszert. A hallgatók személyesen is megtapasztalhatták, hogyan támogatja az egyetem a tanulmányi sikerek elérését és a hallgatói jólétet.

Fotó: Miskolci Egyetem

Fotó: Miskolci Egyetem

Fotó: Miskolci Egyetem

Könyvek helyett akár a dékánt is “kikölcsönözhették”

A nyílt napok egyik különleges eleme az Élőkönyvtár volt, ahol bárki „kikölcsönözhetett” egy dékánt, oktatót, kutatót vagy hallgatót, és közvetlenül tőlük kérdezhetett az egyetemi élet mindennapjairól, a képzésekről, kutatásokról vagy éppen a jövőbeli lehetőségekről. Ez a személyes kapcsolat lehetőséget adott arra, hogy a diákok ne csupán az általános tájékoztatást hallgathassák meg, hanem konkrét kérdéseikre is választ kapjanak.

A program célja az volt, hogy az érdeklődők közvetlenül tapasztalják meg az egyetemi élet mindennapjait. Az oktatók szakmai betekintést nyújtottak a képzések felépítésébe, a kutatók bemutatták legújabb innovációikat, a hallgatók pedig őszintén meséltek személyes élményeikről, kihívásaikról és sikereikről.

Fotó: Miskolci Egyetem

Fotó: Miskolci Egyetem

Partnerség a tudatos pályaválasztásért fórum

A nyílt napok második napján a Miskolci Egyetem a „Partnerség a tudatos pályaválasztásért” fórum keretében hívta közös gondolkodásra a térség középfokú oktatási intézményeit, gazdasági szereplőit és közintézményeit. A fórum célja az volt, hogy megoldásokat találjanak a diplomás fiatalok elvándorlásának csökkentésére, valamint a helyben maradásukat támogató programok kialakítására.

A rendezvényen Horváth Zita, az egyetem rektora hangsúlyozta: a Miskolci Egyetemnek erős a vármegyei beágyazottsága. A beiskolázási statisztika adatai szerint folyamatosan emelkedik a Borsod-Abaúj-Zemplénből felvett hallgatók száma, ezzel szemben a hallgatói összlétszámon belül mégis csökkenés tapasztalható, ami arra utal, hogy az egyetem „kinőtte a régiót”. Az universitas a fenntarthatósági célokat szem előtt tartó fejlesztésekkel, a munkaerőpiaci trendekhez igazodó képzésekkel, tanulmányi és szociális szempontokat figyelembe vevő ösztöndíjakkal, a mai kor színvonala szerint kialakított hallgatói szolgáltatásokkal igyekszik erősíteni a régió megtartó erejét.

Fotó: Miskolci Egyetem

A fórumon a résztvevők kiemelték: a fiatal értelmiség helyben tartása összetett probléma, amely megoldást igényel a régió oktatási, gazdasági és társadalmi szereplőitől egyaránt. Veres Pál, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának tagja szerint a régió megtartóerejének növelése érdekében szükség van minőségi munkahelyekre, versenyképes bérekre, valamint a pályakezdő fiatalok lakhatási problémáinak megoldására.

A rendezvényen bemutatott tervek közé tartozik egy online pályaorientációs platform kialakítása is, amely a középiskolások számára nyújtana segítséget a megfelelő képzés kiválasztásában. A programok és együttműködések célja, hogy hosszú távon erősítsék a régió gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint csökkentsék a fiatalok elvándorlási hajlandóságát.

A Borsod-Abaúj- Zemplén Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Dankó Dénes szerint a szakképzési lehetőségeket közelebb kell vinni a térség kisebb településeihez, ami a helyi identitást és a munkavállalók megőrzéséhez egyaránt hozzájárulhat. Ezt igyekeznek megvalósítani a területfejlesztésre fordítható források odaítélésekor.

Fotó: Miskolci Egyetem

„A városépítés az emberépítéssel kezdődik” – fogalmazott Veres Pál, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának tagja. Az egyetem a modellváltással új lehetőséget kapott, hogy hozzásegítse a térséget a magasabb hozzáadott értékű befektetések vonzásában. A magas színvonalú felsőfokú képzésen túl a versenyképes bérek, a minőségi munkahelyek, a pályakezdő fiatalok lakhatási problémáinak megoldása egyaránt olyan terület, amiben Miskolcnak, a vármegyének és az egyetemnek együtt kell gondolkodnia a regionális térben. 

A fiatal értelmiség helyben marasztalása komplex kérdés, amit a megoldásban érdekelt szereplőknek rendszerszerű módon, összehangoltan kell kezelniük – mondta Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Szorgalmazta, hogy a hatékony válaszok megfogalmazásához szükséges együttműködés érdekében továbbra is dolgozzanak együtt a fórum résztvevői. 

A magasabb hozzáadott értékű, minőségi munkahelyeket teremtő befektetők igényeinek teljesítéséhez a képzési háttér nyitott és rugalmas – jelezte Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja. Mint mondta: folyamatban van egy online pályaorientációs felület létrehozása, amely a középiskolás diákoknak ad majd támogatást a tudásuknak és érdeklődési körüknek legmegfelelőbb képzési terület kiválasztásában.

Ez is érdekelhet