„A város legalább annyira számít, mint az egyetem” – diákinterjú a MOME Design mesterképzésének hallgatójával

A cikk eredetileg a Pályaképek UNI in&out 2026 Innováció kiadványában jelent meg.

Milyen szempontok alakították a szak- és egyetemválasztásodat?

Tizenkét éves voltam, amikor először jártam a müncheni BMW Múzeumban, és ott valami bekattant. Onnantól teljesen biztos voltam abban, hogy autókat akarok tervezni, sem mi mást. Tizenhat évesen már rajziskolába jár tam, YouTube-tutorialokból tanultam rajzolni és 3D-t modellezni, jóval az érettségi előtt, tudatosan. A szakválasztásnál volt egy csavar: autó-formatervezést egész Európában csak kb. három-öt helyen lehet tanulni alapszakon, mesterszinten picivel több helyen. Így nem is a szak, inkább a hely volt a kérdés, hogy itthon, Németországban vagy Angliában. A döntés be az is beleszólt, hogy milyen nyelven lehet tanulni: bár németül felsőfokon beszéltem, a Pforzheimi Egyetemen olyan szigorúak voltak a nyelvi követelmények, hogy végül Angliát választottam. És bevallom, akkoriban a külföldi kaland is nagyon vonzott.

Mi volt a leghasznosabb kompetencia, amit a külföldi képzés adott?

A legnagyobb meglepetés nem a szakma volt, hanem a kultúra. Nagyon gyorsan fel kellett vennem az angolszász nyitottságot, hogy bárkihez oda merj lépni, ki tudj állni magadért és képes legyél prezentálni. Ez utóbbi sokkal nehezebb volt, mint hittem, főleg úgy, hogy pont a Covid évében kezdtem. Nyelvileg szerencsére nem volt gondom, és most, hazatérve látom csak igazán, mennyit számít, hogy nem azon kell agyalnom, hogyan fejezzem ki magam egy idegen nyelven. Nekem ez evidens volt, ma meg látom, hányan küzdenek vele – utólag nézve ez az egyik leg hasznosabb tudás, amit megszereztem.

Mit tanácsolsz azoknak, akik külföldön tervezik megkezdeni az egyetemi tanulmányaikat?

Az első: ne tegyél fel mindent egy lapra. Még ha nagyon specifikus szakot választasz is, tartsd nyitva a szemed, mert nem biztos, hogy minden úgy alakul, ahogy eltervezted. Főleg, ha művészeti, dizájn- vagy bölcsészvonalon képzeled el a jövőd. Ezek a szakok inkább gondolkodásmódot adnak, amiből neked kell megtalálni, hogyan hasznosítod. Nem konkrét szakmát kapsz, mint mondjuk egy mérnöki vagy a jogi szakon. A második a saját káromon megtanult lecke: ne csak egyetemet válassz, ha nem várost is. Coventryt például elég rendszeresen emlegetik Európa egyik legveszélyesebb városa ként, sok a bűnözés, este nyolc után nem ajánlott az utcán mászkálni, és ez rányomja a bélyegét az egész egyetemi élményedre. Szóval mi előtt döntesz, tedd fel a kérdést: el tudom itt képzelni az életem? A város legalább annyira számít, mint az egyetem.

Azóta a MOME-ra jársz mesterszakra. Itt mit tanulsz? Mi motivált arra, hogy itthon folytasd a tanulmányaidat?

Most a MOME Design MA mobilitás specializációján vagyok, vagyis nagyjából ugyan azt viszem tovább, amit Angliában elkezdtem, csak ott kizárólag járműtervezéssel foglalkoztunk, itt viszont ez hivatalosan a formatervezés egy ága. Hogy miért jöttem haza? Elsősorban magánéleti okokból, és szerencsém volt, hogy itthon is lehet ezt szakot tanulni, ráadásul a MOME-nak nagyon jó az együttműködése a Mercedesszel. Elég sok vargabetűvel jutottam el idáig, hogy folytassam, de pont a kitérők után jöttem rá, hogy ez olyasmi, amiért lelkesedni tudok. Szóval maradtam az autóforma-irányon.

Mennyiben más az angol képzési rendszer, struktúra, mint a hazai?

Minden más. Angliában ez egy profi biznisz, úgy kezelnek, mintha ügyfél lennél. Meghallgatják a véleményed és keresik a megoldást a problémádra. Soha nem hallottam azt, hogy „nem”: mindig rugalmasak, mert az az érdekük, hogy neked jó legyen. A lényeg, hogy ott az egyetem érted van, és azzal a tudással engednek ki, amivel el tudsz helyezkedni. Felnőttként kezelnek. Itthon inkább azt érzem, hogy gyerekként – sokszor csak egy szám vagy, és ha kritikát fogalmazol meg, könnyen hisztisnek bélyegeznek. Kicsit sarkítva: mintha nem az egyetem lenne a diákokért, hanem a diákok az egyetemért. A másik az egyetemi onboarding. Ez Angliában leginkább abban más, hogy létezik. Itthon, legalábbis a MOME-n, ennyiből állt: bemutatkozókör, körbevezetés, aztán mindenki oldja meg magától – találd ki, milyen kurzusokat vegyél fel, boldogulj a Neptunban. Nekem ez kőkemény feladvány volt, mert Angliában ez egész más hogy működött. Vannak segítőkész emberek, de ők egyéni jóindulatból segítenek, nem a rendszer miatt – ez rendszerszinten nincs megoldva.

Mik a távolabbi terveid?

Kénytelen vagyok bevallani magamnak: ez a szakma, az autó- és formatervezés a hazai ipar hiányában itthon gyakorlatilag nem létezik. Úgyhogy ha ebben akarok maradni, külföldre kell mennem. Sőt, ahogy most az autóipar áll, a végállomás könnyen lehet, hogy Kína lesz. Ez kicsit szorongató, mert nagyon szeretem Magyarországot, és rengeteg minden köt ide. Egyelőre tehát erre nem tudok konkrét választ adni. Mostanában sokat foglalkozom a mesterséges intelligenciával és azzal, hogyan használható a művészetben és a dizájnban. Lehet, hogy végül ez lesz az utam. Még nem tudom, és ezt teljesen rendben lévőnek érzem.

Major András

• 27 éves.
• Angliában, a Coventry University Transportation and Automotive Design szakán szerzett alapdiplomát, mesterképzésre a MOME-re jár.
• A dizájn, az esztétika és a művészet mindig is központi szerepet játszott az életében, ezen keresztül tudja magát a leg könnyebben kifejezni.
• Hobbija a specialty kávézás, az arról való tanulás és az abban való elmélyülés.
• Van egy sibainu kutyája, aki az egyik legfontosabb dolog az életében.
• A legnagyobb motivációja, hogy egyszer legyen egy autó, amit ő tervezett. Egy olyan, amire ha egy gyerek ránéz, azt mondja: „Wow, én is autódizájner akarok lenni és ilyet tervezni!”

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out kiadványt megújult címmel, de a megszokott tartalommal, Pályaképek néven érheted el. A 2026-os Innováció lapszámban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!