Egy árva medvebocs, 20 dollár és egy világháború – így született meg a 100 éves Micimackó

A Nagy Világégés első évében egy kanadai katonákat szállító vonat megállt az ontariói White River állomáson. Az utasok között volt a 27 éves Harry Colebourn állatorvos is, aki a néhány héttel korábban kitört világháború miatt indult katonai szolgálatra. A rövid megálló alatt különös látványra lett figyelmes: egy vadász egy apró fekete medvebocsot kínált eladásra. Az állat anyját a vadász ölhette meg. Colebourn megsajnálta a magára maradt bocsot, és húsz dollárért megvásárolta. A történteket még aznap feljegyezte a naplójába, katonás tömörséggel:

„Egész nap vonaton. Medvét vettem. 20 dollár.”

A fiatal állatorvos aligha gondolta, hogy ez a néhány szó egyszer irodalomtörténeti jelentőségű dokumentummá válik. A medve a Winnie nevet kapta, Colebourn kanadai lakóhelye, Winnipeg után. A kis nőstény hamar megszokta az emberek közelségét, és a katonák kedvence lett. Olyannyira, hogy gazdájával együtt az Atlanti-óceánt is átszelte, amikor a kanadai alakulatot Angliába vezényelték.

Egy medve, amely a katonákkal utazott a háborúba

Winnie 1914 őszén érkezett meg Angliába, ahol a katonák a Salisbury-síkságon készültek a franciaországi bevetésre. A szelíd, játékos medve az alakulat nem hivatalos kabalájává vált. A korabeli fényképeken együtt látható a katonákkal, akik etetik, simogatják, és láthatóan élvezik különös társuk jelenlétét. A háború azonban hamarosan elválasztotta Winnie-t a gazdájától. Amikor Colebourn alakulatát a francia frontra vezényelték, a medve már nem tarthatott velük. Az állatorvos 1914. december 9-én a londoni állatkert gondjaira bízta, azzal a szándékkal, hogy a háború után hazaviszi Kanadába.

Egy fénykép hátoldalára azt is felírta, hogy Winnie jelenleg a londoni állatkertben látható, de egyszer majd visszatér vele Kanadába. Erre végül nem került sor. A háború négy hosszú évig tartott, Winnie pedig ezalatt London egyik legismertebb állatkerti lakójává vált. A medve annyira barátságos volt, hogy a látogatók megsimogathatták, a gyerekek pedig olykor egészen közel kerülhettek hozzá. Colebourn a háború után, 1919-ben végleg az állatkertnek ajándékozta Winnie-t, amelynek addigra már rengeteg rajongója akadt. Köztük egy kisfiú, Christopher Robin Milne.

Egy kisfiú, egy plüssmackó és egy különös név

Christopher Robin az író Alan Alexander Milne fia volt. Édesapjával rendszeresen ellátogatott a londoni állatkertbe, ahol különösen megszerette Winnie-t. A barátságos medve akkora hatással volt rá, hogy saját plüssmackójának is az ő nevét adta. A játékot még az első születésnapjára, 1921-ben kapta a londoni Harrods áruházból. Eredetileg Edward Bearnek hívták, de Christopher Robin átkeresztelte Winnie-re. A név második fele még különösebb történetet rejt. A Pooh eredetileg egy hattyú neve volt, amelyet a kisfiú ismert és etetett. A két név végül egyetlen mesebeli szereplőben találkozott: így született meg Winnie-the-Pooh, vagyis Micimackó.

A későbbi híres társaság többi tagjának is volt valós előképe. Malacka, Füles, Tigris és Kanga ugyancsak Christopher Robin játékai voltak. Nyuszi és Bagoly alakját viszont Milne saját képzelete teremtette meg. Még a Százholdas Pagony sem teljes egészében kitalált helyszín: a dél-angliai Ashdown Forest erdősége ihlette, amelynek közelében a Milne család vidéki otthona állt.

Egy gyerekszoba játékai, egy valódi erdő és egy állatkerti medve találkozásából lassan összeállt egy egész mesevilág.

A könyv, amely száz éve meghódította a világot

A mesebeli mackó előzménye már 1924-ben feltűnt Milne egyik versében, az első Micimackó-történet pedig 1925 karácsonyán jelent meg a London Evening News hasábjain. Az igazi áttörést az 1926. október 14-én kiadott Winnie-the-Pooh hozta meg. A kötetet Ernest H. Shepard rajzai illusztrálták, amelyek legalább annyira meghatározóvá váltak, mint maguk a történetek. A tíz meséből álló könyv már megjelenésének évében hatalmas sikert aratott: az amerikai kiadó adatai szerint 1926 végéig több mint 150 ezer példány fogyott belőle.

Két évvel később megérkezett a folytatás, a The House at Pooh Corner, amelyben Tigris is bemutatkozott. Milne történeteinek különlegessége éppen hétköznapiságukban rejlett. Micimackó és barátai többnyire egészen apró dolgok miatt keveredtek kalandokba: elveszett tárgyakat kerestek, születésnapokat ünnepeltek, félreértéseket próbáltak tisztázni, vagy egyszerűen csak együtt töltötték az időt. A szereplők esendősége, különc természete és egymás iránti ragaszkodása tette igazán szerethetővé a történeteket. A könyvek sikere messze túlnőtt Anglia határain. A történeteket több tucat nyelvre fordították le, a figurákból pedig idővel rajzfilmek, televíziós sorozatok és játékok születtek. Micimackó legismertebb, piros pólós változatát már a Disney tette világhírűvé. A százéves jubileumot 2026-ban világszerte ünneplik.

Az igazi Micimackó és barátai ma is láthatók

A történet talán legmeglepőbb részlete, hogy Christopher Robin eredeti plüssállatai a mai napig megvannak. Micimackó, Malacka, Füles, Tigris és Kanga a New York-i Közkönyvtár gyűjteményében található. A megkopott, több mint százéves játékok egészen másként festenek, mint a ma ismert rajzfilmfigurák, mégis könnyű felismerni bennük a mesék szereplőit. Egyetlen társuk hiányzott a gyűjteményből: Zsebibaba, vagyis Roo, az eredeti kis kenguru, amely még az 1930-as években elveszett. A centenáriumi évben azonban különös meglepetés érte a könyvtárat. Kamilla brit királyné egy újonnan készített Zsebibaba-plüssfigurát ajándékozott az intézménynek, hogy a társaság ismét együtt lehessen. Az igazi Winnie eközben egészen más életet élt, mint mesebeli névrokona. A londoni állatkertben maradt, ahol 1934 májusában, mintegy húszéves korában pusztult el. Egykori gazdája, Harry Colebourn hazatért Kanadába, folytatta állatorvosi munkáját, és 1947-ben halt meg.

A medve emlékét ma szobrok is őrzik Londonban és Winnipegben. Történetét a katonai naplók, a korabeli fényképek és az állatkert dokumentumai is megőrizték.