OKTV 2024: átvehették jutalmaikat a legeredményesebb tanulók | Diplomátszerzek
Free UNIside 2024. június 04.

OKTV 2024: átvehették jutalmaikat a legeredményesebb tanulók

Az OKTV 2024-es díjátadó ünnepségén ismét elismerték a diákok kiemelkedő teljesítményét és a felkészítő tanárok munkáját, valamint számos különdíjat osztottak ki. Nagy-Vargha Zsófia úgy fogalmazott, hogy a tehetséggondozással foglalkozók számára ünnep egy ilyen esemény.

2024. május 31-én Budapesten tartották meg az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) díjátadó ünnepségét, mely méltó zárása volt az egész éves kitartó munkának, amellyel felkészültek a diákok a megmérettetésre.

Az OKTV-n való részvételhez magas szintű tudás és felkészültség szükséges

Az OKTV Magyarország legismertebb és legnagyobb hagyományú fóruma a tehetségek kiválasztásában és gondozásában. Célja, hogy ösztönözze és támogassa a tehetséges diákokat tudományos és művészeti érdeklődésük kibontakoztatásában.

Az OKTV versenyeit minden évben az oktatásért felelős minisztérium hirdeti meg, célzottan a középiskola utolsó vagy utolsó előtti évfolyamán tanulók számára. A fordulókat az Oktatási Hivatal (OH) szervezi a középiskolák közreműködésével. 

A versenyen való részvételhez magas szintű tudás és felkészültség szükséges. A feladatok gyakran túllépik az iskolai tananyagot, és komoly önálló felkészülést igényelnek. A verseny több fordulóból áll: az első az iskolai forduló, ahol a diákok saját iskolájukban oldják meg a feladatokat.

A továbbjutók regionális szinten versenyeznek, majd a legjobbak az országos döntőn mérhetik össze tudásukat. Az OKTV győztesei és helyezettjei különféle jutalmakban és elismerésekben részesülhetnek, de a versenyen elért eredmények a felvételin is plusz pontokat jelenthetnek

570 középiskolából jelentkeztek diákok

Az idei tanévben 28 tantárgy 39 kategóriájában szerveztek versenyeket, amelyekre az Oktatási Hivatal az ország 570 középiskolájának 19 074 tanulójától 26 690 jelentkezést regisztrált.

Az idei OKTV különböző tantárgyain részt vevő diákok száma jól mutatja a verseny széleskörű vonzerejét: angol nyelvből 5804, biológiából 3804, matematikából 3674, történelemből 2910, informatikából 1773, kémiából 1244, fizikából 1164, magyar irodalomból 1137, német nyelvből 996, spanyol nyelvből 596, vizuális kultúrából pedig 607 diák jelentkezett.

Az OKTV döntőjében 1-30. helyezést elért diákok 205 különböző középiskolából érkeztek, ami azt bizonyítja, hogy az ország számos intézményében magas szintű tehetséggondozó munka folyik. Ez az elismerés nem csupán a diákok kitartó munkáját, hanem az őket felkészítő tanárok elhivatottságát is tükrözi.

Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára, Brassói Sándor elnök és Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács örökös elnöke 70 középiskola 113 tanulójának adta át az első három helyezésért járó díjat, valamint a felsőoktatási tehetséggondozásba belépőt jelentő Tehetségútlevelet. (Fotó: Oktatási Hivatal)

Fontos a tehetségek követése és támogatása

A budapesti díjátadó ünnepségen Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke és Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a megjelenteket.

Nagy-Vargha Zsófia köszöntő beszédében úgy fogalmazott, hogy a tehetséggondozással foglalkozók számára ünnep egy ilyen esemény. Kiemelte, hogy fontos a tehetségek követése és támogatása. 

A tavaly elindított Nemzeti Tehetség Program továbbfejlesztésének köszönhetően rövidesen földrajzi régiónként is tájékozódhatnak a tehetséges fiatalok arról, milyen segítséget kaphatnak. Létrejön az úgynevezett tehetségtérkép, amely feltünteti az érintett tanuló számára a hozzá legközelebb álló tehetséggondozó programokat. Emellett a minisztérium arra törekszik, hogy nagy nemzetközi tanulmányi versenyeket hozzon Magyarországra, hogy a tehetséges magyar fiatalok nemzetközi közegben is megméretetthessék magukat. Idén is több ilyen esemény lesz, 2027-ben pedig már Budapesten rendezik a rangos matematikai diákolimpiát.

„Sok segítség kell ahhoz, hogy a tehetség érvényesüljön, ezért is törekszik a tárca a tehetséggondozásban élenjáró tanárok támogatására is. A jövőben egyszerűbb lesz pályázniuk ösztöndíjakra, és akik eredményesen készítették fel diákjaikat az OKTV-kre, azok 10 hónapos ösztöndíjban részesülnek“

– ismertette a helyettes államtitkár.

113 tanuló vehette át az első három helyezésért járó díjat

Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára, Brassói Sándor elnök és Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács örökös elnöke 70 középiskola 113 tanulójának adta át az első három helyezésért járó díjat, valamint a felsőoktatási tehetséggondozásba belépőt jelentő Tehetségútlevelet.

A Nemzeti Tehetség Program részeként alapított „Kiváló versenyfelkészítő” díjat 40 olyan pedagógus, oktató és szakember vehette át, akik a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményeket értek el.

A 2023/2024. tanévi OKTV helyezést elért, díjazott tanulók tantárgyankénti listáját ide kattintva lehet elérni.

Számos különdíj és elismerés is gazdára talált

Az ünnepségen számos különdíjat is kiosztottak. A Mathias Corvinus Collegium nagyértékű könyvcsomagokkal ajándékozta meg a díjazottakat.

A földrajz OKTV első három helyezettje a Magyar Földrajzi Társaság által adományozott Ifjú Geográfus díjat vehette át, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara által alapított különdíjat pedig a horvát nyelv és irodalom, a német nemzetiségi nyelv, valamint a német és az olasz nyelv versenyek első helyezettjei érdemelték ki. 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központja a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy versenyzőit jutalmazta, míg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Történelmi Társulat tanári tagozatának közös különdíját a történelem első három helyezettje és felkészítő tanáraik kapták.

Ez is érdekelhet